Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-07 / 210. szám

1987. szeptember 7. Kelet-Magyinmig 3 Az olvasó kérdéseire Csak a problémák változ­tak, a tartalmat Illetően — az előzőkhöz viszonyítva — alig volt különbség. Záporoz­tak felénk a kérdések, me­lyek azt is mutatták, hogy lapunk olvasóinak sportér­deklődése széles körű. Ezen viszont nem is lehet csodál­kozni, hiszen mindig történik valami a sport világában csakúgy, mint szerte Sza- bolcs-Szatmár megyében. — Mit tart ön a felsza­badulás után a három leg­nagyobb szabolcsi sportsi­kerének? (10-822-es tele­fon) — Sok szép eredmény szü­letett az eltelt több mint négy évtized során. Közéjük tarto­zik a nyíregyházi labdarúgók NB I(Tes szereplése, Bakosi Béla atléta fedettpályán szer­zett két EB-aranyérme, s az akkof még szabolcsi színek­ben versenyző Fórián Éva sportlövő, az 1978-as OB-n elért öt (!) bajnoki címe. Még nem említettem Váradit, aki a moszkvai olimpián bronz­érmes volt. — Fiam tízéves, mozgé­kony, ügyes gyerek. Spor­tolni szeretne, mit csináljak vele? (Egy anyuka az Arany J. utcából) — Aki kivételes tehetséget árul el valamelyik sportág­ban, az előbb-utóbb egyesü­leti versenyző lesz, ahol vi­szont már elsősorban csak rajta múlik: meddig jut a ranglétrán. Legjobb lenne az iskola testnevelő tanárával megbeszélni a dolgot. — Meddig bírja egy sa- lákfnotor? — kérdezte a KoZzánk küldött levelében ÓrbSz Illés Nagyhalászból. A.'kérdést Szováti Ferenc­nek! ^áz Nyh. Volán DSC el­nökébe2 továbbítottuk: — 'Akkor öreg a motor, ha nem bíVji az iramot, tehát ameddig lépést tud tartani a többiekkel. A korábbi gyárt­mányok „kihordási ideje” 10 verseny, a modernebbeké 1 év. Ezeket a normákat érde­mes figyelembe venni, mert a versenyző sohasem tudhat­ja, mikor pöffenti az utolsót a salakmotor. — Nyíregyháza melyik NB I-es mérkőzésére em­lékszik legszívesebben? (Kardos László Nyíregyhá­za) — Elárulom, hpgy az 1980 —81-es bajnokság 14. fordu­lójában az Újpesten elért 2:1- es szabolcsi győzelmet tar­tom legértékesebbnek. Az említett találkozó 5. percé­ben Törőcsik szerzett veze­tést a lilák számára, ezt előbb Pethő kiegyenlítette, majd a 72. percben Szikszai a győztes találatot is meg­szerezte. Győzelmével akkor az 5. helyen állt a Temesvá­ri-legénység. Napjában többször is ér­deklődnek telefonon az adat­böngészők, a szenvedélyes fogadáskötők. Egykoron köz­szájon forgó, avagy kevésbé ismert, de ma már csaknem elfeledett nevek, események röppennek fel — kérdés for­májában. S bizony az emlé­kezet ködében olykor elvesz­nek a hajdanában kristály- tiszta tények. Ezúttal foci­kedvelők kérdezték: — Volt-e valaha Márki nevű kapusa Nyíregyházá­nak? Murczkó Károly, a NyKISE legendás csatára vá­laszol : — Igen volt, a NYTVE csa­patában védett a kiváló ka­pus. A harmincas évek végén Kovács György a sportrovat vezetője válaszol még a kerületi válogatottsá­gig is eljutott. Több levelet, javaslatot kaptunk. Böcz Ádám labda­rúgóedző arról írt, szeretne több, idősebb volt sportolóról olvasni. Vass Sándor testne­velő hangulatkeltő iskolai sportcikkeket kér. Fórizs Im­re azon siránkozik: miért nincs úszástanulásra alkal­mas medence Szatmárban. Kállai Sándor a megyében történtekről, a kisvárdai Po­kol Mária a külföld sportjá­ról olvasna szívesebben. — A közelmúltban zajlott ejtőernyősverseny tudósí­tásában olvastam, hogy cél­ugrásban az ereszkedő ver­senyzőnek egy 5 cm átmé­rőjű korongot kell eltalál­nia. Véleményem szerint tévedés történt,- inkább 5 méteres körről lehet szó. (Lovász Sándor, Záhony) — Nincs tévedés, a „cél" tényleg egy öt centiméter át­mérőjű műanyag lapocska. Ezt kell eltalálnia a verseny­zőnek ezer méter magasból. — Van-e már elnöke az NYVSSC labdarúgó-szak­osztályának? (11-666 tele­fonról) — Tudomásunk szerint nincs. Ideiglenesen az egyik elnökségi tag, dr. Kovács Mihály látja el a teendőket. — Hány NB Il-es játék­vezetője van megyénknek? (Tóth István, Nagykálló) — Sajnos, egyetlen egy sincs!-- Milyen változást hoz­hat Szabolcs-Szatmár sport­életében a most épülő sza­badidőközpont? (Ezt a kér­dést többen, több formában feltették.) — Mindenki érdeklődéssel várja az impozáns csarnok átadását, amely nagyon régi hiányt pótol. Elkészültével megindulhat a teremsportok fejlődése, itt elsősorban a labdajátékokra gondolok. Azonkívül lehetőség kínálko­zik nagyszabású események rendezésére, válogatott talál­kozók lebonyolítására. — Mi a véleménye a lab­darúgó NB I színvonaláról? (Jónás Ferenc, Nagycser­kesz) — A magyar labdarúgás bajainak gyökere ott kere­sendő, hogy a legérdekelteb- bek, a játékosok maguk sem tudják, milyen nagy a baj. Mert ezért a teljesítményért is megkapják a „szuper” el­ismerést, különleges közeg­ben élnek, és bár ott jól ér­zik magukat, ez nem válik hasznukra. — Az országos lapok ál­talában megírják mennyibe kerül egy játékos az átiga­zolás során. Mindenki tud­ja, mit fizettek Détáriért, Nyilasiért... Szerettem vol­na tudni, hogy a nyíregy­házi labdarúgókat milyen összegért vásárolta a klub. Ez ideig nem jelent meg lapjukban. Miért? (Kérdez­te Bede Sándor Tiszalök- ről.) — Nos, eláruljuk: szeret­tük volna megírni, de ez ideig elzárkózott az informá­cióadás elől az NYVSSC ve­zetése. Úgy látszik, nálunk „tabutéma” a pénz. — Az elmúlt héten éppen ön írt arról, hogy a megyé­ben zajló mérkőzéseken baj van a nézőkkel. Több he­lyen botrányt kezdemé­nyeztek, leköpték a bírót. Meddig mehet ez? (Távhí­vással kérdezte egy nyírbá­tori szurkoló.) — Tény: alig kezdődött el a bajnokság, máris baj van a labdarúgó-mérkőzések rendjével. Egyik-másik né­ző, labdarúgó játék helyett szívesebben foglalkozik a bí­róval, ezzel kedvezőtlen han­gulatot teremt a mérkőzé­sen. A rendező kluboknak kell(ene) többet tenniök, meg jó lenne, ha a játékvezetők is kevesebbet tévednének ... Kovács György „1 óra értekezés = 170 ezer forint veszteség" Szántás Szatmárban. (E. E.) Bukásból kovácsolt eréoy Mit tűi a számítógép? A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Sza­bolcs-Szatmár megyei Szer­vezete 1987. október 29. és 31. között — nemzetközi részvé­tellel megrendezi az I. Nyír­egyházi Számítástechnika Alkalmazási Szimpoziont. A tapasztalatcsere célja a szer­vezés és számítástechnika­alkalmazás helyzetével ösz- szefüggő vállalati — hazai és külföldi — eredmények összegzése, és a várható ten­denciákra vonatkozó javas­lataik kialakítása. Ennek ke­retében kerül sor az élenjá­ró szervezetek számítástech­nika-alkalmazási tevékeny­ségének bemutatására, meg­vitatására a korszerűsítés és a szélesebb körű elterjesztés érdekében. Fokozott figyelmet kapnak a tanácskozáson a műszaki tevékenységet segítő számí­tógépes rendszerek, a számí­tógépre támaszkodó tervezés fejlettebb technológiája ki­alakításának eredményei, a meghatározó változások irá­Herman György, a kezdetben „megbuktatott”, majd ugyanazért a merész húzásért „felemelt” leányvállalati igazgató szerint: — Számunkra a gyorsítás 1983. január elsejével kez­dődött. Valójában ekkor született a KEMÉV Gépkölcsönző és Szolgáltató Leányvállalat. — Egyáltalán nem ideális piaci viszonyokkal néztek szembe, hiszen akkor érző­dött leginkább az építőipari munkáknak a beszűkülése. A szó valódi értelmében túlgé- pesítettségtől szenvedtek az építőipari vállalatok. Az ér­tékes géppark ott állt ki­használatlanul. Ekkor vállalta ennek a fi­atal leányvállalatnak a ve­zetését Herman György, a tapasztalt szakember. Piacok után jártak, munkákért ko­pogtatták. Tanulságos, ho­gyan sikerült megélni, pia­cokat hódítani, nyitni az in­tenzívebb fejlesztés felé. A megrendelő az úr Kétségtelen, hogy nem járt zökkenők nélkül. Először is saját maguk korábbi elkép­zeléseit, beidegződéseit kel­lett megváltoztatni. — A Tisztelt Megrendelő lett az úr! Kérésének telje­sítése mindannyiunk köte­lessége. Ezt kellett elfogad­tatni és megértetni a mun­katársaimmal — említi az igazgató. Fokozatosan felerősödött a gépkezelőkben a tulajdonosi szemlélet. Csakhogy ezt anyagi elismeréssel kellett injekciózni — másképpen nem ment. Hermán György irányításával 1983-ban olyan kollektív szerződést készítet­tek a munka ösztönzésére, amelyet az első testületi ülés nem fogadott el. — Megbuktam! — említi. — Most viszont ugyanazt a kollektív szerződést meg sem tudnám változtatni. Gyökeres fordulat követ­kezett be alig egy-két év alatt a munka elismertetésé­ben és megbecsülésében. Lé­nyege: akkor a nehézgépke­zelők keresetének 45 száza­léka volt teljesítményhez kötve. Ellenezték. Persze esak a lazsálok. Nem keve­sen voltak már akkor is, akik átlagosan havonta 17 (!) ezer forint körül kerestek. Látták: a tisztességes, minő­ségi munka tisztességes el­ismerésben részesül. És ez volt az igazi példaadás. A gép beszél A leányvállalat minden évben nyereséget produkált, azonos létszám mellett. Évente 6—8 százalékkal nö­vekedett a hatékonyság szín­vonala. A szokásoktól elté­rően sokkal korábban kap­tak elismerést, az ÉVM és az ÉFÉOSZ elnökségétől a ki­emelkedő munkájukért „Ki­váló” oklevelet sorozatban 1983-tól 1986-ig. Hogyan tovább? Mi a te­endő a kibontakozási prog­ram alapos tanulmányozása után? Érdekes, figyelmet ér­demlő újításokról tett emlí­tést Herman György. Nézzük sorjában. Először: érték-érdekvédel­met valósítanak meg. Hogy mit jelent ez? Azt, hogy minden dolgozójuk, aki a vállalatuk érdekében megfe­lelő értékeket állít elő, ma­ximális védelmet kap. Másodszor: a piacok meg­őrzése érdekében rugalma­san alkalmazkodnak a kö­rülményekhez. S hogy ez mennyire így van, bizonyít­ja: géphasználati díjaik ta­lán a legolcsóbbak az egész országban. Erről tanúskodik az országos prospektus. Harmadszor: igyekeznek a lehetőség szerinti legkorsze­rűbb technikát és technoló­giát megvásárolni, alkalmaz­ni. Ezekben a napokban vá­sároltak egy japán gyártmá­nyú autódarut. Hogy mit tud ez a masina? Herman György ezt mondja róla: — Beszél a kezelőjéhez. Tanácsokkal, utasításokkal látja el, mikor, milyen szi­tuációban mit kell csinálnia. Negyedszer: a leányválla­latnál vezető csak az lehet, aki az általa irányított egy­ség munkájának pontos, mi­nőségi végzéséhez minden feltételt megteremt! Sértődés nélkül — Ezeknek az elveknek a végrehajtását, a gyakorlat­ban való érvényesítését meg­kezdtük. Akinek a szellemi kapacitása kevesebb volt ah­hoz a munkához, amelyet korábban irányított, más te­rületre irányítottuk. Sértő­dés nincs. Én, és a munka­társaim kimondottan örü­lünk az MSZMP KB július 2-ü állásfoglalásának, mert igazolta korábbi elképzelése­inket, s teret ad nekünk a további kibontakozáshoz. Bá­torít. Ezzel összefüggésben egy dolgot említek még: a program egyik sarkalatos pontja a munkaidőalap ki­használása. Nálunk akkor kell dolgozni és ott, ahol azt a tisztelt megrendelő kíván­ja. Itt megvalósult: minden rendezvényüket munkaidő után tartják. — Kiszámoltuk: 1 óra ér­tekezés 170 ezer forint vesz­teséget jelent a leányválla­latnak. Ezt mi nem enged­hetjük meg magunknak. Képzelje el, ha ez a japán masina állna néhány órát — számol az igazgató. Vele együtt reménykedem. Van alap rá. 1987 első felé­ben eddig 11 milliós nyere­séget produkáltak az éves, tervezett 18,6 millióhoz vi­szonyítva. Becsülendő, ha a piaci helyzetet is tekintjük, s arra gondolunk, milyen jö­vőt alakítanak maguknak, hogy versenyben maradjanak és viszonylag jól meg is él­jenek. Farkas Kálmán nyai. A szimpozion résztvevői a népgazdaság különböző ágazatainak vezetői, gazda­sági, műszaki és számítás- technikai szakemberek lesz­nek, valamint a számítás- technika alkalmazás fejlesz­tésével, korszerűsítésével foglalkozó kutatók, oktatók, akiknek a témával kapcsolat­ban általános érdeklődésre számot tartó indítványuk, ta­pasztalatuk van. A rendezők meghívták a Szovjetunió, az NDK, Len­gyelország, Csehszlovákia és Bulgária testvérmegyéinek szervezeteit hasonló irányú tapasztalataik ismertetése céljából. Nem igényel annyi diák­munkát a mezőgazdaság, mint pár évvel ezelőtt — olvasom a tudósítást —, nem szerveznek olyan nagy létszámú „almatáborokat”, lecsökkent az almáskertek­ben dolgozó fiatalok száma. Az ok: a különféle vállal­kozási formák elterjedése. Magyarán: a mezőgazdaság dolgozóit jobban érdekelt­té tudták tenni a gazdasá­gok a munkában, több a vállalkozó ember, aki úgy véli, megéri a munkát el­végezni. Jól emlékszünk mindany- nyian az időre, amikor az almaszedés, vagy éppen a kukoricatörés kabarétréfák középpontja volt, a diákok ott végzett munkája céltáb­la lett. Joggal-e vagy alap­talanul? Is-is. Mert igazta­lan volt — és ma is az — a vád, hogy a falu népe, a mezőgazdaságban dolgozók egyszerűen nem akarják el­végezni a munkájukat, „he­lyetteseket” keresnek. Jogos volt ellenben az a kifogás: az így leszedett alma távol­ról se annyit ért, mint ér­hetne. Néhol többe került a leves, mint a hús — a diákmunka minősége eny­hén szólva kívánni valót hagyott maga után. Ennek pedig igen egysze­rű oka volt: annyi fizetség­ért, amit kaptak, sok he­lyen egyszerűen viccnek, „jó balhénak” vették a fia­talok a munkát. Ahol el­lenben tisztességes bért kaptak, ott — sok gazdasági vezető a megmondhatója — megvolt a látszatja a mun­kájuknak. Pénzt akartak keresni — tehát rendesen dolgozott a többség. S ez ma is érvényes. Mert amikor azt halljuk, hogy „vállalkozási formák” így meg úgy, akkor nyugodt lé­lekkel kijelenthetjük: az al­máskertben munkálkodó fiatal is ezek részese. Vagy­is: ö is vállalkozó! Nem lel­kesedéstől fűtött ingyen­munkás, mint ezt tartottuk jó ideig ... S ha a megfele­lő anyagi érdekeltséget meg tudja teremteni egy gazda­ság a saját emberei számá­ra — akkor ugyanezt kell tennie a hozzá érkező diák­sereg esetében is. Azt hiszem, a legtöbb helyen eljutottak ezekhez a felismerésekhez — ahol pe­dig nem, ott előbb-utóbb eljutnak. Mert a végelszá­molásnál kiderül majd, hogy megérte-e a diákok foglalkoztatása, vagy pedig ráfizetéses volt. Ahol vi­szont ez utóbbi derül ki — ott egyáltalán nem biztos, hogy a diákok voltak a leg- vétkesebbek. Tarnavölgyi György SZERKESZTŐI OOOOOOOO « Vállalkozók

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom