Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-27 / 201. szám
2 Kelet-Magyarország 1987. augusztus 27. Másfél hónapja alakult Nyíregyházán — a Szikla utcában — a HBM autószerviz és a nyíregyházi áfész közös, személy és teherautó adás-vételével foglalkozó ágazata. E rövid idő alatt száz gépkocsit vásároltak fel, zömét készpénzért. Tervek szerint — tekintettel a máris nagy érdeklődésre — rövidesen bővítik a telephelyet és a szolgáltatást, (jl) ZENEI TÁBOR Hangversenyek gyárban, templomban, barlangban A nyírbátori zenei tábor második hete is bővelkedett hangversenyekben. Augusztus 12-én este a nagykállói református templomban a már előző napon is megszólaltatott Händel- és Bach- művek mellett Mozart: Esz- dúr kürtversenyét adta elő a tábor szimfonikus zenekara Vincze István, a Drezdai Állami Zenekar művészének szólójával. Sajnos a zenekar ez alkalommal nem bizonyult egyenrangú partnernek : felkészületlenül, sok bizonytalansággal játszotta a művet, s ez az egyébként kitűnően muzsikáló vendégszólistát is érezhetően zavarta. A hangversenyt Joó Árpád vezényelte. Ugyancsak ő volt a karmestere annak a matinénak, amelyet a tábor 14-én a BM Határőrség miskolci kerületének rendezésében az aggteleki cseppkőbarlangban adott. Itt hangzott el először id. Johann Strauss népszerű darabja, a Radetzky-induló. Berlioz: RákócziAndulófával kiegészítve ugyanaz a műsor hangzott el 17-én délben a Csepel Szerszámgép- gyár nyírbátori gyáregységében rendezett, a tábor történetében immár hagyományos munkáshangversenyen, ezúttal Gál Tamás vezényletével (az ő méltatására még visszatérünk). Az ilyen hangversenyek — ide értve az aggtelekit is — egyik fő problémája a műsorösszeállítás: egy-egy nagyobb, súlyosabb mű, illetve tétel mellett a rövidebb lélegzetű, könnyebben befogadható darabok színvonalas megszólaltatása szolgálhatja igazán a zene népszerűsítésének szándékát. tJjdonság volt a tábor életében az idén először meghirdetett egyéni hangszeres verseny. A kísérlet sikeresnek bizonyult: a résztvevőket lelkesítette a lehetőség, hogy egymás és a tanári kar előtt mérjék össze felkészültségüket, de azoknak is tanulságos élmény volt, akik csupán végighallgatták a versenyt. A színvonalra jellemző, hogy a zsűri kénytelen volt megosztani a díjakat, sőt Kovács Dénes további összeget ajánlott fel vonós versenyzők részére. Nyírmihálydiban, a református műemléktemplomban 16-án adott hangversenyt a zenei tábor. Ezen Gál Tamás vezényelt; szakszerű, alapos betanító munkája, jó kontaktusteremtő képessége, határozott zenei elképzelései érett, szép produkciót eredményeztek. A táborzáró hangversenyre — mely egyben a XXI. Nyírbátori Zenei Napok nyitánya volt — augusztus 20-án került sor a nyírbátori református műemléktemplomban, Joó Árpád vezényletével. Händel: F-dúr vízizeneszvitje után Beethoven: Hegedűversenye hangzott el Kovács Dénes szólójával, akinek művészi-tanári közreműködése több éve a zenei tábor nagy nyeresége és vonzereje. A műsor második felében a tábor nagy szimfonikus zenekara Csajkovszkij: V. szimfóniáját adta elő. Két hét munkája összegződött ebben a produkcióban, az az eredmény, hogy több nemzetiségű, eltérő iskolázottságú, de tehetséges, tanulni-telje- síteni akaró fiatalok csoportja egységes hangzású, nagy feladatok megoldására képes zenekarrá forrt össze e viszonylag rövid idő alatt. Körber Tivadar Megkérdeztük: Változások a le| körül? Többen jelezték szerkesztőségiünknek: állítólag a magyar utazási irodáik a román fizetőeszközzel, a lejjel kapcsolatban új rendeleiteket alkalmaznak. Igaz-e a hír? A kérdést továbbítottuk Kiss Gyulának, a Coop tour isit nyíregyház i irodája vezetőjének. — Igaz a hír — hangzott a válasz. — A közelmúltban a Magyar Nemzeti Bank a külföldi magáncélú utazásihoz szükséges valuták és devizák kiutalásának és eladásának devizahatósági szabályait módosította. Ennek lényege: aki a romániai utazáshoz pénzt szeretne kiváltani, annak az irodák maximum 500 lejt adhatnak ki bankjegyben, a többit csekkben. Újdonság, ha az utas Romániában nem költi el a pénzét, a magyar utazási iroda a hazaérkezése után 8 napon belül a visszaváltásnál csak 500 lejig fizethet bankjegyben, a töiblbiit csekkben kell kiegyenlítenie. Az új valuta kiváltásánál az iroda írásos tájékoztatást ad, melyben felhívja a figyelmet arra, hogy csak annyi lejt, utazási csekket váltsanak, amit valószínűleg el is költenek. (cselényi) Gazdag gombatermés — veszélyekkel Kétnapos ünnep — két súlyos gombamérgezés. Ez az a szomorú statisztika, amelyről a megyei KÖJÁL-nál értesülhettünk. Sajnos, a felelőtlenség újabb áldozatokat szedett. — Az augusztus 20-i ünnepek alatt két súlyos gombamérgezésről kaptunk hírt — mondja dr. Gilányi Ibolya, a KÖJÁL élelmezés-egészségügyi osztályának vezetője. Az első eset Szakolyban itör bén t, ahol az ottani kiserdőben szedtek gombát, amelyek között elmondás szerint „fehér, tojás alakú, puffancsgombát” is találtak. Mint 'kiderült, ez a gyilkos galóca fiiarbal változata volt. Az összegyűjtött gombáit ha- zavitték, vacsorára kirántották. A háromtagú család tagjai közül a fiatalasszonynak jutott a -„puffancs alakú fehér”, őt jelenleg a legsúlyosabb mérgezéssel a nyíregyházi kórház műveseosztályán kezelik. Szerencsére ma már túl van az életveszélyen. Több, másfajta, enyhén mérgező is bekerült a kosárba. Először gyűjtőnek... — Igaz-e, hogy a másik, jóval súlyosabb esetben két reklámszatyor gyilkos galócát szedtek össze? — Igen. Augusztus 22-én szedett gombát a nyírkátai ínyárfás erdőiben két testvér. Mint utóbb kiderült, soha nem gyűjtöttek még gombát, nem is ismerték azokat, csak hallották a faluban, hogy a nyárfás tele van gombával. A begyűjtött ötikilónyi java része gyilikos galóca volt, amelyet a két testvér igazságosan elosztott. Mindkét család pörköltet készített belőle. Egyiknek tagjai még aznap éjjel súlyos tüneteket tapasztaltak. Sajnos, mindannyian csak két nap múlva jelentkeztek orvosnál, mint Színes tévéből bérleti díj Wi1 Fagylaltcsata Örökösföldön Délibáb, Arany mokka, Napsugár, Pálma, Szeszmentes... Nem, kedves olvasó, nem kaptam napszúrást. Csupán Nyíregyházán, az Örökösföldön egymás után található presz- szók neveit soroltam fel. Közülük több szeszmentes. E kicsi körzetben szokatlan ez a sok cukrászda. Vajon a szeszmentesek hogyan boldogulnak, avagy már tart a fagylaltcsata? Elsőként a Kanyári Mik- lósné vezette üzletbe mentem be. A tulajdonos éppen kávét főz, egy vendég Coca-Co- lát kortyol. . — Ez korábban baromfibolt volt — tájékoztat az üzletvezető. — Nagyon rosszul ment, különösen miután a közelben megnyitották az ABC-t. A színes tévét el kellett adjam, hogy a bérleti díjat ki tudjam fizetni. ProfUmődomftás A baromfiboltot a múlt év áprilisában bezárták, megkapták a profilmódosítási engedélyt, s azóta a helyiséget szeszmentes presszóként működtetik. Jelenleg napi 2 ezer forint a forgalma. A legtöbbet a közeli építkezésen dolgozók vásárolnak. — Szóval most már elégedett? — kérdezem. — A baromfibolthoz képest ez Kánaán. Csak közeledik a tél, és akkor sem lehet bezárni. Az üdítő mellé valamit ki kell találni, hogy néhány vendég akkor is ránk nyissa az ajtót. Rövidesen benépesülnek az iskolák, s remélem egy-egy kólára a diákok is betérnek. — A konkurenciától nem fél? — Ez olyan dolog, a'ki az általam készített fagylaltot szereti, ide jön. Nem sajnálom, nem spórolok az adagokkal. Játéktárom Néhány lépéssel arrább a nyíregyházi Aranymokka kisszövetkezet nyitott szeszmentes presszót. — Bízunk a megélhetésben — fogalmaz Vass János üzletvezető. — Később süteményt is árulunk majd. Van egy játéktermünk, ahol a vendégek pénznyerészkedési lehetőség nélkül különböző elektronikus játékokkal szórakozhatnak. Tudjuk, a környéken zömmel nem nagy pénzű fiatalok élnek, de azért a boltot télen is szeretnénk nyitva tartani. — A verseny? — Megoszlik a forgalom. Itt senki sem számíthatott arra, hogy milliomos lesz. Dolgozni, szolgáltatni kell. Várjuk az iskolanyitásokat. Egyébként ez elég mostoha környék. Ennyi embernek már egy mozi igen csak elkelne. Gond n tél A szomszédban a Délibáb szintén szeszmentes presszó. Jönnek a csinosabbnál csinosabb asszonyok a fagylaltért és persze a sok gyerek... — Csökkent a forgalom — hallom az üzletvezetőnőtől. — Az Aranymokka „ránk nyitott”. A közeljövőben megkérvényezik a tanácsnál, hogy csupán a téli hónapokban szeszes italt is árulhassanak. Ha nem engedélyezik, akkor tésztát akarnak gyártani és ostyát tölteni. De az utóbbiakat csak télen. — Hogy megy az üzlet? — Ha jó az idő, hagyján — mondja. — De ha fúj, vagy esik, be sem teszik a lábukat az emberek. Az utcán fiatal nő sétál, kezében nagy adag fagyi. — Mit szól e rengeteg presszóhoz? — kérdezem. — Örülök neki — felel. — Legalább van egy kis ver-, seny, mely kedvesebb kiszolgálásra szorítja őket. Cselényi György mondták, nem is gondoltak arra, hogy a gombától lehetnek rosszul. Még utóbb is tagadták, hogy gombát ettek volna. Az egyiiik családban, a kétéves gyerekeket is megetették a pörkölttel, bár állításuk szerint csak a zafitjá- ba mártott kenyérből adtaik neki. Sajnos, az ő állapota a legsúlyosabb, jelenleg a fővárosi Heim Pál Gyermekkórházban kezelik, állapota válságos. A három felnőtt a nyíregyházi kórházban fekszik. Veszélyes helyek A goimbamárgezés veszélye csak fokozódhat, hiszen az előttünk álló esős napok után egyre többen veszik majd az irányt az erdők felié ... — így igaz. Sajnos, az emberi felelőtlenség esetenként határtalan. Ezért sem árt felhívni a figyelmet a rendkívüli veszélyre. Megyénk egyes területein ugyanis különösen sok a mérgezőgom- ba. Főként Szakoly, Nyírbogát, Mátészalka és Nyírbátor környékén terem gazdagon. Utóbbi helyen valamennyi mérgező fajta megtalálható. Két éve szinte kaszálni, lehetett a gyilkos galócát, amelynek, minit a fenti szomorú példa is bizonyítja, a még fiatal, tojás alakú formája a legmegbévesztöbb. A városok piacaim mindenütt megtalálhatók a gombaszakértők. A nyíregyházi KÖJÁL — látva a gombamérgezés még nem szűnő veszélyét — ez évtől három szaktanácsadót is küld a nyíregyházi piacra, akik szerdán és szombaton reggel háttól tízig, más napokon pedig reggel héttől kilencig vizsgálják a leszedett gombákat. Panasz esetén aznnnal — A mérgező gombák veszélye felbecsülhetetlen — mondja a főorvosnő. — Ezért is fontos, hogy csak szakértő által megvizsgált gombát fogyasszunk, s ne higgyünk az olyan babonáknak, amelyek szerint a fedő nélküli hosszú főzés, vagy a karnál elszíneződése jelezheti, megszüntetheti a mérgező hatást. Másik fontos tanács: ha valaki gombát evett, s utána bármilyen panasza van, azonnal forduljon orvoshoz! Az időben érkező segítség itt is életéket menthet... Kovács Éva ÖTLETEK LÁPOKBÓL LESZALLASJELZÖ GYERMEKEKNEK A Mátra Volán egri üzemében az autóbuszon az ajtók mellé egyméteres magasságban új leszállásjelző kapcsolókat helyeztek el, így a kisiskolások is kényelmesen és időben jelezhetnek a megállók előtt. NYUGDÍJAS JAVÍTOK A szolnoki IKV felújító csoportjában nyugdíjasok dolgoznak. Az állami lakásokból leszerelt, hibás készülékeket (gáztűzhely, vízmelegítő, falifűtő, konvektor) felújításával foglalkoznak. Kettős érdek hozta létre a nyugdíjasok javítóműhelyét. A vállalatnak azért jó, mart ha egy hibás készüléket cserélnek ki, a 8 ezer forint fele az IKV-t terheli, de ha felújítottat adnak cserébe a rosszért, akkor a kétezer forintos beszerelési díj felét kell csak kifizetni. Másik részről, a lakó szemszögéből nagyon előnyös ez, hiszen a 8 ezer forint fele helyett 1660 forintért kaphatja meg a szükséges készüléket. Ez főleg a nyugdíjasok pénztárcáját érinti kedvezően. REGENERÄTUM előállítás A Szegedi Tisza Volánnál az általuk előállított alapolajhoz import adalékanyagot keverve olyan minőségű DS—2 regene- rátumot tudnak előállítani, mely- Iyel kiváltható a vásárolt kenőanyag-mennyiség csaknem 80 százaléka. Ma már ezt használják a gyárilag előírt bejáratási időn túl levő dízelüzemű gépjárművek minden típusánál, s még csak gyakoribb olajcserére sincs szükség. Regenálóüzemük tavaly 153 ezer 400 liter alapolajat állított elő, s ezt a mennyiséget 1987-ben mintegy 30 százalékkal szeretnék növelni. Ilyen nagy tételben kifizetődő a regenerált olaj előállítása, hiszen a DS—2 minőségű „felújított” olaj használata literenként 4—6 forintnyi megtakarítást jelent az új kenőanyag árához viszonyítva. PÁLYÁZATOK Otthon a panelban címmel hirdet pályázatot a KISZ Győri Városi Bizottsága lakótelepi lakásban élők részére. A cél az, hogy ölleteket adjanak az otthonteremtéshez a már megvalósított lakberendezésekkel, átalakításokkal. A pályázóknak a lakás helyiségeiről szemléletes összképet adó színes vagy fekete-fehér fotókat, a képeken ábrázoltakat írásban elemezve kell beküldeni. A Baranya Megyei Művelődési Központ ..Gazdasági megújulás— munkaerő-művelődés” címmel közművelődési pályázatot hirdet a megye közművelődési szakembereinek és a téma iránt érdeklődőknek. A gyakorlat szakembereitől azt kérik, hogy pályamunkában ismertessék azokat a kezdeményezéseket, módszereket. eljárásokat, formákat, amelyekkel tevékenységi területükön, a mai tudat- és érdekviszonyok között közvetlenül vagy közvetve fejleszteni lehet a dolgozók munkakultúráját, szakmai és általános műveltségét. A Művelődési Központ szakmai továbbképzés céljából fogja felhasználni a pályamunkákat (vagy azok részleteit), s közülük a legjobbakat szakmai kiadványában megjelenteti. Átalakított multicar A Miskolci Közterületfenntartó Vállalatnál egy Multicar locso- lókocsi kihasználatlanul állt. A kísérleti csoport átalakította, s ezzel bővült a vállalat tevékenységi köre. Az új géppel ugyanis nagyon gyorsan tisztíthatják a KRESZ-táblákat, az utca« műtárgyakat, a hulladékgyűjtőket, a hamar piszkolódó színes épületfalakat, a buszvárókat, a megállók jelzőtábláit, a sétálóutcái padokat, a hirdetőtáblákat és sorolhatnánk tovább. Sőt még fertőtlenítést is végezhetnek általa. A tárgyalóteremből Ami a kezükbe került... Bűncselekmények elkövetésében állapodtak meg a kisvárdai Hamza család tagjai, valamint barátaik, a szintén kisvárdai Pataki Ferenc és Lakatos Ferenc. Mindez 1985 őszén történt. A károsultakat szinte felsorolni is lehetetlen. A FEFAG bak- talórántházi erdészetének Mán- dok határában lévő erdejéből tűzifát loptak. A mándoki 1. számú önkiszolgáló boltból — az ablakrács lecsavarása után — 8 ezer forintot meghaladó élelmiszerféleségeket, a kékesei italboltból 5 és fél ezer forint értékű italt és cigarettát, valamint az üzletvezető ottfelejtett kvarcóráját, a gégényi vegyesboltból mindent, ami mozdítható — 15 500 forintos kárt okozva —, a nyírtassi italboltból 12 ezer forint értékű italféleséget, a nyírkarászi vegyesboltból a váltópénzt, valamint az itteni presz- szóból 15 400 forint értékű italt, a tuzséri iparcikk boltból 40 ezer forint értékű ruhaneműt, valamint a mellette lévő presszóból az otthagyott készpénzt, az ilki vegyesboltból 10 ezer forint értékű élelmiszert, a kéki Lónyai csárdából pedig italt és váltópénzt vittek el. Lakatos Ferenc ezen felül meglopta egy ismerőse munkatársát: 3600 forintot emelt ki a zsebéből. Hamza István, Pataki Ferenc, Lakatos Ferenc, Hamza József, Hamza Tibor és egy másik Hamza József a kisvárdai bíróság elé került. A vád ellenük többrendbeli, nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal, folytatólagosan elkövetett lopás bűntette, lopás bűntette, lopás vétsége, valamint az egyik Hamza József ellen orgazdaság vétsége. A legsúlyosabb büntetést Hamza István, mint különös visszaeső kapta, 4 évi szabadságvesztést, a legenyhébbet az orgazda Hamza József: 6400 forint pénzbüntetést. A többieket az elkövetett cselekmények számával arányban rövi- debb-hosszabb szabadságvesztésre ítélték. Az ítélet jogerős. B. A. Vigyázat! Gyilkos galóca! Csak szakértő által megvizsgált gombát fogyasszunk