Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-03 / 259. szám
2 Kelet-Magyarország 1987. november 3. • a Ünnepi ülés Moszkvában a nagy október 70. évfordulóján (Folytatás az 1. oldalról) A februári forradalomban részt vevő osztályerők bonyolult szövevényében és szembenállásában Lenin zseniálisan látta meg a szocialista forradalom győzelmének lehetőségét. Az áprilisi tézisek e történelmi körülmények között a tudományos előrelátást testesítették meg és a forradalmi cselekvési program mintaképét jelentették. Lenin nemcsak a polgári demokratikus forradalom szocialista forradalomba történő átnövésének logikájára mutatott rá, hanem ennek a folyamatnak a formájára is — a szovjeteken és az azok bojsevizálásán keresztül vezető útra. Ennek az útnak a lényege az volt, hogy segíteni kell a tömegeknek saját harcuk értelmének felismerésében, és a forradalom saját érdekükben történő tudatos véghezvitelében. A februártól októberig tartó időszakban gyors társadalmi változások mentek végbe, a tömegek politikailag éretté váltak, konszolidálódtak a forradalom erői és élcsapatuk, a lenini párt. Az új gondolkodásmód példája Abban az időszakban — februártól októberig — rendkívüli erővel mutatkozott meg Leninnek és társainak politikai művészete, amely tanulságos példája a forradalmi gondolkodás és cselekvés élő dialektikájának. A párt vezetése megmutatta, hogy képes a kollektív alkotó útkeresésre, szakítani tud azokkal a sztereotípiákkal, jelmondatokkal, amelyek még tegnap, egy más helyzetben kifogástalannak, az egyedül lehetségesnek tűntek. Elmondhatjuk, hogy a lenini gondolatmenet, a bolsevikok egész tevékenysége — amit a munkaformák és -módszerek gyors váltása, rugalmasság és rendkívüli taktikai döntések, politikai bátorság jellemzett — ragyogó példája a dogmáktól mentes, valóban dialektikus, új gondolkodásmódnak. Az igazi marxisták—leninisták így és csakis így gondolkoznak és cselekszenek. különösen a fordulópontot jelentő, kritikus időkben, amikor a forradalom és a béke, a szocializmus és a haladás sorsa dől el. Térjünk vissza 1917 áprilisához: a szocialista forradalomba történő átmenet lenini programja sokaknak, köztük barátoknak és ellenfeleknek is utópiának, majdhogynem a korlátlanul szárnyaló képzelet szülöttének tűnt. Az élet azonban megmutatta, hogy csak .ez a program válhatott és vált is a forradalom továbbvitelének politikai alapjává, lényegében a társadalom megmentésének, a nemzeti katasztrófa elkerülésének alapjává. Emlékezzünk 1917 júliusának napjaira. Mekkora fájdalommal kellett a pártnak lemondania a Minden hatalmat a szovjeteknek jelszaváról. Mást azonban nem lehetett tenni, mert a szovjetek egy időre az eszerek, a men- sevikek és más, az ellenforradalommal szemben erőtlen csoportok kezébe kerültek. Milyen érzékenyen tartotta -kezét Lenin a forradalom pulzusán, milyen zseniálisan határozta meg a szovjetek újabb újjászületésének kezdetét. A szovjetek a harc folyamatában valóban népi jelleget öltöttek, s ez lehetővé tette, hogy a győzelmes fegyveres felkelés szerveivé, majd a munkás-paraszt hatalom politikai formájává váljanak. Mindezek nem csupán a nagy forradalom történetének lapjai. Állandóan emlékeztetnek bennünket, a ma élőket arra, hogy a kommunistáknak mindig az élen kell haladniuk, képeseknek kell lenniük bátor döntésekre, a jelenért és a jövőért viselt teljes felelősség vállalására. Az októberi forradalom emberek millióinak hatalmas áttörése volt, amely ötvözte a munkásosztály alapvető érdekeit, a parasztság évszázados vágyait, a katonák és matrózok békeóhaját, a soknemzetiségű Oroszország népeinek lebírhatatlan vonzalmát a szabadság és a világosság iránt. A bolsevikok pártja képes volt arra, hogy megtalálja a legfontosabbat a különböző érdekek bonyolult összefonódásában, egyesíteni tudta a különféle irányzatokat és törekvéseket, és ezeket a forradalom fő kérdésének — a hatalom kérdésének — megoldása felé irányította. A proletárdiktatúra állama már első — a földről és a békéről szóló — dekrétumaiban tettekkel adott választ a kor követelményeire, nem csak a munkásosztály alapvető érdekeinek adott hangot, hanem a nép abszolút többségének törekvéseit is kifejezte. Ma fel kell idéznünk az októberi napok még egy nagyon fontos, elvi jelentőségű tanulságát. Napjainkban különösen aktuális a lenini válasz arra a kérdésre, amelyet az élet, a forradalmi valóság vet fel, nevezetesen arra, hogy milyen viszonyban áll egymással a szocializmushoz vezető út. elméleti „modellje” és a szocialista építés tényleges gyakorlata. A marxizmus—leninizmus, mint alkotó tanítás nem kész receptek és doktrinális előírások gyűjteménye. A marxista-leninista tanítástól idegen a szűk látókörű dogma- tizmus. Ez a tanítás szorosan összekapcsolja az újító elméleti gondolatokat a gyakorlattal, a forradalmi harc menetével. Ennek tanulságos példája a nagy október. Mint ismeretes, még a korabeli munkásmozgalom jelentős személyiségei közül is sokan elzárkóztak attól, hogy törvényszerű jelenséget lássanak az októberi szocialista forradalomban: szerintük az nem „a szabályok szerint" zajlott le, nem állt összhangban a kialakult elméleti nézetekkel. Az oroszországi kapitalizmus — vélekedtek — 1917 októberére nem teremtette meg a szocializmus minden szükséges anyagi és kulturális feltételét. Ügy gondolom, tanulságos és hasznos felidézni, hogyan válaszolt Lenin forradalmunk e bírálóinak. „A szocializmus megteremtéséhez — mondják önök — civilizáltságra van szükség. Nagyon helyes. De miért nem teremthetjük meg mi idehaza előbb a civilizált- ságnak olyan előfeltételeit, mint a földesurak kiűzése, az oroszországi tőkések kiűzése, azután kezdve meg a haladást a szocializmus felé?” Azok, akik dogmatikusan, mereven értelmezik a marxizmust, nem értették meg e tanítás lényegét — forradalmi dialektikáját. Pedig éppen ez jellemzi Lenin egész október utáni tevékenységét. Éppen ez tette lehetővé, hogy a lehetséges és a lehetetlen határán állva politikai és erkölcsi hőstetté váljék a breszti béke, amely megóvta több ezer ember életét, magát a szocialista haza létét. Vegyünk egy másik példát. Lenin, ugyanúgy, mint Marx és Engels, meg volt győződve arról, hogy a forradalom fegyveres védelmét a népi milícia- látja majd el. A konkrét körülmények azonban más megoldást követeltek. A népre kényszerített polgárháború, a-külső intervenció új megközelítést tett szükségessé. Keserves megpróbáltatásokat hoztak ezek az évek a fiatal szovjet hatalomnak. A maga kérlelhetetlen egyszerűségében és ridegségében merült fel a szocializmus létének vagy nemlétének kérdése. A párt egyesítette és mozgósította a népet a szocialista haza, az októberi vívmányok védelmére. Az éhes, rongyos ruhás, mezítlábas vöröskatonák szétverték a jól képzett, jól felfegyverzett ellenforradalmi hadsereget, amelyet bőségesen elláttak mindennel Nyugat és Kelet imperialistái. A polgárháború tüze elborította az egész országot, eljutott minden családhoz, felforgatta a megszokott életmódot, az emberek lelkivilágát és sorsát. Ebben az élethalál harcban győzött a nép akarata, milliók törekvése az új élet felé. Az ország mindent megtett, hogy segítsen a fiatal hadseregnek, a Lenin által meghirdetett jelszó jegyében élt és tevékenykedett: „mindent a győzelemért!". Mindörökre megőrizzük a legendás hősök — a bátor tengerészek és lovas katonák, a fiatal Vörös Hadsereg harcosai, parancsnokai és a vörös partizánok — hőstetteinek emlékét. Qk védték meg a forradalmat, örök dicsőség nekik! Mély forradalmi dialekti-^ ka érvényesült az új gazdasági politikáról hozott döntésben is, amely lényegesen kiszélesítette a szocializmussal, annak felépitése útjaival kapcsolatos elképzelések horizontját. Vagy vegyünk egy másik kérdést. Lenin, mint ismeretes, bírálta a „szövetkezeti szocializmus” korlátozott jellegét. Az októberi forradalom, a hatalom megszerzése után kialakult konkrét körülmények között azonban új módon vizsgálta a kérdést. „A szövetkezetekről” című cikkében kifejtette nézetét a szocializmusról, mint a „civilizált szövetkezetek” társadalmáról. Ebben állt az ereje és bátorsága a marxista dialektikának, amely kifejezte a forradalmi tanítás lényegét, és ezt alkalmazta oly-ragyogóan Lenin. Ügy gondolta, hogy az új társadalom építése során „nem egyszer kell még javítgatnunk, alakítgatnunk, újra kezdenünk”. Valóban sokszor kellett javítgatnunk és alakítgatnunk a megkezdett művet, hosszadalmas és szívós harcot kellett vívnunk, fordulatokban gazdag. forradalmi jellegű történelmi folyamatokat éltünk át. És ezek nagymértékben megváltoztatták előrehaladásunk körülményeit, feltételeit. Minket magunkat is megváltoztattak — megedzettek, tapasztalatokkal, tudással gazdagítottak, növelték bizonyosságunkat a forradalom sikerét illetően. Ha világtörténelmi léptékkel mérjük az általunk megtett utat, újra és újra meggyőződhetünk arról, hogy rövid idő alatt elértük azt, amihez másoknak évszázadokra volt szükségük. Á történelem szigorú ultimátuma A szocialista forradalom egy olyan országban ment végbe, amely a kapitalizmus fejlődésének közepes szintjén állt, ipara nagymértékben koncentrálódott, lakossága túlnyomó részét a parasztság alkotta, s mélyen gyökereztek a feudalizmus, sőt a még korábbi társadalmi formációk maradványai. Oroszország hatalmas tudományos és kulturális vívmányokat adott a világnak, de lakosságának háromnegyede írástudatlan volt. Az országot a végletekig feldúlta az imperialista háború és koldusbotra juttatta a hozzá nem értő vezetés. Az új élet építéséhez nem volt minta, az alkotó megoldások fáradhatatlan keresésére volt szükség. A kommunisták pártja számára világos volt a cél: a forradalom, és a szocializmus útja, a szovjethatalom. Lenin éppen erre az útra vezette a pártot. A tömegek élő, alkotó tevékenységének eredményeként a sokféleképpen rétegződött Oroszország igen bonyolult anyagából kikristályosodtak a jövendőbeli szocialista rend elvei és normái, a társadalom szervezetének korábban nem ismert formái. A néphatalom formáival, a tulajdon társadalmasításának útjaival és korlátáival, a szocialista termelés megszervezésével, az új, elvtársi fegyelem megteremtésével, az embernek az új társadalomban elfoglalt helyével és szerepével kapcsolatos, kezdetben tisztán elméleti elképzelések pontos megfogalmazást kaptak, reális, élő tartalommal teltek meg. Október legfőbb értelme az új élet megteremtésében van. Ez nem tört meg egyetlen napig sem. Még a lélegzetvételnyi időszakokat is arra használtuk fel, hogy építsünk, hogy keressük a szocialista jövőhöz vezető utakat. A húszas évek elején lendült fel leginkább a népi kezdeményezés és alkotás. Ezek az évek a szocialista újító szellemnek, a munkásosztály és a dolgozó parasztság közötti szövetség optimális formái kutatásának, a dolgozó ember sokoldalú érdekeinek megvalósítását szolgáló mechanizmus kialakításának valódi forradalmi laboratóriumává váltak. A párt a termelés és a fogyasztás megszervezésének hadikommunista módszereiről — amelyeket a háború és a pusztulás kényszerített rá — áttért a társadalmi valóság befolyásolásának rugalmasabb, gazdaságilag megalapozott, „szabályos” eszközeire. Az új gazdaságpolitika intézkedései a szocializmus anyagi alapjának a megteremtésére irányultak. Mostanában mind gyakrabban folyamodunk Iljics utolsó munkáihoz, az új gaz- daságpoLitika lenini eszméihez, igyekszünk átvenni ezekből a tapasztalatokból mindazt az értéket, amire ma szükségünk van. Természetesen hiba lenne egyen- lőségjelet tenni a NÉP és mai tetteink közé, hiszen ma egészen más fejlődési fokon állunk. Országunkban ma már nem létezik az az egyéni parasztság, amellyel a szövetség megteremtése meghatározta a húszas évek gazdaságpolitikájának leglényegesebb céljait. A NEP-nek azonban ennél távlatibb célja is volt. Üj társadalmat kellett ■ építeni, ahogy Lenin írta: „ne közvetlenül a lelkesedésre építsünk, hanem a nagy forradalom szülte lelkesedés segítségével a személyes érdekre, a személyes érdekeltségre, az önálló elszámolásra ... ezt mondta nekünk az élet. Ezit mondta nekünk a forradalom fejlődésének objektív menete." A NÉP alkotó potenciáljáról szólva, úgy vélem, még egyszer említést kell tennünk a terményadó gondolatának politikai és módszertani gazdagságáról. Minket természetesen nem a természetbeni beszolgáltatás aikkori formái vonzanak, amelyeknek a munkások és a parasztok összefogását kellett biztosítaniuk, hanem azok, a terményadó eszméjében rejlő lehetőségek, amelyek módot adtak a tömegek alkotó energiájának felszabadítására, az emberi kezdeményezőkészség fokozására, a szocializmus alapelvének („mindenki képességei szerint, mindenkinek munkája szerint”) működését korlátozó bürokratikus akadályok leküzdésére. A Lenin vezetésével megkezdett szocialista építés sok, elvileg új dolgot hozott. A világtörténelemben először kerültek kidolgozásra és alkalmazásra a tervgazdálkodás módszerei. A Goelro- terv — valódi felfedezés volt, külön lépcsőfokot jelentett a világ gazdasági elméletének és gyakorlatának fejlődésében. Nem egyszerűen hatalmas villamosítási terv volt, hanem — Lenin elképzelése szerint — a földművelés, az ipar és a közlekedés „harmonikus egyesítése”, mai kifejezéssel élve az ország termelőerői területi elosztásának és fejlesztésének komplex programja. Lenin a Goelro-tervet második pártprogramnak nevezte, „az egész népgazdaság újjáte- remtése és a modern technika színvonalára való emelése munkatervének". Új kultúra született, amely felhasználta a múlt tapasztalatait is, s azoknak a tehetségeknek, kiemelkedő egyéniségeknek a sokoldalú gazdagságát, bátorságát, eredetiségét is, akiket a forradalom felrázott és a nép szolgálatára ösztönzött. A soknemzetiségű szovjet állam kialakulásának kezdeti, lenini szakasza felülmúlhatatlan jelentőséggel bír számunkra — nemcsak eredményeit, hanem tapasztalatait, módszertanát tekintve is. Arról az időről elmélkedve, amikor „a NÉP Oroszországából szocialista Oroszország lesz”, Lenin nem tűzhette és nem is tűzte azt a feladatot maga elé, hogy minden apró részletet átlátva megrajzolja a jövendőbeli társadalom képét. A társadalmi berendezkedés alapvetően új szintjére emelkedő ország képének a gépipar megteremtéséből, a széles körű szövetkezetesítésből, a dolgozóknak az álLamirányí- tásba való általános bevonásából, az államappárátusnak az „inkább kevesebbet, de jobban” elve alapján történő megszervezéséből, az egész nép kulturális fejlődéséből, a szabad nemzetek szövetségének „hazugságtól és rabságtól” mentes erősítéséből kellett kialakulnia. Lenin utolsó, intellektuális és érzelmi szempontból hallatlanul gazdag munkáiban kirajzolódott a szocializmus építésével kapcsolatos nézetek rendszere és maga a hazai szocialista építés koncepciója. Ez pártunk hatalmas elméleti kincsestára. Vlagyimir Iljics Lenin korai halála hatalmas megrázkódtatást, mély bánatot, pótolhatatlan veszteséget jelentett az egész párt és a szovjet nép számára. Ezt mindenki átérezte. Hatalmas történelmi jelentőségű feladatokat kellett megoldani. A párt vezetésének Lenin nélkül, tanításaira és hagyatékára támaszkodva kellett megtalálnia az optimális megoldásokat, amelyek révén megszilárdulhattak a forradalom vívmányai és az ország eljuthatott a szocializmushoz a Szovjet- Oroszország akkori, konkrét viszonyai között. A történelem szigorú ultimátumot adott az új társadalmi rendnek: társadalmi, gazdasági és műszaki alapjait a legrövidebb idő alatt megteremtve vagy fennmarad és megadja az emberiségnek a társadalom igazságos megszervezésének első tapasztalatait, vagy elpusztul és a következő századok emlékezetében a legjobb esetben is csak mint hősies, de sikertelen társadalmi kísérlet marad meg. Életbevágóan fontossá, a szó szoros értelmében sorsdöntővé vált a szc cialista átalakítás üteméne meggyorsítása. A Lenin halála utáni ide szak — a húszas és harmir cas évek — különös helyt foglal el a szovjet állam tői ténetében. Mintegy másít évtized alatt gyökeres társt dalmi változások mente végbe. Ezekben az évekbe annyi minden történt — szocialista építőmunka opt mális módjainak felkutat! sa és az új társadalom alaf jainak megteremtése terült tén elért valós eredménye szempontjából egyaránt. Ezeket az éveket az embt ri képességek határát súro kemény munka, éles és sol oldalú harc jellemzi. Iparos tás, kollektivizálás, kultur; lis forradalom, a több nen zetiségű állam megszilárdít; sa, a Szovjetunió nemzetkö helyzetének megerősítése, gazdaság és az egész társ; dalmi élet irányításának i formái — ezek mind éri az időszakra estek, s mind* messzemenő következni' nyekkel járt. Hosszú évtizedek óta ú ra és újra visszatérünk ezel hez az időkhöz. Ez termész tes, hiszen akkor alakult 1 épült a világ első szociális társadalma. Ez történek méretű és jelentőségű vr mány volt. Az apák, nag; apák tettei iránti csodált valós eredményeink nagyr értékelése örökké élni fc úgy mint maguk a hőstett; és eredmények. És ha n olykor kritikusan szemle jük történelmünket, azt cs; azért tesszük, hogy jobba teljesebben tudjuk elké zelni a jövőbe vezető utat. A múltat történelmi fel lősségtudattal és a történek igazság alapján kell megít; ni. Ez először is azért szü séges, mert azoknak az éve nek óriási jelentőségük v; államunk sorsa, a szociali mus sorsa szempontjából. Másodsorban azért van szükség, mert ezek az év hosszú idő óta viták közé pontjában állnak nemes: országunkban, de külföldi is, ahol az igazság kérésé közben gyakran kísérlet tesznek arra, hogy lejáró sák a szocializmust, mint társadalmi rendet, mint kapitalizmus reális altern tíváját. Végül, különös nagy szükségünk van enn az időszaknak és történ; műnk más korszakainak igt sághű értékelésére mo 'amikor kibontakozott az i alakítás. Nem politikai lesz moláshoz van rá szüks günk, nem azért, hogy léle -ben megtörjünk bárkit is, h nem azért, hogy tisztelegj ü: a múlt hőstettei előtt, s t nuljunk a hibákból és tév désekből. Tehát a Lenin halála utó húszas-harmincas évekr Annak ellenére, hogy a pái nak, a társadalomnak re delkezésére állt a szocial: rrtus felépítésének lenini ko cepciója, rendelkezésre állt Vlagyimir Iljicsnek az okt béri forradalom utáni id szakban született munkái, útkeresés nehéz volt, él eszmei-harcban, politikai i ták közepette folyt. E vit középpontjában a társad lom fejlődésének alávető ke dései álltak, s elsősorban ; hogy lehetséges-e a szocial mus felépítése országunkbí Megtalálni az egyetlen igaz irány Az elméleti gondolkodás és a gyakorlati cselekvés arra próbált választ adni, hogy milyen irányokban és milyen formában kell végrehajtani a társadalmi-gazdasági átalakítást, hogyan lehet biztosítani ennek szocialista jellegét azon konkrét történelmi körülmények között, amelyekben a Szovjetunió létezett. Előtérbe került a legnagyobb felelősségérzetet követelő gyakorlati építőmunka. Élesen vetődött-fel az ország iparosításának, a gazdaság rekonstrukciójának kérdése; ezek nélkül elképzelhetetlen lett volna a szocialií építés, a védelmi képess megerősítése. Ez Lenin ke vetlen útmutatásaiból és < méleti hagyatékából köv; kezett. Ugyancsak Lenin i mutatásaival összhangb jelentkezett a falu szocialií átalakításának kérdése. A legnagyobb, sorsfontoss gú dolgokról, problémák; és feladatokról volt teh szó. Jóllehet a párt — ism; lem — rendelkezett az eze re a kérdésekre vonatkozó ; nini útmutatással, e kérdés körül éles viták alakultak (Folytatás a 3. oldalé
