Kelet-Magyarország, 1987. december (44. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-05 / 287. szám

1987. december 5. ^ Mit ér az ember, ha nem labdarúgó G yöngeségeim közé tartozik, hogy gyer­mekkoromtól fogva mindmáig vidít, szórakoz­tat, olykor keserűséggel áraszt el a labdarúgás. Va­laha magam is csetlettem- botlottam focizó cimboráim között külvárosi grundo- kon, vagy osztályon aluli egyesületek sáros, gondo­zatlan pályáin. így talán nem furcsállja senki, hogy érdeklődést vál­tott ki belőlem az a sport­hír, hogy meghatározták a legjobb labdarúgók átigazo­lásakor az őket átengedő együtteseknek fizethető összegeket. Másfél millió a legnagyobb summa, amit NB I-es játékosért kérni és adni lehet. Az NB II-esek esetében a plafon 800 ezer forint. Sok ez? Kevés? A vásár­lónak nyilván sok, az eladó meg kevesli. De minden futballrajon- gásom ellenére is eretnek gondolataim támadnak az ilyen hírek hallatán . . . Effélék. Vajon nem kéne ezt ki­terjeszteni a művészet te­rületére is? Mondjuk, ha például Kaposvárott föl­tűnne egy tehetséges szí­nész, és a budapesti Víg­színház szeretné átigazolni, miért ne mondhatná Ka­posvár: jó, jó, de mi elját­szattunk vele eddig huszon­egy főszerepet; amikor hoz­zánk került, pöszén beszélt; úgy viselte a frakkot, mint tehén a gatyát; mi kezdő­ből vezető művésszé farag­tuk — másfél millió az ára. Mi volna, ha a gazdaság is bevezetné ugyanezt? Mondjuk egy termelőszö­vetkezet, amely szanálástól szanálásig botorkál, fölfi­gyelne egy téesz közgaz­dászra, aki ötleteivel fölvi- rágoztatott egy hozzájuk hasonló gyönge adottságú téeszt. A jelen szakember nászutasok paradicsomává varázsolta gazdaságunk er­dőszéli fogadóját. Kóser bort és pálinkát állíttat elő izraelieknek, csadort készít­tet az iszlám asszonyoknak Közel-Keletre, jómódú, ám magányos özvegyasszonyok részére hétvégi szabadidő- programot szervez, melye­ken a harmincas évek elag­gott táncdalénekesei adják elő a jól fizetni képes höl­gyek kedvenc számait. Szó­val ezt a közgazdászt is ér­tékelhetné másfél millióra az a szövetkezet, amely le­hetőséget nyújtott neki nem csekély kockázattal já­ró ötleteinek megvalósítá­sához. Elképzelhető, hogy még a közigazgatásban is haszno­sítani lehet ezt a káderát- csoportosítási módszert. Az olyan falusi tanácselnököt, aki személyes varázsával a tehó könnyed elfogadására bírta a helység lakosságát; aki társadalmi munkában nemcsak művelődési házat, de búvár-világbajnokság­hoz edzőpályát is építtetett a férfinéppel; aki megren­dezte szabadtéri színpadju­kon az első magyar aggas­tyántalálkozót — megsze­rezhetné magának a har­minc kilométerre levő vá­ros. Az ugyanis kizökkent járásszékhelyi szerepköré­ből, s azóta már azon törik a fejüket a helyi vezetők, nem kéne-e csodatevő hirt szerezni a körükben élő( csontkovácsnak, mert pang, pang nálunk minden. És az agyafúrt falusi tanácselnök megérne nekik akár két­milliót is. Már kétmilliónál vagyok, holott arról még nem is szóltam, mit jelent egy üzemnek például egy olyan autószerelő, aki nem eről­teti minden csip-csup alka­lommal az alkatrészcserét — még olyan esetben is, amikor mondjuk az a bizo­nyos darab hiánycikk —, hanem úgy bánik a kocsi­val, mint a jó állatorvos a gondjaira bízott jószággal. Az olyan szerelő, aki nem ácsorog a büfében, nem a totóesélyek mérlegelésével tölt órákat, aki ha szemtől szembe áll az ügyféllel, nem' célozgat arra, hogy neki bezzeg csak Trabantja van, meg három gyereke, és Krisztus koporsóját se őriz­ték ingyért. Vajon hány százezret ér munkahelyvál­toztatáskor egy ilyen szere­lő? És mennyit egy műbútor­asztalos, aki hódítóan szép egyedi darabokba öli be irigyelt szaktudását, végte­len türelmét, és az arcáról patakzó verítéket? Mit ér a bányász, aki egyik nap ol­vassa az újságban, hogy szaktársaira valahol megint ráomlott a fejtés, de ő más­nap megcsókolja gyermeke­it és a hajnali busszal in­dul a tárnába ... Van-e ár­folyama a bolti eladónak, aki nem csonkít súlyt, nem számol öt tétel helyett ha­tot, aki nem rejti a Kivá­gottak hulladékát két szelet friss párizsi alá, aki rámo­solyog a vevőre? Van-e esz­mei értékük azoknak, akik száguldó mentőautókon ro­bognak a segítségre szoru­lók felé, és nem kérdezik az autóbuszroncsokból ki­kapaszkodóktól, számíthat­nak-e hálájukra? Reménykedem, hogy lab­dát kergető barátaim nem értik félre gondolatmenete­met. Természetes, hogy he­lyénvalónak tartom: mint a népszórakoztatás munkásai, találjanak becsületes meg­élhetést, családot és otthont alapító lehetőséget. Mások­nak illenék azon gondol- kodniok, hogy az ember társadalmi hasznosságának megítélésére vagy pénzbeli értékelésére a focizok ára­zásán kívül kínálkozik-e le­hetőség. Bonyolítja a dolgot, hogy míg a pályán nem sok sze­rep jut például egy válo­gatott söprögető lelkivilá­gának, bizonyos mestersé­gek kézügyességet, filozófiai tájékozottságot, esetleg tör­ténelmi ismereteket is meg­kívánnak. És vannak embe­rek, akiknek személyiségé­ben akár három kartásuk szorgalma, képzelőereje, művészi adottsága egyesül. Olvastam Kós Károlynak Benedek Elekhez születé­sem évében írott levelében a következőt: ......építek is. Bővíteni a fészkemet; csak úgy a ha­tárból összeszedett kővel, akit sár közé raktam ... ka­rácsonyra szeretnék egy Kaláka-kalendáriumot ki­adni ... Nyomtatnám itt Sztánán. Erre a célra már szereztem egy kis ócska, ki­selejtezett kézisajtót.. Ennyit a levélből. Hány ember volt Kós Károly? És volna-e olyan ázsiója manapság, mint egy fürge, labdaéhes jobbszélsőnek? eg hogy a magam M szakmájánál marad • HP" jak, egy jelesebb toliforgatóért, aki ma még Szegeden pusztítja a kéz­iratpapírt, adna-e annyi át­igazolási díjat bármelyik budapesti napilap, mint amennyiért egy kiöregedett budapesti labdarúgócsilla­got szerez meg egy falusi téesz, hogy vele díszítse csapatának összeállítását? Bajor Nagy Ernő Irodalmi hírlevél A Bessenyei műveltségi versenyről A közelii napokban énkezák meg a megye 17 gimnáziu­mába az a fölhívás, amely­ben a Bessenyei Társaság — együttműködve a megyei művelődési intézményekkel és a KISZ megyei bizottsá­gával — arra kéri a diákifjó­ságot, hogy — történelmünk során először — vegyen részt egy Olyan műveltségi ver­senyben, amely a megyében született nagy filozófus-író: Bessenyei György életművé­nek elmélyültebb megisme­résére, illetve az e .tájon szü­letett vagy huzamosabb ide-" lg litt alkotó írók-költők mű­veinek áttekintő, vagyis váz­latos ismeretére ösztönöz. Arra a kérdésre, hogy mi indokolja ennek a verseny­nek a megindítását, sajnos, nagyon könnyű felelni. A Bessenyei Társaság elnöksé­ge úgy látja, hogy nefrícsak Bessenyei, de a töbhi, e táj­ról! linduló .alkotó ismeretét Illetően rendkívül sok a fe­hér fol't a gimnazistáink tu­datában. Egyes megyei kö­zépiskolákban úgy érettségi­zik le a diák, hogy nem tud­ja, hol született Bessenyei, nem találná meg azt a falut, ahol a bölcsész-költő a biha­ri remeteség korszakát töl­tötte, sohsam hallott arról, hogy Bessenyei Becsben fo­lyóiratot szerkesztett, és ta­lán mlég a nyíregyházi gim­nazisták sem .tudják, mikor és miért kerültek át Besse­nyei hamvai Bakonszegről Nyíregyházára. Sóik városbeli fiatalnak fogalma sincs ar­ról, kinek az alkotása az a .szobor, amelyet 1899-ben a salját dédapáink, nagyapáink közadakozásából állítottak fél a város főterén. És ezek 'a fehér födtök Bessenyei nem-.tudásán át a megyében született más, jelentős alko­tók nem-.ismeréséig terjed­nék. Ezen a méltatlan helyzeten kíván segíteni ez az új mű­velődési alkaió, amelynek te­matikáját — kezdetként — igen szerény keretek közé szorítottuk. A benevezett .gimnázium 4 fős csapatának mindössze négy anyagrész­ben kell elmélyíteni tudását a sikeres szerepléshez. Min­denekelőtt a .kívánt részle­tességgel kell majd beszá­molni a szakmai zsűri előtt a 240 éve született, 64 évet élt filozófus-író életpályájá­ról, a TiszáberceJitöl Sárospa­takon, majd Bécsen át Ba- koniszegig (illetve Nyíregyhá­záig) megtett útról. Ismerni kell tehát .Bessenyei szülő­föld ^élm én yeit, a diákélet­ben szerzett tapasztalatait, a bécsi testőrségi, az ágensii és a Ikönyvtáröri munkakörök­kel kapcsolatos emberi és al­kotói magatartását, s választ kell todni. arra a kérdés­re is,' milyen körülmények .között élt Bafconszegen, távol az „átorcás” világtól, s hogy ez a remeteóletmód milyen Újszerű irodalmi .alkotásokra adott Bessenyei .számára le­hetőséget. Mielőtt a szememre vet­nék, hogy ezek az .adatok nem találhatók meg a gim­náziumi tankönyvekben, ihiadd mondjam ki: a művelt­ségi verseny célja éppen az, hogy egyéni olvasással olyan .tudás .birtokába juttassuk a résztvevőket, amely túllép a ikötélező törzsanyagon, ám amelynek ismerete — egy Szaibollcs-Szatmárban érett­ségiző diák számára — kívá­natos. A versenyfelhívás ter­mészetesen közli a forrásmű­Báthory-emlékek Somogybán Két távoli mogyo összefogása A Hazafias Népfront nyír­egyházi 'küldöttértekezlete 1985. október 26-án e sorok írójának, javaslatára határo­zatot fogadott el az ecsedi vár romjai régészeti feltárá­sának társadalmi előkészíté­sére és segítésére. E cél ér­dekében 1986. március 27-én önkéntes társadalmi munká­sokból, szakértőkből 25 tagú munkabizottságot hoztunk létre, amely július hónapban a KISZ megyei bizottsága és a megyei múzeum által tá­mogatott 2X10 napos közép­iskolai régészeti tábor segít­ségével megkezdte a kővár alapjainak a feltárását. Az ecsedi Sárvármonostora alapítása 770. évfordulójának tiszteletére és az eddig vég­zett munka áttekintésére a Hazafias Népfront Nyíregy­házi Honismereti Bizottsága 1987. szeptember 11-én Nagy­ecseden kihelyezett ülést tar­tott. Az ülés híre átjutott Szabolcs-Szatmár megye ha­tárain. fgy a Honismeret c. folyóirat cikket kért a nagy­ecsedi honismereti munkáról, és a Hazafias Népfront Or­szágos Honismereti Bizottsá­gának Elnöksége elhatározta, hogy 1988-ban Nagyecseden tartja ülését. Ez utóbbinak mintegy előkészítéseként meghívást kaptunk a Haza­fias Népfront Somogy Megyei Bizottságától az ottani Bát­hory-emlékek helyszíni ta­nulmányozására . 1987. november 16—17—18. napokon voltunk Somogyor- szágban. Megérkezésünkkor a megyei levéltárban dr. Ka­nyar József igazgató, a Ha­A barcsi Dráva Múzeum zafias Népfront Országos Honismereti Bizottságának elnöke együttműködést kör­vonalazott Szatmár és So­mogy megyék között a Bát­hory-emlékek tanulmányozá­sára és a jövő évi nagyecsedi tudományos ülésre. Tapasz­talatcserénk második napján Babócsa község és harmadik napján Segesd község terü­letén végzett, országosan is nagy jelentőségű ásatásait mutatta be dr. Magyar Kál­mán régész. Babócsa Somogy megye déli részén, Barcs közelében, a Dráva szomszédságában és a szép Rinya-patak mellett fekszik. Báthory Katalin 1471. évi házassága révén ke­rült az itteni birtokos Mar­cali család hatalmas vagyo­na 1495-ben Báthory György kezébe, Babócsa birtókköz- ponttal. A község nevezetes­ségei a Rinya-patak melletti ún. Basakertben vannak. Itt tárta fel 1985-ben Magyar Kálmán a XIV. sz. elejéről származó gótikus templomot. Ezután megtekintettük Se­gesd községben azt a török ikori palánkvárat, amely a XVIII. század közepén ala­pított ferencesrendi templom valamint kolostor építésénél teljesen elpusztult. E temp­lom bemutatásakor nemcsak rögtönzött orgona-hangver­senyben volt részünk, hanem az ideiglenesen itt őrzött Báthory Kata sírkövet is megtekinthettük. A sírkő az 1756—96 között épült és a I régi magtár épületében. II. világháború végén a né­metek által felrobbantott templom tornyának alapjai­ból .került elő (!), később egy kis kápolna alapjába építet­ték, s nemrég helyezték el a templomban. Ez a sínkő jelentős kapcso­latot képvisel Szatmár és Somogy megyék között. Ugyanis Báthory Katalin a kenyérmezei hős, Báthory István húga volt, 1474-ben ment feleségül a dunántúli főúr, Marcali Györgyhöz. A család férfiágának kihalásá­val, az előzetes megállapo­dás értelmében, a hatalmas birtok Báthory Györgyé lett, aki Babócsa birtokközpont­ban lakott, ö annyira dunán­túli volt, hogy temetkezési helyét is a kb. 50 km-re lé­vő Segesd ferencestemplo­mában jelölte ki (mint Kru- csay János Nyírbátorban), de imádkozás reményében a pá­losokat is bőven ellátta ado­mányokkal. Mindent egybevetve: az 5 tagú küldöttségben részt ve­vő Kocsis Miklós nagyecsedi tanácselnök és Lintényi La­jos iskolaigazgató számára is rendkívül hasznos volt e két kisiközség helytörténeti gyűj­teményének a megtekintése. Ugyanis jövőre Nagyecseden az ún. váriskola elhagyott épületében a „Berey József” helytörténeti gyűjtemény va­lósul meg; döntően társadal­mi segítséggel. Fazekas Árpád vöket, s ezek alapján igen jól fel lehet készülni a vetélke­dőre. A másiik témakör Besse­nyei: A holmi című esszékö­tete. Ez a ritka értékű könyv a kritikai kiadás első darab­jaként 1983-iban jelent meg, így minden iskolád könyvtár- bam megtalálható. Bessenyei ebben vitázik az elmaradott filozófiai, iskoflai, tudomámy- bélS stb. .nézetekkel, s állást foglal ia felivilágösodott 'esz­mék magyarországi megvaló­sulásainak szükségessége miellétt. A kötetnek olyan fe­jezetei, mint a Hjazafiiúság, vagy a Penwacsaha a magyar irodalom legszebb lapjai kö­zé tartoznak. A .harmadik témakör Bessenyei művelő­déspolitikai röpiratainak (.Magyarság, Magyar Néző, Jámbor szándék) ismeretét igényli. Ezekről a gimnázi­umban ás .elég részletesen tá­rnának a diákok. Így nem lesz nehéz — e művek isme­rete alapján — elkészíteniük egy kb. 4—5 gépeit oldalas házi dolgozatot, melynek cí­me: Bessenyei nézeteinek korszerűsége a nyelvről és a nemzetről. Ezt a munkát elő­zetesen kéll a csapatnak be­küldeni, s a zsűri által erre adott pontszám beleszámít az elődöntő eredményébe. Végül az utolsó témakör: a megyei irodalom, a helyi alkotók — nem részletező, de áttekintő — ismerete. A mi szülőföldünk — amely „bal­oldala a hazának”, Váci Mi- . hály emlékezetes verssorával szólva —, hazánk több me­gyéjéhez hasonlóan igen gaz­dag alkotókban. A közvéle­mény álltai is ismert — im­már klasszikusoknak tekint­hető — íróknköltők, tehát Bessenyei, Kölcsey, Móricz, Krúdy és Vácá Mihály mel­lett tudatosítani kívánjuk a többi, itt született, itt dolgo­zó jelentős irodalmi telje­sítményt felmutató alkotó idetartozását is. Gondoljuk csak végig: kik indultak el e tájról, apró falvainkból, kisvárosainkból, s jutottak ed Európáig, az emberiségig! íme rövid, mert válogatott névsor: Balázs József (Vlt- ka), Fábián Zoltán (Nyír­egyháza), Galambos Lajos (Kótaj), Képes Géza (Máté­szalka), Rákos Sándor (Kál- mánháza), Sipkay Barna (Nyíregyháza) és még sokáig sorolhatnám a neveket a most is itt élő írócsoport tagjaitól a Milotáról elszár­mazott Bornemissza Endré­ig, aki a Kötődések című versében ezeket a jellemző sorokat írta: „Kötődéssel van életünk tele, léptünkben hordjuk, arcunkon jele.” Ezek az írók-költők hűsége­sek maradtak a szülőföld­élményhez, nem felejtették el a Tisza reggeli gyönyörűsé­gét (Bessenyei Becsben írta ezt a versét!), sem a tün- dérszigetet, a bujtosi nyírfá­kat, a szőke várost... A műveltségi verseny résztvevői számára most olyan forrásművet tudunk ajánlani, amelyben egy-egy jellemző alkotás mellett a költők rövid életrajza és pá­lyaképe is megtalálható. Ezt a kötetet a megyei pedagó­giai intézet adta ki 1987-ben, Kisebb hazám címmel. A ne­gyedik témakörnek lényegé­ben ez lesz az anyaga. Az elődöntőt 1987 márci­usában rendezzük a Besse­nyei György Tanárképző Fő­iskolán. Innen az első 5 csa­pat jut tovább az áprilisban sorira kerülő döntőbe. Az el­ső díj a KISZ megyei bizott­sága által felajánlott vándor- serleg, amelyre a győztes is­kola nevét gravírozzák. Az első három csapat tagjai egyéni jutalmakban része­sülnek. A nyilvános döntőről a városi televízió is készít felvételeket. Szeretnénk remélni, hogy ezzel a hagyományteremtés szándékú műveltségi ver­sennyel a megye fiataljainak idetamtozás-tudatát is gazda­gítjuk, s ugyanakkor előde­ink és kortársadnk szellemi értékeinek számbavételével az e .tájon élők önbecsülését is erősíthetjük. Bánszki István KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom