Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-01 / 102. szám
1987. május 1. Barátságban, perben a vízzel Révjog és a mai valóság Veresmarton Egy asszony meg a leánya — Nyíregyházán Túl a 107. A híres rév madártávlatból „...a Rétköz mocsárvilágán át ez volt a legjárhatóbb út..." 'Egy hatszáz éves . révjog ürügyén jártunk, a megye-- széli kis községben, Sza- bolcsveresmarton. „A rozsá- lyi rév jog elnyerése (1387) jelentős előmozdítója volt Várda fejlődésének. Ezt a kiváltságot a nádor javaslatára Mária királynő férje: Luxemburgi Zsigmond (akkor még Magyarország ura és főkapitánya) 1387. január 27-én, Dambróról (Dubrava) keltezett oklevelében adományozta Várdai János fia Domokosnak. valamint testvéreinek és valamennyi örökösüknek ...” „Ennél fogva titeket kereskedőiket és vásárlókat ösz- szesen és egyenként biztosítunk áruitokkal együtt, hogy a fenti kikötőt, azaz vámhelyet, a törvényes révpénzt megfizetve, más tiszai kikötőhelyek mintájára használhassátok átkelőhelynek, a mi különleges védelmünk és tekintélyünk által biztosítva ...” Erről tudósít a hatszáz éves okirat, s még arról is, a Rozsálypuszta és Leányvár iközötti tiszai átkelőhelyi utaknak nagy szerepük volt Kisvárda központtá fejlődésében. A Rétköz 'mocsárvilágán át ez volt a legbiztonságosabb, legjárhatóbb út. Az 1453-as évekből származó összeírásból tudjuk, hogy Ro- zsálynak 160, míg Veres- martnak 115 volt a hozzávetőleges lélekszáma. Azaz Ro- zsály valamivel népesebb község volt, de később elveszítette önállóságát, Veresmart vált anyaközséggé, Ro- zsályból pedig Rozsálypuszta néven külső település lett... — Sajnos, úgy jó húsz évig — az 1960-as évektől — megállt itt az élet — magyarázza a szabolcsveres- marti községi tanács fiatal elnöke. Maga is veresmarti fiú, aki láthatóan fájlalja még két évtized után is Ro- zsály csendes elsorvasztását. De hát akkor ez volt az országos — és megyei — szemlélet, sokan úgy gondolták, a kinti részeken élők felemglé- sének, emberibb életének megteremtéséhez az egyetlen út, ha a tanyák, puszták, szórványtelepülések lakóit „beviszik” a községbe... De csak az utóbbi években tíz- egyvalahány új ház épült, mondja boldogan Nagy Béla tanácselnök, aki személyes jóbarát minden házban. — Egy ilyen kis községben nem is lehet ez másként — folytatja az ugyancsak fiatal, huszonéves tonácstitkámő, Berencsi Edit, aki nem itt született, kisvárdai, de láthatóan kedvére van a családias légkör a faluban. Említi, sokszor minden különösebb ok, „napirend” nélkül elindulnak Nagy Bélával, hogy beszélgessenek az emberekkel. Ügy értelmezik •tisztségüket, ezzel velejár az is, hogy megkérdezzék, miben segíthetnének... Izgalommal beszél a vezetékes víz bevezetéséről, amely az elmúlt évek nagy vállalkozása, szenzációja volt a falunak. Külön elismerést érdemel, hogy a nagyobb költségek' ellenére — Rozsálypusz- tára és a falu másik szélén lévő külső helyre, Tölgyesszögre is bevezették az egészséges ivóvizet. Ez hát megoldódott, de még hátra van a helyi munkalehetőségek dolga ... Hatszáz évvel ezelőtt a révjog elnyerésével a Tisza- menti falucska is hozzásegítette Kisvárdát a fejlődéshez. Mit ad vissza ebből manapság a város? Egy karácsonyfaégőket festő, csomagoló kis részleget említenek a helyiek, amely a kisvárdai Izzó kihelyezett munkahelye. Szó van egy varroda létesítéséről is. de ez messzebbről, Békéscsabáról jönne, de még a jövő zenéje. . . Nem így viszont a már épülő, jövő őszszel elárasztandó 56 hektáros víztározó, amely víziparadicsommá változtathatja a községet. Már nagy az érdeklődés a mesterséges tó partján esedékes parcellázás iránt... Az áradás miatt csak madártávlatból láttuk a nevezetes révet, amely Szaboles- veresmartot és a túloldali borsodi Leányvárat összeköti. A komp pihent, kikötötték, de amikor jár-kél, akkor sincs nagy tolongás rajta. Szinte alig van kapcsolat a két folyóparti község ■között. Nem így a régi híres vásárok idején ... De a mesterséges tó, meglehet, elindítója lesz majd egy új „népvándorlásnak”, s akkor hiába írta „Az ezeréves jussért” című könyvben Csire Berti bácsi, a falu krónikás alakja: „Szabolcsveresmart község minden forgalomból kieső, csöndes, kisközség ...’ Talán odalesz az egyik leg nagyobb kincsük, a csend .. . Páll Géza Nem tudom, az emberszámára ajándék vagy teher-e, ha matuzsálemi kort érhet meg. Nyíregyházán él egy asszony: özvegy Németh Ká- rolyné, született Tárnok Eszter, aki hiteles választ adhatna erre a kérdésre. De Eszter nénit már értelmetlenség lenne ilyesmiről faggatni. Ha a sors is úgy akarja, idén nyáron a 108. születésnapját ünnepelheti. Kerek egy esztendeje, hogy rövid sétára sem hagyta el az ágyát. A szíve erős, de lábai már nem, a picike test terhét sem bírják. Kapcsolata a külvilággal az a néhány szó, ami az egyre sűrűsödő csendben még áthatol hozzá. De nem a hallás az, ami legjobban hiányzik neki. Hosz- szú évek- óta örök sötétség borult a szemére. — Csak még látnék! Ezt mondogatta már -akkor is. amikor botjával végigtipegett a járdán, vagy elüldögélt az udvaron, a napsugarak melegében. Ügy három éve még az utcára is kimerészkedett. No, nem messzire, csak ide a ház elé. Akkoriban a reggeli ébredés, az öltözködés, az étkezések megszokott rendje segített eligazodni a napok, hetek, évszakok láncolatában. Ágyhoz kötve, világtalanul már ez is nagyon nehéz. Csupán egyetlen bizonyosság maradt, három gyermeke közül a leánya: a 79 éves Bo- riska néni jelenléte. Döbbenetes hatalom felettünk az idő! Anyából és leányából a megélt hosszú élet, a közös sors, az özvegység gyásza nővéreket- érlelt. A gyengülő test kiszolgáltatottsága pedig gyermekké tette az anyát és erőt adott a gyermeknek. Ha igaz, hogy az emlékezet csak a szépet őrzi meg, akkor boldog békesség aranyozza be Eszter néni napjait. Erről árulkodik az arcán föl-földerengő mosoly, mert a vakság sötétjébe merült tekintet már nem fejez ki semmit. A lélek — immár túl mindenen, több emberöltő gyötrelmein és a test szenvedésein — valahol messze, talán a gyermek- vagy ifjúkorban szárnyal, ahonnan kegyetlenség visszahívni a valóságba. — Ki gondolta volna, hogy az én drága édesanyám ilyen hosszú életű lesz? — simogatja meg a ráncos arcot Bo- riska néni. — Ilyenre nem emlékszem a mi családunkban. Inkább túl hamar mentek el az emberek. Meghalt az öcsém, az uram, eltemettük az egyik dédunokát is. Apámat nagyon-nagyon régen, '39-ben vesztettük el. A mama akkor került hozzánk Gáváról Nyíregyházára. Vajon hogyan lehet elviselni majd fél évszázadon át az özvegységet? Különösen egy olyan nagy szerelem után, amilyen Tamók Esztert Németh Károlyhoz fűzte. — Az én édesapám a nyíregyházi huszároknál szolgált. Nagyapám máshoz szánta a lányát. De az én anyám nem olyan volt, hogy ahhoz menjen, akit nem szeret! Mint varrónő, megspórolt egy kis pénzt. Abból vette meg a hajójegyet Amerikába. Esztendőre rá, amikor a választottja leszerelt, visszatért ő is. Akkor egybekeltek. De jó is felidézni, elmesélni az oly sokszor hallott történetet! A mama mintha Csák tudná, hogy róla van szó, erőtlenül felénk fordítja az arcát: — Lányom, ültess föl. Boriska néni egy anya gyöngédségével segíti fel a kis öreget. Percekig igazgatja a vánkost, á lepedőt, a paplant, s szemében ott csillog az aggodalom: vajon kényelmes így ...? — Ki gondolta volna, hogy egyszer idejutunk. Kis terSzolgáltatásnak tágan véve lényegében azokat az ágazatokat nevezzük, ahol nem termelnek — tehát ide soroljuk a hétköznapokon a tömegközlekedést * éppúgy, mint a Patyolat-munkát, az órás kisiparos tevékenységét vagy a benzinkutat, az italboltot, a zöldségest. S ha mindent egy „nagy kalapba” rázunk, bizony kiderül, milyen elképesztő különbségeket tud produkálni szolgáltatásunk. Fejet csóválva meséli valaki,-milyen rendezetlen körülmények között nyaraltak tavaly a vásárosnaményi Ti- sza-parton: döcögő élelmiszer-vásárlást, sorbanállást, kölcsönzési lehetőségek hiányát emlegette, majd hozzáfűzte, ő nem is érti, hogyan lehet szolgáltatásokkal, illetve azok hiányával így elrontani a csodálatos üdülőhelyet ... • Van, aki — joggal — arra panaszkodik, hogy milyen drága a vasúti utazás, és milyen piszkosak a kocsik. A másik azért morog, mert a szervizben harmadszorra is csak azt mondták neki gorombán, még nincs készen a készüléke. Korszerűbb egy szolgáltatóhely — mondjuk egy javítóműhely —, ha új felszerelést kap, modern műszereket, gépeket. Vagy az, ha 'egy-egy kisebb településen a „Mindent egy helyen“ —ha van ezrei találkoznak a szolgáltatást végzőkkel — akik ugyancsak emberek? Megnyugtatja a vevőt, ha az új szeletelőmasináról marokra fogva emeli a papírra az eladó a parizert, ha a pincér ugyanolyan unott képpel szolgál ki, ha a kisiparos munkája, netán számlája kívánnivalót hagy maga után? Nem kell több kérdés, biztosan érti mindenki, miről van szó — a válasz szinte benne van mindegyikben. A korszerűség nemcsak annyi, hogy technikailag modernizálunk, új épületet emelünk — a szolgáltatás minden másnál jobban megköveteld a jobb, megértőbb, emberibb magatartást, hangnemet, viselkedést. Szabolcs-Szatmárban e téren is igen nagyok a változások — de (éppen úgy, mint másfelé), még távolról sem elegendőek. Itt is megesik, hogy azt morogja a vendég, a megrendelő: mennyivel jobb lett volna, ha nem a gépeket, a helyiséget, hanem a Személyzetet cserélik ki... Az talán korszerűbb •lett volna. Mert a legtöbb dolog — így a szolgáltatás is — attól modem, hogy emberi ... Tarnavölgyi György ■■ in——^ metű volt az anyám, de roppant erős. Ügy képzelje el, kilencven éves korában egyedül vágott ki egy fát az udvaron. Akkora dücskőket •hasgatott fel, hogy csoda! Hol vágyóik én ettől. Nekem már az is nehezemre esik, hogy behozzam a tüzelőt a kamarából. A tanács ajánlotta, hogy küldenek egy gondozónőt, de nem fogadtam el. Amíg bírom magamat, addig egyedül is elboldogulok a háztartással. Ha csak mosni, főzni, takarítani kellene, már az sem lenne kis próbatétel egy majd nyolcvan esztendős asszony számára. Pedig ez a köny- nyebbik feladat. Igazából csak az tudhatja, aki már megpróbálta, hogy mit jelent gondoskodni egy magatehetetlen emberről. — Van úgy, hogy napokat végigalszik, máskor meg égy éjszaka . háromszor-négyszer is felkelek hozzá. Néha magára ikell hagynom, 'ha bevásárolni megyek — máshová nemigen járok el. Olyankor körülrakom székekkel az • ágyát, nehogy leessen és ösz- szetörje magát. Mert nagyon vigyázni kell rá. Csak nézem Boriska nénit — maga is anyóka már — és csodálkozom: honnét van benne az erő, a vidámság és az akarat? Pedig a válasz egyszerű. Hirtelen átfogja a mama vállát, úgy mosolyog rám: — Az édesanyám nem hagyott itt engem! Nélküle egyedül lennék. Ha kérhetnék valamit, csak annyit szeretnék: legyen egészségünk és nekem még egy kis erőm, •hogy soha ne szoruljunk másokra. Házi Zsuzsa SZERVÁTTOSZ TIBOR: TAVASZ KU ÜNNEPI MELLÉKLET Modern, mert emberi Szolgáltatunkszolgáltatunk... Ha azt mondom: szolgáltatás — akkor szinte minden embernek más és más jut eszébe. Többnyire a legutóbbi kellemes vágj' éppen kellemetlen élménye valamely szolgáltatóhelyen. S ezen persze nem szabad csodálkozni: mindenki arról ítél, amit a saját bőrén tapasztal, kevesen töprengenek el azon, hogy vajh milyen is „általában véve” a szolgáltatásunk. Konkrétumokról ellenben annál több szó esik társaságban, beszélgetések során. különféle szolgáltatásokat zégző kisiparosok új műhe- yeket kapnak — szolgálta- óházban, tehát „minden egy íelyen”. Ez utóbbira egyéb- iónt egyre több példa van a megyében: 1980-tól 1985-ig tizenhét szolgáltatóház épült sok-sok műhellyel, legutóbb pedig — csak példaként — Nyírcsászáriban, Tiszalökön javultak ily módon a feltételek. S még nem is beszéltünk a nyíregyházi KIOSZ- székház alatti hét kis műhelyről, vagy arról, hogy Csengerben, Mándokon régebbi épületek átalakításával, modernizálásával kívánnak szolgáltatást fejleszteni. De ide sorolhatnánk azokat a példákat is, amikor az ABC-áruházban csillogóvillogó, éppen hogy beszélni nem tudó pénztárgépet állítanak munkába, a pultnál villámsebesen szeleteli a gép a felvágottat és így tovább. De kár is lenne tovább példálózni — nap, mint nap a szemünk láttára változnak (hol gyorsabban, hol lassabban) ezek a technikai, „tárgyi” feltételek. Csakhogy: mindössze eny- nyiit jelentene a korszerűsítés egy olyan ágazatban, ahol naponta emberek' ezrei, tíz-
