Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-30 / 282. szám
A VÁROSI STADIONBAN HIÁBA REMÉNYKEDETT A SZPARI GYŐZELMÉBEN A KÖZEL KÉTEZER NÉZŐ, A VÁSÁRHELYI CSAPAT ELVITTE AZ EGYIK PONTOT. A FORDULÓ BEFEJEZÉSE UTÁN AZ ŐZD ÉS A VESZPRÉM TELEL NB I-ES HELYEN, TŐLÜK 4 ILLETVE 3 PONTTAL LESZAKADVA A 9. HELYET FOGLALJA EL A NYÍREGYHÁZI VSSC. MOST TÉLI SZÜNET KÖVET-“ KEZIK. JUT IDŐ A PIHENÉSRE, A GONDOLKODÁSRA: MIÉRT SZEREPEL ENNYIRE SZESZÉLYESEN AZ NYVSSC. Fenyőfa, édesség, pulyka, hiánycikkek Milyen lesz az ünnepi ellátás? Decemberben különösen nehéz napok várnak a kereskedelemre. A felvásárlási láz mellett az ünnepek miatt jelentkező igényeket is /ki kell elégíteni. A vásárlókat persze az érdekli, hogy vajo-n mi ‘kerül majd a karácsonyfa alá, -a terített asztalra. Takács Józseftől, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetőjétől a várható ünnepi ellátásról érdeklődtünk. Már a Fűszert hűtőháaai- ban van — sőt néhány üzletben már áru’liták is — a banán. A hét végén ismét a boltokba kerül az ízletes déli csemege. Remény van arra, hogy narancs is érkezik. Az idén egyébként kevesebb lesz a déli gyümölcs, a kereskedelem viszont arányosabb elosztást ígér. Lesz mivel díszíteni a karácsonyfát, hisz nyolc-tízféle választékban 240 tonna szaloncukor érkezett, körülbelül ugyanannyi, mint tavaly. A múlt évben viszont nem volt elegendő karácsonyfa. Az idén 62 ezer darabot hoznak, s ez 10 százalékkal több a tavalyinál. Különös gonddal készül a kereskedelem arra, hogy legyen mit rakni a terített asztalokra is. Húsféléből minden mennyiséget ki tudnak elégíteni — ígérik. Háromszáz tonna pótkeretet is tartalékolnak és töltelékárukból ás 30 százalékkal ‘több lesz, mint korábban. Lesz elegendő virsli, kocsonyahúsból pedig másfélszer annyit kínálnak mint tavaly. A halételek kedvelői sem távoznak majd üres kézzel a boltokból, a tavalyi mennyiségnek a háromszorosát hozzák be forgalomba. Baromfiból a csirke mellett pulyka és a víziszárnyas is színesíti majd a választékot. A sütőipar is a szokásos bőséges választékkal készül az ünnepökre. A rossz szőlőtermés nem érinti még az idei kínálatot. Nem lesz gond a borral és az új évi koccintáshoz kívánatos pezsgővel sem. Gondoltak azokra is, akik sertést vágnak, s az ízesítők mellett nagyobb mennyiségű rizs is a boltokba kerül. Csupán az ipar és a kereskedelem „összjáté- kán” múlik tehát, hogy milyen lesz az ünnepi ellátás. Ami az egyes ruházati termékeket, és az iparcikkeket illeti, már nem ilyen rózsás a kép. A kínálat mindenesetre decemberben valamelyest javulni fog. Ha minden igaz, Romániából például a határ- mentt csere keretén belül konyhabútorok és szekrénysorok érkeznék, a Szovjetunióból és Jugoszláviából pedig hűtőszekrény. Gyermekcipőből, egyes ruházati cikkekből és sportruházati termékekből a 'kereskedelem nem tudja kielégíteni a megnövekedett igényeket. NDK-beli és csehszlovák vállalatok játékokat és sportszereket ígérték, s a Szovjetunióból órák, fényképezőgépek és pianínók is érkeznek majd. Várható, hogy jelentősebb mennyiségű csecsemő- és gyermekruházati cikket, valamint magnót, videót, színes tévét és mélyhűtőt kapunk külföldről. Jó a kínálat ruházati cikkekből, különösen férfiingekből és kötöttárukból. Képünkön: csokoládé, szaloncukor, díszek. Megélénkült áruforgalom Igazából nincs őszi csúcs, mégis csúcsszállítás van Záhonyban, ami az elszállítandó, átrakott áruk fajtáját, mennyiségét jelenti — adott tájékoztatást vasárnap délelőtt Demeter József, az üzemigazgatóság osztályvezetője. Az utóbbi időben megélénkült az áruforgalom, érezhető, hogy mindkét fél a tervek teljesítésére törekszik. Különösen a széles nyomtávú kocsikból érkezett több. Mivel hétvégére kevesebb könnyen kezelhető tömegáru érkezett, így a folyamatos műszakban dolgozó rakodópályaudvaroknak lett nagyobb a feladata. Ennek ellenére maradt annyi kapacitás, hogy résztvegyenek a magyar exportáruk átrakásában is. A kézi átrakóban többek között a karácsonyi ellátáshoz szükséges élelmiszer- és élvezeti cikkek rakodása folyik, a darus átrakóban csöveket emelnek a széles nyomtávú kocsikra. A műtrágya szállítás szintén folyik, még tart Eperjeske átrakón az Agrotek raktárbázisán a próbaüzem. Itt a fedett tárolóban már több- ezer tonna karbamidot helyeztek el. Az utóbbi években sohasem volt olyan ütemes az almaszállítás, mint az idén. Nemcsak a szezonban nem gátolta vagonhiány a rakodást, hanem a november elején bevezetett hűtőkocsis szállítás is folyamatos. Jelenleg húsz hűtőszekciót állítottak be a vasutasok a tuzséri rakodóhoz, hogy még karácsony előtt eljusson a gyümölcs a szovjet, nagyvárosokba. Minden tag javasolhat Kormány és KISZ konzultáció Szombaton ülésezett a KISZ Központi Bizottsága. Gönczi János, a KB titkára az ifjúsági szövetség tájékoztatást tevékenységének továbbfejlesztéséről szóló javaslatot terjesztett elő. Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának vezetője hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a párt helyesli a KISZ KB új tájékoztatási elképzeléseit, és felhívta a KISZ- vezetők figyelmét a megyei napilapok, a helyi rádió- és televízióstúdiók növekvő jelentőségére a politikai propagandában. Elhangzott: a Minisztertanács és a KISZ vezetői december 4-én találkozón vesznek részt, amelyen konzultálnak az ifjúság helyzetéről és a stabilizációs időszak ifjúságpolitikai feladatairól. A találkozó tézisei hétfőig plakát és szórólap formájában minden városi, vállalati és intézményi KlSZ-bizottság- hoz eljutnak. Ezekhez módosító javaslatokat, észrevételeket tehetnek a KISZ-ta- gok: a Központi Bizottság székházában telefonügyeletet tartanak november 30. és december 3. között. A találkozó eredményeit nyilvánosságra hozzák. Iskolaszövetkezetek seregszemléje Szép hagyomány. hogy Nagykálló ad otthont az iskolaszövetkezetek megyei kulturális seregszemléjének. A rangos eseményt immár ötödik alkalommal szombaton rendezték, amelyen Dicz- kó József, a SZÖVOSZ alel- nöke szólt az iskolaszövetkezeti mozgalom céljáról, jelentőségéről, sikereiről, s a teendőkről. Megyénkben az iskolaszövetkezetek száma 1987-re elérte a 77-et. Ezek között 14 a közép- és 63 az általános iskolákban működik.. Eredményesen dolgozik a 12 iskolai takarékszövetkezeti csoport is. E csoportoknak csaknem 8 ezer diák a tagja, s munkájukat 140 pedagógus segíti. Az iskolaszövetkezeti csoportok célja elsősorban az, hogy a diákok megismerkedjenek a szövetkezés gondolatával, s munkájuk nyomán megízleljék a kereskedelmi szakmákat, de a pályairányításhoz is segítséget nyújtsanak. A csoportok rendelkeznek bútorokkal, hűtőszekrényekkel felszerelt büfékkel, eszközökkel. Teljes forgalmuk 1987-ben megközelíti a 15 millió forintot, betétgyűjtésük pedig a 200 ezret. NapA nagykállói seregszemlén 1200 általános és középiskolai szövetkezeti tag vett részt. Képünkön: az énekkarok versenyében II. helyezést elért tuzséri énekkar. (Jávor László felv.) iáinkban már nem csak kereskedelmi tevékenységgel foglalkoznak, hanem mező- gazdasági munkákkal, szőlő- és gyümölcsfaoltványok szaporítását végzik, termelnek zöldségféléket, s a hasznos hulladékok gyűjtésében is részt vesznek. Jelentős bevételi forrásuk a gyógynövények és az éticsiga gyűjtése, melynek jelentős részét exportáljuk. Fontos szerepük van a szépirodalmi könyvek terjesztésében. Szabolcsi diákok javaslata nyomán valósul meg az országban a kiváló iskolaszövetkezeti csoport címet meghirdetett pályázati rendszer, valamint a diáktisztségviselők rendszeres, szervezett oktatása. Az immár ötödik alkalommal a Nagykállóban rendezett szemle hasznos randevúja volt az irodalom, a zene a néptánc, a szövetkezetpolitika iránt érdeklődő diákságnak. (fk.) Szív- és érbetegeknek ajánlják Védőoltás influenza ellen Bár az országban eddig még nem izoláltak influenzavírust, az elmúlt évekhez hasonlóan valószínűleg ezen a télen sem kerülhetjük el az influenzajárványt. Mint dr. Réthy Mária, a Sza- bolcs-Szatmár megyei KÖJÁL járványügyi osztályvezető főorvosa elmondta, akárcsak az egész országban. a megyében is van lehetőség a védőoltásra. Erre önként lehet jelentkezni, melyet november második felében és december első két hetében adnak be ingyen a körzeti és üzemorvosok. Az oltás hatására a védettség két hét alatt alakul ki a szervezetben, s három-négy hónapig tart. Elsősorban azok kaphatják meg a védőoltást, akik különösen veszélyeztetett csoportokhoz tartoznak: az idült szív-,, keringési, vese- és anyagcserebetegségben szenvedők korra való tekintet nélkül; akik egészségesek, de már a 60. évüket betöltötték. (Az eddigi személyek az influenza A oltóanyag mellett kérhetik még az influenza B injekciót is.) Továbbá olyanok, akik munkakörük folytán sok emberrel találkoznak: egészségügyben, közlekedésben, szolgáltatásban dolgozók, pedagógusok, valamint szociális otthonok, munkásszállások és kollégiumok lakói. Megszervezték a megyében az influenzajelző szolgálatot is. Ennek keretében minden héten összesítést kapnak az orvosoktól, az egészségügyi intézményektől azokról a betegekről, akiknél influenzaszerű tüneteket észleltek. (m) Váci-brigádok találkozója Koszorúzás Mandabokorban November 28-án találkoztak a Váci Mihály nevét viselő szocialista brigádok a róla elnevezett megyei és városi művelődési központban, amelyen a kollektívákat Kézy Béláné igazgatóhelyettes köszöntötte, majd Halinda Tibor SZMT-titkár szólt a szocialista brigádoknak a társadalmi-gazdasági kibontakozás programjában vállalt szerepéről. Ezt ünnepi műsor követte, majd megkoszorúzták a költő emléktábláját a Manda-ibokori iskolában, «hol Váci Mihály tanított. (Fotó: Jávor) Záhony vasárnapja