Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-02 / 1. szám

2 Kelet-Magyarország 1988. január 2. ÍGY ÉRKEZETT 1Q8Q Kalács István párizsi ielentése A franciák némi ömgúny- nyal — de igazait szólva — ,/a zabálás és a tűzijátékok” keverékének nevezik a szil­vesztert. Még december 31- én dolgoztaik, legalábbis dé­lig bent voltak a hivtaitalban, de már semmit nem leshetett eúiintéznii, mindent áttették a jövő évre. A vendéglők lefoglalása nehezebb volt, mert hia va­laki ott ákarta tölteni a szil­vesztert, az utolsó pillanat­ban már hiába próbálkozott. Mindez a tülekedés meg­volt, annak ellenére, hogy az árak borsosabbak voltak a borsoistokánynál. A város legelőkelőbb v éttermében a Maxiimban 3 ezer frank (25— 30 ezer forint) volt egy va­csora. Persze reggeliig táncol­hatott, akinek volt hozzá kedve és lába. A kabarékban Éjféli tűzijáték ennek az összegnek a.Jfeléért mérték a menüt, szerényebb éttermekben pedig megúsz­ható volt ltéhány száz fran­kért. Mindenütt „speciális me­nüt” kínáltak, ami azt jelen­ítette, hogy mindenkinek azo­nos ételit szolgáltak fél. Ez nem a demokrácia csúcsa, •hanem az egyszerűségre — és a több pénzre törekvő tu­laj ügyeskedése. Mivel Franciaország part­jait délről és nyugatról ten­ger mossa, mindig nagy divat enni egész éviben a ,/tenger gyümölcseit”, azaz a kagyló­kat, a csigákat, a rákokat, a halakat, de a szilveszter nem múlhat el nélkülük. Ezek csak előételek, de a hal — a kényesebb gyomrúatonál — lehet főétel is. Nem hiányoz­hat persze a kaviár és a li­bamáj sem. Mindennek a .locsolására” Halként használták a pezsgőt. Egy százasért már lőhetett ikapni olcsó pezsgőt, igaz csak üzletekben. Az étteremben fogyasztott pezsgő után az egyszerűbb vendég napokig száraz torokkal gondolhat a pezsgő árára. A szegényebbek persze nem kaptak pezsgőt az üzle­tek előtt, ők a garast jobban a fogúikhoz verve, otthon ün­nepelték szerényebb körül­mények között. Éjfélkor, mint mindenütt, a nemzeti himnusz elhang­zása után kLtodultak 'az utcá­ra, nézni a tűzijátékot. Majd a jó időben — 'a jobb emész­tésért — belelendülték az ut­cabálokba ki világos kivimad- tig. Egy kicsit módésan és fá­radtan kezdték az új, az 1988-as évet, de sebaj, majd kiialusszálk magukat. 1988. január 1. — Ne vicceljetek! — mond­tam szilveszterkor rádióama­tőröknek, miután megkérdez­ték tőlem: nem akarok-e mondjuk egy japán rádióssal beszélgetni? Az asztaltársa­ság, Venczel Miklós, a rádió­iránymérő válogatott edzője, Dévényi József, az MHSZ- rádióklub titkára, Bolyóczki János, Sápi Imre, valamint Macsuga Győző meggyőztek arról: az ajánlatuk megvaló­sítható. Az MHSZ épületében lévő rá­dió adó-vevő segítségével foly­tatott beszélgetésnél a Föld körül keringő japán és szov­jet rádióamatőr műholdakat is használják. Azok tulajdon­képpen közvetítő állomások, vagyis a Földről vett jeleket felerősítve sugározzák visz- sza. így, URH révén más kontinenseken élőkkel is kap­csolatba léphetnek. A jelek a földfelszíntől mért 30—50 ki­lométer magasságból verőd­nek vissza, s a hívott fél ké­szüléke azután tudja fogni. Hát akkor rajta, „menjünk az űrbéli randevúra”. A készüléknél Dévényi Jó­zsef. Angolul beszél. A part­nere a Japánban élő Shu úr, az egyik elektronikai cég mér­nöke. Elmondja, hogy decem­berben — csakúgy, mint má­sok, akik alkalmazásban áll­Scllveszteri kapcsolat az éte­ren át. nak —, a munkaadójától je­lentős pénzösszeget kapott, így az ajándékozás nem oko­zott gondot. Ugyanis az or­szágában erről szívfájdító len­ne lemondani, mert az üzle­tek ámulatba ejtő áruk so­kaságát kínálják. Különben Japánban szeretnek ünnepel­ni. Amikor adódik valami­lyen alkalom, az utakat és az épületeket gyönyörűen fel­díszítik. Év végén náluk is szokás egymásnak jót kíván­ni, és azt, hogy a lelkűk erős, megtisztult legyen. A rádiózás csodálatos do­log. A nyíregyházi klub tag­jai nemcsak a készülék mű- ' ködtetéséhez, javításához, ha­nem az építéséhez is értenek. Megkapták a lehetőségét, hogy 1988-ban a Bereg Kupa nevű rádió-iránymérő ver­seny nemzetközi lehessen. A klubnak jelenleg 93 tagja van. Az „űrből” újabb hang hal­uké Norvégiában lakó fiatal­emberhez van szerencsénk. A furcsa zörejek hatására fjor- dok, kopár, eljegesedett fenn­síkok és nagy esésű folyók jelennek meg előttem. Szíve­sen érdeklődnék a hajógyár­tásról, a bálnavadászatról, az olajbányászatról, az elekt- rofémkohászatról meg az új­év megünnepléséről, csak saj­nos a fiú rosszul hall ben­nünket. A beszélgetést nem tudjuk folytatni. Az Angliából jelentkező John már jobban hallja Dé­vényi Józsefet. Közli velünk, hogy az ilyenkor szokásos családi összejövetelekén min­denki kitűnően szórakozik. Szeretik a gyümölcstortát. Va­lamennyien szerencsét kí­vánnak a környezetükben le­vőknek. Van egy szokás, mi­szerint éjfélkor a házba egy sötét hajú, a kezében egy fenyőgallyat és egy széndara­bot tartó ember kopogtat be. A szén és a fenyőág a jövő év­re szeretettel, a sötét haj pe­dig szerencsével bíztat. John­tól is elköszönünk, boldog új évet kívánunk neki, só vi­szont. Cselényi György A RÁDIÓ MELLETT Húzzuk ... Nyíregyházán: „Különös szilveszter, táncol egy hóember ..— hangzott a nem túl régi sláger. Hát, a mostani szilveszteren nemhogy hóember, de még zúzmara sem táncolt. December 31., 23 óra 20 perc. Nézzük, áll-e a bál Nyíregyhá­zán? A Vasvári Pál utcai ablakok többsége sötét. Az öz közben végre zene. A nyitott ablak mögött félhomályban ringó fiú- és lányfejek, lobogó hajak. A ház előtt néhány fiúgyerek mintha utcabálra készülődne. De tánc helyett csak ordító be­szélgetést, meg egy kis lökdö­sődést produkálnak. A számítástechnikai vállalat melletti nagy karácsonyfa vilá­gító díszei meghitt hangulatot árasztanak. A Rákóczi úton és az Október 31. téren egy lelket sem látok. Bocsánat, odébb egy fiú farkaskutyát vezetget. Az az érzésem, a város álmos, fá­radt. — Még eddig nem volt gon­dunk — mondta két rendőr a Tanácsköztársaság téren. Bár­csak éjfél után sem lenne. A Kossuth téri ABC előtt idős, szürke kabátos, kék sváj­cisapkás ember délcegen áll. A kezében mint egy görbe bot, hegyes végű vaspálca. Éjjeliőr. — Eddig csendben, rendben ment minden — említi —, ha így marad, nem lesz baj. Ta­valyelőtt nagy cirkusz volt. A gyerekek szinte meg voltak bo­londulva. A Centrum Aruháznál két csinos, egy fekete és egy szőke nö karonfogva közeledik. — Hol szilvesztereztek? — kérdezem. — A barátainknál, házibulin voltunk — mondják. — Jöttünk egy kicsit szétnézni, levegőzni. A többiek még pihennek. — Hogy érezték magukat? — Nagyon jól, jó volt a tár­saság. Egyforma érdeklődésűek vagyunk, táncoltunk, viccel­tünk. 12,00 óra. Megszólalnak az evangélikus templom harang­jai. Megyek tovább. A Szarvas utcai házak erkélyenfütyölnek. Állt-e a bál? ttfél után a sétálóutcában. (Jávor) Kasszát csinált a rádióka­baré (is), a maga módján csatlakozva a hagyományos, év végi nagy magyar leltár­hoz. Ismerve a mögöttünk lévő, sejtve a vadonatúj esz­tendő zsákjának tartalmát, a szerkesztők (Farkasházy Ti­vadar, Kaposy Miklós, Sinkó Péter) vállalkozása eleve nem ígérhetett obiigát szil­veszteri derü-móka-kacagást. Mint ahogyan azt sem ígér­ték, hogy ebből az alkalom­ból kibújnak a bőrükből, és valami „ilyen még nem volt”-at produkálnak. Ehhez is tartották magu­kat — a hallgató szerencsé­jére. A rádiókabaré „csak” ahnak a magasságnak ru­gaszkodott neki, amit az év közönséges hétfőin is meg szokott célozni. És az a léc sem a térdünknél van. Ez a — csaknem háromórás — műsor annyiban „tett rá egy lapáttal”, hogy politikusabb volt, mint valaha. S ezt ugyancsak a szerzők javára írhatjuk, élükön a szóvivő­vel, Verebes Istvánnal. Akit egyébként lehet ellenszen­vesnek vagy rokonszenves­nek találni (e sorok írója az utóbbiakhoz tartozik), csak egyet nem lehet: tehetségét, bátorságát elvitatni. Vezény­letével folyt a leltár 1987-ről, amely idő alatt — kölcsön­veszem a példázatot — meg­sípolnak. A vasútállomás felöl kitartó vonatduda köszönti az új esztendő első perceit. A Szé­chenyi utca csendes, kihalt, csakúgy, mint a Benczúr tér és a Jósa András utca. Egy Arany János utcai sötét ablakból csil- lagszőró hull alá. A talpam alatt borosúvegszilánkok ro­pognak. A ködös levegőben a szétfolyt Durbints sógort ér­zem. A vasútállomás is csendes, néptelen. A Szamuely tér nem­különben. Január elseje, 1 óra 19 perc. Odébb házaspár megy át az ut­cán. Boldog új évet emberek! — kiáltja a nö. Ügy legyen — gondolom hozzá. Az egyik ab­lakból régi Beatles-szám (Egy nehéz nap éjszakája című?) vonja magára a figyelmet. Ügy érzem magam, mint egy átlagos estén. Nem blzseregtet a szilveszter, vagy talán túl keveset ittam? (cs. gy.) B.Ú.É.K.—háromszor — Mi háromszor köszön­töttük az új esztendőt, még­hozzá kétórásként, de nem­csak a pezsgő miatt — mondta telefonon Gulyásáé Nádassi Zsuzsa a KEMÉV több mint négyezer kilomé­terre lévő tengizi főépítés­vezetőségének mindenese, amikor január elsején fel­hívtuk a Kaszpi-tenger mel­letti munkahelyén. Azt nem hagyhattuk ki, hogy először heilyi idő szerint koccintot­tunk, aztán moszkvai éjfél­kor, s természetesen az ott­honiakkal egyidőben, ami­kor Budapesten mutatott éjfélt az óra, bár itt akkor már reggel négy volt. Kü­lönben mi — 190 KEMÉV- es — itt együtt ünnepel­tünk, mindenki egészséges, üdvözöljük az otthoniakat! ettük a káposztát, de meg­van még a kecske, hacsak nagy rászorultságunkban az idén arra is rá nem fanyalo­dunk . . . Jelenkori állapota­inkra egyébként számos egyéb, szellemes, már-már aforizma értékű megfogal­mazást hallottunk, minde­nekelőtt a kiváló humoralis- tától, Sándor Györgytől. Bi­zonyára felemlegetjük még azt a sziporkáját — példá­ul —, hogy „Szegénynek len­ni nem szégyen. De ez az egyetlen jó, amit elmondha­tunk róla.” Ugyancsak tet­szett Nagy Bandó András „ünnepi felszólalása”,, amely­re abból az alkalomból kerí­tett sort, hogy nehéz hely­zetünkből éppen negyvenkét éve lábalunk kifelé... A -tempót alighanem Selmeczi Tibor rőzsével működő „Bangladács” márkájú ko­csija diktálja . . . Tetszett a szóvivő szóváltása Mester Ákossal az Erzsébet-díjról, valamint a késői felismeré­sekről. S nagy veszteség len­ne, ha — mint kilátásba he­lyezte — valóban lemondana Illetékes elvtárs (alias Kol- tay Róbert), hiszen bajosan akad még valaki, aki az adó­hoz és az afganisztáni hely­zethez egyformán ért. Még Fa Nándor ék vitorlája is a kabaré vizein repült, némi elmélkedésre adva alkalmat kormányról és kormányzás­ról, jó és rossz szelekről. Vi­szont erősen kilógott a sor­ból, de nem emiatt keltett csalódást a máskor pedig brillírozásra képes Markos— Nádas páros, amely a már elsütött „hülye kopasz — jó­pofa őrmester” felállásban hivatott vidámkodni. Kevés sikerrel. Az élet persz“ megy to­vább, „húzzuk ...” Te­hát aki nem halig, ta a mű­sort, annak is alkalma lesz helybenhagyni vagy vissza­utasítani a fentieket, ugyan­is január első hétfőjén, azaz 4-én megismétlik a kabarét. Gönczi Mária A TÉVÉ ELŐTT Mazsolák, mindenkinek N émi túlzással állít­ható: nincs szil­veszter tévé nélkül. A televízió éppoly fontos és elmaradhatatlan kelléke a szilveszternek, mint mond­juk a pezsgő. Érthető is, hiszen manapság nem min­den kockázat nélkül bú­csúztatjuk — főleg a pénz­tárcánk miatt — egy ven­déglőben az óévet és vár­hatjuk a nem túl sok jóval kecsegtető újat. Marad te­hát többnyire a lakásban töltendő buli — esetleg kedves társasággal amely, ha nem is szolgál­hat különösebb meglepetés­sel, de nem is járhat na­gyobb csalódással. S ráadá­sul még kényelmes is. Ez esetben a főattraikció válto­zatlanul a televízió szil­veszteri műsora marad. Már évek óta a televízió sem kíván szuper gálamű­sorral szórakoztatni, sziru­pos mázzal leöntve a hatal­mas össznépi tortát, hanem olyan csemegékkel szolgál, amelyek kínálatából ki-ki kedve szerint választhat. Mint ahogy most is a fő­rendező, Kalmár András ígérte: korra, nemre, ízlés­re és vérmérsékletre való tekintet nélkül mindenki­nek tartogatott mazsolákat. Nos, nem ínyencfalatokat, hanem csak csütörtök-íze- sítésűeket. praktikusan be­lekotyvasztva Mikit és Do- naldot, Vágásiékat és Ta­kácsokat a Szomszédokból, sőt még a heti lottósorso­lást is. A szilveszteri tévélako­mának — úgy látszik — hagyományos kínálatai is vannak. Bármikor biztos si­kerre számíthat például a házaspárbaj — jó látni gló­ria nélkül neves embere­ket, na, és mindig vevők vagyunk a borotvaélen tán­coló, ezúttal a Szomszédok­hoz is bekopogtató Szuper- bolára. Néhány helyszíni kapcsolás, vetélkedő, köl­csönkért flipper, s máris kész a műsor magva. Volt azonban néhány iga­zi főeledele a tizenkét órán át felszolgált lakomának. Valóságos egyszemélyes színházzá nőtte ki magát Nagy Bandó András, akit odamondogató, eredeti hu­morával, nyelvi lelemé­nyeivel gyakrabban is szí­vesen látnánk a képernyőn. Ugyanez mondható el Gál- völgyi Jánosról, aki Antal Imre társaságában stíluso­san éjfél után puffogtatta szilveszteri petárdáit. És nem utolsósorban kell szólni a Mikroszkóp Színpad Megszavaztuk ..., megsza­vaztuk! című műsoráról, amelynek néhány száma a politikai kabaré legjobbjai közé sorolható. Örömmel láttunk a műsor házigazdái között Déri János társasá­gában új arcokat. A bájos hölgyek a hosszú műsorban végül is sikeresen debütál­tak. És ami az üresjáratokat illeti... Nos, szilveszterkor inni is illik valamit. Bodnár István „Randevú” az űrben Tengiz:

Next

/
Oldalképek
Tartalom