Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-13 / 138. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET kább jutalom: elkeveredtünk Kaunas sétálóutcájába. Ne a nyíregyházira, még csak ne is a pesti sétálóutcára tessenek gondolni. Több száz méteren át tart a megejtő szépségű utca. Két hatalmas fasor, üzletek, cukrászdák érik egymást, szökőkútnál ugrándozó gyerekek, teraszon üldögélő fiatalok és idősebbek varázsolnak felejthetetlen hangulatot. Az utca végén pedig gyönyörű, hófehér székesegyház vonzza a tekintetet. És most térjünk vissza kicsit a magyar-litván kapcsolatokra! A Szovjet—Magyar Baráti Társaság egyetemi csoportja példáuL Vilniusban a magyar nyelv megismerését is célul tűzte ki: s. hogy mennyire sikeresen. arra jó példa, már akad diák, aki maga is tanítja nehéz nyelvünket. Szintén a litván főváros meglepetése volt számunkra az írásunk elején már említett fémipari iskola Barátság Klubjának rendezvénye. Népviseletbe öltözött lányok tűzték gallérunkra jelvényüket, miközben társuk harmónikaszó- val üdvözölt bennünket. A fehér asztal melletti beszél-- getés során pedig kiderült, hogy a szakmunkásképzőbe összesen nyolc nemzet-nemzetiség gyermekei járnák. A nyolcadikat ugyan mindössze egy fiú képviseli, de ő magyar, s az „apanyelvén” szólt hozzánk. — Kérdezzen, mert nehéz magyarul! — így kezdődött beszélgetésünk Illés Gáborral. Nem csoda, hogy akadozna formálja a mondatokat, hiszen'otthon nem sok alkalma van gyakorolni a nyelvet. Édesapja magyar, édesanyja pedig lengyel (ő. pedig tiszta litván — tesz- szük hozzá nevetve). Gyerekkorában a nyári hónapokban viszont csak magyarul beszélt Gábor, s még mostanában is néhány hétig, amikor a nagyszülők, illetve már csak a rokonok vendége. Ililés papa ugyanis kárpátaljai, a katonaságnak köszönheti, hogy megismerte Litvániát — és a feleségét. Gábor ezefi a nyáron is készül Bökénybe, nagyon várja már az utazást, s talán mégjobban azt, hogy jövőre ő is bekerüljön" a Miskolcra szakmai gyakorlatra utazó iskolai küldöttségbe. Kép és szöveg: Mán László, Papp Dénes K önnyű dolguk volt a vilniusi fémipari iskola diákjainak, amikor a magyar vendégek fogadásához díszítették a termet. Nemcsak azért, mert már nagy gyakorlatuk lehet benne, hiszen tíz éve látogatják egymást testvériskolájukkal, a miskolci 100-as szakmunkásképzővel. Hanem, mert a litván lobogón is így követik egymást a színek: piros, fehér és zöld — csak a sávok szélessége nem egyforma. Még valamit a közös dolgokról: Litvánia logalia nevezetű uralkodóját mi is ismerjük, igaz Jagelló Ulászló néven, a lublini unióban egyesült lengyel— litván államot pedig erdélyi fejedelmünk, Báthori István kormányozta. A máról. A Hazafias Népfront és a Mávtours szervezésében a tavasszal HNF- aktivisták, művészek, lelkészek, népművelők vállalkoztak a hosszú, nem is túlságosan olcsó utazásra. Vilnius, Trakai, Rumsiskes, Kaunas nevezetességeivel ismerkedtünk három napig, s aligha akad, aki megbánta volna közülünk ezt a baltikumi kirándulást. Az egyetem előtti térre vezet útunk. Tanévbúcsúztató, vidám forgatagba kerültünk. Gyerekek rajzoltak aszfaltra, fehér lapra, hangolt a rockzenekar, s bá- mészkodás közben nem lehetett ellenállni a finom fagylaltnak sem. Mire a koncert elkezdődött, benépesült a tér. Szolídabban öltözött fiatalok mellett megjelentek a punk fazonú fiúk, lányok is, s lelkesen csápoltak a megjegyezhetetlen nevű, de kitűnő rockot játszó együttes zenéva ellenőrizgettük óránkat, mert még teljesen világos volt az ég, mégis tizenegyet mutatott... Éjfél tájban javában jártak a buszok, a parkokban jókedvű kamaszok viháncoltak, az utcák teli sétálókkal. Előző nap pedig újdonsült barátunk, a kitűnő szobrász, Ypolitas Uzkurnys vendégeiként köszöntött ránk a hajnal, s még akkor is szívesen maradtunk volna tovább. TRAKAI. Turistacsalogató kis település a fővás a tqrony tetején csikorgó' szélkakason a dátum: 1960. Finnyás szemünket is kárpótolja azonban a csodálatos táj. Minden ablak, minden lőrés a vízre néz. Ször- föznek, vitorláznak, egyik oldalon kajak-kenu. verseny zajlik, távolabb az evezősökért szurkolnak hangosan a nézők. Az elkoptatott kifejezés: vízi paradicsom itt új értelmet nyert. RUMSISKES. Kaunas felé utaztunkban félúton megállunk a rumsiskesi skanKAUNAS. Az óváros itt is varázslatos, bár ide egyelőre kevesebb figyelem és pénz jutott a helyreállításokra. Bámészkodnivaló azonban akad bőven. Azaz inkább csak akadna, mert kevés az időnk, a fő szervező. Normantas Paulius minél többet szeretne megmutatni nekünk. Az egyik kiállítóteremben például hipermodern szoborkollekció osztja meg társaságunkat, s kavar vitát. A meghökkentő alkotások után hagyományosabb múzeum Litvánia—piros-fehér-zöldben VILNIUS. A főváros parkjai a mi fogalmaink szerint inkább erdők — a legnagyobb zöldterület például 170 hektáros! A parkok egyik végén sokemeletes lakóházak, a másikon hangulatos sikátorok, ódon műemlék épületek. Nemigen kell hangsúlyoznunk, hogy az utóbbiak tetszettek jobban ... Már csak azért is, mivel itt valóban beszélhetünk műemlék védelemről; olyan érzésünk volt, mintha a hirtelen megnőtt Kőszeg utcácskáin sétálgatnánk. Külön meglepetés a sok — barokk és gótikus — templom, s az, hogy Litvániában egyiket sem találtuk zárva. Az ország lakosainak nagy része római katolikus (bár természetesen a pravoszlávok egyháza is él). A messze földön híres, csodatévő vilniusi Szűz Mária ikonszerű képe előtt hétköznap is sokan imádkoznak. (Vendéglátóink levetítettek egy filmet is a litván katolikusok életéről. A munkájáért magas kitüntetéssel jutalmazott munkásasszony szól benne arról, mit jelent számára a hit, egyházi ünnepségeken, több ezres körmeneteken forgatott az operatőr, s bepillanthattunk a papnevelde mindennapjaiba is.) jére. Később különleges karaván keltett figyelmet: „fekciklisl- srácok kerekeztek végig a városon pedálmeghajtású járműveikben ülve-fekve. Az este aztán mindig külön élmény volt. Gyanakodszobrai. képei következnek... S itt megszakad az élménybeszámoló, e sorok írói ugyanis — múzsák, bocsássatok meg! — inkább a városba indultak sétálni. Árulásunkat azonban nemhogy büntetés követné, inVilniusi hangulat — templomokkal roshoz közel. Jellegzetes faházaiban a messzi délről hajdanán ide telepített karaj népcsoport utolsó mohikánjai élnek — idegenvezetőnk szerint zárt közösségben, még vagy százhú- szan. A legfőbb vonzerő azonban a tóvilág a sok szigettel. Egyiken „középkori” vár magaslik. Az idézőjelet nem véletlenül tettük ki, hiszen kissé illúzióromboló a valóban a középkorból fennmaradt alapokra vörös téglából emelt falak látványa, zenban. Nagy feladat lett volna az egész Litván Etnográfiai Múzeumot megnézni, hiszen óriási területen egész falvak sorakoztak. Akadt olyan jellegű, utcás település, amihez hasonlót itthon is megszoktunk, máshol viszont hatalmas porták kerítésén belül lakott egy egész kis falu. A dombtetőről pedig — őröl- nivaló híján — méltósággal őrizte a skanzent egy nagy, zsindelyes szélmalom. Barangolás Szélmalom őrködik a skanzen felett A kaunasi sétálóutca Trakai, a vízi. paradicsom 1987. június 13.
