Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-29 / 203. szám
Ml ÍW—HIIQ Az aranyművesek szemével Avar kori a Korona Egy ötvöscsoportnak (Csömör Lajos, Ludvig Rezső, Lantos Béla, Poor Magdolna) már a Korona hazahozatalakor feltűnt, hogy bizonyos technológiai-aranyműves szabálytalanságok vannak nemzeti jelképünkön, melyek ellentmondanak az eddigi művészettörténeti és történetírási vélekedéseknek. Ez az ötvöscsoport a Korona Bizottság és Köpeczi Béla művelődési miniszter engedélyével két ízben is megvizsgálhatta a magyar államiság ezeréves szimbólumát, Magyarország Koronáját. A csoport vezetője, Csömör Lajos a vizsgálatok eredményéről összefoglaló tanulmányt írt, melyet könyv alakban a Vay Ádám Múzeum Baráti Köre nemrég jelentetett meg. A könyv 191 oldalon 131 ábrával mutatja be a vizsgálati eredményeket és következtetéseket. A koronakutatás történetében ez az első olyan könyv, mely pontos és részletes méréseken alapuló adatokat közöl. A koronavizsgálatok történetében az aranyművesek által végzett vizsgálat korszakalkotó, hiszen nem a történészek és művészettörténészek szemével nézték a Koronát, hanem a készítő, az aranyműves technológiai és anyagismeretei alapján vizsgálták. A magyar és egyetemes jelképekből felépülő magyar nemzeti jelképről az utóbbi évszázadban sok tanulmány, könyv és vitairat keletkezett. Az utóbbi évtizedek tudományos igénnyel mérhető megállapításait a következőképpen foglalhatjuk össze: A Korona egy latin és egy görög részből áll. A két rész két helyen és különböző időben készült. A mai Koronát az elveszett pótlására „tákol- ták” össze. A Korona mindkét része jóval Szent István halála után készült. A Korona abroncsán (széles, szabálytalan gyűrű alakban meghajtott pánt, mely a Korona alsó részét képezi) nyolc csodálatos zománckép van. A Korona készítési korának meghatározása szempontjából a nyolc zománckép közül sarkalatos szerepe van a Dukász Mihálynak olvasott „Duk”, a Konstantinnak olvasott „Kon” és az I. Gézának mondott „Geobi- cász” (a felirat Turkia hívő királyának mondja!!) feliratú, képeknek. A kutatók eddigi elgondolása szerint ez a háf’öm uralkodó 1074 és 1077 köpött uralkodott együtt, így kézenfekvő, hogy a Korona Csak' ebben az időszakban készülhetett. Az aranyműves Vizsgálat Után kiderült, hogy a Konstantin görög császárt ábrázoló kép más méretű, mint a többi, túlságosan kifeszíti foglalatát, így a foglalatot nem is tudták szabályosan ráhajtani a kép szélére. A foglalat erősen gyűrött, ki- és behajtogatás nyomai látszanak, bal felső és jobb alsó sarkán a foglalat széle kiszakadt, így ebben a foglalatban a Konstantin képe előtt már volt egy (esetleg több és más) kép, következésképpen ez a kép nem lehetett rajta a Koronán, mikor az elkészült. Mielőtt Geobicász képe a Koronára felkerült, levágtak belőle, foglalatát bal alsó és jobb felső sarkánál megbontották (a képen is meglátszik a szúró-véső szerszám nyoma), így ez a kép sem lehetett eredetileg a Koronán. A Dukász Mihályt ábrázoló képről is kiderült, hogy később szerelték át a Koronára, hiszen méretei több milliméterrel nagyobbak, mint a foglalat belső mérete, sőt magassága miatt nem is tudták teljesen befoglalni, így a foglalat alsó falát kivágták, majd Tamás apostol képét átfúrva a Korona keresztpántjához szegecselték. Több más bizonyító erejű tény mellett (melyeknek . ismertetésére most itt nincs lehetőség) így is tényként fogadhatjuk el, hogy a három uralkodónak a zománclemeze utólag került a Koronára, így ezek a Korona korát nem határozhatják meg, esetleg csak azt a tényt rögzíthetik, hogy ebben az időben (1074—1077) már létezett. A Korona keresztpántjáról (az abroncsra boruló négy pántból és az ezeket összefogó négyzet alakú lapból álló részét nevezzük keresztpántnak) az eddigi kutatás azt feltételezte, hogy eredetileg . tizenkét apostol képe volt rajta a mostani nyolc helyett, a hiányzó négy apostol képét valamikor eltávolították, tehát a keresztpántot megcsonkították. Ezek az apostolokat ábrázoló zománclemezek valamikor sík tárgyra voltak szerelve, és csak később kerültek a keresztpántra. Tudvalévőén zománcképet hajlítani nem lehet, tehát ha csak egy képet is lehet hajlított állapotban találni, akkor biztos, hogy az apostolképek a keresztpántra készültek. A vizsgálat során meg is találták János apostol képét hajlított formában, így bebizonyosodott, hogy a keresztpánton levő apostolképek eredeti helyükön vannak. Az is kiderült, hogy a technológiai-technikai szerkesztés miatt a pántok nem is folytatódhattak, így nem is vághattak le belőlük. A Korona egységéről eddig alkotott véleményekkel is vitába száll a könyv szerzője. Megállapításai szerint sem az abroncs, sem a keresztpánt önállóan koronaként nem szerepelhet. A méretazonosságok is a két rész összehangolására, együttes tervezésére utalnak. A fő méretek kerek egységekben való meghatározása tudatos tervezést jelent. A méretazo- nosságokon kívül a hüvelykrendszer és az aranymetszés arányrendjének megléte is a Korona szerkesztésének a jele. A technológiai és művészettörténeti párhuzamok felkutatása nem várt eredményt hozott a kutatás számára, ugyanis a XI. században készített tárgyak között csak olyan párhuzamokat találtak, amelyek valamely nagyobb tárgynak az alkotóeleme, és feltehetően egy-ikét évszázaddal hamarabb készült, mint az a tárgy, melybe beépítették. így célszerűnek mutatkozott a Korona technológiai párhuzamait az avar korban keresni. A technológiai folyamatot alkotóelemeire szétszedve és gyártási (kivitelezési) sorrendbe állítva sikerült olyan tárgyakat lelni, amelyek kétséget kizáróan hitelesítik a Korona készítési korát, tgy jutottak el a könyv szerzői azokhoz az avar kincsekhez, melyeket még Nagy Károly raboltatott el a IX. században az avaroktól. Ma ezeket a kincseket nyugat-európai múzeumokban, kolostorokban őrzik. A párhuzamok alapján a szerzők úgy vélik, hogy a Koronát az avar korban, 800 körül készíthették avar (esetleg más keresztény) uralkodó számára, összefoglalva, a mérések és a szakmai elemzés szerint a Korona: egységesen tervezett, a „két rész” egy időben és egy műhelyben készült, Szent István idejében már megvolt, egy avar ötvösműhelyben a 700-as évek végén, vagy a 800-as évek elején készülhetett. Varga Béla a Vay Ádám Múzeum igazgatója LÁTOGATÓBAN Dr. Bodnár Lóránt „A cigány nők terhességeit és magzataik méhen belüli fejlődését befolyásoló társadalmi-egészségügyi tényezők Szabolcs-Szatmáfrban” címmel védte meg kandidátusi disszertációját. Amikor telefonon találkozóra invitáltam, arra hivatkozott, hogy szabadságon van és a gyerekre kell ügyelnie. Nyíregyházán, a szép családi kertes ház emeleti — ahogy ő mondja — egyszemélyes könyvtárában telepedtünk asztal mellé. Mónika a negyedikes kislány az apu felügyelete mellett a német nyelvvel, ismerkedett. Amíg Bodnár doktorhoz igyekeztem, azon tűnődtem: vajon miért is választotta disz- szertációja témájának a cigányokat, a cigány nőket, anyákat, magzataikat? Egy bizonyos, s ez azonnal kiderült: családcentrikus, gyermekszerető ember. Miért? — Kezdjek dagályos szöveget mondani? Említsem, hogy a család a társadalom alappillére? S hogy újra „divat” erről beszélni? — gondolkozik hangosan. Korábban tizenöt esztendeig volt Nyíregyházán a megyei kórház szülész-főorvosa. Rengeteg izgalmat élt át. Vajúdó anyákon segített biztatva őket, hogy új életek szülessenek. Éjszakai ügyeletek feszített munkatempójában sokszáz újszülött érkezett vigyázó kezei között a világra. — Jelenleg mint a megyei tanács vb egészségügyi osztályának helyettes vezetőjének is elég feszített a munkatempóm. Számomra mindig a család adott és nyújt ma is biztonságot, megnyugvást. Körülöttünk a könyvespolcokon 3 ezer kötet. Az asztal bal sarkán egy könyvre pillantok. „Évszázados küzdelem hazánk egészségügyéért.” Ez most állandóan keze ügyében van. Készül Szabolcs-Szatmár megye monográfiája: ebben ő írja az egészségügyi részt szerzőtársával, dr. Fazekas Árpáddal. De ő szerkeszti a História Medica kiadványt is. Éppen e napokban jelent meg belőle az első kötet „Megyénk híres gyógyszerészei” címmel. Bodnár Lóránt orvos. Szülész-nőgyógyász szakorvos, társadalomorvostan szakos, s szakíró orvos is. Eddig 90 tudományos munkája jelent meg itthon, az NSZK-ban és Angliában. A cigányság egészségügyével foglalkozó tudományos munkáinak száma több mint negyven. Az ország különböző városaiba hívják. Előadást tartott kandidátusi témájából egyebek között Szegeden, Veszprémben, Cegléden, sok-sok városunkban, településünkön. Tiltakozik a tudós titulus ellen. Gyakorló szakembernek vallja magát. A szakmájával való foglalkozást szenvedélyes hobbijának is tekinti. És itt derül fény a titokra. — 1975. december 31-én kerültem a megyed tanács vb egészségügyi osztályára, mint az anya-csecsemő védelmet irányító főorvos. Munkám nem csupán a szülészeti és gyermekgyógyászati ellátás fejlesztésére, tervezésére és összehasonlítására irányult, hanem a megye akkori kedvezőtlen demográfiai folyamatainak megismerésére és kedvező befolyásolására is. Ebben az időben Szabolcs- Szatmárban a csecsemőhalálozás 40 ezrelék (!) volt, 25 százalékkal magasabb, mint az országos átlag. Első feladatomnak tekintettem, hogy az okait keressem és feltárjam. Kutatásaim során ismertem fel, hogy ebben a jelenségben döntő tényező a cigányság részvétele, a cigány csecsemők magas halálozása. Akkoriban a cigány csecsemők halálozása meghaladta a 60 (!) ezreléket, míg a nem cigányoké 33 ezrelék volt De rendkívül kedvezőtlen volt a cigány nők 25—30 százalékos koraszülési aránya is, szemben a nem cigányok 10 százalékával. — Hangsúlyoznom kell: mindezekről addig nagyon keveset tudtam, amíg a szülészeti osztályon dolgoztam. Nekem is az_ volt a- véleményem korábban a cigányságról — mint sok kollégámnak abban az időben —, hogy a magas csecsemőhalálozás és a kora- szülési arány kizárólag a cigány mivoltban, továbbá az értetlenségükben, az igénytelenségben és egészségügyi ellátással való szembenállásukban keresendő. Szabolcs-Szatmárban körülbelül 43 ezer cigány él. Évente 1500—1600 cigánycsecsemő születik. Évente mintegy 400 volt a koraszülöttek száma. Ez jelentősen befolyásolta a megye egészségügyi eredményeit. Bodnár doktor kutatásai során 6500 cigányanya terhes törzslapját és félezer (!) cigánycsecsemő elhalálozásainak áz okait vizsgálta meg. Hét esztendeig tartó kutatásainak eredményeképpen vált világossá számára, hogy a cigányság kedvezőtlen egészségügyi állapota a következménye, de részben oka is évszázados elmaradottságuknak, hátrányos helyzetüknek. — Kétségtelen személyes siker a kandidátusi fokozat. Én azonban sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítok annak, hogy kutatásom eredményeit nem csak a megyében, az országban is megismerték a szakemberek. S hogy a cigányság egészségügyi állapotával való törődés, foglalkozás az érdeklődés fókuszába került, és a gyakorlat számára is hasznosítható módszert terjeszthetünk el a megyében. — Szólna ezekről? — Elsőként említeném azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a megye egészségügyi dolgozói, különösen az a 300 védőnő tett, ailoik jelentősen elősegítették a cigányság családtervezését. A cigányságról szóló információs rendszer kialakítása a terhesgondozást javította. Azóta nőtt a terhespatológiai osztályon ápolt cigány nők aránya. A leglényegesebbnek azonban azok az eredmények, amelyeket a cigány lakosság egészségügyi nevelésében értünk el. Ennek központi kérdése a higiénés viszonyok javítása, az optimális magzati fejlődést elősegítő életvitel, szokások és magatartásformák alakítása. Természetes, mindehhez szükség volt arra a változásra, amely a cigányság gazdasági, kulturális helyzetében bekövetkezett. Hitvallását és csaknem évtizednyi kísérleteit nem összegzésként említi. — Szabolcs-Szatmárban 1972-ben a cigány gyerekeknek mindössze 2,1 százaléka járt óvodába, most 70—80 százalékuk. Akkor a cigányoknak több, mint a fele lakott telepeken, ma alig 10 százalék. És abban az esztendőben a cigány nőknek mindössze • 10 százaléka védekezett a nem kívánt terhesség ellen, manapság mintegy 60—70 százalék. A 60-as évek végén a cigány nőknek csaknem egyharmada jelentkezett idejében terhes tanácsadáson, most 60—70 százalékuk. S ami a legfontosabb: a kedvező társadalmi-gazdasági változások és a jobb egészség- ügyi ellátás komplex hatása eredményeként a cigánycsecsemők rendkívül magas halálozása a 80-as évek elejére a felére csökkent. Megkezdődött a gyerekek későbbi fejlődését hátrányosan befolyásoló magas koraszülési arányok javulása is. — Számomra egyértelműen tisztázódott: az egészségi állapot kedvezőtlen voltáért, a magas koraszülésért és csecsemőhalálozásért egyértelműen a környezeti tényezők a felelősek. Kutatásaiból ennek bizonyítására két példát említ. — Vizsgáltam a cigány csecsemők kora- szülési arányát a családok szociális helyzete szerint. Ez a legrosszabb viszonyok között élő családokban 43 százalék volt, ám ott ahol a szülők szakmunkások stb. csak 14 százalék, alig több, mint a nem cigányoknál. A másik: megnéztem, hogyan alakulnak a hátrányos életvitelű nem cigány anyáktól született csecsemők fontosabb jellemzői. Eszerint az átlagos születési súlyuk, a koraszülési arányuk rosszabb volt (!) mint a cigányság egészéé. Tudományos kutatásai nyomán vajon milyen következtetésre jutott Bodnár doktor? — Nem a cigány mivolt, hanem az évszázadokon át .elszenvedett kedvezőtlen gazdasági-társadalmi, kulturális, egészségügyi hatások. Csak ezek javításával érhetjük el, türelemmel, fáradhatatlan munkával, hogy a cigányság egészségügyi állapotában döntő változások következzenek be. Ezért mind- annyiunknak munkálkodni társadalmi-emberi kötelesség. Farkas Kálmán Nem az a döntő, hogy cigány Képzőművészeink vázlatkönyvéből Soltész Albert: ülő női akt (szén és kréta)
