Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-20 / 144. szám
Egy népművelő portréja Rangot az ismeretterjesztésnek „Akit közéleti ténykedése, társadalmi vagy éppen tiszteletdíjjal fizetett közszereplése összehoz Kocsis Andrással, kétségkívül élménnyel, a jó szervezőről alkotott képpel távozik az eseményről." Vallotta ezt . Vértes Éva éppúgy, mint Róbert J-ászló, s hasonló véleménnyel távozott nyíregyházi találkozóiról Baló György is. Ez a három külpolitikus újságíró — akikkel épp a Kocsis András szervezte előadások jóvoltából beszélgettem, így nyilatkozott erről a fiatalemberről, a Váci Mihály Megyei, Városi Művelődési Központ munkatársáról, akinek precíz munkaköri elnevezése terjedelmes, de így pontos: társadalomtudományi ismeretterjesztési szakelőadó. Tegyük hozzá, immár három esztendeje végzi ezt a rendkívül hasznos, érdekes népművelői munkát, amelynek lényege, hogy olyan embereket hív meg, csábít le a fővárosból ide, Szabolcs-Szat- márba, akik tudományáguk szaktekintélyei, van mondanivalójuk és szívesen megosztják azt a hallgatósággal. Van persze ennek a tevékenységnek egy másik, egy mind nehezebb oldala: összehozni, becsalogatni az előadóterembe a hallgatóságot. A 30 éves Kocsis András útja — családi lakhelymódosítás révén — Borsodból (abaújszántói szülőhely, miskolci tanulmányok. pályakezdés) 83 végén került hozzánk, előbb két hónapra a megyei könyvtárba, majd — éppen, mert vonzotta a társadalom- tudományi ismeretterjesztés — a mai munkahelyére. (Nem lenne hiteles a portré, ha hiányoznának belőle a nyíregyházi diákévek: Kocsis András tanárképző főiskolánkon szerzett magyartanári és könyvtáros oklevelet. • Ma munkájának szerves része a honismereti mozgalom, s ebben — mint vallja — különösen nagy szüksége volt kapcsolatteremtő képességekre. pedig megyén kívülről jött ember számára ez nem is könnyű feladat. Amikor munkához látott, felmérte, mi érdekelheti a mai nyíregyháziakat, milyen programokra várhatja, hogy eljönnek az emberek. És ekkor szinte egymást váltó ritmusban jöttek a sikerek és a kudarcok. No meg egy érlelődő tapasztalatsor, amit szívesen megoszt velem: „Nem mindig az előadáson jelenlévők létszáma kínálja az ismeretterjesztés mércéjét." Jómagam ezt így fordítom le, s ezzel Kocsis András egyetért: Lehetséges statisztikai kudarc, ami voltaképpen tartalmi siker. Ezek között tartja számon a szervezés szakembere azt a találkozását, amikor egy diák megkérdezte tőle — mikor lesz újra ilyen kitűnő előadás, mert akkor ö megint eljön . . . Vagy nagy tekintélyű tévés külpolitikus egyórás nyírbátori késése után a hallgatóság türelmes várakozás után este 11-ig ottmaradt. A kudarcból ' sikerré alakuló esetek egész sorát említi, de az igazi sikernek azt tartja, hogy a politikai, közéleti ismeretterjesztésnek sikerült rangot adni és ezeken ma már 60—80 fős törzsgárda hallgatóság kezd kikristályosodni. A középiskolás ifjúság számára nagy jelentőségű a júniusi hónap, az alsóbb évesek befejezik az évet, a negyedikesek érettségin adnak számot tudásukról. Ám a régebben érettségizettek is szívesen tartják emlékfelidéző összejöveteleiket ebben a hónapban, ahol az emlékek mellett a sorsok, életpályák is előtérbe kerülnek. Ilyen találkozót elevenít fel egy „Étrend", mely 1929. június 28-án tudatta a Korona étterem vendégeivel a napi választékot. Az Étrend szép kivitelű, nemzetiszínű keret Aki közelebbi kapcsolatba került Kocsis Andrással, pontosan tudja, milyen művelt, kulturált ember ő, aki neves, értékes személyiségeket invitál meg számunkra. Bevallja: ő maga is sokat tanul, épül az így meghallgatott előadásokon (egyiket-mási- kat két helyszínen is átéli!) —, tájékozottsága állandóan gyarapszik, de az is tény. hogy ő minden emberből felkészül. Hogy bemutathassa, hogy a nehezen bontakozó kérdéssort meg tudja indítani, hogy az állomástól az előadás helyszínéig értékes tartalommal töltse meg az utazás perceit, félóráit. A népművelő, noha még a honismereti táborozás előtt áll, s ez a nyár feladata, már az őszt tervezgeti. Régi sorozatokat és újakat szervez, ké- szítgeti a menedzserklub vendéglistáját (Burgert Róbert, Tatai Ilona már vállalta .. .), kollégájának besegít, a munkásművelődési hetek előkészítésébe és munkatársaival együtt csiszolgatja azt a vetélkedősórozatot, annak ötleteit, amelyet középiskolásoknak indítanak majd a 150 éves városévfordulón. Szilágyi Szabolcs szegélyezi, bal felső sarkában a magyar királyi korona rajza és a cégjelzés található. Eszerint a megnevezés a következő: Korona Szálloda és Éttermei Nyíregyháza Tulajdonos: Papp Lajos. A választék gépírással szerepel, középen. Kézírás is található rajta, mely tudtunkra adja, hogy egy osztály tízéves érettségi találkozóra gyűlt itt össze ezen a napon. A volt tanárok neve hexameterben írattatott fel, ekképpen „Pröhle, Po- rubszky, Radó, Eltscher. Vie- tórisz. Adorján. Két Leffler. Popirczi, Zimmermann, Sza- lay." A nagy tekintélyű tanári karban Vietórisz József az igazgató, Adorján Ferenc a vallástan- és németórái mellett a leánygimnázium igazgatója is, Leffler Béla 1920- tól a Stockholmi Magyar Intézet vezetője. Az Étrend hátoldalán a találkozó résztvevőinek az aláírása látható, a tanárok közül: Szalay Sándoré, Vietórisz Józsefé és a volt diákoké. Lapozzuk fel az érettségi évét, 1919-et. Az Evangélikus Főgimnázium ötvenötödik értesítője a következő mondatokkal kezdődik: „Mindenki ott keressen és találjon elhelyezkedést, ahol a legsikeresebb munkát fejtheti a közjó szolgálatba. Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derül fény-." Ma is megszívlelendő gondolatok ezek. és érvényesek. Az értesítő értékeli az évet. Hranyecz József püspöki titkár elnöklete alatt folytak az érettségi vizsgálatok. Jelesen érett 9 tanuló, jól érett 13, érett 24. javítóra utasított 7 tanuló. Az iskola 1919-ben a következőket vallotta „a kétségtelenül felismert tehetségek számára legyen a tudományos pálya megközelíthető". A gimnázium tehetséges volt tanulóival a magyar tudományos élet számos területén találkozunk, s ezt az elvet a jogutód Kossuth Lajos Gimnázium is vallja. A 68 évvel ezelőtt érettségizett osztály találkozójának emlékét megőrző Étrend, a Jósa András Múzeumban látható. Egy étrend a múltból------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------^ „Á matolcsi ember" Zalka Máté unokája nagyapjára!, könyvéről, s napjaink szovjet változásairól — Ugye ön régebben, még egészen fiatalemberként járt már a megyénkben? — Pontosan 22' évvel ezelőtt, anyámmal, Natalja Zalkával TunyogmatolCson és Mátészalkán. Akkor még egyetemista voltam. — S azóta? — A Moszkvai Rádió munkatársaként a latinamerikai szekcióban dolgozom, de ez most közömbös, egyáltalán nem hivatalos minőségben vagyok Magyarországon, hanem szabadságon, bár nem véletlenül választottam meg itt- tartózkodásom időpontját, amelyben június 11. is szerepel, nagyapám spanyolországi halálának 50. évfordulója. Ügy éreztem, el kell jönni újra szülőfalujába, s Mátészalkára, ahol középiskolába járt, gyermekkorát és ifjú korának egv részét töltötte. — Nagyapja 50 éve nem él. Ön pedig most múlt 41 éves, Zalka Mátét tehát csak hallomásból ismerhette ... — Igaza van, de mégis úgy él bennem, mintha naponta találkoztam volna vele. Azt hiszem, hogy ha tudat alatt is, azért választottam azt a nyelvet, amely azé a népé, amelyért harcolt és életét is áldozta, a spanyolt. Anyámmal társszerzőként írtam egy könyvet nagyapám életéről, amelynek a címe: „A matolcsi ember". E könyv első része a gyerekkorról és az ifjúkorról szól, s benne Tu- nyogmatolcs és Mátészalka — amelyből tulajdonképpen a nevét vette — mellett Szatmárnémeti is szerepel. Sajnos oda most nem tudok elmenni. De e helyek mágnesként vonzanak, mert megelevenednek előttem a könyvünk lapjai, s ha esetleg valami kiigazítanivalót találok, azt még hasznosíthatom a könyv magyar fordításánál. — Mennyire teher egy ilyen neves ember családjába beleszületni? Annak ellenére kérdem, hogy az ön neve nem Zalka, s csak keresztneve a nagyapjáé. Ám Matvej Petrovics Szaprikin- ról is bizonyosan sokan tudják, kicsoda . . . — Én kellemesnek tartom, hogy a nagyapám Zalka Máté, aki azon túl, hogy híres, rendes és jó ember is volt. Akik ismerték, mond' ják róla, hogy óriási jellem, jó barát, aztán nem rossz író, és nem utolsó katonai vezető is volt. Nem mindennapi nyiltságú, aki szerette az embereket. Amikor e könyvet készítettem, ugyancsak nagyon sok újat fedeztem fel a tulajdonságai közül. Amikor öreg emberekkel beszélgettem róla, csak a neve hallatára is mosolyogni kezdtek. Annak ellenére, hogy egyszer, legfeljebb kétszer látták az életben. Pedig fél évszázad telt el már a halála óta is...! Természetesen mindezek mellett az, hogy én ebbe a családba születtem, kötelességekkel is jár. Például azzal, hogy ha csak apró részletekben is, segítsek visszaadni nagyapám emberi mivoltát. Remélem, hogy ez valamelyest sikerül. — Zalka Mátéról elég sokat Írtak már. Van ezekhez képest e kötetben új? — Azt hiszem, hogy ez Matvej Petrovics Szaprikin teljesen új. Eddig nem publikált anyagok, jegyzetek, a levelezései alapján készült a kötet, amire a kritikusok azt mondták, hogy bronzszobor helyett sikerült embert ábrázolni. Egy összetett embert, aki gyakran kételkedik, egy gondolkodót, utakat kereső és nagyon becsületes, önmagával szemben is igényes embert Aki magas fokú felelősséget érzett és vállalt mindazért, ami körülötte zajlott. Naplójában olvashatjuk: „Mindenért felelősnek érzem magam ..." E szavak akkor születtek — a harmincas évek elején —, amikor a Szovjetunióban tetőpontjához ért a mezőgazdaság kollektivizálása. Ü ekkor Ukrajnában élt, ahol nagyon sok erőszakos lépés történt, ami zavarta. Zalka Máté! aki Kazahsztánban maga is részt vett az átszervezésben — megírt egv kis regényt ukrajnai élményeiről, „Falu a ködben" címmel. A fokozatosságot hirdette, kifejtette, hogy nem szabad elsietni a dolgot, mérnökök, speciális szakemberek kellenek a nagyüzemi mező- gazdasághoz. S amikor látta a gyorsítás szomorú eredményeit, beírta a naplójába: „Kommunistaként nem tudok hallgatni . .." Nem olyan típusú volt, aki bezárkózik, nem nézi, mi történik a világban. Az ukrán parasztok is felkeresték akkor. E találkozás után írt levelet Sztálinnak, s leírta rosszallását a kollektivizálás e módjáról. Ezt csak azért mondom, lássa ön is. milyen ember volt. Ezért érezte szívügyének azt is. ami Spanyolországban történt. — Mikor jelent meg könyvük a Szovjetunióban, s mikorra várható a magyar fordítás? — Tavaly, és harmincezer példányban, előrerendeléses módszerrel. Tudja, 250 ezren jelentkeztek előre a könyvért, de nálunk roppant nagy a papírhiány, s a 480 oldala^ munka ezért jelent meg csak 30 ezres példányban. A magyar fordításról előzetes megbeszélések voltak a Zrínyi, illetve a Kossuth Kiadóval. — Örömmel olvasnám a könyvét magyarul. Feltehetek a továbbiakban magánjellegű kérdést is? — Miért ne ... — ön tud magyarul? — Nem tudok, s anyánk se tudott, a'magyar neki sem volt anyanyelve. Apám is orosz ember, aki a háborúban, a frontokon ismerkedett meg anyámmal. Én 1945-ben születtem, ekkor tért vissza velem terhesen anyám Moszkvába. Úgy. hogy én egy háborús gyerek vagyok. Apám egyébként ezredesként ment nyugdíjba, most 74 éves, és még mindig dolgozik. Tudja, ez a háború pedig a szüleim miatt él bennem olyan elevenen. Sok család hosszú évekig nem látta az apákat, nagyon sok pedig egyáltalán nem tért vissza többé. Olvasta Szimonovot, amelyben azt írja, hogy a tiszti iskolásokat, a fiatal tiszteket három hónap alatt készítették fel a harcra, a fronton általában 9 hónapig harcoltak egyfolytában, s ezután pihenhettek, ha megmaradtak? A fiatal apa jelöltek jó része meg is halt... — Jöhetünk néhány évtizeddel közelebb? Elmondaná véleményét a Szovjetunióban most folyó változásokról? — Szívesen, hisz állampolgárként is roppant érdekelnek e folyamatok, én is nagy reménnyel várom a fejleményeket. — A peresztrojka és a glasznoszty (az átépítés és a nyíltság) folyamatát? — Igen. De hadd mondjam meg: szerintem nagyon fontos, hogy ezeket ne keverjük össze, hiszen ez két folyamat. Nyíltság az már van. Egy tucatnyi könyv-, filmcímet tudnék felsorolni, amelyek hosszú idő után olvashatók, láthatók. Az újságok olyan kritikai szellemben és nyíltan írnak, amit eddig aligha tehettek. Olyan kérdések kerülnek nyilvánosságra, mint a spekuláció, a narkonómia, a prostitúció, amit eddig elhallgattak. Komolyan bírálják a bürokráciát, a túlméretezett apparátust, amely gátolja az átépítés előretörését. Sokan vannak, akik jól tudják, hogy a régi módon nem lehet tovább élni. De tudnia kell: azok sincsenek kevesen, akik még a sztálini idők neveltjei, akik még az abszurditás határán is fenn próbálják tartani a régit, s meg akarnák állítani e folyamatot. Vagyis: a nyíltság folyamata nagy erővel halad, hatása mindenütt érezhető. Az átépítés — most látjuk igazán — nagyon hosszú folyamat, amelyben nemcsak gazdasági. de lélektani átértékelésről is van szó. És a régi iskola neveltjei számára ez nagyon nehéz, néha egyszerűen elfogadhatatlan. Mindenesetre nagyon remélem, hogy végül is az átalakítás hívei kerekednek felül. Mert népünk, a szovjet értelmiség — amelyben higgye meg, óriási potenciális lehetőségek rejlenek! — nagyon rosszul rézi magát a régi munkastílus, körülmények között. Az emberek jobban akarnak dolgozni, jobban akarják saját országukat berendezni, ennek révén természetesen jobban akarnak élni. Nagyapám nagy álma is az volt, — s ezt a „Do- berdó" című legutolsó regényében is leírta — hogy egy olyan Magyarország legyen, ahol mindenki jól él. Ez természetesen nemcsak Magyarországra vonatkozik .. . Sajnos nem érte meg azt a napot, hogy ilyennek is megláthassa ezt az országot, ezt a földet, amit nagyon szeretett. — A gyereke és az unokája viszont igen ... Milyennek lát minket 19&T- bcn Matvej Petrovics Szaprikin? — Olyannak, amilyennek nagyapám szerette volna. Mindazzal együtt, hogy tudom, probléma természetesen — mint másutt a világon — itt is van. Hiszem, lesz itt több boldogság is a mainál — ezzel állítják a legszebb emlékművet neki is... Kopka János Erdei ut. (Krutilla József lusrajza) Riczu Zoltán i'987..jumu*|% Q KM HÉTVÉGI MELLÉKLET
