Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-08 / 57. szám

SZÁMÍTÓGÉP VEZÉRLÉSŰ GÉPSOROKON készülnek a bátoralkatrészek a mátészal­kai Szatmár Bútorgyárban, (jávor) Előadások a pártiskolán Az 1848-as forradalom értékelése Időszerű és érdekes konfe­renciára került sor hétfőn délelőtt az MSZMP Oktatási Igazgatóságán. Az intézmény a megyei tanáccsal karöltve az esti egyetem tanárai, a történelmet oktatók, a szak- felügyelők részére szervezett találkozót, melyen két elő­adás hangzott el. Az elsőt Gerő András, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem do­cense tartotta: 1848 értékelé­se a történettudományban címmel. A második téma előadója Réti László, az MSZMP KB politikai mun­katársa volt, aki Az 1848-as forradalom és szabadságharc öröksége a közgondolkodás­ban címmel fejtette ki mon­dandóját. (Az előadások rész­letes ismertetésére lapunk szombati számában térünk vissza.) Közösen kell keresni a kelet—nyugati együflmiködést Budapesten tanácskozik ai IPI kerekasztal-konferenciája, Berecz János köszöntötte, Grósz Károly fogadta a résztvevőket A nemzetközi tömegtájé­koztatás vezető újságíróinak részvételével tanácskozás kezdődött hétfőn a budapesti Hilton Szállóban. A Nemzet­közi Sajtóintézet (IPI) soros •rendezvényén — amelynek szocialista ország először ad otthont — két napon át ti­zenöt állam képviseletében mintegy 30 újságíró vitatja meg a glasznoszty jelentősé­gét a kelet—nyugati kapcso­latokban. A világ minden tájáról egylbegyűlt újságírókat a ke- rekasztal-konferencia elnö­ki tisztét betöltő Paul Lend- vai, az Osztrák Rádió inten­dánsa köszöntötte, majd Pe­ter Galliner, az IPI igazga­tója emlékeztetett arra, 'hogy a szakmai testület — amely Zürich—London szlékhely­lyel, a második világháború után alakult — az újságírók szakmai felkészültségének lto­kéi élesítését, az információ­áramlás és a tájékoztatás ha­tékonyságának elősegítését tekinti elsődleges ' feladatá­nak. A magyar politikai közélet nevében Berecz János, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság .titkára üdvözölte a nemzet­közi tanácskozás résztvevőit. A tájékoztatás személyisé­gei mindaddig, amíg meg nem szólalnak a fegyverek, erősebbek lehetnek minden hadseregnél — utalt a sajtó hatalmas közvéleményfor- imáló erejére Berecz János. Ennek az erőnek azonban — fűzte -hozzá — nagy felelős­ségérzettel kell párosulnia, A Magyar Nők Országos Tanácsa hétfőn ülést tartott a Parlamentben. A 78. nem­hiszen a sajtó munkatársain múlik, mire mozgósítanak, hogyan tájékoztatnak; az együttműködést keresik vagy a szembenállást élezik, őszin­te, nyílt tájékoztatással a-z emberi értékeket becsülik, vagy az értékek pusztulását .kiváltó ellenségeskedés erőit feszítik. A glasznoszty szel­lemében közösen kell keres­ni a keleti—nyugati együtt­működést. E gondolatot folytatva a nemzektözi sajtót a megis­merés nélkülözhetetlen esz­közeként értékelte Berecz (Folytatás a 4. oldalon) zetközi nőnap alkalmából Lukács János, az MSZMP KB titkára a Központi Bizottság nevében köszöntötte a nőta­nács tagjait, a magyar lányo­kat és asszonyokat. — Nem mondhatunk le ar­ról, hogy összehangoljuk a nőknek a társadalmi életben betöltött és az anyai szere­pét. Világunk még nagyon sokkal tartozik a nőknek — mondta többek között. A nők FEHÉRGYARMAT Tsz-terv: konzervgyárépítés fl Magyar Nők Országos Tanácsának ülése A SZABOLCS-SZATMÄR MEGYEI ÉPÍTŐ ÉS SZERE­LŐ VÄLLALAT folytatja Vásárosnaményban a szak­munkásképző intézet építését, mely 1989-re bővülni fog kor­szerű kollégiummal is. Jó ütemben, belső munkálatokat végeznek Fehérgyarmaton a 12 tantermes iskolában. Ezt a beruházást idén augusztus 30-ra szeretnék átadni. Nyír­egyházán a Vécsey közben a 12 tantermes iskola építésén munkálkodnak, melyet tor­nateremmel bővítenék. Ez az épület szerkezetileg teljesen készen van. Szerkezetet szerelnek az épszeresek Tiszalökön is a 12 tantermes iskolánál, mely jövőre készül el. A kedvező időjárás hozzásegítette az építőket ahhoz is, hogy Nyír- bogdányban elvégezzék a 4 tantermes iskola alapozási munkáit. Itt tornatermet is építenek. A létesítményt 1989-ben adják át rendelteté­sének. Igen szerény, 1 millió 600 ezer forint eredménnyel zár­ta az 1987-es, kritikus eszten­dőt a fehérgyarmati Zalka Máté Tsz — adott számot a beszámoló a március 4-én megtartott közgyűlés résztve­vőinek. Ha takarékosabban gazdálkodnak, ha jobban fi­gyelnek a költségek alakulá­sára, sokkal több lehetett vol­na a nyereségük. Tavalyi árbevételük meg­haladta a 250 milliót, s mint­egy 154 millió termelési érté­ket állítottak elő. Az ágaza­tok között a legnagyobb nye­reséget a gyümölcskertészet produkálta, 715 ezer forint bevétel származott a téli al­mából és a téli körtéből. A háztáji gazdaságokból 3440 sertést, 350 vemhes kocát, 345 hízómarhát, a közösből 1100 darab marhát értékesítettek. Csaknem félszáz nő részére biztosítanak munkát cipőfel­sőrész-készítő üzemükben, s több mint 200 ezer almáslá­dát gyártottak. Nyíregyházán, Fehérgyarmaton, Nábrádon, Panyolán, Tunyogmatolcson olcsó áruk import boltját üzemeltetnek. Figyelmet érdemel: a jövő­re gondolva s azt alapozva egy NSZK-beli céggel közös vállalkozásban konzervgyárat építenek Fehérgyarmaton, melynek a beruházási költsé­ge több mint 50 millió. Át­adása előtt már várják a Ma­gyarországra egyébként meg­érkezett gépeket, hogy mi­előbb megkezdjék a szerelé­süket. Tervük szerint az idei szezonban már uborkát, cék­lát, káposztát, sárgarépát és más zöldségféléket szeretné­nek feldolgozni és exportra szállítani. A közgyűlésen 13-an kap­tak kitüntetést, 22-en juta­lomban részesültek, (f) alkotóerejének fejlesztésében és érvényesítésben is új le­hetőségeket és távlatokat nyit az a munka, amely a párt kezdeményezésére bontako­zik ki a gazdasági, társadal­mi és a politikai megújulás érdekében. Ilyen előnnyel aligha indultak még tavasznak az utób­bi évtizedekben az építőiparban. A rendkívüli enyhe, ta- vaszias télben mintegy három-négy héttel előbb járnak az építkezések határidejével. Felgyorsult a lakásépítési és az iskola beruházás-felújítási program Szabolcs-Szatmárban. XLY. évfolyam, 57. szám ÄRA: 1,80 FORINT 1988. március 8„ kedd Kivitelezői körkép Meggyorsít a lakásépítés Jelentős részt vállai az ÉPSZER a lakásépítkezések­ből is. Nyíregyházán a Váci Mihály lakótelepen 16 lakást építenek, Vásárosnaményban 15 lakás befejezés előtt áll, s mind Nyíregyházán, mind Vásárosnaményban újabb lakások alapozási munkáit kezdték meg. Egészségügyi beruházások közül a legjelentősebb a Nyíregyháza, Sóstói úti kór­házban a 200 ágyas pavilon építése, ahol belső szerelési munkákat végeznek; Befeje­zés előtt áll a Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalat­nál építendő üzemcsarnok és a Szabolcshő Vállalatnak a gépkocsijavító műhelye. Kis­várdán a szeszipariaknak raktárt építenek. A SZABOLCS MEGYEI Állami építőipari vál­lalat dolgozói nagy ütem­ben végzik Nyíregyházán, Mátészalkán, Záhonyban1; Ti- szavasváriban a lakások épí­tését. Hétszázötven lakás ké­szülhet el a tervezettnél ko­rábban a kedvező időjárás közreműködésével és a jó szervező munka eredménye­képpen. Vásárosnaményban a faforgácslap gyár üzemcsar­nokának az építése áll befe­jezés előtt; Nyírbátorban és Űjfehértón tornatermeket építenek, Nyíregyházán a Körte utcában iskolát, és jól haladnak az Állami Biztosí­tó nyíregyházi székházának a munkálataival is. A KELET-MAGYAROR­SZÁGI Állami építőipa­ri VÄLLALAT egyik leg­szebb, s legjelentősebb mun­kája a megyeszékhelyen épü­lő szabadidőközpont építése, melyre nagy figyelmet fordí­Nyíregyháza, Kossuth utca—Erdősor: űj lakások, közel a belvároshoz. tanak, s egész télen épült. Jó ütemben haladnak a Hun­gária Biztosító székházának az építésével, ahol már a szakszerelő-ipari _ munkák vannak soron. A ’Piszavasvá­ri Alkaloida Vegyészeti Gyárban vállalt építkezéseik is jó ütemben haladnak, akárcsak a mátészalkai kór­házrekonstrukció építése. (farkas) Segely megszorításokkal Több péBzért—ugyanazt Megdrágult az élet: sokba ikerül az üzemi koszt, a gye­rek iskolába indítása, az üdü­lőjegy, egyre több pénz szük­séges egy-egy kulturális vagy sportrendezvény lebonyolítá­sához. A NYÍREGYHÁZI KÖZ­TERÜLET-FENNTARTÓ VÁLLALAT szociális alapja tavaly 1 millió 102 ezer fo­rint volt, s az idén is ha­sonló, vagy valamivel maga­sabb összegből szeretnének gazdálkodni. Ebbői kell meg­oldaniuk a segélyeket — ma­gas a nyugdíjasok száma, sok a nagycsaládos! —, az üdül­tetést, a különböző rendezvé­nyeket, az ebédtérítést. Az áremelkedések után öt fo­rinttal drágult az ebédjegy, ebből a vállalat kettőt ma­gára vállalt. Annak ellenére, hogy az Idei összegről még nem döntöttek, januárban már több. mint 6 ezer fo­rint segélyt fizettek ki. Új­donság a cégnél, hogy ettől az évtől kezdve csak az ré­szesülhet segélyben, akinek nincs igazolatlan napja. A jóléti és kulturális alapon kívül a szakszervezet tagdíj­ból származó bevételeinek egy részét is szociális célok­ra használják. A SZABOLCS MEGYEI Állami építőipari väl­LALATNÄL a nversanyag- és rezsiköltség emelkedése miatt jelentősen megváltozik a jóléti alap: a tavalyi 12 millió 800 ezer forinttal szemben 6 millió forinttal többet használhatnak fel szo­ciális kiadásokra. Ez első hallásra soknak tűnik, azon­ban csak arra lesz elég, hogy tartani tudják az elmúlt évi színvonalat. A lakásépítési támogatást a kintlévő hite­lek visszafizetéséből és a kommunista műszakokból származó felajánlásokból old­ják majd meg. A ZÁHONYI MÁV ÜZEM­IG AZGAT0SÄGNÄL is emelkedik az alap összege, a szociális segélykeret például 160 ezer forinttal. Szükség is van a pénzre, hiszen a nagy létszámú üzemigazgató­ságnál sok nagycsaládos és gyermekét egyedül nevelő szülő vár a segélyre, vala­mint számos szakkör és klub működik: a nyugdíjas-, ifjú­sági és csillagászklubon kí­vül többek között támogat­ják a Tiszabezdédi citeraze- nekart, a Komorói népdal­kört, valamint a Fényeslitkei fotósklubot is. Szavazással döntötték el a dolgozók kö­zött, hogy kevesebb ebédet szeretnének-e változatlan áron, vagy a megszokotthoz hasonlót, valamivel több pénzért. A többség az utóbbi mellett voksolt — így január elsejétől napi két forinttal kerül többe az üzemi étkezés, az ezen felüli költségeket pe­dig a MÁV fizeti. Évek óta gondot okoz a lakáskérdés. Sajnos, hiába jut az idén na­gyobb összeg a lakásépítési, lakásvásárlási kölcsönökre, a használati díj visszatéríté­sére. még így sem tudják majd a sorbanállók igényeit kielégíteni. B. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom