Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-28 / 281. szám

1987. november 28. oo Nevezetes napok télen Kiskarácsony, nagykarácsony Cár volna tagadni: minden- >i életünkben nagy szerepet szik a naptár. Az időbeosz- unkat is hozzá kötjük. Hogy sor van tél, azt nem csupán ellegzetes természeti jelen­ek (pl. a hó) dönthetik el, lem bizonyos nevezetes na- < is. ileink a telet többnyire drás napjától (novemoer i számították, azaz valami- élőbbről, mint a téli nap- duló. Régebben is voltak, ma is vannak jeles napok, zdjük mindjárt a mikulás- ! Maga a szó nyelvünkben ová'k eredetű, de az ajándé- lás szdkása Szent Miklós ehül, illetve szlovákul: Mi- lás) nevéhez fűződik. A kulásnaik van egy állandó érője, a krampusz (őt a né- tektől „kölcsönöztük”), a étség, a rosszaság képvise- e. .uca napja következik de- nber 13-án. Eredetileg — íz a Julián-naptár szerint — volt az év legsötétebb nap- így a szokások is a boszor- lyokkal, a megrontással i cső Latosak. Az úgynevezett aszék-re a XIX. század ele- ől vannak adatok, sőt még ilás is: „úgy készül, mint ca széke”, azaz lassan. V karácsony szót egy köze­iéről meg nem határozható i szláv nyelvből vettük át. t — a kereszténység felvéte- előtt — a téli napforduló nepe volt; mi már másodla- ; jelentésben (Jézus születé- íek az ünnepe) vettük át a I. században. Az ünnepre szülni kellett, ezt szolgálta jöjt időszaka, az advent (szó :rint: az eljövetel). Advent sárnapjainak nevet is ad- rk: bronz-, ezüst- és arany- sárnap. A szenteste megle- tősen új ' fejleménye nyel- nknek, eleink b őved-esté- k nevezték, jelezve, hogy ge a böjtnek, és bőven lehet enni. 25-én van nagykarácsony ünnepe. Karácsonyi életmó­dúkat nagyon szellemesen mu­tatják be szólásaink:'„hadd le­gyen neki is karácsonya” (—hadd örüljön ő is), „kapós, mint karácsonykor a szalma- kalap” (=nem kell senkinek), „kapós, mint karácsonykor a famozsár” (—nagyon kapós), „különös, mint karácsonykor a tökkáposzta” (=nagyon külö­nös), „karácsonyig való esze sincs” (=nem sok esze van) stb. Ezután szinte zsinórban kö­vetkeznék az ünnepek: István napja (ma már inkább kará­csony másodnapjának hívjuk), János evangélista napja (az egyház ezen a napon áldotta meg a bort; ezt a hagyományt őrzi a Szent János áldása ki­fejezés, amely a búcsúpoharat jelenti). December 28-án, az aprószentek napján emlékez­tek azokra a kisdedekre, akik a heródesá gyermekgyilkosság áldozatai lettek. A szilveszterzés nem régi szökás. Annak idején január elsején búcsúztatták el az ó- évet. Az újév meglehetősen új kifejezés nyelvünkben, a régi neve ugyanis kiskarácsony volt (ha máshonnan nem is, de a dalból ismerjük: „Kiskará­csony, nagykarácsony, Kisült- e már a kalácsom...”). Ere­detileg Jézus körülmetélésének az ünnepe volt. Ezt latinul cir- cumcisio-nak nevezték. E szó második eleméből jött létre a csízió szavunk (ma már csak az „ismeri a csíziót” szólásunk emlékeztet rá). A csízió nyel­vünkben új jelentést kapott: versbe szedett nevezetes napok összessége, amely idővel a ka­lendáriumok őse lett. És az sem véletlen, hogy a székely rovásírásos kalendáriumnak ezt a címet adták: „Küskará- csonytól Sülvesterig”, tehát ők értették a csíziót. Mizser Lajos *ok Tiszavasváriban r A Bodrogköz szívében egykor járhatatlan mocsarak övezte ala­csony dombon emelkedik a pácini kastély. A közelmúlt­ban befejeződött helyreállí­tása eredményeképpen a 16. századi, későreneszánsz épí­tőművészetünk egyik legje­lentősebb emléke. Műemléki helyreállítása széles körű történeti kutatás alapján történt 1978-80 kö­zött. Komplex régészeti-mű­vészettörténeti vizsgálat tár­ta fel építés történetét s tisz­tázta legjelentősebb építési korszakait, az épület korabe­li formáját. E kutatásokból tudjuk, hogy létrejötte a ko­rabeli Északkelet-Magyaror- szág két jelentős, azóta nagy­részt a feledés homályába merült családjának, a Mágó- csiaknak és az Alagiaknak köszönhető. A kastély építtetője Mágó- csi Gáspár és unokaöccse, András voltak — az előbbi híres katona, ki gazdagságát elsősorban a tokaji borkeres­kedelemnek köszönhette. Mágócsi András humanista műveltségét a wittenbergi A felújított pácini kastély ) A pácini kastély egyetemen szerezte, s így nagybátyjával együtt a re­formáció, a református val­lás kiemelkedő pártfogója volt, ők készítették elő a Vi­zsoly! Biblia kiadását is. En­nek megfelelően az általuk emeltetett pácini kastély — egy új, addig ismeretlen élet­forma kifejezője — gazdag reneszánsz díszítést kapott; kőkeretes ablakok és kandal­lók, festett sarokminták dí­szítették, színesmázas cse­répkályhák álltak szobáiban, bár elrendezése még sok kö­zépkori vonást is mutatott. A bejárat feletti címertáb­la 1581-re helyezi a kastély építését, de 1591-ben már to­vább is bővítették. Az új tu­lajdonos, Alagi Ferenc egy- egy reneszánsz pártázattal, sgrafittódísszel ellátott to­ronyrészt épített hozzá, s mindezt még külső, tornyos- védőfolyosós-lőréses fallal is körülvetette. Mindez nem annyira a védelmet szolgálta, mint inkább urának hatal­mát volt hivatva hirdetni. 1630-ban az Alagiak kihal­tával a kastély fénykora vé­gétért. Bár új tulajdonosai, a Sennyei bárók később több­ször is, sőt gyökeresen átépí­tették, jelentősebb új értéket e munkák nem hoztak létre, így amikor az 1960-as évek­re az épület sorsa már ren­deződni látszott — számos méltatlan funkció után óvo­dát helyeztek el benne, majd az is kiköltözött belőle —, már kezdettől fogva a késő­reneszánsz korának emlékeit kívánta a műemléki hatóság bemutatni. Az említett ala­pos kutatás eredményei alap­ján azután lehetővé is vált egy jelentős rekonstrukció: mindenütt, ahol ez tudomá­nyosan igazolható volt, az Országos Műemlékfelügyelő­ség szakemberei a 16. század végi állapotot állították hely­re, sok esetben más építő­anyagot, egyszerűsített for­mákat, jól elkülöníthető rész­leteket alkalmazva, hogy a hamisítás elkerülhető legyen. Ott azonban, ahol az eredeti részékre elegendő támpont­tal nem rendelkeztek, a 18- 19. századi építmények ma­radtak meg, illetve nem épültek újjá a megsemmisült részek. Így a pácini kastély a mai történeti kutatásnak a 16. század magyarországi kastélyairól alkotott felfogá­sát tükrözi vissza, mindezt a hazai műemlékvédelemben alkalmazott eljárások segít­ségével. Az épület, mint épí­tészeti alkotás élményét még tovább fokozza az a szeren­csés tény, hogy új funkciója — Bodrogközi Múzeum — le­hetővé tette, hogy számos belső tere 16-17. századi be­rendezést kapjon: reneszánsz kályhák másolatai — a kör­nyéken előkerült leletek alapján visszaállítva, re­konstruálva —, korabeli bú­torok és más berendezési tárgyak idézik hazánk tör­ténetének egy nemépp sze­rencsés korszakát, s bizonyít­ják, hogy még ekkor, a tö­rök- és Habsburg-ellenes élet-halál harc idején is szü­lettek magas színvonalú épí­tészeti alkotások. A helyreállított pácini kas­tély, késő-reneszánsz építő­művészetünk gyöngyszeme, megújulását az Országos Mű­emlékfelügyelőség és Borsod- Ahaúj-Zemplén megye közös áldozatvállalásának és együttműködésének köszön­hette, kezelője a miskolci Hermann Ottó Múzeum. Sá­rospatak és Karcsa után így a vidék egy újabb jelentős kulturális értékkel és látni­valóval gazdagodott, mely méltán válhat a hazai és a külföldi idegenforgalom cél­pontjává. is lábon járt rút, de pestist is hozott ■ generális 1739. május minden helység magát ira éjjel-nappal strázsá­•m lehetett. A Debrecenben íjus 20-án, Böszörmény- n június 10-én fellépett rvány november 1-jén érte Szentmihályt és 1740. jú- us elsejéig tartott. Kábái )th János prédikátor sze­lt: „Itten, Istennek legyen csőség, más helységekkel szehasonlítva, nem sokan iltanak meg, körülbelül ázan.” Az ölesárok tehát nem entette meg a községet a ■stistől, de szerepe száza­kra meghatározta a tele- ilés fejlesztését. A század izepéig még elfért a község ; ölesárkon belül, de ek- >rra a zsúfoltság akkora tt, hogy a kizárólag náddal dett lakásokat a sűrűn is- étlődő tűzvész néha annyi- i elpusztította, hogy 50-60 íz is leégett. 1764-ben olyan itározatot hoztak, hogy az lesárkon belül csak a laká- k maradhatnak, az állato­lt és rakodókat az ölesár- )n kívül, a helységet fél- irívben ölelő 500 m-es sáv- in kell telepíteni,, hogy ez- 1 is csökkentsék a tűzve- élyt. így keletkeztek az äynevezett ólaskertak, ahol család fiatalabb tagjai vi­gyáztak állatokra és egyéb értékekre. A XIX. században roha­mosan fejlődő községben (a megye második legnépesebb települése) megkezdődött az ölesárkon kívüli lakásépít­kezés is ás az Ölaskertekben felépített lakóépületekkel ki­alakultak a 800 öles nagy- porták, melyek a legutóbbi évtizedekig a község jelleg­zetes településrendszerének meghatározói voltak. Az ölesárkon belül maradtak a középületek (tanács, temp­lom, iskola) és a lakatlanul maradt 50-60 öles porták, j melyeket a szegényebb nép­rétegek foglaltakéi. Előállott tehát az ölesárok „jóvoltából” az a közelmúl­tig meglévő anomália, mely­ben a település magva zeg- zúgos utcácskák szövevénye, múlt századból ittmaradt la­kásokkal, míg az ölesárkon kívül rendezett településkép valósult meg, zömmel az el­ső világháború előtti gazda­sági konjunktúra hatására épített lakásokkal. Tiszavasváriban az öles­árok még a második világhá­ború után is szinte tabu volt. A község csatornázásának megindulásakor tűntek el utolsó nyomai, de hatása ép­pen elég gondot okoz, mert most kell kialakítani azt a központot — 100 év mulasz­tása miatt — mely méltó egy 15 000 lelkes városhoz. Kerekes Béla Két megye lüktető szíve A városi rang elnyerése óta eltelt 150 év során Nyír­egyháza gazdasági, művelő­dési, közigazgatási funkció­ját a különböző írásokban sokféleképpen muntatják be. Megyén túli szerzők és lokál- patrióták egyaránt hangsú­lyozzák a legutóbbi évtize­dekben elért gazdasági-szel­lemi gyarapodást csakúgy, mint a megyeszékhely vi­szonylagos elmaradását és a környezetére gyakorolt befo­lyás fogyatékoságait. Sziklay László ezt írta: „Nyíregyháza a maga erős keveredettségével nem tud a szabolcsi falu lelki közép­pontja lenni.” Mátyás Fe­renc viszont sokkal meggyő­zőbb képet rajzol: „Rengeteg problémával viaskodnak, de voltaképpen Nyíregyháza lüktető szíve lett az össze­vont két megyének ... szabá­lyozza, irányítja a nyíri vi­lág vérkeringését.” A város negyven évvel ez­előtti közgyűlési jegyzőköny­veiből vett idézetek azt pél­dázzák, hogy a „ki, kit győz le?” történelmi időszak küz­delmében, az igen nehéz anyagi viszonyok között is születtek döntések, voltak kísérletek, amelyek a város és külterülete helyzetét vol­tak hivatva előmozdítani. A Bessenyei György Népi Kollégium segélyezéséről ol­vashatjuk: .......a nyíregyhá­zi Bessenyei György Népfőis­kola . i. célja a magyar népi kultúra felemelése, valamint a képzőművészeti tárgyak értékesítéséből nincstelen nö­vendékek létfenntartása és tanulmányinak biztosítása. ... A segély egyharmada hat nyíregyházi (városi-ta­nyasi) kollégista élelmezésé­re, hétharmada a kollégium felszerelési tárgyainak be­szerzésére fordítandó." Egy másik határozat ugyancsak a szellemi gyara­podás elősegítője volt. A képviselőtestület helyiség át­engedésével mozgalom ki­bontakozását és nevelési el­vek korszerűsítését támogat­ta. „A Magyar Kollégium Egyesület módot kíván nyúj­tani népünk, szegénysorsú földmunkások, ... szegény sorsú tanítók gyermekei­nek ... a tanítók árváinak ... részben ingyenes ... de legfő­képpen demokratikus szel­lemben való nevelésére.” A várost ölelő nagykiter­jedésű tanyavilág közigazga­tási, termelési, ellátási, mű­velődési kérdései állandóan foglalkoztatták a különböző fórumokat. Ezt a tanyai lako­sok száma és életkörülménye egyaránt indokolta. Volt idő ugyanis, amikor a tanya-sza­porodás volt a jellemző, a ta­nyatörténet egyik szakaszá­ban pedig előtérbe került a falvasítás. Később viszont a tanyán-maradás, az építés ösztönzése, majd az „elsor­vasztás”, megszüntetés kon­cepciója volt kihatással sok­ezer ember életére. Ennek az életsorsokat ala­kító dilemmának egy szaka­szában tanyabírók működte- ■ tését látták indokoltnak. Er­ről szól a negyven év előtti nyíregyházi képviselőtestüle­ti határozat: Tekintettel arra, hogy a mezőgazdaság fokozott munka-késedelmet szenvedett azzal, hogy a messzefekvő tanyabírót ... csak időveszteség árán lehe­tett felkeresni... a fontos rendeletek közzététele is idő- veszteséget szenvedett, idő­szerű és méltányos Alsósós- kút tanyabokor lakosainak kérelmére ... tanyabírói kör­zet létesítése.” A levéltári dokumentum a tanyabírói körzetek neveit is tartalmazza a következő indokolással: „Nyíregyháza m. város 71 tanyabírót alkal­maz ... a város külterületén a hatósági teendők, illetve ezek ellátásának megkönnyí­tése végett.” A közigazgatás változása, a tanyapolitika módosulása, a településfejlesztés gyakorlata régi állapotokat, módszereket szüntetett meg. Tanyabírók sem működnek. Ma már a város és külterülete közötti kapcsolat, a társadalmi meg­ítélés is más, mint akár négy évtizeddel korábban. Az akkori állapotokat, a , tanyás megyék és települések terheit, a tanyai embereket sújtó hátrányokat a , már , szintén nem működő ,dtszá- 1 gos rangú Tanyai Tanács egyébként 1950-ben így jel­lemezte: „... a rossz utak miatt a világtól elzárva, fa­lutól, várostól messze, leg­többször az iskolától is több kilométerre, orvosból, • szü­lésznőtől majdnem elérhetet­len messzeségVén, iri köélgaz- ; gatási központtól sokszor félnapi járóföldTe.csak elma­radni lehetett.” Ezeket felidézve az évfor­duló^ ünneplő város önérté­kelését, céljait, jelenének szó- j rító gondjait bizonyára segít i jobban megítélni annak em­lítése, hogy a Nyíregyháza j külterületén élők száma 1960- i ban még 16 861 fő, (29,7 szá­zalék volt, sőt 1970-ben- is 21 / százalékot mutat a statdszti- j ka). A tisztelgő visszaemlékezés tehát a szándéknak megfele­lően akkor a város rangjához méltó, ha a jövőt alakító döntésekben, valamint a vá­rost szerető emberek önbe­csülésében és cselekvésében gondolatilag jelen van örök­ségünk, a múlt minden jó kezdeményezése, intézkedése és eredménye. Szűcs Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom