Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-26 / 227. szám
25 óv krónikájából Megújuló tanárképzés Nyíregyházán Az Igazán nagy múltú, régi alapítású főiskolákhoz, egyetemekhez képest, amelyek száz években számolják életkorukat, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola még gyermekvagy ifjúkorát éli. Huszonöt éves, sok ideje van még a nagykorúsodásra, vagy az él- tesebb kor megélésére. De az eltelt negyedszázad is megérdemli a visszapillantást, hisz ezekre az alapokra épülhetnek majd a következő évek, évtizedek, netán évszázadok tartópillérei. A fundamentumot 25 évvel ezelőtt rakták le, amikor is találkozott a sürgető helyi, megyei — megyekörnyéki — igény és az országos érdek. Leegyszerűsítve: hogy megszűnjön a szorító nevelőhióity az országnak ezen a vidékén, ahhoz Szabolcs-Szatmár megyének saját pedagógusképző főiskolára van szüksége, mellyel enyhíteni tudja saját és a szomszédos megyék, az ország egyes területein szintén gondokat okozó pedagógushiányt. A megye, a város vezetői felismerték, vagy sikerül kiküzdeni Szabolcsnak, Nyíregyházának a tanárképző főiskola alapításának jogát és lehetőségét, vagy tovább nő majd az iskolázottsági szintkülönbség a megye és az ország más megyéi között. A tartalmi, a szubjektív alapokat az garantálja, hogy Nyíregyházán figyelemre méltó múltja van a tanító- képzésnek, s megvoltak azok a felkészült középiskolai tanárok, akik már eddig sem középfokon tanítottak, hanem főiskolai, egyetemi igényű és látókörű munkájukkal szellemileg megalapozták a főiskola megszületését. 1962-ben a 11. számú törvényerejű rendelet értelmében megnyitotta kapuit a nyíregyházi pedagógiai főiskola, melynek későbbi neve a többi hasonló intézményével együtt az országban, tanárképző főiskola lett. A csendes juhileumon — minden hivalkodás nélkül emlékeznek éppen a megújulás jegyében az évfordulóra. Cservenyák László főigazgató, aki egyben az első főiskolai tanári kar tagja volt — az áldozatot, az összefogást említette elsőként. akkora érdeklődés, túljelentkezés, mint az 1962-es évben. Ezer jelentkező fiatal közül vették fel az akkor engedélyezett induló létszámot, amely 143 fő volt. Tizenhét tanárral kezdődött a tanítás. És a szükség már az első évben sajátosságokat teremtett, ki kellett fogni az időn. A nevelőhiány olyan nagy volt a megye általános iskoláiban, hogy a nyíregyházi tanárképző főiskola megpróbálkozott egy addig szokatlan formával. A másutt alkalmazott négyéves, kétszakos képzéstől eltérően úgynevezett kombinált képzést vezettek be, ami azt jelentette: a hallgatók az első két évben az egyik alapszakjukat — magyar, matematika, biológia — nappali tagozaton végezték el, s már elkezdhettek tanítani az általános iskolában, majd a második szakot levelezőn, ugyancsak két év alatt végezték el. — Így nyertek ők is, a falusi iskolák is két évet — folytatta a főigazgató —, s ez a képzési forma 1966-ig volt érvényben, amikor is áttértünk a négyéves, kétszakos képzésre a nappali tagozaton. A főiskola tanszéki hálózata fokozatosan épült ki. Az induláskor hét tanszék alapjait rakták le: magyar irodalom, magyar nyelvészet, matematika, állattan, növénytan, marxizmus—le- ninizmus, pedagógia. Emellett a kötelező orosz és testnevelés oktatásának teremtettük meg a feltételeit. 1964-ben újabb tanszékek szervezésére került sor: fizika, földrajz, mezőgazdasági ismeretek és gyakorlatok, műszaki ismeretek és gyakorlatok, később kémia és testnevelés, illetve ének és rajz tanszékek alakultak ... Ügy tűnik, az egyem arculat, — Szorító társadalmi igénynek tettek eleget a helyi párt- és állami szervek vezetői, amikor áldozatokat is vállalva küszködtek a főiskola idetelepítéséért. Hisz olyan nagy volt megyénkben, de Borsod-Abaúj-Zemplén- ben és Hajdú-Biharban is a pedagógushiány, hogy meg- valósíthata ül annak tűnt az általános iskola teljessé tétele, a szakos oktatás bevezetése minden iskolában. Mindhárom megyében csak egy-egy felsőfokú tanítóképző volt, alacsony hallgatói létszámmal, így az alsó tagozatos pedagógusszükségletet is alig lehetett pótolni. A felső tagozatos általános iskolai tanárképzésre legközelebb Egerben volt lehetőség, a megyéből is itt tanultak elég szép számmal, de kevesen ahhoz, amennyire szükség lett volna . .. Adatok is szóba kerülnek a negyedszázaddal ezelőtti indulásról: a főiskola eddigi történetében soha nem volt képzési profil keresése — jórészt a szükségletek által diktált igények miatt — alakulásától mostanáig jellemzője a tanárképző főiskolának. 1970-ben törvényerejű rendelet szabályozta, hogy a tanárképző főiskolákon a tanárképzés mellett tanító- és óvónőképzés is folyhat. Ennek alapján egyesült a két nyíregyházi pedagógusképző intézmény — a felsőfokú tanítóképző és a tanárképző főiskola —, 1971-ben pedig a főiskola keretei között Hajdúböszörményben megkezdődött az óvónőképzés is nappali, majd levelező tagozaton. A hajdúböszörményi intézet 1974-ben önálló óvónőképzővé vált. A tervek között szerepel a főiskolán a inappali képzés keretében az óvónőképzés „folytatása”. Ebben az időszakban a hármas képzési jelleget — óvónő, tanító, általános iskolai tanár — emlegették nyíregyházi „modellként”. Számos felsőfokú intézet hasznosította az itt szerzett szakmai, módszertani, tantervi és egyéb tapasztalatokat. — A tanítóképzővel vialó egyesülés lehetővé tette a szellemi erők koncentrálását, egységes elvek és módszerek alkalmazását a pedagógus- képzésben. Azóta a tanítóképzésben az alapozó tárgyak oktatását a tanítóképző tanszék — mint a főiskola egyik szervezeti egysége — végzi, míg a maxizmus—le- ninizmus, a pedagógia, a pszichológia, a testnevelés, az ének, a technika és orosz nyelv oktatása — a szaktanszékek feladata. 1972-ben hoztuk létre az oktatástechnikai központot, egy évvel később pedig a számítóközpontot. 1975-től újabb szakokon indult meg a képzés: gyors- és gépírás, a könyvtár és népművelés. Két évvel ezelőtt az orosz tanszék keretében megszerveztük a németnyelv- és a fráncianyelv-szakos tanárok képzését, 1988- tól pedig az angol szakos képzést is bevezetjük. Melyek hát a sajátosságok? Esti tagozaton óvónőket, nappali és levelező tagozaton általános iskolai tanítókat és tanárokat, valamint közművelődési szakembereket képeznek, sőt a gyors- és gépírás szak révén az országban egyedül itt képeznek ilyen szakembereket. A nyolcvanas évek elejétől a főiskola munkájára a minőségi fejlődés, a tanárképzés és az értelmiségképzés igényeinek kielégítése a jellemző. Az oktató, nevelő és tudományos munka fő irányvonalát a Politikai Bizottságnak a felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó határozata alapján tervezték meg. A fejlődés természetesen gondokkal is jár, a korábhi dinamikus fejlődéssel szemben az 1980-as években a mérsékelt növekedés, illetve a szinten tartás a jellemző. A hallgatók száma évről évre emelkedik, így a laboratóriumi munkafeltételek rosszabbodtak. A tanszékek költségvetése csak arra elég, hogy abból kisebb pótlásokat eszközöljenek. A fejlesztés forrásai ma a kutatási pályázatokkal elnyert összegek. A tudományos kutatások — a pedagógusképzés és az oktatás kérdései mellett — mind jobban kapcsolódnak a tájegység gazdasági-társadalmi-politikai-kulturális életéhez. A főiskola teljes „kiépítése” az utóbbi egy-kót évben fejeződött be — uszoda, atlétikai csarnok, botanikuskert stb. — melyet a nehezebb gazdasági körülmények között is sikerüLt folyamatosan megvalósítani. Az intézmény dolgozói létszáma 716, közülük 272 az oktató. A főiskolán csaknem 12 hallgató jut egy oktatóra, ami magas arány, s jelzi a hallgatói ,/túlnépesedést”, illetve a tanári kar leterheltségét. Az idei tanévben — nappali, es- iti és levelező tagozaton — 3077 hallgató tanul a főiskolán. Lassan szűknek bizonyulnak az épületek ... A gond egyben öröm is, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola bebizonyította életképességét, szellemi kisugárzó erejét. S ebben a főiskola első vezetői is maradandó érdemeket szereztek, az első főigazgató Kovács József — helyettesei Kálmán György és Porzsolt István, majd Margócsy József főigazgató, s mindazok, akikről a napokban kezdődött jubileumi ünnepségeken szó esik. Mert az ember van itt is a háttérben, aki szellemével, akaratával, tudásával főiskolát teremtett a nyírségi homokon... P. G. Nem mert megesküdni a szolga Ki volt az ikrek „Á vármegye gyűrűjétől megfosztc Az elhunyt Bocskay temetési menete nemrég, februárban vonult át a megyén a Raka- maz—Rózsás—Keresztút (Kótaj)—Pazony—Napkor—Pócspetri—Nyírbátor—Nagykároly—Goroszló útvonalon. Go- roszlónál, Erdély határán az erdélyiek nem engedték tovább Homonnai Bálintot, Bocskaynak végrendeletében kijelölt utódát, Rákóczy Zsig- mondot már megválasztották fejedelemnek. Kálló várának főkapitánya, Rákóczy Lajos unokatestvére mellett tartózkodik a fejedelemségben, s nincs a várban Fekete János vicekapitány sem, aki még ez évben megvédi a várat az ostromló hajdúktól. (A hajdúlázadás ugyanis csak pár hónap múlva fog kezdődni, mert a közhiedelemmel ellentétben ekkor még nincsenek letelepítve.) Viszont a népes dél-szabolcsi menekültek közt itt Iákik Földessy László, Szabolcs vármegye nádudvari járásának a szolgabírája feleségével, Bol- thy Judittal. Földes akkor már török uralom alatt áll, s Boltot nemrég pusztították el a tatárok, hogy megmaradt lakosai a szegegyháziakkal megalapítsák Űjfehértót. Ilyen körülmények közt keresi meg 1607. március 3-án kelt levelével nemes Szabolcs vármegyét „a Kálióban lakó lovasok, gyalogosok és polgárok összessége”. A levelet a „három rend” egy-egy — elég beszédes nevű — képviselője viszi el, név szerint Lovász János, Fülös István és Szabó Lukács. Az utókor szerencséjére nem túlságosan bíztak bennük a megbízóik, s a szokástól eltérően a levélben eléggé részletesen le van írva, hogy tulajdonképpen miről is van szó. „Egy Földessy László nevű nemesember, ki most vármegyénknek egyik szolgabírája, az elmúlt esztendőben tartott egy szolgáló asszonyállatot házánál itt Kálióban, mely asz- szonyállat megterhesülvén, Földessy László házátul elment volt Debrecenbe. Ott az ideje eljővén, egy teherrel két gyermeket hozott (világra), onnat az asszony idejött visz- sza Kallóban és tött olyan vallást mindenek előtt és most is az asszony vallja, hogy az ö gyermekei Földessy Lászlótól volnának. Földessy László ez dolgot tréfára nem vötte, ha/ nem az asszonyt megfogatta.'’ (Mintha a Károli-biblia szavait olvasnánk!) A szolgabíró maga akart az ügyben eljárni, kihallgatta a foglyát, de — és itt van egy figyelemre méltó ellentmondás —, az egykori szolgáló is szerzett tanúkat s „az tanú bizonyosan reá ment” (Földessy László ellen vallott). Ezek a tanúvallomások nem maradtak ránk. A levél azután folytatja: „Ezen dolgot az mi jámbor, tudós prédikátorunk megértvén (megtudván), mikor Istenben elnyugodt fejedelmünknek böcsületes testével elmennének, püspök uramnak és az több keresztény prédikátoroknak megjelentett, sőt az gyermekeket is eleikben vitette. Püspök uram prédikátoroknak meghagyta, hogy kiprédikálja, és amég nem büntetik (a szolgabírót), ez helyi kimenjen (ti. Kálióból) é: dikátorságot közöttünk U ne viseljen.” így hát Kálló egyházi i ték alá került, a kálvini ház mintegy magára ölte római egyház levetett k sét, de azonkívül is min régi genfi példát akarni vetni. Figyeljük a folyt „Mikor penig az tanúi tásra törvényt akartunk szolgáltatni, hivattuk, felperest prédikátorunk s; val (mármint Földessy lót, mivel elfogatta volt gálóját,) magunk is köz■ ges akaratból közinkben, igazítsa dolgát.” Hogy éri idézésszámba menő „hí' ra milyen hangnemben a szolgabíró, elképzelhetií A- kállai „rendek” me tődnek, ennek hangot is nak, de a vármegye felé már más húrokon játszi „Ilyen nagy halhatatlan dolgot, ki mind Istennek és anyaszentegyházának eile mind penig prédikátorun, s magunknak is becsüle ellen vagyon, nem aka semmiképpen elszenvedni, ha mi itt zászló alatt ebbe dologban törvényt láthat volna... de nem akar csak magunktul tovább m benne, mivelhogy az az . gabíróságnak tiszti is 1 rajta vagyon, hanem ke(, meteknek mindeneket elst hírré akartunk adni.” A vármegye elölről ke az egész eljárást. A dö megfontolt: egyik fél sem bizonyítani. Tehát: „M fogva tizenöt napra Föld László az felül megnevt viceispán, szolgabíró és esi előtt hretedmagával par emberekkel, jámborokkal küdjék az asszonyra, hog ettül az asszony túl ártatlai vétlen, s nem ő* csinálta gyalázatot és ütéssé el az ft és így Földessy László rr A z új főosztályvezető élete delén járt: negyvenen túl, de az öreguras ötvenen még jóval innen. Magas, kisportolt termet, markáns, férfias arc/ határozott mozdulatok, egy szempillantással mindent átfogó tekintet — mindez jól szabott eleganciában, tetőtől talpig. A vállalatnál kíváncsi izgalommal várták bemutatását — az öreg portás kivételével, aki annyi igazgatót és főosztályvezetőt látott már negyvenéves szolgálata alatt, hogy másnak negyede elég lenne — s voltak jól értesültek, akik már tudtak egyet és mást az új főosztály leendő vezetőjéről. Skultéti még gyermekkorából ismerte, alatta járt két osztállyal a reálgimnáziumban, s azt mesélte róla a büfében, hogy eredetileg kispap- nak akarták adni a szülei, Be- rényi úgy emlékezett, hogy bizony azok a szülők nem kimondottan proletársorban tengették életüket — bár ö erről a papi dologról mit sem tud —, lényeg az, hogy nagy hírű szakember lett belőle, s lám, most itt van ... Szebenyi erre felhúzta a száját: nagy hírű szakember, na, lám, de van-e helyes politikai meggyőződése? A kérdést egy pillanatig tartó csend követte, azután valaki megkérdezte: És magának van, Szebenyi kartárs? A kérdezett izgatottan az orrához kapott, mintha rászállt legyet hessentett volna el, és mint szakszervezeti bizalmi, kikérte magának a névtelenül elhangzó, ostoba bizalmatlanságot magában rejtő provokatív kérdést. Még hogy van-e neki? Neki? — emelt fővel távozott a parizer- és tejter- mékszagú büféből. A vezértitkárság négyszemélyes Unipress-gépe körül is csevegtek. Mancika, a vezér titkámőKM HÉTVÉGI MELLÉKLET
