Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-12 / 9. szám
1988. január 12. Kelet-Magyarország 5 Ír Gyermektánccsoport-ve- zetőképzés indul január 15- én, pénteken 13 órától a vá- sárosnaményi művelődési központban. A résztvevőket a város, illetve annak körzete általános iskoláiból várják. VONALBEJÁRÁST végeznek az Országos Villamos Távvezeték Vállalat nyíregyháza kirendeltségének szakemberei. Ezt Szabolcs-Sziat- már megyében mintegy háromszáz kilométernyi villamos távvezeték mentén teszik meg. Többek között ellenőrzik á vezetékek és a tartóoszlopok állapotát, s természetesen, ha valamilyen rendellenességet tapasztalnak, azonnal intézkednek. Az OVIT-nak általában télen különösen sok a munkája, de az idén a kedvező időjárás miatt a rendszer eddig még nem hibásodott meg. PSZICHOLÓGIAI TANÁCSADÁST rendeznek január 13-án, szerdán 17 és 19 óra között Nyíregyházán, a Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ 10. számú termében. ír Kihelyezett ügyfélfogadás. Az Országos Takarék pénztár tiszavasvári fiókja az Alkaloida Vegyészeti Gyárban január 14-én, csütörtökön első ízben tart kihelyezett ügyfélfogadást. Ezt követően minden csütörtökön áll ugyanott a dolgozók rendelkezésére. Az OTP az idén hasonló kihelyezett ügy- félfogadást a megye több nagyvállalatánál tart. VÉRADÁST TARTOTTAK január 10-én. vasárnap a nyírbátori határőrségnél, ahol kétszázan, összesen mintegy 80 liter vérrel segítették a gyógyító munkát. Január 11-én, hétfőn a nyíregyházi Építő és Szerelő Vállalatnál szerveztek tüdőszűréssel egybekötött véradást. Az ÉPSZER-nél január 12- én, kedden szintén véradást és tüdőszűrést tartanak. AZ MNB SZABOLCS-SZAT- MAR MEGYEI IGAZGATÓSÁGA ügyviteli, könyvelési munkakörökbe felvesz közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel rendelkező dolgozókat. Jelentkezni lehet a számviteli osztályon. (75) Nahát, micsoda idő van odakint]... (elek) Műtét metszés nélkül Az NSZK két kórházában a féregnyulvány (a vakbél) kivételére két olyan eljárást próbáltak ki, amely csak egy kicsiny, a köldöktől egyébként is eltakart heget hagy maga után. A csupán részleteiben eltérő két eljárással a vakbelet nem úgy távolítják el, hogy a hasat megnyitják, hanem — mint az endoszkópos vizsgálatokban — a hasfalon egy kicsi szúrt nyílást hoznak létre. Mialatt ezen keresztül a féregnyúlványt kiemelik, a nyílást egy hüvely tágítja, s az a műtét után ismét összehúzódik. Az új eljárást azért sikerült kidolgozni, mert sokat fejlődtek azok a módok, amelyekkel az endoszkópokat nemcsak a szervek megtekintésére, hanem a vérzések ellátására is alkalmassá tették. Ezt eddig csak a has megnyitásával tudták elvégezni. A két új eljárás nem alkalmazható akkor, ha heveny gyulladásról van szó, vagy ha a féregnyúlvány falában keletkező üszkös gyulladás átfúródik. A KÖZMŰVELŐDÉS HELYZETE. A Magyar Népművelők Egyesületének Sza- bolcs-Sza tmár megyei csoportja tanácskozást rendez január 13-án, szerdán délelőtt kilenc órától Kisvár- dán, az Ady Endre Művelődési Központ pódiuimtermé- ben. Az összejövetelen dr, Fodor Péter, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője a közművelődés helyzetéről, s továbbfejlesztésének lehetőségeiről tart előadást. Király István, a Magyar Népművelők Egyesületének titkára pedig az érdekvédelem perspektíváit ismerteti. Megyénk népművelőinek tanácskozása hozzászólásokkal, vitával zárul. Hupikék hiba / 'me, mit tesz egy fölösleges névelő! Szombati lapunk híroldalán közöltük, hogy újra vetítik pár napig a nagy sikerű rajzfilmet a hupikék törpdkékről. Ám egészen más értelmet nyert a hír, mint szándéka volt: „újra vetítik a Videoházban a már sikert aratott...” Ha ez a második névelő nincs ott... Akkor világosan kiderül, hogy a Béke moziban adják a filmet, és jómagam se változom hupikékké, amikor az általam írt hírt elolvastam az újságban. És kevesebb lett volna a színesedő arcú, mérgelődő, moziba vágyó is Nyíregyházán ... Elnézést kérek mindenkitől, akinek így megkeserítettem a vasárnapi programját... (tarnavölgyi) növényvEdelmi tanácskozást szervez a Magyar Agrártudományi Egyesület Növény- védelmi Szakosztálya a Növény- védelmi és Agrokémiai Állomással közösen január 13-án, 10 órától. A rendezvényen három előadás hangzik el: Sipos László az alma növényvédelmének 1987. évi tapasztalatait. Molnár Józsefné dr. a kártevők elleni technológiafejlesztéssel kapcsolatos észrevételeket ismerteti, dr. Mónus Bertalan pedig a fungi- cidvlzsgálatok eredményeiről tájékoztatja a résztvevőket. A tanácskozásnak a megyei Növény- védelmi és Agrokémiai Állomás ad otthont. Ebben az évben ISO ezer nyúlszőr- és gyapjutompot, „kalapalapot" valamint 50 ezer kalapot készítenek a Nyírma- dai Állami Gazdaság kalapüzemében. Képünkön: Szászi Tünde mintakollekciót próbál, (farkas) MEZÖGfiP: ßr Ertékelemző csoport alakult A Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat és a Mezőgép által kötött szerződés nyomán az utóbbi helyen értékelemző csoport alakult, melynek most a legfontosabb feladata a Tajga lakókocsigyártás anyag-, energia- és munkaerőköltségének csökkentése. Ez most különösen azért fontos, mert a Mezőgép a Szovjetunióba exportálandó Tajga lakókocsikért kevesebb forintot kap mint régen. | || Keleti magyarországi j KÉPEK j 11 ■ .1GESZTEREDI PÉLDA Milliárdok a falusi bankokban Támogatás pedagógusoknak Háromszáz öles telekkel és hétszázezer forintos támogatással várják Geszteréden azokat a pedagógusokat, akik helyben akarnak letelepedni. Nem kell különösképpen bizonygatnunk, milyen nagy segítséget jelent ez a tanítóknak, tanároknak, akik manapság sem dúskálnak az anyagiakban. De nem akármilyen lehetőséghez jut ezzel a község sem, hiszen egyszerre öt nevelőt is magához csalogathat. A tanács vezetői abból indultak ki, ha megépítenek egy szolgálati lakást, az is belekerül legalább egymillió forintba. S ezzel még korántsem kötötte meg a nélkülözhetetlen pedagógust, ráadásul az övé az épület fenntartásának gondja is. Ha viszont a szóban forgó egymilliót ötfelé osztja ... Geszteréd már korábban is szolgált jó példákkal. Mostani határozatukon is érdemes elgondolkodni, hiszen azt bizonyítják, mai, pénzszűke világunkban is lehet okosan gazdálkodni. A ITÉLRÖL szóló verseket, meséket hallhatnak január 12-én, kedden 14 órakor Nyíregyházán, a Ságvári-te- lepi Bolyai téri fiókkönyvtárba látogatók. EGY FIATALEMBERNEK Levágta a lábait a vonat Egy 20 éves fiatalember mindkét lábát combnál levágta a vonat január 11-én. hétfőn délután a nyíregyházi MÁV-állomás belső peronján. A mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba. Gyalogost gázolt el egy személyautó tegnap délután a 41. számú főúton, Orosnál. Az idős férfi a helyszínen meghalt. Két személygépkocsi ütközött össze a 4. számú főúton Császárszállásnál. A mentők innen egy sérültet szállítottak kórházba. rfl n luz Mátészalkán Szabálytalan húsfüstölés miatt sertésól, mellette pedig deszka falú melléképület kapott lángra január 11-én, hétfőn reggel Mátészalkán. a Marx Károly u. 17. szám alatt. Többek között húsfélék, gazdasági felszerelések és faanyagok váltak a tűz martalékává. A becsült kár 50 ezer forint. A tüzet a mátészalkai állami tűzoltók oltották el. gyors-gépírót — hosszabb ideig tartó távoliét miatt — szerződéssel felveszünk. Jelentkezés az Országos Takarékpénztár Szabolcs-Szatmár megyei Igazgatósága Nyíregyháza, Rákóczi űt 1. sz. Személyzeti főelőadónál. (76) Százmillió forinttal gyarapodott 1987-ben a szabolcs- szatmári takarékszövetkezetek részjegyállománya — s már megközelíti a háromszázmilliós nagyságot. Nőtt a betétösszeg is; a takarékszövetkezeti betétkönyvekben már 2,7 milliárd forintos ösz- szeg szerepel. Jelentősen növekedett a kölcsönök száma is. A háztáji és kisegítő gazdaságok fejlesztésére, áruvásárlási hitelre, személyi kölcsönre, valamint a kisvállalkozók, kisiparosok és kiskereskedők kölcsöneire biztosított összeg tavaly száznegyven millió forinttal emelkedett, építési kölcsönökre pedig 17Ö millió forinttal több jutott, mint az előző esztendőben. A takarékszövetkezetek szabolcs-szatmári választmányának ülése az el- : múlt hét végén — a fenti adatok tükrében is — joggal ítélte eredményesnek a „falusi bankok” tavalyi tevékenységét. A választmány ugyanakkor megtárgyalta a szövetkezetek soron következő feladatait és az ellenőrzések tapasztalatait is. Színházesztétikái tanfolyam Színházesztétikai tanfolyamot hirdet a megyei művelődési központ. A tíz foglalkozásból álló tanfolyamra elsősorban azoknak a magyarszakos tanároknak, amatőr rendezőknek és színjátszóknak a jelentkezését várják, akik komolyabban szeretnének a színház világával, esztétikájával megismerkedni. A foglalkozásokon — amelyeket havonta egy alkalommal rendeznek — neves színházi szakemberek, rendezők és írók tartanak előadásokat. Az első előadásra január 18-án kerül sor, amelyen Salamon Suba László, a Móricz Zsig- mond Színház rendezője a görög színház világáról értekezik. A tanfolyamra a mű- ' velődési központban lehet jelentkezni, vagy a 12-434-es telefonszámon lehet a rész- vétói szándékot jelezni. Az előadásokat nemcsak bérlettel, hanem alkalmanként is lehet látogatni. A tanfolyam befejeztével a résztvevőknek a művelődési központ igazolást ad. A tanfolyam résztvevői a középkori színjátszással, Shakespeare és Brecht munkásságával, Csehov világával, a- magyar dráma néhány problémájával, a gyakorlati színház gondjaival, a színházi kritikával, az abszurd drámákkal és a keleti színházakkal is megismerkedhetnek. Nyári építőtáborok A tavalyinál változatosabb munkaformákat, több táborhelyet kínál a KISZ Központi Bizottságának építőtábori bizottsága csaknem negyvenezer fiatalnak, akik 1988 nyarán az építőtáborban kívánnak dolgozni és szórakozni. Az előző évben 23 ezer fiatal vett részt — a hagyományosnak nevezhető — gyümölcsszedési, kukoricacímerezési. s más mezőgazdasági munkákban. Erre a nyárra ennél öt és fél ezerrel több diákot vár negyven gazdaság az 53 kiépített táborhelyen. A kereskedelem, a vendéglátás és a szolgáltatás az idegenforgalmi szezonban különösen jól hasznosíthatja az ifjú munkaerőt. Van olyan vállalat, amely már nem is tudná nélkülözni a fiatalokat: a Kaposker például 570 építőtáborozónák ad munkát is, helyet is a szezonban. A Balaton környéki vállalati és áfész-boltokban, csemegés, húsos. zöldséges üzletekben 2240 jelentkező áll a pult mögé üzemi gyakorlatot is teljesíteni. Negyvenhárom környezetvédelmi tábor is működik majd a nyáron. A budakeszi vadasparkban és a füzérradványi kórház kastélyparkjában parkrendezést vállalnak a diákok. Haidúbago- son fokozottan védett növények termőhelyeit tisztítják meg a gyomoktól. Miskolcon egy lakótelep növényi környezetét teszik rendbe, a hegyoldali vízfolvások megtisztítását is vállalva. Szentendrén többek között madáretetőket helyeznek ki a környezet- védelmi tábor egyik programjaként. Kaposváron por- és zajszűrő erdősávokat tisztítanak meg, hogy a fák, cserjék dúsab- ban, egészségesebben nőhessenek. Fonyódon a Balaton-part tisztítására szerveztek a KISZ- esek építőtábort. Ónodon negyedik éve folyik az építőtábori mozgalom igénybe vételével a vár felújítása, s környezetének kialakításán dolgoznak az idén. Különlegesnek számítottak tavaly a szociális táborok, ahol erre vállalkozó fiatalok szociális gondozómunkát is végeztek, és elsajátították ennek a tevékenységnek az alapismereteit. Bíróság előtt az álorvosnő Kuruzslás, lopás, csalás, közokirat-hamisítás, sikkasztás bűntette, valamint sikkasztás és gondatlan veszélyeztetés vétsége ügyében kezdett tárgyalást hétfőn a Budapesti XX—XXI. kerületi Bíróságon dr. Parti János- né tanácsa. A vádirat szerint Szentpé- teri Zoltánná, született Deá- ki Márta érdligeti lakos, noha asszisztensi, ápolónői és védőnői képesítése volt, személyi igazolványába, neve mellé doktori címet írt be, ismerőseinek pedig orvosként mutatkozott be. A múlt év elején orvosnak adva ki magát, megismerkedett a már gyógyíthatatlan beteg Nádas Gábor családjával és kezelőorvosaival. Elvállalta a beteg otthoni kezelését, és szakszerűtlen közreműködésével veszélyeztette annak életét. Ebben az időben 45 ezer forintot kért kölcsön Nádas Gábornétól, azzal az ürüggyel, hogy az összeget egy orvoscsoportnak adja át. A pénzt azonban megtartotta, saját céljaira használta fel és később sem fizette vissza. A perirat szerint a vádlott más ismerőseitől is kért kölcsön különböző összegéket, ruhaneműket, amelyeket azután nem adott vissza, több esetben pedig pénzt és használati tárgyakat tulajdonított el. Hétfőn a bíróság több tanút hallgatott meg, majd a tárgyalást elnapolták. így ítélethirdetés csak később várható. (MTI) Január 12-, kedd ERNŐ NAPJA Eredetileg az ófelnémet Ernust (vagyis a mai német Ernst) átvétele, magyar nyelvújítási alkotás, az — ő kicsinyítőképzővel keletkezett. Jelentése: komoly, határozott (különösen a harcban). Árkád, Árkos, Bors, Cézár, Cezarina, Elek, Ernesz- tina, Gujdó, Kaplony, Karion, Rajnáid és Veronika napja is van. A Nap kél 7 óra 39 perckor, nyugszik 16 óra 15 perckor. A Hold kél 0 óra 90 perckor, nyugszik 19 óra 50 perckor. Nyolcvanöt éve született Igor Kurcsatov (1993—1960) Eenin-díjas szovjet atomfizikus, aka démik u s. Az atomenergia* felszabadításáért és gyakorlati hasznosításáért folyó kutatásban a szovjet tudósok, atomfizikusok népes gárdájábód is kiemelkedik ez a ragyogó tehetségű és rendkívül temperamentumos fizikus, aki 30 éves korában lett egyetemi tanár. Várható időjárás az országban ma estig: napközben cáökken a felhőzet, és a köd általában megszűnik. Átmenetileg megélénkülhet az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és mínusz 4 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden mínusz 1 és plusz 4 fok között várható. Megér egy mosolyt Két szomszédasszony beszélget. — Mondja, Etuskám, mit csinál a kislánya Párizsban? — kérdezi az egyik. — Én, ami engem illet, bevallom, többet, gondolkodom rajta, hogy elengedjem-e. Elvégre ott annyi, de annyi veszély leselkedik egy ilyen ártatlan, fiatal teremtésre, mint a maga lánya ...! — Ö, ami engem illet, én teljesen nyugodt vagyok, szomszédasszony. Éppen tegnap írt a kislányom, hogy rendőri felügyelet alá helyezték. I ________________ Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál. Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: CSELÉNYI GYÖRGY Isti ügyelet: 15-124