Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-30 / 282. szám
2 1987. november 30. Kelet-Magyarország Keresik a cserbenhagyó! Az apát hiába várták... @ Tragikus balesetek a rendőrségi jegyzőkönyvekből Az asszony szemében könnyek, arcán és lelkében a gyász fájdalma. Aláíráskor az özvegy szóra nem áll rá a keze. A rendőrségen a gazolás nyomán elhunyt férje ruháját veszi át. Azt Budapestről, a bűnügyi technikai intézetből küldték vissza. A cserbenhagvásos gázolásról Hudák Károly hadnagy balesetvizsgáló tiszt adott tájékoztatást. László Gyula Apagy. Ady Endre utca 59. szám alatt: lakost október 7-én 20—22 óra kózöt! Apagyon. a 41-es számú főúr és az Ady Endre utca kereszteződésénél egy Napkor felől közlekedő ismeretlen rendszámú és típusú személy-, vagy alacsony építésű tehergépkocsi elütötte. László Gyulán átmehetett, mert többek között a tüdeje összeroncsolódott, bordatörést, májrepedést, fejsérülést szenvedett. A baleset után körülbelül fél percig élt. A tettes az útról a füves részre húzta, majd az autójával elhajtott. A rendőrség kéri, hogy aki az ügygyei kapcsolatban bármilyen felvilágosítást tud adni, tegye meg. — Október 7-én este fél hét körül értem haza — mondja az elhunyt felesége. — Láttam a férjem pufajka- kabátját és a táskáját. Ö maga nem volt otthon. A szörnyűségről október 8-án reggel értesültem. Ha nem ivott, jó ember volt. Szorgalmasan dolgozott, de sajnos, ha az italt megkóstolta, nem tudta abbahagyni. — Ezek után a megélhetés? — Szerényen, megélünk — közli László Gyuláné. — A három gyerekünk közül kettő még otthon van. egyik kiskorú. Az apjuk halála őket viselte meg a legjobban. Kétszobás házunk van, én a tsz- ben dolgozom. A háztájiban paprikát és dohányt termesztek. — Az emlékek nap mint nap feltörnek. A férjem nagyon szerette a főtt répát. A múltkor ebédeltünk és a nagymama azt mondta: „Gyere Gyuszi. együk meg a sárgarépát!” (Ekkor a balesetet szenvedett már jó ideje halott volt.) A kislányomat elfogta a sírás ... — Gyakori a cserbenha- gyásos gázolás? — kérdezem a hadnagytól. — A megyében havonta átlagosan egy-kettő előfordul. Vétkes alig maradhat büntetlenül, hamar elfogjuk. Mint nemrégen a fiatalkorú, járművezetői engedéllyel nem rendelkező K. Zoltán gyula tanyai lakost, aki ittasan személyautóval egy 17 éves lányt elütött. Nemrégen pedig, Baktalórántházán Tóth Ferenc kerékpáros az általa okozott baleset áldozatának nem nyújtott segítséget. Rövid időn belül őt is kézreke- rí tettük. — Cserbenhagyásos gázolás esetén a rendőrség mit tesz? — Mind a segítségnyújtás elmulasztása, mind a cserbenhagyásos gázolás súlyos bűncselekmény, ezért a rendőrség nagy apparátussal lát munkához. Például mindenre kiterjedő helyszíni szemlét tartunk, a bűnügyi technikus a nyomokat, az anyag-, illetve festékmaradványokat rögzíti, azonosításra küldi, széles körű gépjármű-ellenőrzést végzünk. Mindezt igen rövid idő alatt. Ezek után nénány adat. 1987. első felében Szabolcs-Szatmár- ban 328 közúti baleset történt, 2,1 százalékkal több. mint a múlt év azonos időszakában. A dalálos balesetek száma huszonnyolc, 22,2 százalékkal kevesebb. mint 1986 első felében. Nyolc százalékkal csökkent a súlyos sérüléssel járó balesetek száma, vagyis 160 történt. Viszont az év első hat hónapjában 26,1 százalékkal több könnyüsé- rüléses baleset volt, mint egy évvel korábban. A karambolok 53 százaléka (174) Nyíregyházán és környékén kövétkezett be, majd Kis- várda és Mátészalka következik a sorban. A közúti baleseteknek majdnem a háromnegyed részét a személyautósok, a kerékpárosok és a motorkerékpárosok okolták. A zömük a kanyarodás szabályait szegte meg, valamint nem adott elsőbbséget. Negyvenkét esetnél az ittasság is közrejátszott. Érdekes, hogy a baleseteknek majdnem a fele 14 és 22 óra között, illetve szerdán, valamint szombaton történt. A rendőrség tapasztalatai szerint ősszel és télen növekszik a balesetek és az ittasan vezetők száma. Ezért széles körű és szigorú ellenőrzéseket tartanak. A párás, ködös, csapadékos idő miatt az utak csúszósak, a látási viszonyok is romlanak. A balesetek elkerüléséért a közlekedők a járművüket mindig a látási és az útviszonyoknak megfelelően vezessék. Cselényi György Pályadíjat nyertek Fábián Józsefné, a Nagy- káüói Alkoholizmus Elleni Családvédő Egyesület elnökétől kaptuk a hírt: a KISZ KB által a Természetesen, egészségesen címmel meghirdetett mozgalom keretében benyújtott pályázatuk 30 ezer forintos díjat nyert. — Mire fordítják a nyereményt? — Van már színes tv-ké- szülékünk. ezt szintén pályázaton nyertük. Most jól jött hozzá az újabb nyeremény, mert a 30 ezer forintból magnót és kazettákat vásárolunk. Programunkban szerepel, hogy Nagykálló üzemeiben a korszerű táplálkozásról, a káros szenvedélyek hatásairól, az egészséges életmódról filmeket vetítünk. (fk.) Az Orion „robbantani” készül Hűholdas vétel, korszerű készülékek Azt már tudjuk: ez nem láz, csak előrehozott vásárlás. Költjük a pénzünket — ha van mire. Jónéhány kurrens cikkhez csak mellékutakon juthatunk hozzá, ha egyáltalán sikerül. Ilyen például a színes televízió is; amennyi érkezik, az szinte rögtön gazdára is talál. Az egyik legnagyobb hazai tévégyártó cég, az ORION Rádió és Villamossági Vállalat kereskedelmi főosztályvezetőjét, dr. Szitás Sándort kérdeztük. — „Túlélték” az idei döm- p inget? — Minden évben megnövekszik a kereslet a színestévék iránt, de az idén ez fokozottabban így volt. Tavaly kilencvenezer, idén száztízezer készüléket szállítunk a belkereskedelemnek. Nem tudhatom, hogy menynyi jut még Nyíregyháza körzetébe, mert ott a miskolci Vasvill teríti az árut. Egy biztos: mi teljesítjük a szerződésben vállaltakat. — Ha ennyire kelendő i a színestévé, akkor érdemes-e fejleszteniük? Úgyis elfogy az elavultabbnak számító típus is . . . — Ne haragudjon, de már maga a kérdésfeltevés is rossz. Aki ezen a területen nem fejleszt, az gyakorlatilag visszafejlődik; aki megáll, az lemarad. — Tehát a fejlesztés nem áll meg. Mire, milyen új készülékekre számíthatunk a jövőben? — Jövőre 75 éves lesz az ORION, szeretnénk ezt a jubileumi évet emlékezetessé tenni. A Vénusz típus kivételével — ami korszerű, a kábeltelevíziós hálózaton központi és helyi műsorok vételére is átalakítás nélkül alkalmas, fülhallgató, hangsugárzó, magnetofon és képmagnó csatlakoztatható rá, ráadásul takarékos áramfogyasztású — a többi típust korszerűbbre, modernebbre cseréljük. ..robbantani” akarjuk a piacot... — Egyre többet hallunk a műholdas adások vételéről. Lát-e fantáziát az ehhez szükséges berendezések gyártásában az ORION? — Annyira látunk benne fantáziát, hogy 1988 közegén már árusítani fogjuk a műholdas adások vételéhez szükséges berendezéseket. A parabolaantennától a készülékig tartó folyamathoz szükséges összes kelléket gyártja majd az ORION. P. D. A mester vár, a lakos nem tudja Kisiparosok hétvégi Igyelatben — Hol talál szakembert, ha vasárnap a kulcs beletörött a zárba? — tettem fel a kérdést több nyíregyházi lakosnak. Tehetetlenül tárták szét karjukat, majd gyorsan lekopogták, hogy még véletlenül se forduljon elő. A városi tanács termelésellátási osztályán érdeklődtem: kikhez fordulhat a lakosság, ha sürgős, azonnali javításra van szükség. — Az ilyen és ehhez hasonló lakossági problémák gyakran előfordulnak ünnep- és munkaszüneti napokon — válaszolta kérdésemre Szakadj/ Géza, az ipari csoport vezetője. — Ezek a lakosság részéről felmerült igények késztettek bennünket arra, hogy valamilyen megoldást találjunk. Végül á KIOSZ városi alapszervezete elvállalta, hogy a kisiparosokat beosztja hétvégi ügyeletbe. Augusztus óta tehát minden munkaszüneti napon vannak készenlétben szakemberek. R vélemények megoszlottak — Hogyan fogadták a hétvégi ügy eletet a kisiparosok? Papp László, a KIOSZ nyíregyházi alapszervezetének titkárhelyettese válaszol. — A vélemények megoszlottak. Sokan helyeselték. Szerintük a lakosság az ügyeletek által jobban megismeri a munkájukat. Ugyanakkor a kötelességüknek érzik, hogy segítsenek azokon, akik hozzájuk fordulnak. Voltak olyan kisiparosok is, akiknek nem tetszett a hétvégi ügyelet ötlete. — Milyen szakmákból szerveztek ügyeletét? — A leggyakrabban előforduló hibák alapján a termelésellátási osztállyal a következő nyolc szakmában egyeztünk meg: asztalos, autószerelő, villanyszerelő és háztartásigép-javító, lakatos, rtv-szerelő, központifűtés-szerelő, gázvezeték-szerelő, üvegező. — A lakosság honnan értesülhet az ügyeletét vállaló kisiparos nevéről és címéről? — A jelentkező kisiparosok névsorát leadjuk a termelésellátási osztálynak, s onnan továbbítják a sajtónak és a rádiónak. Csak várnak, mert nincs mnnka Több ügyeletet vállaló kisiparost felkerestem, ők is mondják el tapasztalatukat a hétvégi ügyeletekről, menynyire váltak be, mennyire éi, illetve élt eddig a lakosság a lehetőséggel. Egyöntetű volt a válaszuk: áz ügyeletek alatt senki sem kérte a segítségüket. Az igazsághoz tartozik kát kivétel: mikor egy vasárnap délelőtt a központifűtés-szerelőt kerestem, nem volt otthon, mert munkája akadt. Az ügyeletes autószerelőre véletlenül bukkant egy létai átutazó, akinek a motorral volt problémája. A csekély érdeklődést két irányból lehet megmagyarázni. A lakosság részéről vagy nem merült fel igény a gyors javításra, vagy pedig a tétvégi ügyelet nem elég ismert. A kisiparosok inkább .z utóbbit vallják. A lakosság nem tud erről az új szolgáltatásról, pedig valószínű, hogy ebben a nagy városban merülnek fel gondok, problémák a munkaszüneti napokon is. A kisiparosok így még türelmesen várakoznak. (m) Kire terjed ki? Új rendelet a társadalombiztosításról A társadalombiztosításról szóló minisztertanácsi 56/1987. (XI. 6.) számú rendelet 9 Magyar Közlöny 52. számában jelent meg. Módosítja többek között a biztosítottak körét. Nem terjed ki a biztosítás például a munka- vállaló házastársára, a kisiparos, a magánkereskedő és a gazdasági munkaközösségi tag segítő családtagként rendszeresen közreműködő házastársára, a kisiparos, a magánkereskedő és a gazdasági munkaközösségi tag segítő családtagként rendszeresen közreműködő házastársára, a magánháztartásban alkalomszerűen munkát végzőre. Rendezi a megbízás alapján rendszeresen munkát végzők társadalombiztosítási helyzetét. Kimondja, hogy táppénz minden naptári napra jár, ide értve * a szabad napot, a heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot is. Egyes biztositottaknál a táppénzt meghatározott összegben állapítja meg; például jutalékos szervezőnél, bedolgozónál 500. kisszövetkezeti tagnál 670 forintba. Szabályozza a gyermek kétéves koráig járó gyed feltételeit, napi legkisebb összegét, a kizárási okokat. Az öregségi, baleseti, rokkantsági nyugdíj átlagkereset-megállapításához ad szabályozást, mi számit keresetnek, mi nem, figyelemmel a személyi jövedelemadó- rendelkezésére is. A rendelet a továbbiakban a társadalombiztosítás kiadásainak fedezetére szolgáló új járulék- szabályokat állapít meg állampolgárra, jogi és egyéb szervekre, gazdálkodó szervezetekre egyaránt. A skála széles, minden munkáltató megtalálja a magára vonatkozó szabályt. A magánszemélyek nyugdíjjárulék- -mértéke a bérjellegű juttatások után egységesen tíz százalék, a saját jogú nyugdíjas, baleseti, rokkantsági nyugdíjas ötszázalékos mértékű nyugdíjjárulékot köteles fizetni keresete után. A rendelet január elsejétől lép életbe. Virágot, szobrot, vázát, telefont... m Vandálok: ókori germán nép volt az Odera mentén. Végigvándorolták Európát, kegyetlenségükről és pusztításaikról váltak hírhedtté, így nevezzük napjainkban azokat, akik értelmetlenül, esztelenül rongálnak. A Közterület-fenntartó Vállalat emberei gyakran találkoznak Nyíregyházán a pusztítás nyomaival. Mint elmondták, legtöbbször a zöld felület károsodik. Vagy gépjárművel állnak rá, vagy pedig a gyalogosok a rövidebb Út érdekében letapossák. Esős időszakban sok kárt okoznak így, mert a talaj puha, a növényzet jobban pusztul, s már csak teljes rekonstrukcióval lehet visszaállítani, az eredeti állapotot. A vállalat a parkosítás során fákat, cserjéket ültet ki, amelyek közül az éjszaka leple alatt sok titokzatosan eltűnik. A kisfákat gyakran letörlik, a támasztásokat, a karóikat kirúgják, vagy elviszik — így járnak a kiültetett virágok, az árvácskák, a tulipánok. Akik elviszik a virágokat elfelejtkeznek arról, hogy ezzel városuk szépségén ejtenék csorbát, s ezáltal őket is kár éri. A kirakott járdalapokat (lyukacsos fűbeton) egyesek a saját lakásuk elé, vagy az udvarukba építik be. Gyakori látvány az utcákon a szemetes edényekből kiborított, szétszórt hulladék. Rongálják a közterületet a kivitelező vállalatok is. Az építési vállalatok sokszor nem a legcélszerűbb megoiRongálások Nyíregyházán Összetöri pad — a látvány magáért beszél... dúst választják, feltúrják a földet, s a helyreállításával már nem törődnek, bár tanácsrendelet írja elő azt is, hogy felül csak termőréteg maradhat, s nem törmelék. Az így akozott kár eléri a 700 ezer forintot, amit tulajdoniképpen a város szenved meg, mert a felújítás helyett újahb területek parkosítására lehetne fordítani az összeget. (Az már talány, miért nem szedik be ezt a pénzt — ha kell bírósági úton is ...) A közterületre kihelyezett térbútorokat is megrongálják, a fából készült részeket letörik, vagy faragnak bele. A padok gyakran a lakások elé kerülnek. A'köztéri szob rakat nem bántják, de ami mozgatható rajta, elviszik. A szökőkutakból a tisztítások során gyermekjátékok, fehérneműk kerültek elő, melyek legtöbbször dugulást okoznak. A játszótereken a vaskorlátot kiszerelik, a hintát elviszik. a műkőből készült sakkasztalokat összetörik. A műkővázákat széttörik, a lándkorlátot elviszik. A családjukat szeretők a karácsonyi ünnep előtt a terekről szerzik be a fenyőt. „Népszerűek” az ünnepi alkalmakkor az oszlopokra kitett zászlók Is. Ezen a téren a városi zászló vezet. A közterületeken okozott kárt, rongálást végül is milliós nagyságrenddel lehet mérni. Ha ázt az összeget parkosításra lehetne fordítani, egy 10 000 négyzetméteres területet nyerne a város. A posta tulajdonában levő készülékek, berendezések is gyakran válnak az esztelen pusztítás áldozatává. A hallgatóból a mikrofont ellopják, levágják a telefonkagylót, a észüléktárcsát összetörik, a omógombos hívókészüléket megrongálják. Ebben az óvóén az is előfordult, hogy várnia az egész készüléket haza vitte. Magát a fülkét is negrongálják. Az üveget kiérik, az ajtót leszakítják. A elefonkönyvek lapjait fcité- k, vagy az egész könyvet étszaggatják és a fülke kör- ékén szétszórják. Gondot koz, ha hajlított, vagy nagyobb érmét dobnak be, mert - szorul és használhatatlan- ■ válik a készülék. A TITÁSZ dolgozói is nap mint nap találkoznak szán- os rongálás nyomaival. A Közvilágítást szolgáló lámpa- opok ajtaját lefeszítik és eldobálják. Ezeket a vállalat nem tudja azonnal pótolni, m a kell gyártani. A kábel- szekrényt feltörik, amellyel meg balesetet is okozhatnak. A lámpabúrákat téglával összetörik. A guszevi aluljáró lémpafelszerelését évente kétszer teljesen ki kell cserélni, annyira megrongálják. A keletkezett károk éves jzinten a 700 ezer forintot is meghaladják. Mit lehet ezekre mondani? bb rendőrre, önkéntes segítőre és több — a városért . -ett lakossági felelősségre .ne szükség. És szigorúbb felelősségre vonásra is! M. L