Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-24 / 225. szám

1987. szeptember 24. Kelet-Magyarország — Nyíregyházi Élet 3 Mademoiselle helyett Nyelvi műhelyek Pillanatkép a mezőgazdasági főiskola nyelvi laborjából Az élőket minősíti Áz utolsó állomás Annak idején a „jobb” családok gyer­mekeit magántanár, a még jobbakét a Mademoiselle, a Fräulein vagy a Miss ta­nította franciára, németre, angolra. Tegyük hozzá, igen hatékonyan. Azóta nagyot for­dult a világ. Ma tömegek tanulnak nyel­veket, de — legalábbis nálunk — sokkal kevésbé eredményesen. Pedig az egykori, személyre szabott oktatás pótolható: kitar­tással, szorgalommal és érdeklődéssel. Az otthon mindig kéznél lévő tanköny­veket, szótárakat, magnetofont, rádiót nem számítva is bővqn van alkalom, igaz, el­sősorban a nagyvárosokban. Megyénkben Nyíregyházán található a legtöbb olyan intézmény, ahol nyelveket lehet tanulni. Itt van mindenekelőtt a tanárképző fő­iskola, a maga több mint 400 nyelvsza­kos hallgatójával. Döntő többségük termé­szetesen orosz szakos, hiszen egyelőre lám­pással kell keresni azt az általános isko­lát, ahol más nyelvet is tanulhatnak a gyerekek. Érdekes, hogy valaha az orosz kizárólag humán tárgyakkal, tehát ma­gyarral, történelemmel, esetleg könyvtár­ral párosult. Üjabban viszont testnevelés, gépírás, földrajz, sőt matematika is kap­csolódik az oroszhoz másik szaktárgy­ként Az orosz szakra általában kétszeres-há­romszoros a túljelentkezés. Akik sikerrel veszik az akadályt, gyakorlásképpen Ogyesz- szában, az ottani egyetemen töltenek hat hetet, majd másod- vagy harmadéven Vla­gyimirban egy félévet. Az előbbi, hathetes kurzusra — ami vol­taképpen intenzív nyelvtanfolyam —, min­den évben kijuthat néhány nem orosz szakos hallgató is. ök a főiskolán két évig, heti három órában tanulnak oroszt. Az első év végén alap-, a második év végeztével záróvizsgát kell tenniük. Sok hallgatónak — hogy finoman fogalmaz­zunk —, az ismeretek igen szerény mér­tékű gyarapodását hozza ez a kétévi ta­nulás, hiszen többen rendkívül hiányos előtanulmányokkal érkeznek a főiskolára. Számukra a legegyszerűbb mondatok meg­szerkesztése is gondot jelent, s akkor szem­bekerülnek a nehéz pedagógiai szakszö­veggel, amelynek ráadásul általában a tartalma sem alkalmas a hallgatók érdek­lődésének felkeltésére és ébrentartására. Az oktatók — akiken egyébként is na­gyon sok múlik —, úgy próbálnak segí­teni, hogy megválogatják a szemelvénye­ket, másrészt a társalgási gyakorlatoknak, tehát a jobban hasznosítható ismeretek­nek juttatnak nagyobb teret. Három évvel ezelőtt alakult meg a fő­iskolán a német és a francia tanszéki csoport, jövőre tervezik az angol tanszé­ki csoport létrehozását. Létjogosultságuk­hoz .nem férhet kétség. Igen nagy az ér­deklődés a világnyelvek iránt, németből az idén hatszoros, franciából háromszoros volt a túljelentkezés. Komoly felkészült­séggel, gyakran középfokú nyelvvizsgával kerülnek be a hallgatók. S most végre megoldódott a francia és a német szako­sok kiutaztatása is. Az előbbiek Besancon vagy Nantes környékén gyakorolhatják a franciát 4—6 hétig (mos egyeztetik a rész­leteket). A német szakosok Zwickauban, az ottani testvérfőiskolán tölthetnek el egy félévet. Minderre annál nagyobb szükség van mert egyelőre sem a német, sem a francia tanszéki csoportnál nincs anya­nyelvű tanár. Van viszont egy francia anya­nyelvű adminisztrátor, így hozzá járnak a hallgatók beszélgetni... A tanárképző főiskola ad nyelvtanárt és helyet a Megyei Tudományos Koordiná­ciós Bizottság által szervezett és anyagi­lag is támogatott intenzív nyelvtanfolyam­nak, amely a tudományos munkát vég­zőknek teszi lehetővé a számukra előírt nyelvvizsga megszerzését (az ún. kisdok­torihoz egy középfokú, a kandidátusi fo­kozathoz egy középfokú és egy legalább alapfokú nyelvvizsga szükséges). A tanfo­lyam tavaly indult, a 2 német, 2 orosz és 3 angol csoportban ötvenen kezdték meg a tanulást heti készer négy órában. Min­denki maga döntheti el, mikor vállalko­zik a nyelvvizsgára, de ehhez legfeljebb két tanév (2X320 óra) áll rendelkezésére. Mindezt nem egyszeri lehetőségnek szán­ja a bizottság — hosszú távú program­nak tekintik a tudományos munkát vég­zők nyelvtanulásának támogatását. A mezőgazdasági főiskolán minden fel­tétel együtt van az idegen nyelvek taní­tásához, így tanulásához is: oktatók, nyel­vi laboratórium (még a kollégiumban is), zárt tévélánc, mindenféle tankönyv, hang­anyag. Az első két évfolyam valamennyi hallgatója tanul oroszt, heti 3 órában. Ezt követően már csak a MALÉV-hez és a honvédséghez kerülő repülőgép-vezetők szá­mára kötelező a nyelvtanulás. Megnöve- kedett óraszámban foglalkoznak az orosz- szál, sőt, a MALÉV majdani pilótái az angolt is felveszik. Nyelvvizsgát nem kell tenniük, de azért mindig akad vállalkozó, illetve olyan hallgató, akit sikerül meg­győzni ennek hasznáról. Velük külön is foglalkoznak, sőt, egyszeri pénzjutalom és ösztöndíj-kiegészítés is jár a hallgatóknak a sikeres nyelvvizsgáért (havonta 400—700 forinttal is megemelheti az ösztöndíjat). Fakultatív nyelvtanulásra minden hall­gatónak lehetősége van. De például az a gé­pész, aki oroszból még a betűk felisme­résével is bajlódott, örül, ha a második év végén átjut a záróvizsgán (ez sem mindenkinek sikerül), és ezzel egyszer s mindenkorra letudja a nyelvtanulást. Gyak­ran az érdeklődő hallgatók lelkesedése is rövid idő alatt lelohad, mert hiányzik vagy nem elegendő a motiváció, a késztetés, ami pedig a nyelvtanuláshoz (mint már szó volt róla)' elengedhetetlen kitartást-, szorgalmat táplálná. A nyelvtudásnak ugyanis ma sincs akkora becsülete, amek­kora megilletné. Pedig a mezőgazdaság különösen szűkölködik a többnyelvű szak­emberekben. Az üzemek sem elég előre- látóak — ha beüt egy üzlet, akkor kez­denek kapkodni nyelvet beszélő emberek után, dehát ezt a fajta tudást sem lehet ripsz-ropsz elsajátítani. Kivételek termé­szetesen itt is akadnak, de sajnos ezek is a szabályt erősítik... A mezőgazdasági főiskola nyelvi lektorátusának vezetője mesélte, hogy milyen gondot jelent oly­kor az itthoniaknak, hogy egyáltalán szót értsenek az idelátogató szakemberekkel Előfordult, hogy egy dél-amerikai vállal­kozáshoz az egész országban nem tudtak 15 embert összeszedni, aki valamelyest is beszélt volna spanyolul ... De a spanyol még csak hagyján — a baj az, hogy né­metül, oroszul, angolul is kevesen tud­nak, pedig ezeket a nyelveket sűrűn le­hetne használni. Igazság szerint terjedelmesebb fejezetet érdemelne a TIT. amely több évtizede oroszlánrészt vállal a nyelvtanításban. Tan­folyamaiknak évente 650—700 résztvevője van, középiskolásoktól kezdve a nyugdíja­sokig. A kezdőknél, csakúgy mint másutt, nagy a lemorzsolódás, 30—40 százalékos. Ezen nem is nagyon lehet csodálkozni, hiszen egy felnőtt ember számára szinte kivédhetelen az időnkénti „iskolakerülés”, s ha valaki már az elején lemarad, ép­pen azok az alapok fognak hiányozni, amire ,.a házat” kellene építeni . . . Aki nem hullik ki ezen a rostán, rendszerint kitart a nyelvvizsgáig. Ez nem csekélység, hiszen egy középfokú nyelvvizsgának még megfelelő szorgalom, otthoni gyakorlás esetén is 480—500 nyelvóra az ára. Gönczi Mária Egy temető milyensége az élőket minő­síti. A kegyelet kifejeződése az, hogy mennyire rendezett, gondozott a sírok so­kasága. A nyíregyházi végső nyughe­lyek szépek. Különösen az Északi közte­mető néven ismert, melyet az idősebbek Morgónak is neveznek. Pedig jó tudni: a városban jó néhány más temető is van. Így az Északin kívül kettő Oroson, egy a Borbányán, van temető Sóstóhegyen, a tanyavilágban, Nyírszőlősön. Működik, s egyre rendezettebb a zsidótemető, végleg bezárták, s részben exhumálták az ott fekvőket a déli temetőből. Megnyugtató, hogy sokéves elhanyagoltság után újra méltó képet mutat a Hősök temetője a dohányfermentáló mögött. A temetők nagy része állami. Kivételt képez a zsidóteme­tő, a nyírszőlősi és a borbányai, ezek még felekezeti kezelésben vannak. Az állami temetők a város tulajdonát képezik, fenntartójuk és üzemeltetőjük a Temetkezési Vállalat. Komoly gond egy nagyvárosban ezeknek a többnyire nagy kiterjedésű. helyeknek a fenntartása, hi­szen számtalan előírás szabályozza helyü­ket, a végezhető munkát, a lakóhelytől való távolságot, és megannyi higiénés kö­vetelménynek is eleget kell tenni. Ugyan­akkor a temetők lényegében parkok is, ahol állandóan vannak látogatók, sétálók, sírt gondozók. A megfelelő infrastruktúra tehát nélkülözhetetlen, kellenek a jó utak, kell folyóvíz, szemétlerakó, illemhely, pi­henőhely. Minél nagyobb egy temető, annál inkább nő a jelentősége. Éppen ezért ér­demes megnézni közelebbről, hogyan is mű­ködik Nyíregyházán a legnagyobb, az Észa­ki. Ez már a múlt században is temető volt. A felekezetek szépen megegyeztek, hogy melyik parcella melyik egyház hí­veié. A harmincas évek legelején került a város kezelésébe, de akkor is megma­radtak a vallások szerinti parcellák. Et­től az időtől kezdve — 1930-tól — van nyilvántartás, mely név és parcella sze­rint rögzíti az ott nyugvókat. A régebbi nyilvántartásokban a halál helyét, idejét, sőt okát is feltüntették, így a visszakere­sés könnyebb volt. Jelenleg 120—130 ezer halott nyugszik itt. Azért nem pontos a szám, mert a Temetkezési Vállalat most teszi számítógépbe az összes sírt, így kor­rigálja az eddigi nyilvántartás hiányait, s azokat a sírokat is felveszi a lajstrom­ba, amelyek régiek, és eddig sehol nem szerepeltek. Ez lehetővé teszi azt, hogy bárkit vissza lehessen keresni, de így a sírok lejárati idejét is pontosan tudni fog­ják. Az Északi temetőről pontos térképek ké­szültek, melyek a parcellákat, az utakat, a fontosabb tájékozódási pontokat tartal­mazzák. Erre szükség is van, hiszen a temető jelenleg 53 hektár, és a közeli jö­vőben 65-re növekszik. A Pazonyi út irá­nyába bővül a kert, és ezen a részen új ravatalozó is épül, hogy megkönnyítse a szertartást, távol a mostani helytől. Már temetnek az új területre, mely közel esik a hátsó kapuhoz, de ide még egy sor létesítmény kell. A ravatalozón kívül az utak, a világítás is kiépítésere vár. A köztemetőben 110 fő dolgozik. A ker­tész, a sírásó, az adminisztrátor, a kapus, a szertartásban részt vevők alkotják a gárdát, mely kegyeletesen gondoskodik a végső búcsú kulturáltságáról. Szigorú fe­gyelmi szabályzat írja elő a munkát, a viselkedést, a magatartást, az udvariassá­got, melynek hiánya a mozgóbér megvo­nását vonja maga után. Elmondható, hogy a nyíregyházi köztemetőben lényeges, még­hozzá jó változások történtek az utóbbi időben, s ennek köszönhetően színvona­lasabbak lettek a kegyeleti aktusok, a te­metések. A legtöbb temetés hagyományos, évente csupán 170—180 hamvasztásra ke­rül sor. Pedig az évenkénti temetés meg­haladja az 1800-at. Érdekes, hogy a sokkal nagyobb részt az egyházi szertartások te­szik ki, a temetések több mint kétharmadát az egyházak végzik. Ha a falusiasabb Orost vagy Nyírszőlőst, a Borbányát vagy ép­pen Sóstóhegyet nézzük, ez az arány még- inkább az egyházi temetések javára to­lódik el. Komoly feladatot jelent a temetők tisz­tántartása. A sírok egy részének nincsen gazdája, a hozzátartozók nem törődnek ezekkel. Itt sajnos nem tud mit csinálni a temető gondnoksága sem. Ez szerencsé­re a kisebbik rész, főleg a gyermeksírok és a nagyon régi kertek esetében tapasz­talható. A másik gond, hogy a szemetet nem a megfelelő helyre rakják, így csú­nya szemétfoltok éktelenkednek, s a sze­mélyzet nem győzi takarítani a sírok kör­nyékét, egyes fák tövét. Az összkép, hála a temető dolgozóinak, mégis jó. Szépen rendezett utak, gondozott fák, cserjék mutatják, hogy az esztétikai szempontok érvényesülnek. Ennek így is kell lenni, hiszen csak a köztemetőt évente több százezer ember látogatja. Ehhez jön a halottak napján tapasztalható, legalább egyhetes roham. Vannak sírok, ilyenek a második világháborús szovjet és román hősök sírtkertjei, melyeket a temetői dol­gozók tartanak rendben. Hasonló gondos­sággal tették rendbe a Ságvári-telepi isko- kolások és vöröskeresztesek az ottani első világháborús temető sírjait is, így nincs mit szégyenkezniük. Általában elmondható, hogy Nyíregyhá­zán is van temetői kultusz. A régi és sze­rényebb síremlékek sorát újabbak váltot­ták fel, váltakozó színvonallal. Neves szob­rászművész alkotása nincsen itt, a sírkö­vek zömét sírkövesek készítik a minden­kori divatnak megfelelően. így aztán a hivalkodótói a szerényig minden megta­lálható. Egyféle vetélkedés tanúi is lehe­tünk, amiből kitetszik, hogy a temetői megemlékezés sokszor nem a halottnak, hanem az élőknek szól. Az utóbbi időben készült néhány igényesebb, de ezek szá­ma kevés. Megjelent a nyíregyházi teme­tőkben is a kopjafa és a csónakos fej­fa, ezek szépek, de kicsit idegenül hat­nak a kövek rengetegében. Divat a krip­ta is. A Temetkezési Vállalat információi szerint nem újak épülnek, hanem azokat adják el és újítják fel, melyeknek nincs gazdájuk és lejárt az ideje. Évente hat­hét kripta szépül és épül, ami végre ren­dezi e kis építmények sokszor sanyarú helyzetét. Elmondható: Nyíregyházán sír­rablásról nem tudnak, sírkölopás is igen elvétve fordul elő. Ez annak is köszön­hető, hogy a temetőt jól őrzik. A híres emberek sírjai rendezettek. Igaz, Bessenyei sírját a főiskolások még vélet­lenül sem tartják rendben, holott a név­adó ezt megérdemelné. A régi és közel­múlt városi nobilitásainak sírkertjei ren­dezettek, éppúgy, mint a díszsírhely és kör­nyéke. A bővítés során terv merült fel arra, hogy a neves személyiségek ham­vait és sírköveit egy helyre, egy repre­zentatív környezetbe gyűjtik össze, egy­féle kegyeleti parkot alakítva ki. Az új részben tervezik a hamvakat szétszórni akarók számára a parkot, ezen a részen alakul ki a kolumbáriumokat befogadó fal is. A lehetőségek függvényében készülnek majd ezek a munkák, s befejezésük után a temető új része, az északi is szép, par­kos, fás térséggé alakul. Minderre szük­ség is van, hiszen a mostani fejlesztés a jövő század húszas-harmincas évéig te­remti meg a modern, kulturált temet­kezés lehetőségét. Pár évvel ezelőtt még arról volt szó, hogy esetleg egy új te­metőt kell nyitni, mert az Északi betelik. Nos, a mostani fejlesztés megnyugtatóan oldja meg ezt a kérdést. A városbán a peremterületeken lévő, ma is működő temetőket a jövőben is fenntartják. Ezekhez az ott élők ragasz­kodnak is. Gondot jelent viszont, hogy nincs megoldás a Déli temető rendben- tartására, ehhez nincsen se pénz, se em­ber. Pedig ott még mindig kb. tízezer sír található. Ugyanakkor némileg divattá vált a Nyíregyházára temetkezés. A környék­beliek is keresnek itt helyet. Elég sokan vannak, akik más városból, országból ho­zatják ide szeretteik földi maradványait. Éppen ezért mind több gondos és kegye­letteljes szervezést kíván a temetések sor­rendjének megállapítása, lebonyolítása, a sírhelyek kijelölése. Tiszteletre méltóak a Temetkezési Vállalat erőfeszítései, de ezek mellé szükséges a hozzátartozók gondos­sága is. A temető rendje, szépsége, tisz­tasága, gondozottsága jele annak, hogy mennyi a megbecsülésünk az elment sze­rettek iránt. Nekik szóljon a- tisztelet. B. L. Olasz katonák sírjai a Hősök temetőjében

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom