Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-25 / 278. szám
1987. november 25. Kelet-Magyarország 3 Felújított gép, tuskókiemelő A mindig újat kereső Felső-Tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság nyíregyházi műszaki erdészeténél nem is oly régen olyan szolgáltatásokkal léptek színre, amelyek pénzt hoznak a vállalatnak, de jól jár általuk a lakosság, s több jutott a munkások borítékába is. Egy tettrekész kollektíva az üzmekben használatos porszívók tervezését, egy másik a gyártását és a helyszíni szerelését oldotta meg. Idén már 2,2 millió forint értékben végeztek ilyen tevékenységet, ők tervezték és szerelték a porelszívó berendezéseket a piricsei és a ti- szaadonyi tsz-nek, Újtikosnak, s több más vállalatnak, gazdaságnak is. Több közös gazdaságban azért áll kihasználatlanul valamilyen faipari gép, mert csak tőkés importból vásárolhatnának működéséhez különböző alkatrészt. Ezen is igyekeznek segíteni a nyíregyházi erdészeti dolgozók. Importpótló alkatrészeket gyártanak, s megrendelésre így végzik el a különböző faipari gépek, berendezések felújítását, szerszámozását. A műszaki erdészet gárdája felkészült a Siófoki Kőolajvezetéképítő Vállalat igényeinek kielégítésére, a megyében épülő vezeték fektetéséhez szükséges gépek, lánctalpas traktorok, terepjáró gépkocsik, önjáró daruk rendszeres karbantartására, javítására is. Az idén csaknem másfél millió forint értékben végeztek ilyen munkát részükre. Aligha tudják, hogy Sza- bocs-Szatmárban egyedül a nyíregyházi műszaki erdészet végzi szinte valamennyi tsz részére a motorfűrészgépek javítását, karbantartását. Évente közel 200—220- at újítanak fel. Pásztor István és Győri János egy hidraulikus tuskókieme- lőt ellenőriz gyártás után. (Császár Csaba felvétele) Hazánkban itt gyártják a speciális hidraulikus tuskó- kiemelőket. Legutóbb Tatabánya, Kecskemét, Szeged, Győr testvérgazdaságai részére gyártottak ilyen masinákat. Ezek értéke meghaladta a 2 millió forintot. (farkas) Az egészség rovására Lebegő porszemek rész élye Erőfeszítések a megelőzésre a kfsvárdal öntödében Bányászbetegségnek nevezték régen a las- két évtized alatt. A szilikózist — amelyre san gyilkoló kórt, a szilikózist. Ez a főleg valóban gyógyiUt szert még nem talá|t az kvarctartalmu por belelegzese miatt kiala- ... «... ... kuló krónikus tüdőbetegség még a szálfa- emberiség foglalkozási betegségként tart- termetű, vasgyúró férfiakat is legyűrte egy- ják számon. A veszély főleg téglagyárakban, öntödékben, illetve olyan munkahelyeiken leselkedik az emberekrek, ahol ilyen homokkal dolgoznak:. A kisvárdai Vulkán gyárban például 1980 óta hét(!) igazoltan szillkózisibeteget tart számöt a megyei KÖJÁL. Óik most portásként őrzik a gyár kapuját, vagy rend-észként róják az öntödét — ahol örökre elveszítették az egészségüket. Nemrég szfliikózis- gyanúval került szanatóriumba a nyolcadik munkás. Mitől függ a gyár léte? — Szükségképp így kell ennek lennie? Miért támadhatta meg ezeket az embereket ez a lassan romboló tüdőbetegség? — kérdezem dr. Kéki Zoltántól, a Vulkán műszaki igazgatóhelyettesétől. — Járt már maga öntödében? — kérdez vissza a középmagas, széles vállú, erős homlokú mérnökember. — Az öntödék mindenütt a világon, még a legfejlettebb tőkés országokban is porosak! Sokat mondok — ingatja -a fejét — ha az öntöde ötszáz munkása közül harmincán vannak kitéve fokozottan a porártalomnak. Persze elég, ha megfordul a szél, máris felkavarja az öntvényekről lehulló homokot, és beteríti a porral az egész gyárat, sőt a környéket is. Azon gondolkodom, hol vannak most azok az emberek, akik a tény ellenére megengedték, hogy az 1921- ben alapított vasöntödétől nyolcszáz méterre felépüljön a kisvárdai kórház (!), egy kőhajításra pedig lakótelepü- lés legyen? Hiába működik az öntőidében az eliszívóberen- dezés, a szélnek nem lehet parancsolni. Igaz, akkoriban még alig törődtünk a környezet védelmével. A döntésiben ennél jóval komolyobb okok játszottak szerepet. Mint ahogyan a Vulkánban is a termelékenység a fontos. A gyár léte, a munkások (és a vezetők) jövedelme a feldolgozott vas mennyiségétől függ. Mondják, aki az öntödébe fehér ruhában, vagy ingben lép be, eldobhatja a holmiját. Azt többé soha nem lehet tisztára mosni. Mindenütt száll a por ... — A megyében elég sok a poros munkahely — hallottam dr. Madarász Gyulától, a megyei KÖJÁL munkaegészségügyi osztályának megbízott vezetőjétől. — A KÖJÁL 1985-ben mérte fel a kisvárdai Vulkánt. Egy köbcentiméter levegőben átlagban 1300 porszemecskét találtak. de a legveszélyeztetettebb helyeken, főleg az öntvénytisztítóban hatezer (!) porszem is lebegett egy köbcenti levegőben. A mérési adatok egyértelműen bizonyították, hogy kisebb-nagyobb. mértékben hatszáz dolgozót fenyeget a porártalom miatti megbetegedés, vagyis kialakulhat a szilikózis... — Hány ember betegedhetett meg szilikózisban eddig, csak a Vulkánban? Szűrés 2-3 évenként — Nem tudni — mondta az óriásnyira nőtt, csendes szavú fiatal doktor. — Ez nem akut, azonnal megmutatkozó mérgezés, ezért nehéz figyelemmel kisérni. Kezdeti stádiumában azonban légzés- funkció-mérés, rönitgen és más vizsgálat segítségével már felfedezhető. Az Országos Munkaegészségügyi Intézet két-három évente tart szilikózisszűrést a gyárban ... Mire a szilikózis félreérthetetlen tünetéi jelentkeznek a munkáson, eltelik ti- zenö't-hűsz év, sőt néha egy negyedszázad is. Ez a sunyi, alattomos kór tehát kitartóan támad. Gyakran akkor veri le a lábáról az embert, amikor már nyugdíjas éveinek szépségét élvezhetné. — Nem véd a porártalom ellen semmi? Nincsenek munkavédelmi felszerelések? Porálarc órákon át — Van porálarc. de azt képtelenség órákon át viselni. Különben is itt csak a műszaki megoldás segít. A vállalat kilenc pontos intézkedési tervet nyújtott be a megyei KÖJÁL-hoz, amikor fény derült a komoly problémákra. Most augusztusiban pedig levélben számoltak be az eddigi eredményekről... Hogy erre igenis nagy szükség volt, azt látom abból a naplóból, amit Vincze Bertalan, a Vulkán üzemi rehabilitációs bizottságának a vezetője tesz elém. Ez a bizottság munkájának (és a porártalom veszélyének) a bizonyítéka. — 1960 és 1970 között évente majdnem huszonöt szilikó- zisbeteget találtak — mutatja a statisztikát a szemüveges, idős ember. — 1970 óta tízen betegedtek meg munkahelyi ártalomtól. Heten, illetve nyolcán közülük szilikózisban ... Mi igyekszünk nekik olyan munkahelyet találni, ahol nem csokikén a fizetésük. Kártérítjük őket, .kiegészítjük a fizetésüket a régire ... A szilikózistól legyengült szervezet hajlamos a rettegett tuberkulózis fertőzésre. Egyéni védőfelszerelésként már régen kitalálták a porálarcot. Ezt azonban nem hordNaponta friss kenyérrel látja el Tarpát és környékét a tar- pai sütőüzem, (jl.) ják az öntödei dolgozók. Hel- meczi Tibor és Angyal Tibor, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség megyei felügyelőségének szakemberei is azt állapították meg meglepetésszerű ellenőr zésükkor. — Miért nem viselik a munkavédelmi felszerelések közül épp a szilikózisveszélytől megóvó álarcot? — így volt ez ötven évvel ezelőtt, így van. ma is. Nem akár ják . hordani. — tárja szét a karját dr. Kéki Zoltán. — Kényelmetlen, zavarja őket a munkában. — Kötelezték őket erre? — tudakolták kíváncsian a munkavédelmi felügyelők. — Nem p.. De ezután megköveteljük. A gyár felelős vezetőit most a megyei felügyelőség állam- igazgatási határozatban kényszeríti erre. Az ő kötelességük lett volna. hogy megköveteljék a munkásoktól a porálarc viselését. A KÖJÁL-nalk küldött terv alapján 1990-ig a gyárban az elszívó- és más berendezéseket is korszerűsítik. Az 1. sz. öntödében megszűnik a gáz- és porszennyeződés, elektromos olvasztóművel, modern, nyugati formázógépekkel doí- goznak majd. A főzőlapüzemben — ahol még távoliról sem teljes a géppark — már serénykednek. Itt nemcsak az átképzésiék:, hanem a rehabilitáltak is megfelelő munkát kapnak. Tóth M. Ildikó Váratlan kérdéssel fordult hozzám a fiam: — Apu, mi ér többet, az ész vagy a ráció? — Természetesen az ész — válaszoltam fölényesen, és megcibáltam a fülét. — Persze, hogy az ész! A ráció először is idegen szó, másodszor meg nagyképű modorosságot takar. Ez tehát annyit jelent, — szögezte le a fiam —, hogy Pesó édesapja nagyképűen modoros? Nahát... Puff neki! Most aztán jól megjártam! Mé'gcsak az hiányzik, -hogy Tinkov elvtárs, Peskó édesapja megtudja, hogy nagyképűen modorosnak tituláltam! — Peskó édesapja a barátom, te viszont egy nagy szamár vagy! — Az úgy volt — kezdett el pityeregni —, hogy Tinkov bácsi azt mondta Pesó- nak: „Aki az észre bízza magát, hamar pórul jár, aki viszont a ráció szerint cselekszik, él, mint hal a vízben!" — Figyelj csak ide, fiacskám! — sóhajtottam kétségbeesetten. — Tinkov bácsi pont fordítva gondolta. — Dehogyis! — és bömbölni kezdett. Hogy a csudába forgásFelnőttoktatás kérdőjelekkel EGYRE TÖBB A KÉPZETLEN, iskolázatlan fiatal a munkahelyeiken, megszaporodott az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők száma, újratermelődik az analfabétizmus ... és még sorolhatnánk a verziókat, amelyeket a különböző üzemek vezetői megfogalmaznak. A lényeg ugyanaz: „sikerült" pár év alatt aláásnunk a tudás rangját, becsületét. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt, a felnőttoktatás hőskorszakában szinte az egész ország tanult, ősz fejjel idős szakik is büszkén ültek be az iskolapadba, késő estig tartottak az órák a dolgozók általános iskoláiban, az üzemek kihelyezett tagozatokat működtettek, cigány dolgo?ók tanultaik a betűvetést, az iskölatelevízió segítségével ezrek-tízezrek tettek vizsgát. Hova lett a felnőttoktatás hire-neve, fontossága? Dolgozók iskoláját szervezni ma már egyszerűen nevetséges volna — nem is igen vállalkoznak rá a művelődési házak. De nehezen boldogulnak más, a szakiképzéshez tartozó területtel is. Kivételként említhetjük a kisvárdai péjdát a megye művelődési házainak gya- ikorlatában. Az ott dolgozó népművelők a munkahelyi művelődési szokások „fel- térképezéséhez” gyűjtöttek adatokat pár éve, amikor felfedezték, milyen kevés a szakképzettek száma egyes vállalatoknál. Például 1980- ban a HUNNIACOOP-nál a hétszáz dolgozóból mindössze 196-nak volt szaikvég- zettsége, az Egyesült Izzó ezerhétszáz dolgozójából 260-nak, a Vulkánban ezer emberből 300-nak. Az elgondolkodtató adatokat vizsgálva született meg a tervszerű felnőttoktatás megkezdésének ötlete. A SZERVEZÉS SORÁN kiderült: Kisvárdán és környékén semmivel sem könnyebb iskolapadba csalogatni az embereket, mint másutt. Az.t tapasztalták, hogy nem működnek azok az „emelők", amelyék a dolgozókat érdekeltté tennék az önképzésben, szakmai tudásuk növelésében. Hiányoznak az ösztönzési formák, amelyeknek kialakítása, megteremtése a munkahelyi vezetőség, illetve a művelődési bizottságok feladata volna. Mégsem mondtak le, felkeresték az üzemek felelős vezetőit, együttműködési megállapodásokat kötöttek a legjelentősebb termelőüze- mekkel — éppen az üzemek érdekében — és kialakították az intézményi hátteret, a TIT megyei szervezetével,. a Csepel Művek oktatási vállalatával és a KlOSZ-szal — így a különféle felnőttoktatási formákban résztvevő dolgozóknak a tanfolyamok végeztével bizonyítványt adhatnak. Ez- irányú tevékenységük fokozatos fejlesztésével ma már ott tartanak, hogy képesek több mint százféle munkásképzö, átképző, ismeretfelújító oktatási forma indítására. Az elmúlt öt évben 59 csoportban, illetve tanfolyamon közel ezer hallgató szerzett valamilyen szakmai képesítést, amit munkája további jobb elvégzésében hasznosítani tud. Sok jelentkező volt a kazánfűtő tanfolyamokra. Nagy igény mutatkozott a kétféle hegesztő, a targoncavezetői, a fűrészgépkezelői tanfolyamokra, a műve- zetöképzőt 15-en, a számítástechnikait közel ötvenen végezték el. Nagy sikerűek a dolgozóknak szervezett nyelvtanfolyamok, angolból és németből, amelyekre főként olyan üzemek alkalmazottjai jelentkeznek, ahol már kialakult, vagy várható a kapcsolat megteremtése külföldi üzleti partnerekkel. E TANFOLYAMOK „LELKE”, szervezője, mindenese Szeregnyi László népművelő tulajdonképpen elégedett is lehetne az eredményekkel: öt év — ezer szakmai képesítés, szép arány. A művelődési ház ajánlásokat készít az üzemeknek, munkahelyeknek, az együttműködési megállapodásokat megpróbálják jobban az üzemekre „szabni”, és a továbbiakban nagyobb szerepet kap a művelődési ház tevékenységében a műszaki és természettudományos ismeretterjesztés. Baraksó Erzsébet Valentin Plamenov: Ész és ráció sam ki Tinkov elvtárs szavait egy gyerek előtt? Igaz. értekezletek alkalmával számtalanszor megtettem, de hát ott nem gyerekek ültek! — Tágabb értelemben véve — folytattam —, az ész csupán ész, a ráció azonban egyfajta képesség, mely lehetővé teszi, hogy a lehető leghatékonyabban használjuk az eszünket! Érted már? — Nem. — Fiacskám, vannak az életben más fogalmak is, mint szerencse, esély, sors! Példának okáért, ha annak idején másként alakultak volna a dolgok, ma én lennék Tinkov elvtárs főnöke, s most neki kellene elmagyaráznia a sületlenségeimet a fia előtt! — Tényleg idegen szó? — Micsoda? — Hát a ráció ... — Nem. Vagyis hogy eredetét tekintve talán igen, a fogalomkör azonban, amit takar, igencsak ismerős! De hát miért nem mész inkább flipperezni, olyari régóta könyörögsz érte! Tessék, fogd ezt a pénzt! Pasának azonban egy árva szót sem, megértetted? Amikor elment, töltöttem magamnak egy vizespohár pálinkát, és eltűnődtem. Vegyük csak ezt a Tinkov elvtársat! Szüntelenül arra tanítja a fiát, hogy úgy taposson magának utat, mint ő: feljelentgetésekkel, a könyökével és mindenfajta aljassággal! Nekünk meg, eltiport beosztottainak állandóan azt kell a gyerekeink fejébe verni, hogy legyenek becsületesek! Csak azért, hogy egy napon eltiporja őket Tinkov elvtárs fia! És egyre erősödött bennem az elhatározás, hogy nyomban elmenjek hozzájuk, és a fejéhez vágjam: — Te szemétláda! Ezerszer tisztességesebb, ha az eszét használva tör utat magának az ember, s lemond ia te rációdról! Még szerencse, hogy az utolsó pillanatban föltettem magamnak a kérdést: mi ebben a ráció? És öntöttem magamnak \ még egy vizespohárnyi pálinkát. (Bolgárból fordította: Adamecz Kálmán)
