Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-29 / 203. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET A gyónásért adóz — Hogyan tekint ön a Szovjetunióban most folyó demokratizálási folyamatra, a nyíltság megszilárdulására és miben látja azok nehézségeit? — A dolog azért bonyolult, mert nem mindenki támogatja ezt a folyamatot. Mert a nyíltság mindenekelőtt nyílt verseny, amelyben minden, ami tehetséges, élenjáró magától értetődően legyőzi azt, ami harmadrendű, megcsontosodott és zavarja előrelépésünket. Érthető, hogy ellenzik a nyíltságot és az egész átalakítást a tehetségtelen emberek, akik érdemtelenül foglalnak el magas tisztségeket. Ez a tiltakozás szerintem nem annyira ideológiai, mint — hogy úgy mondjam — biológiai jellegű, és nem kell rá tekintettel lennünk. A nyugati rendszerekkel ellentétben valóban nyitott társadalmat, igazi és nem látszatdemokráciát kell teremtenünk. Ehhez le keli küzdeni a különféle formákban jelentkező ellenállást. De gondoljunk csak az elmúlt nehéz időkre, amikor a fiatal szovjet államot körbevették ellenségei, belül pedig a polgárháború és a pusztulás emésztette. Lenin akkor is teljesen nyíltan beszélt a bürokráciáról, a vesztegetésről, a spekulációról, és ezzel megfosztotta ellenfeleinket ezektől az érvektől. Ma, amikor államunk a világ egyik nagyhatalma, még kevésbé kel' tartanunk az önkritikától. A szembenállásnak van egy másik formája, amely társadalmunk több rétegének pasz- szivitásával magyarázható. Nincs károsabb annál, amikor mindenki egyformán szavaz, minthia tehetetlenségből tereié. Az ilyen formális szavazás aztán akarva-akaratlanul az egységesen elfogadott határozatok szabotálásába fordul. A nyilvánosság természetesen nem lehet öncél, nem válhat olyan emberek eszközévé, akiknek nincs mit mondaniuk. Az értelmetlenül fecsegő sem- mitmondásnak nem vagyok híve. Azt a nyilvánosságot becsülöm, ami cselekvési energiává válik. — Nem gondolja, hogy a Beszélgetés Jevtusenkóval Jevtusenko portréja Kiss Tamás: Egy tujafához Abban a városkában, ahol valaha megszülettem a házak alól már útra keltek o lábak, a nyitott árkádok, verandák szobákká alakultak, nagy üvegfalak fénylenek rajtuk, és a csavargó őszi szelek esténként bekiabálnak. Városiason élnek az emberek, hűvös elektrifikált fényben, kissé céltalan, dideregve. Szülőházamról is lekerült már a hűs levegős nádtető, pedig alatta egy kánikulában hófehéren illatozott a tavalyi téli szalonna. Eltűnt mennyezetünkről a biztonságot ígérő, tonnányi szálfafenyő-hosszú mestergerenda, de áll a ház boldogan, szépen, felmagasodva. És megvan a fa: a hatvan esztendőknek előtte gyermeki hittel magamültette tuja. ö tájol most, tőle tudom, hogy hol is állott egykor a gang, a kamra, a pince ... ö tujafám, te szűrted át fölöttem este a holdat, zöld pikkelyleveleddel, sudár piramid alakoddal, most te vezetsz oda vissza. Beléd fogódzom, hogy a vad zűrzavarokban percnyit hazataláljak, te zöld obeliszk, hódolva megállók előtted. Te vagy az Életfa, és égre magasodva fölöttem, Biota orientalis — kedves Alföldem honi fája. Beutaztam én már Európát azóta, nálad kecsesebbet ám Északhonba se láttam, sőt a suttogó piniák is téged igéztek a nápolyi kertekben ... De hogy élsz még, nem hittem volna — pusztul a lét körülöttünk, és hogy itt vagy most, úgy érzem, veled élek, benned, létem háttere vagy, örökös-zöld, a megmaradás gyönyörű terebélye: bólogass majd, ha csüggedek, szép koronáddal, és ha ráhajlok öregen, remegőn a botomra. Kisújszállás, 1986. ®lillliliillllllilIpl#Sil&SÄPplillill!ÄÄ®ll Szovjetunióban ma lanyhult az érdeklődés a költészet iránt? — Nem hiszem. A gyenge verseket nem olvassák és any- nyi vers „nem szól semmiről”, úgy is mondhatom — „ritmu- sos makulatúra” csupán. Néha rám hivatkoznak, lám, Jevtusenko is abbahagyta a versírást. De én nem azért írok prózát, forgatok filmet, mert csökken az érdeklődés a költészet iránt, hanem az önkifejezés vágyától vezéreltetve. Egyaránt megvannak az előnyei a versnek, a prózának és a filmnek. — Nemrég olvasta fel közönség előtt új elbeszélő költeményét Házunkba nézve címmel. Közéleti töltésű poéma ez, de van olyan vélemény is, hogy ön túlságosan is nyíltan feltárja magánéletét. — Az elbeszélőkéitől még nincs kész. Azért o tam fel, mert érdekel a ke ség reagálása. Lehet, hogj sort kihúzok még belőle, nem szeretem, ha egy i csak a mások leleplezés bátor. A világ könyör elemzését mindig önmagul kell kezdeni. Ehhez nag. bátorság kell, mint példá vesztegetők leleplezéséhez A költőnek fel kell készi arra, hogy a gyónásáért a nia kell. De kell-e önv, más? Szerintem igen. gondolom, hogy az embei átformálását annak első jével, a családdal kell keze Mielőtt az emberiségről be lünk, nem hasznosabb-e konkrét emberről, gondja köztük magánéleti problér ról beszélni? A költő nem hat oda mentori pózban o Csizmadia Attila: Segesvári utcarészlet (fametszet) N emcsak a magam nevében elmélkedem alább. Századunk har-> mincas évei során világrasze- rencsétlenkedett férfitársaimat is képviselem, amikor ecsetelni kezdem felnőtt lányainkkal kapcsolatos helyzetünket. Közelebbről azt, hogy miként kell viselnünk magunkat, ha óhajtjuk, hogy ránk figyeljenek. Akadnak persze közülünk — 6 boldog együgyűség, illetve sajnálatos beképzeltség — oly atyák, kik érezni kezdték, úgy a felsőáltalános iskolai matektanulás bekövetkezte idején, hogy tudományaikkal valami nem stimmel. Ettől kezdve aztán engesztelhetetlenül szorgalmazták, hogy leányuk, s általában ki-ki tisztelje a tekintélyüket. Vagyis azt, amiért senki nem süvegei meg senkit. Kivéve, ha maga is a tekintélytisztelők ostoba és álszent csoportjához szeretne tartozni; minél hamarább. Ezekkel az atyákkal nem tudnék mit kezdeni. Én a lehetetlen, vagyis a tekintélyre köpő apákat szeretném pártolni eszmefuttatásom alatt. A félelemből szeretés megkí- vánása, valamint a kicsikart alázat — melyek a tekintélytisztelet rögös útját szegélyező vizesárkok — különben és egyszeriben ismét lázadó fiatallá tesz. Ami pedig se barázdált koromhoz, se tisztes homlokomhoz nem illene. Megy viszont az a javasla tóm, hogy őrizzük meg fiata losan könnyed tartásunkat Többféle értelemben. Én, bá — például — rendelkezen úgynevezett teniszkönyökkei noha sem teniszező, sem pedif egyéb dobó-, ütő- vagy pofo zóatléta nem voltam, életen útját emelt fővel járom. His; a könyökízületek kopási könnyebben leplezhető, mint mondjuk egy gerincporcé, mitől bármily fiatalos is lélekben valaki, mint mi, barátaim, testében alkalmasint hétrét görnyed. Illik ezenfelül, töretlen kor- talanságunkat bebizonyítandó, folyamatosan megőriznünk, sőt gyarapítanunk előző korszakainkból ránkmaradt szerelmeink számát. Jó időbeosztással ez sem kifejezetten boszorkányos konzerváló cselekménysorozat. Legfeljebb olykor időt rabol. A tervszerűen beosztott hozzám illő nőkkel nemcsak randevúzni, hanem beszélgetni is kell. Lévén mióta csak úgy szabadon megismerkedtünk velük ti- zenkét-huszonkét-harminc- egy éve, ők is megértek egyet s mást férjeikkel, gyermekeSzéchenyl István szorgalmazta KM Thália temploma 150 éves a Nemzeti Színház Kevés intézményünket kényszerített olyan keservesen kátyús-göröngyös útra a históriai sors, mint a Nemzeti Színházat. De azért mégis — vagy éppen ezért — ünnepeljük meg kivételes kegyelettel születésének másfél százados évfordulóját. • Mint oly sok történelmi értékű kezdeményezésnek, a Nemzeti Színház alapításának is Széchenyi István volt az egyik titáni szorgalmazója. Mellette Fáy András, Döbrentei Gábor, Földváry Gábor bábáskodott nagy eréllyel, de a közös szándékot szenvedélyes nézetkülönbségek keserítették a tekintetben, hogy hova is emeljék Thália templomát a nemzeti művelődés üdvére. Széchenyi,' Pest vármegye közgyűlése megbízásából, igen gondos tervet munkált ki a megvalósítás pénzügyi mikéntjéről, de kötötte magát ahhoz az eltökéltséghez, hogy a nemzet színháza a létesítendő állandó híd közelében, ama területen emeltessék, ahol ma a Tudományos Akadémia palotája áll. Igen ám, de hol volt akkor még a híd! Csaknem másfél évtized múlva kezdték építeni, holott a színház létesítésének szándéka már sokkal előrehaladottabb szakaszba lépett. Aligha vétünk Széchenyi emléke ellen, ha utólag elmondjuk, hogy Földváry Gábor Pest megyei alispán elképzelése sokkal életképesebbnek bizonyult. Holott javallata az építés helyét illetően mély megrökönyödést váltott ki a liberális mágnásokból és köznemesekből. Maga Széchenyi dúlt felháborodással szemétdombnak nevezte az ajándék területet, s még Vörösmarty Mihály is rosszallón vélekedett róla. Igaz, ami igaz, a megbotránkozásnak volt némi alapja a korabeli helyszín és a hozzá kapcsolódó állapotok ismeretében. Grassalkovich Antal herceg nem tartozott ugyan a liberális mágnások közé, de jóakaratú és honszerető ember lévén, telket ajándékozott a leendő Nemzeti Színháznak, mégpedig a Hatvani kapun kívül, ahol a Miskolcra, Kassára vezető országút kezdődött. Ez a hely ma a főváros egyik legforgalmasabb pontja, szemben az Astoriával, telezsúfolva újságos, könyves, gyümölcsös, hamburgeres pavilonokkal. Na de akkor! Kívül a várossorompón, por, sár, piszok, bűzlő árkok, gyanús lebujok a Gnassalkovich-ura- dalom fatelepe körül. A korabeli városi élet csavargói, tolvajai, mindenre kapható lumpen naplopói ittak, verekedtek errefelé. Mégiscsak istenkísértés erre a fertőzött földre építeni a nemzeti színjátszás magasztos palotáját! Hanem a gyakorlati élethez jobban értő, közigazgatási erélyben rátermett és céljában vasakaratú Földváry Gábor szembeszállt mindenkivel. Hajthatatlan- ságával és ügyes diplomáciájával még az Országgyűlés huzavonáját, sőt a nagyhatalmú József nádor rosszallását is közömbösítette, közben pedig szinte forintonként koldulta össze a százezreket a Zitterbarth Mátyás pesti építőmester által készített terv kivitelezésére. A megszállottságig önfeláldozó alispán maga tette meg az első kapavágást 1835. szeptember 28-án mindenféle ünnepi hűhó nélkül, és ettől kezdve csupa idegtépő harcok sorozatává lettek a munkálatok. S csodák csodája, ahogy kezdett alakot ölteni a színház, környékén úgy nőtt a rend, szűnt meg a karabeli alvilág. Az akkor százezer lakosú Pest polgárai kezük munkájával pótolták a hiányzó pénzt és a rendet, szorgalmat kedvelő népesség elmaradhatatlan szokása lett, hogy sétáin érdeklődéssel nézegette, miként halad .teátrumuk építése. Nekiláttak a város szakiparosai a munkának, és ha a tervezett határidőre, 1837 húsvétjára nem is, de nyár végére elkészültek a munkával. Asztalosok, kárpitosok, bádogosok, festők dolgoztak versengve, a szabó céh a ruhákat, a csizmadia céh a lábbeliket készítette el ingyen a színházavató bemutatóra Voltak, akik lelkesedésükben messze erejük fölött vállaltak áldozatot, olyany- nyira, hogy nagylelkűségük miatt házuk eladására kényszerültek, de panaszszót egy sem hallatott. Hihetetlen változáson ment át a várossorompón túli környék a színház megnyitására. Zászlódísz, virágokból font girlandok, fénylő rend mindenütt. Maga a nézőtér fulladásig megtelt, kint pedig fegyelmezett áhítattal fogta körül az épületet a sokadalom, amikor megkezdődött az „Árpád ébredése” című előjátékkal az avató díszelőadás 1837. augusztus 22-én, estéli 7 órakor. A szerző: Vörösmarty, aki kezdetben berzenkedett a felépítendő színház helye ellen. Most boldog volt és meghatott, miként Széchenyi konok ellenkezése is feloldódott az általános öröm láttán. Iszlai Zoltán: Lehetettel
