Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-20 / 144. szám
I ban és étkezővilla, szintén ugyanígy ültek együtt, ny, akinek az ágyába éjjel került, jó előre itt róla mindent — ba- ;ymást váltva kapaci- agy vigyorgások köze- Sjfél iis elmúlt már, borosüvegekkel fölsze- : elvonultak a már erő- kadozó hangulatú, ki i szervezte házibuliba, tem is emlékszik, leg- a lány haja maradt nne, a rövidre nyírt, j. Éveken át téma volt Bodó „beavatása” ... ivés alkalom, ha azóta látták, újra és újra ; az esetet. jvai, mikor lesz meg a Bodókám? — fordult ocó. — Akkor megke- íeked azt a kis feketét, izentelt annak Idején, /látót tarthatsz vele. .pott a nevetés és csak itt, amikor a -töhbiek . már ismerős pír elön- arcát. Tiltakozva szórttá volna a száját, de .éfojtotta a védekezést, e dumálj, értem én, •m viheted haza a nő- anyukád szívrohamot ibban a minutában. ibiek felé fordult, és égteljesen hunyorított, lodóhoz hajolt, gondod van, csak for- öreg Jocóhoz, Bodó- ■ Kulcsot kapott elő a bői és meglóbálta az ilött. — Itt a menny- lulcsa! Ma éjszakára a in hétkor megyek ki Laciékkal a víkendhá- esz egy kis buli náluk, kozóan körülnézett. A egy pillanatra megme„Alázatos kérésünk arra irányulna, hogy yenné kezében igazságos ügyünket../' Apagyi aratómunkások levele 1934-ből „A fű lehajiik a és megmarad” Sütő András hatvanéves Értékes gyűjtemény birtokába jutott nemrégiben a Jósa András Múzeum. Szekjü László, a megyei tanács garázsának szerelője ajánlotta fel a történeti gyűjtemény számára nagyapjának, Szekfü Pálnak levelezését, iratait. Ezekből tudjuk, hogy Szekfü Pál az I. világháború előtt béresfáú, majd kocsis volt az apagyi Bürger István földb ér lőnél. Harcolt a világháborúban, fogságban is volt, hazatérte után pedig aratómunkás lett Apa- gyon. 1923-ban az aratómunkások vezetője volt Majer Ernőnél. A következő nyáron már Harstien Endre gazdaságában látjuk viszont, ahol eredményes aratósztrájkot szervezett az aratórész felemelése érdekében, Aratórészhez jutni a 30-as élvekben nem volt könnyű dolog. Sok volt az aratómunikás, nagy a konkurencia. A munkaadók ezt kihasználva az aratórész juttatása fejében az aratás után több nap ingyen- munkát követeltek a hordáskor és csépiéikor, de az sem volt ritka, hogy az aratómunikás és csalódja ingyen t dolgozott a krumbliiszedéskor Vagy a válogatáskor. (Az aratórészt egyébként úgy számolták, hogy a learatott és keresztekbe rakott gabonáiból minden 10—12. kereszt. az aratómunkést illette.) Az alábbi levelet 1934-ben írta Szekfü Pál, s ebben a munkaadók önkénye ellen próbál védelmet kérni, keresni Szabolcs vármegye főispánjánál. „Nagy méltóságos uram! Bízva kegyelmességed minden kori igazság szeretteiében és meg értésében kérésük fel kérő szavunkkal mi Szabolcs megye apagyi arató munkások. Alázatos kérésünk arra irányulna, hogy venné kezében igazságos ügyünket, hogy ha nem is szabó.lyoza a törvény az arató és a munka adó közöli szerződéseket, de bízva Nagyméltóságod erkölcsi tekintélyében meg nyuiktatóisunkra volna, ha kezébe Venné a mi nyomorult sorsunkat. Apagyon mint egy százötven arató munkás ál szerződés nélkül mert a munka adók olyan alacsonyra szabta munka bér revedtek. Aztán kitört a röhögés.- — Bodókám, aztán csak sorban engedd be a nőket. .. — Milyen széles az az ágy, Jocó? Elfér rajta Bodó két nővel is? — Ojjé! Csak csendesen kell dolgozni, mert vékonyak a falak. — Koszi, Jocó nagyon rendes vagy! Hánykor jössz be holnap? Hová tegyem a kulcsot? — azzal kikapta a kezéből. Hirtelen csönd lett. Aztán még vadabb lárma támadt. A szőke bajuszú tátott szájjal röhögött, és elkapta Bodó csuklóját. A magasba emelte a kezét, amelyben a kulcsot szorongatta. — Emberek, ez a Bodó egy nagy sumák! Előjegyzése van a nőknél, csak a helyiséggondok tartják vissza a folyamatos párzástól! — Fuldokolva csapta le a kulcsot szorongató kezet. Jocó arcáról lassan lehervadt a vigyor. — Tényleg kell? — Persze. Tulajdonképpen már akkor mondani akartam, amikor átültél, mert hát én is hallottam, hogy megkaptad a lakást... Ahogy jöttél, azelőtt tíz perccel ment el a csaj, de este találkozunk. — A szentségit! Na, jó, én tényleg elmegyek éjszakára. Ne csinálj nagy kupit és ne törölközzetek a függönybe — nevetett föl kissé kényszeredetten. Enyhe kétkedéssel fürkészte barátját, aztán megrántotta a vállát. — Reggel dobd be lent a postaládába. Annak a kulcsa nálam van. Az ABC-ben ő volt az utolfejében képtelenek voltunk szerződést írni. A helyzet az hogy mi a szomszéd községben lévő szerződést kértük magunkra nézve kötelezőnek de észt a helybeli gazdaságok vissza utasították hanem hatalmi dacból megfenyegete a munkásokat hogy csak annak ad harmados földet a ki az ők áltatok meg írt szerződést el fogadják, ászt kényszerítő körülmények közöt alá is ír,tűik, de nem a községháznál, hanem a munka adó lakásán vagy pedig kint a tagban történt ez a szerződés miránk nem hivatalos mert annak tartóimat mióg meg sem nézhettük és fel sem völt olvasva így még azt sem tudjuk hogy miinek írtunk alá. Alázatos kérésünket az »táblaikban adjuk elő hozónk három kilo méter távolságra fekvő Levelek^ községben kötőt hivatalos szerződés másolattát közöljük Nagy méltóságodnak. Tizen egyedik keresztből való reszelés az egész aratásra kettő kiiló szakma és ők nálok nincs uzsora azaz naptoltés ingyen és sem krompliváilogatós nincs, és aratás befejeszte után azonal a riészt össze hordandó és elcsiépelendő. És még ezen igazán gazdaságok részére úgy szólván sémi anyagi meg terheltettést nem jelentő kívánságunkat sem értékelték. Mi midőn, kívánságunkat elő adjuk az vezettet hogy a helyi viszonyok nem mások mint a Leveleki gazdaságokban csak az ot lévő szerződést kértük magunkra nézve kötelezőnek. Alázatos kérésünk az hogy tekintse Nagy méltóságod nyomorult szegénységünket, igaz magyarságunkat fogadjon védelmiében bennünket. Apagy 1934 VI 6. Maradunk alázatos hívei 45 munkás” 'Hogy mi lett a levél és a kérés sorsa, arról nem tudunk, de az biztos, hogy ebben az időben számtalan aratómunkás fejében fogalmazódtak meg hasonló gondolatok, s születtek hasonló levelek szerte az országban. Bene János Ha Sütő Andrásról beszélünk, sohasem csak róla van szó. S elérhet-e ennél többet egy író? Elérhet-e többet annál, hogy már életében jelkép lesz? Sütő András nagy úton — ezzel a címmel köszöntötte őt évtizede irodalmunk egyik legnagyobbja, az előtte járó nemzedék koronázatlan feje: Illyés Gyula. S kimondta, amit annyian gondoltak: „A jelenkori magyar irodalom egyik legnagyobb vigasza Sütő András”. S mivel azóta nemcsak Ily- lyés, de annyian mások, vigaszok szintén, eltávoztak közülünk, az ittmaradókra még töhb feladat hárul. Tudván tudja ezt Sütő András is, s a bölcsőhely, a nemzet és az emberiség parancsait egyaránt számításba véve dolgozik. Sütő András az erdélyi Mezőség Pusztakamarás nevű falujában született 1927. június 17-én. Életében a fordulatot 1945 hozta meg. Rendkívül hamar fölfedezték, s valóban az iskolapadból került szerkesztőségbe, vált szinte egyik évről a másikra nemcsak ismert, de elismert íróvá is. Gyors karrierje, két Állami díja szinte kínálja a párhuzamot a hazai irodalmi élet jelenségeivel, a fényes szelek nemzedékének útijával. Abban is,, hogy a siker túl gyors volt, s az író még nem mindig tudott megfelelni a szákma igazi követelményeinek. Ezért volt szükségszerű a felismerés a valódi tehetségeknél az ötvenes évek derekán: változtatni kell az írói eszközökben s a szemléletben is. Eddig párhuzamos Sütő András útja a magyarországi fejlődéssel, de innen kezdve eltér attól. Az írói váltás szükségességének felismerésétől a váltás kidolgozásáig majd másfél évtized telik el nála. A tanulás és a tájékozódás időszaka ez, s hogy mennyire só vásárlók egyike, mór kulcscsal a kezében állt az ajtónál egy eladó. Sietve átvágott az utcán, Esti Hírlapot ként az újságostól. Óvatosan körülnézett és lazán belerejtette a félliteres üveget. Amikor a lift megállt a hatodikon, furcsa görcs állt a gyomrába. Kikémlelt a lifitaj- tó mögül, végignézett a folyosón. Üres, állapította meg felsóhajtva. Csak ne jöjjön ki senki valamelyik lakásból... Megörült, amikor rájött, hogy csaknem a lifttel szemközti a Jocó ajtaja. Szinte átugrotta a folyosót és sietve nyitotta az ajtót. „Ez az: külön-külön kell jönni, így jó a konspiráció, nem tudják akkor, ha csenget a lány, hogy...” Fújt egyet, görbén elmosolyodott. Bezárta az ajtót maga mögött, villanyt gyújtott. A szobában csakugyan jókora fnanoiaágy terpeszkedett. Lehuppant a szélére, és könbe- járatta a tekintetét, Elidőzött a falat uraló hatalmas plakátnaptáron. Hosszan szemlélte a rőt sziklának támaszkodó ragyogó barna bőrű nőt. Levette a szemét a szikrázó gyémánt- csöppekkel kirakott mellekről, és gyorsan kibontotta a papírból a pálinkásüveget. Erőlködve csavarintotta le a kupakot, mohón meghúzta az italt. Krá- kogva nézett újra a nőre, nagyokat fújtatott. Megrázta a fejét, aztán a szobától üvegfallal elválasztott kis főzőfülkébe lépett. Hosszan bugyo- gott a cseresznyepálinka a lefelé fordított üvegből. Sokáig engedte a vizet utána a mosogatóba, majd beleszaglászott a levegőbe. Kivett két poharat a konyhaszekrényből, megtorpant a keze a levegőben, önteni is kellett volna beléjük. No, mindegy. Ö rendes és elmosta a poharakat... Az üveget és a két poharat a mosogató szélére helyezte, gondosan eligazítva. Elővett iá zsebéből egy bontatlan Marlborót. Feltépte, kivett belőle vagy nyolc szálat, zsebregyűrte. A dobozt (bent a szobában az ágy mellé dobta. A kisasztalra tette az újságot, aztán az ágynak esett neki. Ráugrott párszor összegyűrte a takarót alaposan, majd tessék-lássék kiigazgatta. Az egyik kispárnát begyűrte a másik alá. A für- i dőszaha következett. Egy tiszta törülközőt vett ki a polcról, benedvesiítette, meggyűröget- te. Egyre gyorsultak a mozdulatai, arca kipirult az italtól. A törülközőt ledobta a padlóra, aztán visszament a szobába. Megállt az ajtóban, búcsúzóul még egyszer meggusztál- ta a pucér lányt a falon ... — ... képes volt újságot olvasni, vagy mi! Jó huzatja lehetett a csajnak, mert hiszen Bodó nemigen bírja a piát. Bár lehet, hogy éppen az dobta f el... — Nevetés har- sant az asztalnál. Jocó felpattant és önmagát félbeszakítva Bodó felé lépett. Ö az ajtóból egyenest feléjük indult hanyag léptekkel. — Kösz a Marlborót! — kiáltotta nevetve Jocó. — Azt szántátok bérleti díjnak, te szoknyapecér? Mit iszol? TarnavÖlgyi György Sütő András portréja eredményesen, azt az 1970-től sorjázó művek mutatják. A magyarországi epika és dráma a hatvanas években nagy megújulásnak és ösz- szegzésnek örvendhetett. Sütő András ennek nem volt részese, hiszen amikor újra színre lépett, a hazai irodalom már egy újabb szakaszába ért, s már egy másfajta megújulás lett az igazi tét. Ekkor már nejn a közéleti, a társadalomra figyelő irodalom hiteles értelmezése és művelése volt csak a tét, hanem a nagy erővel színre lépő, a közéletiség helyett elsősorban a személyiségre figyelő irodalom elfogadása, a kétféle tendencia harcának vagy békés egymás meLlett élésének kérdése. S ha innen nézzük Sütő András új- rajelentkezését, ebből a folyamattörténeti szempontból is szükségszerűnek kell látnunk sikerét, ö ugyanis rögtön az Anyám könnyű álmot ígér (1970) című regényével, majd esszéivel és drámáival (Egy lócsiszár virágvasár- Tiapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel, A szuzai menyegző, Advent a Hargitán) is választ tudott adni a magyar irodalom további útjára vonatkozó kérdésre. Nemcsak megőrizte, hanem el is mélyítette, szervesebbé is tette a társadalomra figyelő közéletiséget, de ennek a mélyítésnek, szervülésnek az volt az egyik — ha nem a legfontosabb — élőfeltétele, hogy ugyanolyan intenzíven figyelt a személyiség kérdéseire is. Ha tehát Sütő András igazi jelentőségére figyelünk, akkor nemcsak azt kell látnunk, hogy a romániai magyarság kultúrájának, következésképpen létének őrzője és megújítója, hanem azt is, hogy mindezt egyetemes szinten teszi, olyan esztétikai elvekre támaszkodva, amelyeknek tágas jövőjük van. Nemzeti-nemzetiségit és általános emberit, társadalmi- közösségit és egyedi személyeset egyaránt látókörébe von. Ügy látja, hogy egyiknek a másik nélkül nincs sok értelme. Egyértelműen és ismételten megvallotta viszont, hogy a nagyobb hangsúlyt a közösségi érdeknek adja. Arai nem közösségi ügy, az nem képviselheti igazán sem az elvont-általánost, sem az egyedit. S a közösség ügye számára elsősorban saját nemzetségének ügye. Azt is felismerhetjük tehát Sütő András műveit és azok elsöprő erejű sikerét figyelve, hogy csak átmeneti divatjelenség lehet az, ami az irodalom és a közélet szétválasztásáért száll síkra. Nincs olyan ügy, ami kívül- esik az irodalmon, az irodalom mindenben illetékes lehet. Illyés Gyula híres vízügyi hivatalmetafóráját alkalmazva: ha a szükség úgy kívánja, akár árvízvédelem dolgaiban is meg kell szólalnia az írónak. A romániai magyar nemzetiség, s továbblépve: Közép- és Kelet-Eu- rópa, sőt az egész földgolyó napról napra szolgáltatja azokat az ügyeket, amelyek létkérdéssé váltak. S ilyen helyzetben — miként Sütő András megfogalmazta — „ha csupán Beckett Sámuel úrral kérdezzük: tudja-e uram, hogy ön meg fog halni? — valójában semmit sem kérdeztünk. Legaláhbis a magunk meghatározott sorsának dolgában.” Vagyis: Sütő András modern író a szó legnemesebb értelmében. Nem feledte soha a maga Zágónját, s megszenvedi mindig a maga Rodostóit. De elvisel minden Rodostót, kinek a sors Zá- gont adott. S „a fű lehajiik a szélben, és megmarad”. V. G 1987. június 20. Q Q
