Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-07 / 263. szám
Az útszéli árokban feküdt. A novemberi dér belepte rongyait. Ahogyan eszméin4 kezdett, már nem érzett fájdalmat, csak kínzó szomjúság gyötörte. Víz, víz ... Eszébe jutott a Tisza. A nagyhalászi legényekkel Tiszatelekre járt fürödni. Ha szomjasak voltak, csak beúsztak a folyó közepére és ittak egy jót. Istenem! Úgy érzi, most ki tudná inni 10 Tiszát! Ahogyan a reggeli napsugarak melege erősödni kezdett hirtelen, szinte egyik pillanatról a másikra visszatértek fájdalmai is. Égette a hátát, égette a húsát a novemberi nap. Szinte lázálomban újra végigélte az elmúlt nap eseményeit. . . A század legújabb géppuskása volt. A parancsnoktól a leggyorsabb harci szekeret kapta. Itt Kazány környékén váratlanul támadtak rájuk a fehérek. A lovakat sem volt idejük befogni. Megsebesült a vállán, így esett fogságba. Csodálkozott, hogy miért nem lövik azonnal agyon. De a fehér uraknak szórakozni támadt kedvük. Kihallgatták, beszéltették és nagyokat nevettek furcsa kiejtésén. Aztán kegyetlenül megkínozták, megkorbácsolták. A hátán cafatokban lógott a bőr. Rossz a szabása, mondták. Fogadjon rendesebb szabót, s a bőrcafatokat letépdesték a hátáról. Ha orosz volna, golyót érdemelne, így azonban úgy fog elpusztulni, mint egy kutya. Másnap egy idős orosz muzsik talált rá. Otthonába vitte és hónapokig gondosan ápolta. Felgyógyulása után újból beállt a vörösökhöz. Szimbirszk és Petrovszk környékén harcolt. Kozák kardvágással a nyakán 1920-ban tért haza Nagyhalászba. Elköszönt megmentőjétöl, az orosz muzsiktól is. Lelkére kötötte, írjon neki! Kovács János Nagyhalász, ismételgette az öregnek a címet. Jó,jó, nevetett az öreg paraszt, nem lehet elfelejteni, mind Kovácsok meg Kisek vagytok. Kovácsok és Kisek, zsellérek, napszámosak, szegényparasztok, olcsó bérű gyári munkások. A tervezett villámháború csődje után tízezrével estek fogságba. A magyar hadifoglyok eljutottak a cári Oroszország minden részébe. Megismerkedtek az ott éló emberek életével, szokásaival. A hátországi táborokban engedélyezett viszonylagos önállóság és szabadság a legjobb politikai iskolának bizonyult. Eljártak a falvakba, városi üzemekbe, gyárakba dolgozni, kenyerüket jórészt maguk keresték. Ismeretséget, barátságot kötöttek az ott élő, ott dolgozó emberekkel. Volt, aki versben próbálta megörökíteni élményeit, volt, aki lerajzolta mindazt, amit •látott,. A Beregi Múzeumban őrzött naplók különleges dokumentumok. Egyfajta rácso- dálkozások a világra. Aromásai, pillanatképei annak a hosszú útnak, melyen a százezer magyar eljuthatott az igazság felismeréséig: ez a háború nem a magyar paraszt és az orosz muzsik háborúja! A tizenhét gyerek közül ő volt a legidősebb. Gyermekkorától napszámba járt, mindenféle munkát elvállalt, csakhogy keresethez jusson. Korán nősült, 18 éves korában, mert szabadulni szeretett volna a nyomorúságtól önálló életre vágyott, a háború azonban közbeszólt. Már 1914 tavaszán behívták katonának, és ettől kezdve keveset hallott róla a család. Az orosz fronton háromszor is megsebesült, harmadszor igen súlyosan. Bajtársai halottnak hitték. Közvetítők útján ment a hír a falujába: Takács János meghalt. Valahol Kelet-Azsiában halad a karaván. (Egy rajz a Beregi Múzeumban őrzött emlékek közül) lentkezett \a Vörös Hadseregbe. Ukrajna területén 1918 nyaráig harcolt a fehérgárdisták és az intervenciósok ellen. Hazatért és vöröskatonaként a Tanácsköztársaság csatáit is végigküzdötte. ... A Székely -község be érkező szovjet előőrsöt 1944. október 31-én háromtagú bizottság fogadta, köztük Szendrei István, egykori vöröskatona. Oroszul üdvözölte a szovjet katonákat, majd átadta a személyét igazoló okmányokat a parancsnoknak. A parancsnok gondosan megvizsgálta azokat — és feszesen tisztelgett. Köszöntötte magasabb beosztású bajtársát: Szendrei Istvánt, a Vörös Hadsereg volt parancsnokát. Dombrádon született. Apjával, aki juhász volt, már gyermekkorában bebarangolta a fél országot. 1914-ben -a huszárokhoz vonult be. A jóeszű, józan gondolkodású parasztfiú hamarosan az őrmesterségig vitte. 1917 elején esett fogságba és 1918-ban lépett be a Vörös Hadseregbe. A kazanyi nemzetközi ezredben szolgált a nyíribronyi Koczak Imrével és a ramocsaházi Ignéczi Péterrel együtt. Bátorságával, gyors helyzetfelismerésével hamar kitűnt társai közül. Egyre jelentősebb parancsnoki beosztásokba került. Megnősült, orosz nőt vett feleségül és a győzelem után Szovjet-Oroszországban élt. 1924- ben tért haza feleségével együtt és Nyír- bogdányban telepedtek le. A két világháború között a szociáldemokraták helyi irányítója, szervezője volt. Csehszlovákia felé pártösszekötői feladatokat is ellátott. Az őrsparancsnok tisztelgése után első kérése az volt, hogy adjanak fegyvert a kezébe. Egy kisebb katonai egység élén Kék, Beszterce és Dombrád felszabadításában vett részt. Rendkívül erős szervezete azonban legyőzte a halált. Az orosz fogságban felgyógyult, és egy év múlva élet jelt adott magáról. Felgyógyulása után elsők között jeMóra Ferenc: Bz arasz tenser A z orosz hadsereg elfogadta az új forradalmi kormány programját, fegyverszünetet és bókét követel. A háború s a világ- történelem elérkezett ez elhatározással új fejezetéhez, ahol végre mezítelenül jelennek meg a küzdők szándékai, nem pedig a szólamok álöltözetében, kifestve, s a bölcsesség parókájával fejükön. Az orosz forradalom nem jelentette azt a változást, amiit a benne bízók, a forradalmak hívői és álmodói vártak tőle. A jogtalan nép a forradalom ' győzelmes pillanatában nem ért bele az országkormányo- zás felelősségébe, s amit uralkodó nemzedékek évszázadokon keresztül adtak egymásnak örökül, az uralkodás parancsoló pózát, hősi méltóságát nem sajátíthatták el a kitagadottak a fölszabadulás első, lázas mámorában. Kerenszki forradalma ezért lett folytatása a cári hatalomnak, befelé hiajlíithatatlan despotiz- mus, vérengzés és elnyomás, be nem váltott ígéretek és lá- zító beszédek, kifelé összekovácsolása annak a szövetségnek, melynek meglazulását a cári hatalom legnagyobb bűnéül rótták föl. A világháború folyt tovább, a fronton nem a cár, de Kerenszki lelkesített, Lloyd George Kerenszki dicsőségét zengte, a vér, a reménytelenség, s a szenvedések kilátástalansága tovább ólt. Az orosz forradalom tovább élt. Az orosz forradalom bukásában sem volt hűtlen a francia példához, letűnő és felbukkanó osztályok adják ál egymásnak a hatalmat, s a lelépő hőst várja az orosz Bastille: a Péter-Pál erőd. A színpad változott, a cári hatalom sárga világítását fölváltotta a forradalom izzó pirosa, reglamás tábornokok helyett nehéz léptű kozákok léptek színre, a fojtott hangú beszélgetést durva káromolá- sok követték, a cár helyett Kerenszki körül mozgott minden, de a darab, amit játszottak, ugyanaz volt. Ám az első szó, ami i dohai- lik a munkások és katonák forradalmából, már új hang, friss reményeket keltő, s bátor várakozásokat ébresztő. Ez a hang már nem tesz különbséget a hadban állók nemzetisége között, csak az az ellenség, aki háborúra uszít, akár angol gyáros, akár német junker, s mindenki barát, aki összefog a békéért. Jevgenyij Jevtusenko: Kell, hogy kételkedni tudjunk önmagunkban A történelem: Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyékből több száz magyar internacionalista harcolt a szovjethatalom győzelméért. Tetteiket múzeumok, levéltárak, archívumok őrzik. A köztudatban csak néhányuk neve maradt meg: Zalika Máté, Szamuely Tibor, Szamuely László. Pedig erről a vidékről sokkal többen voltak részesei a százezer magyar dicsőségének. A megyei munkásmozgalom-történeti bizottság sokat tett és sokat tesz azért, hogy bátorságuk, hősiességük, elvhűségük a mai nemzedék számára is példaképül szolgáljon. Az Ungvári Területi Múzeum és a Jósa András Múzeum történészei között újabban kialakult jó kapcsolat lehetővé tette, hogy az internacionalistáik életével kapcsolatos kutatást a Kárpátontúli területen élő magyar anyanyelvűiekre is kiterjeszthessük. Üjab arcokat, újabb sorsokat ismertünk •meg a „rendi the tatlen százezerből”. Ungvári Ferencet, aki' Csapon született jé?, Szibériában harcolt a szovjethatalomért, a munkácsi születésű Király Pált, a legendás Csa- pajev-hadosztály egykori harcosát. Bíró Bertalant, aki Vári községben született és végigharcolta az Ural, Szibéria és a Volga menti területek csatáit, a beregszászi Ja- cura Jánost, az ungvári Judkovics Mózest. Szovjet barátaink a Beregszászi Internacionalista Múzeumban őrzik emléküket. Most a 70. évfordulón sajnos, már csak kevesen élnek azok közül, akik részesei vol- itak a legújabb kor nyitányának, hiszen hetven esztendő nagy idő! Az utókornak azonban megtisztelő feladata és kötelessége, hogy az évek múlásával se halványuljon emlékük, példaadó erejük. Azoké, akik az adott történelmi pillanatban dönteni mertek és helyesen döntöttek. Nagy Ferenc Hát szent lesz, ki szentekhez tolakszik magától? Kétkedni önmagunkban — nem szentségesebb ? Tehetséges az, ki visszahökölni bátor Attól, milyen gyötrően tehetségtelen. Mert kell, hogy kételkedni tudjunk önmagunkban. Hogy kínok konok fogói tépkedjenek, S hogy az éji égbolt az ablakon bebújva halántékunk csillaggal ütögesse le, s a sikongó villamos a szobánkba rontva arcunkon végigszántson kerekeivel, és hogy ama kötél, a horzsoló, otromba, ablakba vágódjon szörnyen, s elevenen. Hogy jöjjön, ha más nem, a legócskább kísértet, jöjjön a megtépázott, rongyos, jelmezes, de még akkor is, ha a kísértet is sértett, az élőknél, tudom, sértettebb úgyse lesz. Kell, hogy legyen bennünk halálos gyávaság, ha megtörjük fecsegések unt hangzavarát, s ha megborotválkozunk, látván mintha sápadt arcunkon a sírhant zöld tűje ütne át. Kell, hogy dadogni tudjunk, ébren lázban égve. Kell kétségbeesés, s ugrás a semmibe, Korunkkal kereken talán csak az beszélhet, Aki már kellőképpen kétségbeesell. Kell a gyávaság könyörtelennek lenni, s kell hozzá megannyi apró könyörütet, ha álmesszi célokhoz lépünk közelebb mi, S talpunk alatt a sok csillag csipogni kezd. Kell, hogy abbahagyva minden abrakadabrát, felrobbantsuk magunk, s körülöttünk derű. míg összekotorjuk a sok dirib-darabkát, s kezünk ágy alól ujjanként előkerül. De ha már felnyomakodtál szennyből a mennybe, enyhülj mennyhelyeden s tűnődjél el, hiszen, amíg te is itt voltál lenn, igazi szennybe, mennyivel kevesebb volt mindenütt a szenny. Hitvány, ki kételkedni nem tud önmagában! S a teremtő magasra csak olyat emel, Kit a legparányibb lépésnél is kirázhat a bizonytalanság dermesztő hidege. Jobb ütőeret felvágni kanzervnyítóval, Jobb pádon aludni korhelyiként részegen, mint az összkomfortos hit bármely alkotóban, melyet ki-ki önnön fontosságába vet. Áldott a művész, ki bolond Indulatában szétveri szobrait, ha kall egy perc alatt, ki fázik, s éhezik, de nem hisz önmagában, ki csalhatatlansága hitétől szabad. (Szilágyi Ákos fordítása) Az erfurti kiáltvány óta hangzott el ennyi maga ennyi megrendítő erő, most abban a kiáltván melyben az új forradaloi ső szervezete szól a népi Állj/aniak meg a gyáraik, ne lehessen téli háború — kívánság többé nem a kai dó lázadás uszító harci va, de kormányprogram, ennél is több, orosz proi Az orosz nép, amely c latos lendületében tűrni kénytelen eddig a franc angol hivatkozásokat, ai a háború demokratizáló ját kellett bizonyítani, világtörténelmet és ép csináló módon ad példát amire eddig csak ür használták. Moszkvai látkép (Csák Máté rajzi) „Repül a nehéz kő: tudja, hol áll meg?” A; mények logikátlansága veit bennünket arra, hog, dítő események előtt s gyünk vakok, s a hallás ne tompítsák el a vilégc börgető változások sem. tünk virága, amiből a t tözés nem tudott gyüm érlelni, kinyílik újra, s az orosz felhők áldásé orosz proletártömeg me dúlt, s ennek a tömegm lene tud-e állni, a h,azt veknek, gyűlölködő uszí nak homoktöltése? Az tenger megmozdult. (Szegedi Napló, 1917. no Nagy László: Tűzciterál Vadak idege rezzen, gímek bőgnek, zokognak a karcsú selyeg-gubó ajkú űnőknek, akik habozva leánek a holdba, ó, alig bírnak megállni, inognak szélben a testei kikericsek összenevetnel október óriás ibolyái. Csipkefák pengenek, Piros-arany hangszerek, citerák, tűzciterák — mézzel gyöngyözött faoc bombardon-kürtök buf skarlátvörösen zúgva, szél ölén kitárulva sombokrok harmonikák magasan ágak hegedűin süvítenek a vadak öröm ünnep van, ünnep. Buda Évii A Vári Szerző legyen a talp fordulatosabb cselekn kel szolgálhat, mint ténelem. Jó alkalom métóljük ezt a régi got, mert most, midéi dai Várszínház két t dára emlékezünk, leh ség különbséget tenn átrum története és a gos história‘közöt t. II. József nem sz zott Budán színháza tani. A hivatalnok fe összevonta a Póz: működő hélytartótan Bécsben létező magy. lyi kamarát, a Kolc székelő erdélyi ka-nc s mindezt, együtt a kúriával, Budára ös: sította. Pestre meg i temet telepítette Na batról. Mivel pedig a kororához tartozó ki hatóságok meg nem a folytonosságot igaz dinális okmányok ide kellett összponto; országos hatáskörű i j KM ÜNNEPI MELLÉKLET )• mícok o szazetemoi
