Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-01 / 102. szám
Gombás Lajos Kiss Sándor Haraszin Gyula Ha egyszer azt mondják, demokráciánk alulról építkezzék, akkor nem volna rossz egy olyan gyakorlat, hogy a legfontosabb döntések előtt velünk is beszéljenek, s ne csak akkor jöjjenek, amikor valamit végre kell hajtani. A bizalom elvész — mondja Haraszin Gyula —, ha kapkodást látunk. Munkásnak lenni - hatalmi kérdés A tiszavasvári Alkaloida gyár kémia V. üzemének felújítása során kicserélik az autokláv- szelepeket. Kiss József és Orosz Lajos készíti el az új szeleprendszert. G ombás Lajos a tiszavasvári Alkaloida karbantartója nem bőbeszédű ember. Amikor azt kérdezem, mit jelent '87-ben munkásnak lenni, s hogyan érzi magát, meggondolja minden szavát. — Ha mindezt 10 évvel ezelőtt kérdi, akkor köny- nyebb lett volna felelni. Miután főbizalmi vagyok, hadd mondjam a magam érzéseihez mindazt, amit munkatársaimtól Is tudok, vagyis több munkás véleményét. Több a szociális gond; problémát jelentenek az átszervezések; nem gond nélküli a bérfejlesztés. Ha azit nézem, hogy a közvetlen közösségemben miként érzem magam, mondhatnám azt, hogy jól. De az már nem tetszik; legalább 12 órát kell dolgozni azért, hogy elviselhetően éljek. Nem tetszik az sem, hogy sökan, akiknek pénzük - van. sokszor nem ismert forrásból, igen nagy fórban vannak a munkással szemben. Ha csak arra gondolok, hogy a jótanuló lányom főiskolai felvétele milyen lesz, akkor nem a vele kapcsolatos kételyem fogalmazódik meg, hanem az: honnan legyen az embernek protekciója. Mert ma az, hogy valaki munkás, e téren már nem jelent semmit. Aztán szóba kerül sok minden más is. A beleszólás joga és gyakorlata, az esélyek különbözősége, a gyakorta túl magas követelmény, a hiányzó feltétel, a teljesített feladatért adott ellenszolgáltatás. Gombás Lajos, meditálva, kicsit magával vitázva mondja: — Elvben a hatalom a mi kezünkben van. De bizony nagyon nehéz agitálni igazunk mellett, a jövő mellett, ha nem érezzük, hogy beleszólásunk nemcsak formális, hanem elvárt, hasznos, hasznosított. Nem messze innen, Tisza- lökön, a hajóépítő üzemben Haraszin Gyula ezt így fogalmazza meg; — Ha egyszer azt mondják, hogy demokráciánk alulról építkezzék, akkor nem volna rossz egy olyan gyakorlat, hogy a legfontosabb döntések előtt velünk is beszéljenek, s ne csak akkor jöjjenek, amikor valamit végre kell hajtani. A bizalom elvész — mondja Haraszin —, ha kapkodást látunk, s minden terhet ránk akarnak testálni. A kőkemény, sűrű vasas, Kiss Sándor ehhez azonnal hozzáteszi; — Tudja, úgy van az, hogy ha a plakátot nézzük, akkor mindig kiderül: egy-egy választáskor a munkás százalékos aránya megfelel. De szeretném tudni. hogy sokuknak van-e köze egyáltalán a munkához, ismerik-e egyáltalán, mit jelent ma egy üzem, az ottani munka ? Mert százalékosan minden rendben is van, de nézze meg: Tiszalökön van 26 munkásőr. Két középvezetőn kívül más nem áldozza az idejét, még azok se, akik agitálnak a munkásőrség mellett. Ha kerítést kell festeni: az üzemiek; ha társadalmi munka: a munkások. De lassan egy pedagógust nem talál, aki egy úttörőfog- lalikozást pénz nélkül levezet. — De folytatnám azzal — magyarázza Haraszin, — nekem az se tetszik, hogy a rétegeket egyre jobban elkülönítik. Jó, legyen olyan, hogy értelmiségi klub. Meg legyen olyan, ami a mezőgazdászoké. Ha csak szakmai kérdésekről van szó, egyetértek. De kérdjük mi itt: miért nem vitázhatunk együtt? Miért nem tanulhat a munkás a szellemi embertől, s miért zárják el a munkásvilág valóságát az értelmiségitől? Nem ismerjük egymást, nem tudunk eszmét cserélni, elszakadunk egymástól. És ez bizony nem jó. Se nekünk, se az értelmiséginek, de a hatalom gyakorlásánál is baj származik ebből. Így aztán amikor a presztízs kérdéséhez érünk, akkor újra összecsendül Gombás Lajos, Haraszin Gyula és Kiss Sándor véleménye. Nézzük sorban, ki hogyan értékeli munkásvoltát: — Tiszavasváriban még úgy van — ezt Gombás mondja —, hogy az Alkaloidába bekerülni tisztesség. De nem érzem, hogy bármilyen tekintélye lenne annak, hogy nagyüzemi munkás vagyok 25 éve. A húst annak teszi el a boltos, akinek pénze van. Értse jelképesen is, amit mondok. Sokat gondolkodtam azon is, hogy az orvos, aki az általunk gyártott gyógyszert felírja, milyen messze esik a megítéléskor tőlünk. — Kicsit bővitem a kört — mondja Haraszin Gyula — s azt nézném, hogy mit jelent a munkás tisztessége itt, Szabolcsban. Nézze, nálunk egy hegesztő 26 forintért hegeszt egy óra alatt. Budapesten ugyanezt a munkát 40 forint fölött végzik. Pedig se a mi, se az ö hajójuk nem süllyedhet el. Már velük sem vagyunk versenyben, ha a pénzről van szó. Én megértem, hogy a gazdaságban változások vannak, lesznek. De nincsen rosszabb, mint a bizonytalanság. Szeretném tudni, úgyis mint a hatalom részese, hogy mikor jutunk ki az alagútból, mi az, amit még tehetnénk? Mert a presztízs az nem foglalkozás dolga, nem a tettől függ. — Én ahhoz szoktam — így Kiss Sándor —/ pontosan tudom, mit kell tennem, mi a dolgom, hogy a kezem alól jó munka kerüljön ki. Tehát a kapkodás tőlem idegen. De ma, annyi kapkodás van az irányításban, a mindig új döntések, szabályozók egyszerűen kérdőjelet tesznek fel, hogy jól megy-e minden. Akkor érezném, hogy van társadalmi tekintélyem, ha valaki megkérdezné: munkás elvtárs, neked mi az elképzelésed? Mit tudsz újat adni? Mit várnál? — Munkásnak lenni hatalmi kérdés — mondta Gombás Lajos —, s ehhez az is kell, hogy a sok-sok évtizedes tapasztalat is beépüljön a döntésekbe. Ezt az itteni gyárban ,is elvárnám. Sok mindent megmond a komputer, sok mindent tud az aszta l mellett döntő, de higgye el, mi is tudunk Okos dolgokat mondani. Nem a nagy, számunkra áttekinthetetlen piaci dolgokba akarunk beleszólni, de abba igen, hogy mit hogyan lehet a legjobban megoldani. Mert a hatalom kérdése a jobb munka is. Ez viszont csak úgy megy, ha a mi tapasztalatunkat is igénybe akarják venni. Szenvedélyes, néha vitára is módot nyújtóak a beszélgetések. Legfőbb erényük, hogy őszinték, hogy nem kerülgetik a gondot, s mentesek a szokványos sztereotípiáktól. Amit elmondanak az újságírónak, azt elmondják egymás között, s ha fórumot kapnak, bárhol. Mert felelősségük van, féltik azt, amit az évtizedek során elértek, megtartottak. — Nézze — Haraszin Gyulát idézem —, egy olyan kis üzemben, mint a miénk, ahol alig vagyunk száznál többen, sok minden átlátható. Itt még úgy érezük, minden a miénk. A semmiből teremtettük, s ma a fél országnak dolgozunk. De nem napi nyolc órát, mert innen megyünk, hogy a tisztes élethez szükséges pluszpénat megkeressük. Ez se volna baj, megértünk sok mindent. De sose fogom felfogni, hogyan szakadhat el így egyesek jövedelme a valóságtól, hogyan lehet az, nekem, a munkásnak, szégyellnem kell, hogy egy munkásállamban hátrányban vagyok. — Én még keményebben fogalmazok — veszi át a szót Kiss Sándor —, amikor azt mondom: kitiltottak a Balatonról, mert nem bírjuk pénzzel. A múltkor éppen néztem, s mosolyogtam a filmen, mely 1919-ről szólt, s azt mutatta, miként veszi birtokba a nagy tavat a proligyerekek hada. De elég átnézni itt a gyár kerítésén, az üdülőtelepre. Nem munkások vertek itt tanyát, nem ők vették széldeszka árban az első osztályú faanyagot. Igaz, ilyen áron nem is kellene. De nem értem, miként alakul ez így. — A munkás sose jogtalan előnyt, sose tisztességtelen hasznot kíván — magyarázta Vasváriban Gombás Lajos —, ez nem kell. Az ügyeskedés látványából is elegem van. De az erőm mellett, amit eladok a munkaerőpiacon, úgy érzem, másról is szó van. Nagyon úgy akarom érezni, hogy részem van a gyárból, az országból, a kockázatból és a sikerből is. A munkával nyert sikerből. Politikailag iskolázott, elkötelezett munkások néhány gondolata sorakozik itt. Nem ünnepi gondolata, de erre aligha van szükség. Akkor, amikor a magyar gazdaság jövőjéről van szó, lényegében a szocializmusról, akkor ez az őszinteség többet ér, mint a tiszteletkor. De csak akkor ér valamit, ha figyel rá a politika, a gazdaság — minden szinten. Hadd fejezzük be a gondolatsort azzal, amit Haraszin mondott: — Csak egy példát hadd mondjak, s mindazt, ami erről az eszembe jut. Itt volt az áremelés. Jó, tudomásul vettük, nem örüLtünk, ez is igaz. De senki tisztességesen nem mondta meg: miért? Azt se: mi következik? Ami tűrőképességünk nagy. Annái csak az a szándék a nagyobb, hogy mindent megtegyünk azért, jobb legyen az élet. A munkáson nem múlhat, s nem is múlik semmi. De tudni akarunk mindenről, nyíltan, világosan beszéljük meg dolgainkat. Hogy egy hajó felépüljön, ahhoz előre el kell dönteni, ki, mit és hogyan csinál. Késő akkor okosan tanácskozni, amikor az egyik varrat mellett szivárog befelé a víz. Ezért várjuk, hogy előre beszéljük meg a sikert, a gondot, a teendőt. Alulról felfelé építve a munkásokkal demokráciánkat. Bürget Lajos A szegedi vízügy megrendelésére gyártják a 450 tonnás uszályt a tiszalökiek. (Elek Emil felvételei) 1987. május 1. KH ÜNNEPI MELLÉKLET
