Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-20 / 144. szám
1987. június 20. KM HÉTVÉGI melléklet Színészarcok közelképben „A művésznek erősnek, boldognak kell maradnia a kietlen és kies számok világában. Életet kell teremtenie, az élesztő tüzet kell élesztenie, a remény gyógyító fényét sugároznia az ember felszabadulásának és meggyalázásának heroikus és korcs korszakában. Fel kell mutatni a szolidaritás, a barátság és a boldogság megvalósítható erejét és eredményét (Latinovits Zoltán). A kívülálló szemében színésznek lenni íényt, ragyogást, tapsot jelent. Népszerűséget, közismertséget. Olyan személyt, aki után megfordulnak az emberek. Irigylésre méltó életmódot, hódítások sorozatát, a röpü- lés boldogságát. Ki ne játszott volna el a gondolattal, mi lenne, ha színész lennék. Sok gimnazista évekig dédelgetett terve, hogy a Színművészeti Főiskolára jelentkezzen. Sokan megkísértik a sorsot, az első felvételiig el is jutnak. Hiszen olyan egyszerűnek látszik. Kilép a színész a színpadra, a közönség elhallgat, lesi a művész szavait, ámulva nézi.fergeteges játékát, az meg afféle varázslóként édes-bús hangulatot vagy jókedvet varázsol a nézők szivébe, lelkiébe. Megy ez, mint a karikacsapás. A tapsvihar szinte elmaradhatatlan. Mondani sem kell ez persze korántsem ilyen egyszerű. A siker kulcsa a tehetség mellett a kitartó, hosszú munka, amit fáradság, nemegyszer kudarc és sok-sok csalódás előz meg. Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy nagyon kevés igazán nagy művésznek adatik meg a töretlen sikersorozat, s boldog beteljesedő művészi pálya. Legnehezebb mindenképpen az indulás. A bizonyítás első napjai, hónapjai. Az idei színházi évad befejezésekor néhány olyan fiatal nyíregyházi színészt szólaltattunk meg, akik az első évadot töltötték a Móricz Zsigmond Színházban. TAPS ÉS A LÁZA T Jó év után Magyar Évával a Zrínyi Ilona utca sarkén beszéltünk meg telefonon randevút. Kíváncsi voltam, hogy a Pinokkió jelmezes szereplése után vajon megis- merem-e. Néhány perces várakozás után egy fiatal lány tartott felém. Semmi feltűnő öltözködés, kozmetika. Mintha, diáklány volna. (Nevetve meséli, hogy a múltkarában a Művész presszóban megkérdezték tőle, hogy melyik gimnáziumba jár és a beszélgetés során arról is érdeklődtek szokott-e színházba járni.) Magyar Éva igazán jó évet mondhat maga mögött. A már említett Pinokkió főszerepe mellett Szép Ernő Vőlegény című darabjának a Mariskáját játszotta. Hálás szerepet kapott az őfensége pincérében, a Fekete Péter és az Űrhatnám polgár című darabokba pedig kollégái megbetegedése • miatt ugrott be és szép sikerrel helyettesítette őket. Tegyük még hozzá, hogy az Irma te édes táncait, koreográfiáját is főleg ő tanította be. Nem csoda tehát, hogy elégedett első színházi évadjával. Éva fesztelen, jó társalgó. — Mikor határozta el, hogy színésznő lesz? — Elég későn, csak negyedik gimnazista karomban. Minden egészséges gyermekben megvan a szereplési vágy, bennem többszörösen is megvolt Tíz évig tornáztam első osztályú szinten, balettoztam, sőt Magyar Éva jazzbalettre is jártam. (Ezek után már nem is csodálkozom, hogy a Pinokfció- ban színpadon minden átmenet nélkül pompás hát- raszaltót csinált.) A színház felé néhány igazán (kiváló S*színdarab, színészi alakítás terelte a figyelmemet. Első felvételim nem sikerült, sőt a második sem. Eléggé keserves évek következtek. A Vígszínházban takarítottam, csakhogy Thália papjai közelébe férkőzhessem, majd a Nemzeti Színház stúdiójában gyakoroltam a színészmesterség alapjait. A harmadik felvételim végre sikerült. Minden rosszban van valami jó. A felvételemet megelőző két év alatt megismertem a színházi világot, buktatóit és lehetőségeit. — Nyíregyházát tudatosan választottam. Elhelyezkedésem előtt körbejártam az ország színházait és itt Szabolcsban éreztem, hogy jó a társaság, a közösségi szellem és megfelelő az alkotóműhely is. Ebben nem is csalódtam. A városban is megtaláltam mindent, amire szükségem van. Úszhatok, teniszezhetek, lovagolhatok. Magyar Éva ezután arról beszél, hogy a színésznek mennyire fontos, hogy a teste fizikailag is „jól karban legyen tartva”. A kondicionálás mellett vátlozat- lanu'l balettozik, táncol. Beszédtechnikáját is csiszolja, tökéletesíti. A színészek anyagi megbecsüléséről beszélgetünk később. Elképedve hallgatom, hogy a fizetése — írd és mondd — négyezer forint volt és a pluszokkal is csak ritkán jött össze havi ötezer. (Most emelték a fizetését négyszáz forinttal.) Megtudom, hogy mindezek ellenére megfogadta, hogy a színészi munkának szenteli minden idejét, ámbár előbb-utóbb más' módon is kénytelen lesz pénzt keresni, hiszen ennyi pénzből nehéz megélni. Kérem, hogy meséljen színházi élményeiről. — Fantasztikusan jó gyermekeknek játszani. Nagyon jó, hogy rögtön kimutatják az érzelmeiket. Nekem ez új dolog. Kellemes színpadon virágot kapni. Egyszr egy aprócska gyerek, egy kis Piinokteió-figurát hozott fel nekem a színpadra. Majdnem elsírtam magam. Földi László ' i « tettem neki, hogy többek között arról is szeretném hallani , a véleményét, hogy milyen volt az első nyíregyházi évadja, s milyennek találja az itt folyó színházi munkát, azt felelte, erről Inkább ne beszélgessünk. Később aztán elmondta, hogyan nyilatkazhatnS-ö a kezdő a színházról, aki csak néhány éve színész. Mostanában olvasta Gobbi' Hilda vallomását — mondja. Neki igen, neki hitele van ehhez, mivel ő legalább ötven évet töltött el a pályán. Földi László afféle rosszfiú szerepeket kapott Az atyai ház Gyurkóját, a Bolond Kormosát, Fekete Péter Gastonját, a Szókimondó asszonyság Lefebvre-ét alakította. Erős fizikumú, modern fiatalember benyomását kelti. Bár többször is találkoztunk, a legtöbb kérdésre szűkszavúan válaszol- gat. Kérdezem tőle, mit jelent neki a színház. Mun- « kát — feleli, aztán hallgat. Később hozzáteszi, nem szereti a lila szövegelést, a lelkes .tömjénezést Thália papjairól, meg efféle szövegeket. A színészi munka A rossz fiú Amikor Földi Lászlóval telefonon egyeztettük a találkozásunk idejét, s emlíSimon Mari kemény próbát és sok-sok munkát jelent — egészíti végül is ki nyilatkozatát. A Nyíregyházán töltött egy évről még elmondja, hogy ennyi idő alatt csak ismerkedni lehet, dolgozni pedig majd a második évtől. Színészi pályafutását Jugoszlávia magyarlakta területén kezdte. Már régebben végzett a Színművészeti Főiskolán. Újvidéken és Szabadkán játszott eddig. — Hogy keveredett onnan ilyen messzire? — Személyes kapcsolatnak köszönhetően. Salamon Suba László rendező hívott, hát jöttem. — Filmmel, szereppel, tévéjátékkal nem kecsegtették? — Talán majd annak is eljön az ideje, nem provokálom a sorsot. Földi László egyébként sokoldalú művész. A közeljövőben fog Jugoszláviában megjelenni egy nagylemez, amelynek dalszövegei közül többet ő írt, sőt némelyiknek a zenéjét is ő szerezte. Korábban már jelent meg olyan lemez, amelyiken ő is énekel. Előző tárMolnár Erika sulatának előadásában egy nagy sikerű rockoperát vettek fel lemezre. „Nem bántam meg...” Simon Mari4* dekoratív,^ jó megjelenésű színésznő. (A klubtermünkben folytatott beszélgetés során több férfikollega is be-benyito- gatott...) Ö is korábban, 1983-ban végzett a Színművészeti Főiskolán. Két évig a Vígszínházban játszót^ s egy évig Debrecenben, tavaly ősszel „igazolt” át Nyíregyházára. — Léner Péter és Salamon Suba László kérdezte meg, hogy nem volna-e kedvem ide jönni. Olyan periódusban voltam, hogy szívesen mondtam igent. — Mennyire van Budapesttől Nyíregyháza? — A nagyobb lépés Pestről Debrecenbe volt. Nyíregyháza kisebb ugyan, de nincs semmiféle hiányérzetem. Nagyon szép ez a kis színház, valóságos ékszerdoboz. — Milyennek találja a nyíregyházi, szabolcsi közönséget? —* Csak jót mondhatok. Itt többször játszottam olyan darabban, ami nagyobb közönségsikerre számít, mint Debrecenben. Egyébként ott hét darabban szerepeltem, itt négyben. De azért nem panaszkodhatott^ főleg az évad első felében volt sok feladatom. Földi Lacival együtt vallom én is, hogy egy év után nem szabad ítéletet mondani. Simon Mari egyébként nem szakadt el végleg Pesttől. Lakása is van ott, de kiadta, .hiszen a sok haza- utazgatás sokba kerülne. Olykor hívják filmezni, szinkronizálni. — Nem szabad, hogy Pesten elfelejtsék az embert — ez rosszul esne. Sok örömet szerez viszont a vidéki életforma. Nagyon örül annak, ha az utcán felismerik és kedvesek hozzá az emberek. — A múltkor a virágboltban ismertek fel, és érdeklődtek, hogy meggyógyul-, tam-e már. Itt egyébként is kedvesebbek az emberek. Simon Mari is módszeresen képzi magát. Énektudását fejleszti, tornázik. Szeretne a beszédtechnikáján is javítani, de erre itt nem nagyon van mód. — Nem bántam meg, hogy színésznő lettem, bármennyire is nehéz pálya. Ha nem játszom, ideges vagyok, alig várom, hogy újra szerepet kapjak. A nyári szünetben is keresek erre lehetőséget, legyen az szinkron, rádiós, vagy bármilyen szerep. Nyíregyházán annak örülök a legjobban, hogy többféle színdarabban is próbára tehettem magam. „Türelmetlen vagyok” Molnár Erika Nyíregyházán kezdte el a színészi pályát. A Színművészeti Főiskolát tavaly végezte el. Úgy találta, az itteni színházban rengeteg lelkes fiatal dolgozik és ez felfutóban lévő színház. — Úgy éreztem, hogy itt nem kell sorban állni a szerepekért, bele lehet csapni a közepébe. Rengeteg munka vár rám, ígérték a szerződéskötéskor. — így is történt? — Tulajdonképpen nem panaszkodhatom, bár többet is bírtam volna. Ját- szottam a Bolondban, Az atyai házban, a Lélekharangban, és az Őfensége pincére voltam című darabban. Ez a máshol elhelyezkedett társaimhoz képest nem kevés, de én rettentően türelmetlen típus vagyok, szeretnék rengeteget játszani. — Hogy érzi magát Szabolcsban,? — Én pesti lány vagyok, természetes, hogy eleinte űrt éreztem magam körül. A fővárosban sokkal több a nyüzsgés, információ, esemény, zaj. Sok mindent meg kellett oldanom. Az első hónapok elég furcsák voltak. Rá kellett döbbennem, nemcsak a színházi, hanem a saját életemet is be kell rendezni. Végül is lassan megtalálom a helyem. Örülök, hogy ilyen sokat jelent a munkahelyem, a színház város szellemi életében. — A színházak budapesti országos találkozóján három darabban is szerepelt. Jelentett-e ez a pesti bemutatkozás valamit az ön számára? — Ezek a találkozók ebben a formában nem igen alkalmasak arra, hogy felfigyeljenek az emberre. Más körülmények között, esetleg kisebb színházban játszani hátrány, s így a produkció már eleve veszít hatásából. Ez arra nem elég, hogy Pesten igazán megismerjék az embert. Jobb lenne, ha a kritikusok itt néznék meg a darabot, mint ahogy nemegyszer teszik is. Mindenesetre a színházunkra nézve dicsőség, hogy ilyen színvonalas produkciót tudott bemutatni. — Egy év után hogyan vélekedik a színészmunkáról, mit tart legfontosabbnak? — A tehetség mellett az alázatot. A színház iránti alázatot, ami sok-sok türelmet, megpróbáltatást követel. A produkció megszületése vajúdás. S a színésznek tisztába kell lenni azzal, hogy ez a pálya nem két vagy három évre szól. Magyar Éva, Földi László, Simon Mari és Molnár Erika meghosszabbította szerződését a Móricz Zsigmond Színházzal, a következő évadban tehát újra találkozhatunk velük. ★ A fiatal színészeket az első évi sikereik nem csapták be. Tudják, hogy még sokat kell tanulniuk, ehhez a nyíregyházi színházban megvannak a feltételek. Az első lépések megmutatták a pálya nehézségeit, és mint kiderült, ugyanakkor az értő közönségre is nagy szükségük van, hogy tovább tudjanak fejlődni. „A művész idegérzékeny, szenzibilis, érző-tudó ember. Évmilliárdok távolságát magába sűrítő ember... Az ezerfelé figyelő, az ezer ösztön gyerek frisseségét csodálkodó-töprengő, boldogságot akaró, életet érző gyerek játékát konzerváljuk a szakmánkban”. (L. Z.) Bodnár István Tácsik János grafikája