Kelet-Magyarország, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-20 / 43. szám
Vass Lajosné dr.-tól a megyei lanács tanácsosától — Mit ér a tudós, ha szabolcsi? — Sok vagy kevés a kutató? — Mit koordinál a koordinációs bizottság? — Van-e publikációs lehetőség ? Miután számomra elfogadhatatlanok az olyan kifejezések, mint megyei vagy vidéki tudomány, kérem, definiálja, milyen alapelvből indulhatunk ki akkor, amikor a megyében folyó tudományos tevékenységről, kutatásról szólunk. — Egyetértek önnel, ezért szívesen adok, — igaz szabad fogalmazásban — meghatározást arról, hogy mit tekinthetünk kiindulásnak akkor, amikor tudományról beszélünk. A tudomány lényegében történelmileg felhalmozott, szisztematizált rendszere az ismereteknek, melyek igazságát a társadalmi gyakorlat szüntelenül ellenőrzi, korrigálja. Ennek ereje általánosságában, egyetemességében és szükségszerűségében rejlik, objektív igazságában keresendő. Lényeges, hogy a valóságból indul ki, elvonatkoztat, majd eljut a megfogalmazandó fogalomig, s onnan visszahat a gyakorlatra. Személyi feltételei között olyan jellemzőket találunk, melyek garanciális erejűek, így a magas intellektuális szintet, a tájékozódást, a széles körű érdeklődést, a szenvedélyes tudás iránti vágyat, a lényeglátást, ennek kifejteni tudását, az informáltságot és információ igényét, a képzést és az önképzést. Ezek adják a szellemi tőkét, melyet mind jobban kell a társadalom számára hasznosítani. Nem csapdának szántam kérdésemet, de ezt követően teszem fel a kérdést: Szabolcs-Szatmárban, ezek ismeretében, mennyire beszélhetünk tudományos életről, munkáról, kutatásról? Tudom, felsorolása ideális helyzetből indult ki, ami az országra se jellemző, mégis, érdekes lenne ezek tükrében vizsgálni helyzetünket. — Hadd menjek vissza kicsit időben. A megye hosszú-hosszú időn keresztül adott az ország és a világ tudományának olyan embereket, akik magas szellemi felkészültségükkel tűntek ki. Ezen a tájon jó negyed- százada alakultak ki olyan viszonyok, hogy a tudományos munka megindulhatott. Egy rendkívüli gazdasági váltás, az iparosítás, a főiskolák megjelenése, a nagymértékben megnőtt szellemi erőforrás együttes megléte kellett, hogy reagáljon arra a kihívásra, amit a társadalmi és a termelési szféra indított meg. Teljesen érthetően, nálunk az alkalmazott tudományok megléte volt a jellemző, s az ma is. Ezeknek meg kell felelniük a társadalmi kérdéseknek, és egyre jobban azoknak a követelményeknek, melyeket az ipar és a mezőgazdaság támaszt. Nem volna jó, ha túlértékelnénk, de az se, ha alábecsülnénk a megyében folyó tudományos tevékenységet. Látható, hogy ott, ahol a piaci igény szorító, így az Alkaloidánál, papír- és konzervgyárnál, a kutatás és az alkalmazás gyorsabb. Biztató jelenségek vannak a mezőgazdaságban is. De sajnos a gyáregységek egy része arról se tud biztosat, mit kutatnak az anyagyárak, így hiába lenne igényük. Az is biztos, hogy a társadalomtudományok gyorsabb ütemben fejlődtek és ez adódik a tudományos tevékenységet folytatók összetételéből. Ma elmondhatjuk, hogy igen jó, konkrét kutatások folynak Szabolcs- Szatmárban, egyre eredményesebb az alkalmazás, és a publikációk száma is növekvő. Ne vegye zokon, de én az önmagunkhoz viszonyítást alig tudom elfogadni. Főleg, ha tudományról van szó. Nyugtasson meg, hogy a fejlődés nem valamiféle provinciális felfutás, nem másodosztályú vonal kialakulása. — Igen nagy baj lenne, ha a fejlődést ahhoz viszonyítanánk, hogy volt egy null- pont, s ma már van iksz-számú tudós, kutató. Én a minőséget értem akkor, amikor a felfutást említem. Nem egy kutatás ma már nemzetközi hírű, például a főiskolán folyó, az amerikaiakkal közös. De nemzetközi kitekintésű az Alkaloida kutatása is. A társadalomtudományok tudósai, mert azoknak mondhatom őket, évente 8—10 állami megbízásban vesznek részt. Említhetném a nyelvészeket, történészeket, akik országosan igen jól jegyzett, tisztelt kutatók. Ha nagyon pontos akarnék lenni: minden területen, ahol a befogadó igény magas, ott a tudományos kutatás színvonala is rohamosan nő. Így említhetném például az orvostudományt, ahol nem a publikációk száma, hanem a tartalmi munka a meghatározó, s ezen a bázison az egészségügy tudományos tanácsa is létrejött. — Hadd utaljak vissza egy korábbi gondolatomhoz: ahol a fogadókészség, a társadalmi igény nagy, ott születik eredmény. Látható, ahogy a piac kemény feltételeket teremt, egy-egy gyár létkérdése és érdeke a siker, ott rendkívüli teljesítmények jönnek létre. Említhetném a nyírbogdányi kőolaj üzemet, vagy a papírgyárat, egy sor termelőszövetkezetet, így a nyírtassit. Az alkalmazott tudomány létfeltétele az igény, amit vele szemben támasztanak. Ügy gondolom, hogy a megyénkben lévő szellemi kapacitás ma készen áll arra, hogy a maiVass Lajosné 1984 óta a megyei tanács tanácsosa, 1982 óta a megyei tudományos koordinációs bizottság titkára. Nagyhalászon született, a nyíregyházi Zrínyi gimnáziumban érettségizett, ezt követően tanítói oklevelet szerzett. Tanulmányait a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen folytatta, 80-ttan bölcsészdoktori diplomát szerzett. Pedagógiai pályafutásának állomásai: Nagyhalász, Balkány, Szakoly. A megyei tanács művelődési osztályára 1971- ben került, és az oktatásfelügyeleti csoportnál kapott megbízatást. Férje Nyíregyházán a 22-es iskola nevelője, fia középiskolai tanár. V___________________________✓ nál sokkal nagyobb követelményeknek is megfeleljen. Hivatkozott tudományos műhelyekre, teamekre, tudománnyal foglalkozókra. Hány főre tehető azok száma, akik ma a megyében érdemesek arra, hogy tudományos főnek nevezzük? — Ha azt nézzük, hány főfoglalkozású kutató van, akkor azt kell mondani: kevesebb, mint húsz. A nyíregyházi és az újfehértói kutatóintézetek is elsősorban gazdálkodó intézmények. Több mint ötven a kandidátusok száma, ami igen szép. Ezenkívül 4—500 embert említhetnék, aki alkotó, kutató. Óvatos vagyok, nem merném azt mondani, hogy tudós, kutató. Körülbelül másfélszáz közülük az, aki eredményeivel előre tör, hazai, nemzetközi síkon is elismerést szerez, őszintén meg kell mondani, nem könnyű egy-egy megyéből úgy kitömi, jó eredménnyel sem, hogy az ember bekerüljön egy országos vérkeringésbe. Sajnos, bizonyos hierarchia érezteti negatív hatását, a benfenntes köröktől távoliét nem serkentő és nem utat nyitó. Mint a megyei tudományos koordinációs bizottság titkára bizonyára tud választ adni arra, hogy mit tud tenni ilyenkor a megyei vezetés. Az itt élő ugyanis, ha nem kap megfelelő kifutási lehetőséget, előbb-utóbb elmegy. — Igen, s erre voltak is példák. A reális helyzetfelmérés alakította ki módszerünket, mondhatni azt a menedzselési szisztémát, ami a kialakult helyzeten változtatni képes. Először is fontos, hogy a Debreceni Akadémiai Bizottsággal fűzzük szorosabbra a szálakat. Mindenképpen szeretnénk építeni arra a tudományos műszerparkra, amit Debrecenben hoznak létre, egy régió számára. Ez lényegesen jobb hátteret jelent, s talán csökkenti a ma még szívességi alapon álló segítségeket. Százötvennyolc megyei kutató van kapcsolatban most a DAB-bal, vannak közös pályázatok, a megye anyagilag is finanszíroz ezek közül néhányat. — Igen fontos, hogy feltérképeztük a megyében folyó tudományos tevékenységet. Tudjuk hogy ki, hol és mit kutat, összegyűjtjük a doktori, kandidátusi értekezéseket, ezeket már hozzáférhetővé tettük a megyei könyvtárban. Igyekszünk, hogy a tudományos munkát végzőket, eredményeiket népszerűsítsük. Eljuttatjuk a kutatóhelyekre, vállalatokhoz az akadémiai és a Soros-alapítvány pályázati kiírásait, támogatjuk azokat a törekvéseket, melyek konkrét megbízásokat adnak a kutatóknak. Kulcskérdésnek tartjuk, hogy minden támogatást megadjunk a nyelvtanuláshoz, hiszen ez igen gyenge pontja a kutatógárdának. Kétmilliós alapja van a megyei tanácsnak arra, hogy pályamunkát jutalmazzon, jelentős eredményt ígérő külföldi utazást, konferencia- részvételt segítsen. A koordinációs bizottság üléshelyének változtatásával igyekszünk összehozni a más-más helyen dolgozókat, hogy a személyes viszony, a kölcsönös segítés gyakorlata kialakuljon. Amint látja, a kis felsorolás is érzékelteti: mi menedzserek akarunk lenni, olyan szerepet kívánunk betölteni, ami segít abban, hogy mind több próbatétel jusson a próbát váró tudósnak, tudósjelöltnek, s ehhez társuljon a nyilvánosságban rejlő elismerés is. Ez rendkívülien szimpatikus, reális tevékenység. Ugyanakkor azt hadd kérdezzem meg, hogy publikációs lehetőségeik vannak-e? — Igen. Először is említeném azt, hogy rendszeresen megjelentjük a megyei díjnyertes pályázatok listáját. Rövid tematikus kivonat ad információt, hogy mivel foglalkozott a szerző. Nem hatástalan, hiszen ez eljut az ország minden részébe, és volt jó pár példa, hogy más vidéken vagy a fővárosban kutató ezt forrásnak kereste. Ez is a menedzsmen része. De a mi égiszünk alatt jelent meg Lukács Ödön Nyíregyházáról szóló könyvének hasonmás kiadása; mi fogjuk össze a készülő megyei monográfiát. Könyvek készülnek Koszorú címmel a megye költőiről, íróiról, az első, a Krúdyval foglalkozó még az idén napvilágot lát. Feldolgoztatjuk a megye szellemi élete korábbi képviselőinek pályarajzát. Híres orvosok — híres gyógyszerészek címmel könyvet adtunk ki. Most hirdetjük meg azt a pályázatot, amely ipari, mezőgazdasági, szervezési társadalompolitikai kérdések megírására biztat, s ezek is napvilágot láthatnak. Ügy ítéljük meg, hogy minden könyv, publikáció beleillik abba a képbe, amit terveztünk. Bemutatja a megye mai és régebbi szellemi erőit, és egyben teret ad a megalapozott ismeretek közlésére. A nyilvánosságot hangsúlyozni szeretném, ez teremt újabb megbízást, ez minősít. Az eddigi eredményeket úgy kell megítélni, hogy azok szépek, s főleg további sikereket rejtenek magukban. Ha most össze kellene foglalni, mit tart fontosnak a jövőben, mi lenne az, amit kiemel? — Először is nagyon alaposan szemre kell vételezni azokat a változásokat, amelyeknek tanúi vagyunk. Ez áll a társadalomra, de áll a termelésre is. Elég ha arra utalok, hogy ha nem is gyorsan, de mind gyakrabban jelenik meg a csúcstechnológia, teret követel a mikroelektronika, a lézertechnika, a robot. Mindennek messzemenő társadalmi konzekvenciái is lesznek. Észre kell venni, hogy a piaci törvények érvényesülése más igényeket vet fel, mint korábban. Sok fix pont, kapaszkodó kell tehát ahhoz, hogy a tudományos munka abban a mederben maradjon, ahol a leginkább érezhetően válik termelőerővé. Az élvonalhoz történő felzárkózás, a magyar és a nemzetközi tudományos rendszerbe való beilleszkedés, a földrészeket átfogó információs rendszerek kincséből történő merítés lényegében utat jelöl azoknak is, akik itt dolgoznak. Az alkalmazott tudományok nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy feltalálják azrt., mit már másutt feltaláltak. Így itt is azt kell kutatni, arra kell fordítani a nagy szellemi erőt, ami új, ami hat a termelésre, ami segíti a társadalmat. — Mindez azonban csak akkor elképzelhető, ha a termelőszféra időben felismeri ezt. így lehetőséget ad, s ami a legfontosabb: képes megtartani a kutatót, a tudóst. Olyan anyagi struktúra kell, mely éppen most, a nem kedvező gazdasági helyzetben hatalmas összeget áldoz kutatásra, aminek eredményét azonnal elő lehet venni, ha azt a gazdasági helyzet megkívánja. Így minden kutatóhely érdeke, hogy áldozzon erre, megfizesse a fejeket, helyreállítsa a szellemi munka értékét. Mi erre igyekszünk ösztönözni. Tesszük abban a hitben: megyénkben sok, hasznos, okos elme él, olyan szellemi erő koncentrálódhat, mely az eddigi eredményekre építve sikeresen dolgozhat, s feliratkozhat annak a tudománynak a listájára, amely nemzeti és nemzetközi mércével mérhető. Köszönöm a beszélgetést. Bürget Lajos '----------------------------------------------------------------> ... az ókori görögök számára érthető, áttekinthető volt a világ; a polisz minden lakója pontosam tudta, milyennek kell lennie egy derék athéni polgárnak. A spanyol udvar hölgyeinek erkölcsét, viselkedését szigorúan szabályozta az etikett, és a viktoriánus Angliában is határozott elképzelések voltak arról, miként gondolkodik, cseveg, öltözködik és étkezik, mit olvas és mit nem egy jólnevelt ifjú lady. Egy mohikánnak sem voltak kétségei, milyen törvényekhez hell igazodnia. A „boldog ember” falujában is mindenki tisztában volt vele, hol a helye, és mit tartson másokról. Évszázadokon át az egész közösség által ismert normák, azaz erkölcsi, magatartási előírások szabályozták az emberek életét. Az írott és íratlan törvényeket Persze ükkor is sokan megszegték, de ezzel együtt is tudták, mikor, miért, milyen büntetés jár. Mostanra alaposan felbolydult a világ. Nemzedékek által őrzött és respektált értékek semmivé foszlottak, megkérdőjeleztet- tek. Természetesen mi magunk is elbizonytalanodtunk, hiszen a fellazult, szétzilálódott értékrendszer helyett még nem sikerült életképes, új normákat kialakítani és elfogadtatni. Márpedig az ember számára — nem túlzás — létfontosságú, hogy tájékozódási pontok segítsék őt az életben. Ezekre a fogódzókra még akkor is szükség van, ha elsősorban abban igazítanak el, hogy mit nem szabad, tehát ha igen szűkös teret engednek az élet számára. Hiszen a rosszat is meg lehet szokni, azzal is együtt lehet élni, ha ismerjük szabályait. Minden embernek tudnia kell, mit várnak tőle, mikor fogják tisztességesnek tartani, és mikor törnek pálcát fölötte, mikor számíthat mások elismerésére, megbecsülésére, és mikor lesz megvetés vagy éppen irigylés tárgya. Azaz: nagyon fontos, hogy magatartásunk, cselekedeteink következménye kiszámítható legyen. Hogy el tudjunk igazodni a helyes és helytelen, a követendő és kerülendő labirintusában. Manapság ez egyáltalán nem könnyű. Először is léteznek írott törvények, amelyeknek megszegéséért büntetés jár. Ez még tiszta sor — aki lop, aligha lehetnek kétségei, hogyan fog erre reagálni a társadalom. Aki embert öl, az is tudja, legfeljebb a szerencse vagy a véletlen segítheti öt a büntetés elkerülésében. Csakhogy ott vám a normák másik csoportja, amelybe azok az elvek tartoznak, amelyeket fennen hirdetünk ugyan, de meg nem tartásuk fölött általában szemet hunyunk, legalábbis mindaddig, amíg botránnyá nem fajul a dolog. Ide sorolhatjuk például az ivással, a csúszópénzzel, a protekciózással kapcsola- tos nézeteinket, vagy összevissza partner- j kapcsolatainkat. Végül létezik egy harma- ; dik kategória is: ide azok a normák tartoznak, amelyekért gyakran épp akkor jár büntetés — ha megtartjuk őket... Gondoljunk csak az „őszinte, bátor” vélemény- nyilvánításra, amelyre oly gyakran buzdítjuk az embereket, pedig egyáltalán nem biztos, hogy jó néven is vesszük, ha megteszik. Milyen egyszerű volt minden, amíg pél- dóul csak a tízparancsolathoz kellett igazodnia annak, aki esténként tiszta lelkiis- : mérettél akarta álomra hajtani a fejét, és nappal nyugodtan akart embertársai szemébe nézni. Ne lopj, ne paráználkodj, tisz- ; teld apádát és anyádat... Mai világunk el* , lentmondásai már szétfeszítik ezt, az egy- ; értelműség jegyében fogant normarendszert. A világ már nem olyan kiszámítható, emiatt gyakran idegesek vagyunk, szorongunk, gátlásokkal küzdünk, nyitott ka- < púkat döngetünk vagy fejjel megyünk a j falnák, agresszívvé válunk, mert nem tud- | juk eldönteni, most éppen melyik „norma- f rendszerhez” kellene igazodunk? S amú i teszünk, azt mások vajon hová sorolják * majd? Ráadásul az is előfordulhat — elő is fordul —, hogy amit az egyiknek elnéznek, ) azért a másikat felelősségre vonják; amiért j egyik nap megrovást kapunk, azt másnap egyenesen megkövetelik, de legalábbis szemet hunynak fölötte. Ezért, úgy gondolom, az egyén és az őt J körülvevő kisebb-nagyobb közösség, a csa- ; Iád, a munkahely felelőssége ma nagyobb, mint valaha. Mert a ..biztos pontok a kapaszkodók, fogódzók mindig megkönnyítették ugyan az eligazodást, az életet — de egyben csökkentették is az egyén felelősségét. Ma — mások segítségével — fci- nek-kinek magának kell megtalálnia az iránytűt, amely segít tájékozódni az értékek zűrzavarában. \ __________________ ffH HÉTVÉGI melléklet 1988. február 20. Gönczi Mária
