Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-14 / 269. szám

1987. november 14. Irodalmi hírlevél A múltból jövő üzenetekről „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók .. (Zrínyi Miklós) A nemzeti öntudat és a re­gionális büszkeség összetar­tozásának szép példáját ad­ták a Zala megyei lokálpat­rióták, amikor is — a Ma­gyar Irodalomtörténeti tár­saság helyi tagozatának meg­alakítása alkalmából Dél-Du- nántúl Zrínyi-öröksége cím­mel rendezett tudományos ülésszakon — a 17. századi nagy magyar költő emlékét idézték. Az irodalmárok találkozó­ját számomra — a szakmai tájékozódáson túl — három élmény tette emlékezetessé. Ezek késztetnek ezen irodal­mi hírlevél közreadására is. Az első egy kifejezetten ne­künk: Szabolcs-Szatmár me­gyeieknek szóló figyelmezte­tés. A most Nyugat-Baranya, Zala, Somogy földrajzi terü­leten megalakult tagozat, amely országosan — a nóg­rádiak és a borsodiak után — a harmadik szekciója az Irodalomtörténeti Társaság­nak, olyan méltó körülmé­nyek között rendezte meg ezt az ülésszakot, amely a jövő­ben — pontosabban szólva a jövő év szeptemberében — minket is kötelez. Ekkor ugyanis — a tavasszal szer­vezendő veszprémi tagozat után — az országban ötö­dikként nálunk alakul meg ez a tagozat, s a megalaku­lás előkészítésében a fővá­rosi és a megyei művelődési intézményekkel együttmű­ködve a Bessenyei Társaság is részt vesz. Egy ilyen ren­dezvény — amelynek Kölcsey alakja áll majd a közép­pontjában — az egész or- ság irodalmi közvéleményére hatással van: a precíz szer­vezés, a vendéglátás hangula­ta és a helyi előadások szín­vonala együttesen minősítik Szabolcs-Szatmár szellemi­irodalmi felkészültségét, a múltból jövő üzenetek felfo­gására való készségét. A második élményem is kötelezettségébresztő volt. A zalai vándorgyűlésen ugyanis ha még nem is meg­határozó, de már jelentős szerepet játszottak a fiatal Zrínyi-kutatók. A Kovács Sándor Iván — az Irodalom­történeti Társaság főtitkára — által nagy ambícióval irá­nyított Zrínyi-kutatásnak — úgy tűnik — megvan az utánpótlása. Ám, ahogy a mi berkeinkben szétnézünk, — akár a Bessenyei-, akár a Kölcsey-kutatás területén — nemigen láthatjuk az ifjú nemzedékek tagjait, akik ilyen lelkesen és ilyen szak­maszeretettel készülnének átvenni és folytatni ezt a munkát, amit ma az országban zömmel idősebb kutatók és irodalomtörténészek végeznek. A fiatalok indításában, a té­ma iránti érdeklődésük fel­keltésében igen sürgős tenni­valóink vannak. És végül a harmadik él­mény: Keresztúry Dezső, aki széles körű és elmélyült tu­dását ma is imponáló embe­ri közvetlenséggel és szug- gesztív erővel képes átadni. Most látható, milyen szeren­csések a zalaegerszegiek, hogy városuk szülötte és díszpolgára aktív és inspiráló tevékenységével személyesen is hozzájárul városa szellemi eleiének mozgatásához. El­nöki megnyitójában ő emle­gette fel a talán ma is köz­ismert Zrínyi-idézetet, misze­rint: „Egy nemzedéknél sem vagyunk alábbvalók...” Csak­hogy Keresztúry Dezső arra is felhívta a figyelmet, hogy mint minden idézetet, ezt is csak szövegkörnyezetével, előményeivel együtt szabad hangoztatni. Zrínyi ugyanis előbb azokról a feltételekről szól, amelyek teljesítése el­vezethet az idézett megállapí­táshoz. A török áfium ellen való orvosság című röpiratá- ban ugyanis ez olvasható: „Csak jobbítsuk meg magun­kat, szabjunk más rendet dolgainknak... egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók..." így már világos Zrínyi gon­dolatmenete és így jogos a konklúziója is. Ha erkölcsben és tudományban, nemzeti önismeretben megváltozunk, ha közös dolgainkban „más rendet” tudunk teremteni: akkor vagyunk méltók az eu­rópai nemzetekhez. Ezt a nemzeti átalakulást nem ide­gen segítséggel, de saját erőnkből kell megteremte­nünk, hiszen Zrínyi is ezt mondja: „...magyart kévánok oltalmamra ..., nem indust... sem németet...” Keresztúry Dezső Zrínyi-értelmezése nemcsak a filológusoknak fe­lelőségére figyelmeztet, de nemzeti tudatunk aktuális kérdéseire is útmutatással szolgál. Az idézet értelmezése, a példa hasonlósága miatt, Bes­senyeit juttatja eszünkbe. A tiszaberceli filozófus-írónk a 19. század első éveiben egy merész próféciát fogalmazott meg a Rómának viselt dolgai című történelmi áttekintésé­ben. Megítélése szerint — ír­ja Bessenyei — 200 év múl­va, vagyis már a 21. század elején Európában „sem ke­gyetlen uralkodó, sem fegy­verrel való pártütés nem lesz.” Bessenyei tehát háborúmen­tes évszázadot jósol, ám ezt a próféciát is csak az előfel­tételeivel együtt szabad idéz­nünk. A tétel bevezetője ugyanis így hangzik: „Ha a tudományok nagy erőben ki­terjednek, ha az emberisé­get fényesebb nap alá tehe­tik és a természet igazságait a népekkel megismertetik...”, akkor jöhet el — kétszáz esz­tendő múlva — a béke Eu­rópája. íme: a nagy magyar írók, gondolkodók nem adják ol­csón a nemzeti büszkeséget: előbb a rendteremtést, a dol­gok jobbítását igénylik, s azt is tudják, hogy a háborúmen­tes világ megvalósulásához nem csak a tudományok ál­talános elterjedése, de a ter­mészet igazságainak megis- mérése is szükségeltetik. Őket olvasva önkéntelenül is arra gondolhatunk: társa­dalmi válságokat, történelmi zsákutcákat kerülhettünk volna el, ha jobban „felfog­juk” nemzeti irodalmunk nagy egyéniségeinek múltból jött üzeneteit. BánszkiIstván A tanárképző főiskola kiadványai Kapcsolódni a megye életéhez A hatvanas évek elején az észak-keleti országrészben meglévő általános iskolai ta­nárhiány szükségessé tette pe­dagógusképző intézmény léte­sítését. 1962-ben megnyitotta kapuit a később Bessenyei György nevét felvevő nyíregy­házi tanárképző főiskola. Az évforduló alkalmából négy darabból álló könyvcsa­ládot jelentetett meg az intéz­mény oktatógárdája: évköny­vüket; az intézményt bemutató kis kötetet; kiadványaik, tu^ dományos közleményeik reper­tóriumát; a főiskoláról szóló megjelent cikkek, közlemé­nyek válogatott bibliográfiáját: Az „Évkönyv” az 1982—86-os időszakot öleli át. tovább írja az eddig megjelent évkönyvek anyagát. A kiadók nemcsak belső használatra szánták, el­igazító, tájékoztató olvasmá­nyul szolgál minden érdeklődő számára. A mostani annales nem te­kinti át a nyíregyházi tanár­képzés történetét, hisz azt 1982-ben, a 20. évfordulón meg­jelent kötet megtette. Akkor Margócsy József és Cserve- nyák László bemutatták a ta­nárképzés húsz évét, ha azt az érdeklődő újra olvassa és tájé­kozódik a most megjelent kö­tetben, hű képet kap az intéz­mény életéről, fejlődéséről. Szinte valamennyi eddig megjelent évkönyvük esetében felvetődött a kérdés: hogyan illenek e kötetbe a főigazgatói beszédek? A válasz egyértelmű volt eddig is, most is az. A tanévnyitó és tanévzáró beszé­dek művelődéspolitikai jelen­tőséggel bírnak, jó keresztmet­szetét adják az ott végzett munkának és tudományos te­vékenységnek. fontosak okta­tás- és tudománytörténeti szempontból is. A „Bessenyei György Tanár­képző Főiskola” című kis kötet mint egy kiállításvezető, be­mutatja a jubiláló intézményt. Tartalmazza a legfontosabb adatokat, a főiskola szervezeti felépítését, vázolja történetét, hazai és nemzetközi kapcsola­taikat. kulturális és sportéle­tüket. A Könyvtári Füzetek hatodik köteteként jelentették meg a .Cikkek, közlemények főisko­lánkról” című válogatott bib­liográfiát. A gyűjtemény az 1978—86 közötti évek anyagát öleli fel. A főiskola történeté­nek tanulmányozásához az in­tézmény életének alaposabb megismertetéséhez ad segítsé­get, kutatók, érdeklődők jól hasznosíthatják. A negyedik mű „Főiskolánk kiadványainak bibliográfiája és tudományos közleményei­nek repertóriuma” is az 1978— 86. éveket öleli fel. de ez a kö­tet már nem a róluk szóló, ha­nem az általuk írt müvek, köz­lemények legfontosabb adatai­nak gyűjteménye. A kiadvány adatokkal szemlélteti, bizonyít­ja a főiskola helyét, szerepét a hazai tudományos kutatásban, a régió tudományos életében. Az oktatók tollából évente 150 publikáció jelenik meg. köztük országos érdekű mo­nográfiák, főiskolai jegyzetek, tankönyvek. Az utóbbi évtized­ben csaknem 120 egyetemi doktori disszertáció megvédé­sére került sor. s tizenkilenc kandidátusi értekezés szüle­tett. A főiskola kutatási profilja három nagyobb témakört ölel fel; a főiskolai és általános is­kolai oktatás feladataival ösz- szefüggő kutatások, a helytör­téneti. társadalomtörténeti, re­gionális kutatások, valamint a természetismereti és termé­szetvédelmi vizsgálódások té­makörét. Különböző témák ke­zelését az intézmény vezetősé­ge is szorgalmazza. A megjelent kötetek bizo­nyítják, hogy a tudományos kutatásokba való aktív bekap­csolódás nem a kötelező elő­írások következménye, hanem a belső késztetése. A kiadványcsalád kapcsán érdemes újra mérlegelni: ho­gyan kapcsolódik a főiskola a város, a megye mindennapi életébe? Az évkönyvben is több helyen találunk erre uta­lást. A kapcsolat jó. igazolásul ennek számtalan ténye felsora­koztatható. Nagy figyelmet fordítanak arra, hogy élő le­gyen nemcsak Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár. hanem a tá- gabb beiskolázási terület ok­tatási és művelődési intézmé­nyeivel is. A főiskolákon felhalmozódott ismeret és tudás nemcsak ki­adványokon keresztül, hanem számos más csatornán is hasz­nosulhat a megye intézményei­ben. üzemeiben. Vannak ered­mények, jó példák, de a jelen­leginél nagyobbak a lehetősé­gek. Sok a hasznosításra váró tartalék. ezen a területen is. Napjainkban különösen fontos feladat a főiskolák kisugárzó hatásának erősítése. A két fő­iskola és a fogadók oldaláról is. Tóth László LÁTOGATÓBAN Hosszú, homokos út vezet Varsánygyüré- ből Gemzsére. Kétoldalt a Nyírségre oly jel­lemző szél-építette dombok kísérnek, néme­lyikükön rozs zöldell, mások még barnák és üresek. Az akácsorok között elnyúló poros szalag egyben jelképe is lehetne a tájnak. Megmutatja, hogy az aranykorona-érték egy kézen megszámlálható. A Tisza Terme­lőszövetkezet irodájában az elnök, Zakor József sorolt fel néhány nem éppen lelkesí­tő adatot az itteni földek termőképességéről. A gemzsei területekről, amelyek egyesülés folytán kerültek Varsánygyüréhez éppen­séggel azt mondta, hogy nemigen volt ben­nük harminc hektárnál több. búzát is meg- termő föld. Abból tucatnyi a kertek alatt . . . Nagyüzemi módon megművelhetetten, hát kiadták tartós használatra. A többin tíz-ti­zenöt mázsa rozs ha terem. Erdősítik hát. mert abban nagyobb a jövedelem. És meg­fognak minden mellékes lehetőséget. Ezeket is felsorolta valamennyit, de itt most elte­kintünk ennek felidézésétől, mert a virág­kertészetbe vezet útunk, amely messze föl­dön híres — legalábbis a megyében. Ha valaki írásunk olvastán kedvet kapna ellátogatni e helyre, Gemzsén keresse azt a szép kis zsindelyes fatornyot, amelyből ke­veset őrzött meg ilyen épen az óvó emléke­zet, mint az ittenit. Mellette kanyarodik el a falu másik vége felé egy mellékút, ahol a gazdaság egyik jövedelmező ágazata — szó szerint is — virágzik. Ne keressen semmi különöset, mert a katonás rendben egymás mellett sorakozó fóliaházak akárhol is lehet­nének. Némely dohányos gazdaságban ta­vasszal sokkal nagyobb területen nevelik a palántát. Csak beljebb derül ki, hogy ez egészen más világ. Ugyancsak az elnök meséli az itteni öt­vennégy fokos meleg víz történetét. — Még a hatvanas esztendők közepe tá­ján történt, hogy a gazdaság akkori vezetői megtudván, hogy valószínűleg termálvíz van alattunk, belefogtak a tereprendezésbe és fúrásba. Bele is buktak. Nem mintha hi­ányzott volna a várt meleg víz... A geoló­gusok jóslata hajszálpontosan valóra vált. A baj csak az volt, hogy a munkálatokra mindössze szóban kötöttek egyezséget az il­letékesékkel, hatóságokkal, és még ki tudja kivel, akire az akkor tartozott. A beruházás már közel volt az elkészült állapotához, ami­kor kiderült: se engedély, se hitel... A víz viszont akkor már itt bugyogott, és azóta is fáradhatatlanul csordogál. A hu­szonnégy órás ügyeletet tartó Miklovicz Ká­roly és Ungodi János szakít ,egy kis időt a szak fűbokrok között arra, hogy a műszaki rejtelmekről mondjon egyet-mást. Éppen egy nagyon fontos műveletet hagytak félbe, mégpedig a fóLiaház „plafonján” végigfutó fóliiacső felfúvatását. Az ernyedt lemez úgy pumpálódük fel egy pillanat alatt, mint ami­kor a kolbászt töltik. A két fiatalember elé­gedetten szemléli meg a kifogástalanul mű­ködő berendezést, aztán rendelkezésünkre áll: — Ezer méter mélységből jön fel az 54 fo­kos víz, és csak 45 méterre kell lebocsátani egy búvárszivattyút, ami ide továbbítja a radiátorokba. A fóliaház két oldalán „földközelben" fut két vastag cső, ez képezi a radiátort. Bordás lemez borítja, a jobb hőátadás végett, de még így sem elég a teljesítménye. — Rá kell fűteni, ha zordabbra fordul az idő — folytatják az ügyeletes karbantartók. — Tavaly a nagy hidegekben bizony alig győztük. Elkomorul arcúik, amikor szóba kerül, hogy volt alkalom a kétségbeesésre is. Né­hányszor lanlkadtra-feketére fagyott a szek- fű és a gerbena. Dehát ez végül is nem üveg- ház ... . A hosszú sátrakban szemet gyönyörködtet a rácsos háló támasztékán bimbózó szekfű, a másikban a gerbera, a harmadikban a ká- la, aztán a „zöldnek” való selymes nyúlár- nyék. Egy távolabbiban kissé dúlt a növény­zet ... A krizantémágyásakon meglátszik, hogy elmúltak a mindenszentek. Néhány öklömnyi sárga sziromlabda emlékeztet csalt arra: milyen lehetett még néhány napja az ezüst színű virágmező. Az asszonyok bri­gádja a kála között gyomlálgat és igazgatja a tövék környékét. Közülük néhányan a ger- beirát locsolják. Kevés most az, ami szépnek nevezhető, mert éppen látogatásunk napján vittek el több ezer szálat. Idejövet Király Sándor elnökhelyettes bocsátott előre né­hány nagyon érdekes dolgot róluk, közöt­tük azt, hogy itt felesleges a vagyonőr, mert a dolgozók fizetésének kétharmada a bevé­teltől függ. Nincs olyan ember, beleértve magát az elnököt is, aki innen „csak úgy” elvihetne néhány szálat. No, de halljuk a részleteket az illetékesek­től. Jankolics MLhályné, Balázs József né, Pap Jánosné és Nyíri Károlyné mutatko­zik be, amikor közibük óvakodunk. Külön­ben tízen vannak, de az idegen érkeztére a már említettek jönnek előbbre megtudakol­ni szándékát. — Hogy mi lennénk egyben a vagyon­őrök? — kacagnak egy hangosat. — Ami igaz, igaz, vigyázunk mindenre. Lassacskán alakult ki ez a bérezési módszer. Amikor még nem voltunk csak négyen, akkor öt százalékot kaptunk a bevételből, aztán most már tízünknek kilenc százalék esik. Nem túl bonyolult, ám annál össztönzőbb, állapítják meg. Aztán számolgatunk még egy kicsit: amikor nevezetesebb napok van­nak egy-egy hónapban, bizony túlmegy a kereset az ötezer forinton is a százalékkal együtt. Kissé visszafogottan bár, de áldják a helyet az asszonyok. Annakelőtte akadt ugyan tennivaló bőven a dohányban, a pap­rikában és a paradicsomban, de ahhoz ké­pest ez mindenképpen úri munka. Naphasz- szat a szép közt járni, ahol a szél se ér és meleg is van. Ráadásul tisztességes fize­tés ... Nem cserélnének mással. A gerberák sátrában vidáman évődnek két férfiemberrel. Szabó Sándor és Balázs Mik­lós nem minden szóra tud valami jó embe­res replikát, így aztán időnként sihederes zavar költözik arcukra, bár egyáltalán nin­csenek már abban a korban. Ügy látjuk, hogy abszolút nőuralom van a gemzsei vi­rágkertészet fóliái alatt. — Én már lassan tíz esztendeje járok ki, — emlékezik a kezdetekre Pap Jánosné, Nyíri Károlyné helyeslőleg bólint, miszerint ő is. — Nem nagyon változik itt a garnitúra, nagyobbrészt ugyanazok dolgoznak együtt évek óta. Az ágyások között néhol kis tócsába gyűlt a víz, a tetején a magházföld könnyebb al­kotórészei úszkálnak. A „rossz” locsolásért kikapnak a férfiak, de túlságosan nem ve­szik a lelkűkre. Amint látják, hogy az asz- szonyoik a fényképezéshez a leszedetlen vi­rágok élé kuporodnak, egyre közelebb áztat­ják az üde töveket. Aztán rájuk szólnak az aszonyök: „gyerték csak, legyetek rajta ti is”. Mondanak még mást is, de azt most nem idézzük. Elkészül a felvétel, aztán las­san szedelőzködnek, mindenki vissza ahhoz, amit eddig csinált. Kovács László telepvezető-helyettes „fél­állásban” a szomszédos tárolókban méri a beérkező kukoricát, közben felvilágosít a v.irágtelep üzleti titkairól. Mindenekelőtt Gergely Sándorné telepvezető érdemeit ecse­teli, aki messze földről költözött a közeli Vásárosnaményha, hogy szakértelmével az itteni virágkertészet üdvére legyen. Ottjár - tunkkor éppen Nyíregyházára szólította valami hirtelen jött lehetőség. A Temetke­zési Vállalattal van szerződésük, és ez a cég fix áraival igen jó partnernek bizonyult. Akkor is hat forintért viszi a szekfűt, ha egyébként kettőért se nagyon menne, igaz, máskor hiába húsz a honjukéira miatt... Fő az értékesítési biztonság. Kötnek nekik koszorút is, egyszóval majdnem teljes ka­pacitásúikat lekötik a saját naményi és gyar­mati boltot leszámítva. A négy-öt milliós forgalmú kertészet biztos két-háromszázezer forint nyereséget hoz, és nagyon szép szín­foltja az itteni vidéknek. Esik Sándor * KM Hétvégi melléklet Virágok között

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom