Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-23 / 120. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1987. május 23. 45 éves, 25 éve van a könyvszakmában, tizedik éve a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésénél dolgozik. Pályáját a győri antikváriumban kezdte gyakornokként, majd annak vezetőjeként közel másfél évtizedig csak régi könyvekkel foglalkozott. Közben elvégezte az ELTE magyar—könyvtár szakát. Emlékezetes győri évei után dolgozott a Művelődési Minisztérium Kiadói Főigazgatóságán. Röviden: ed-v digi élete során sehol másutt, mint a könyvszakmában — legalulról kezdte. Hobbija az. ami a munkája, hivatása, hogy méltó legyen a hagyományokhoz, s szolgálja a jövőt, s azt a picinyke történelmet, amivel majd életünk végén elszámolni tartozunk. Vázolná röviden, hogy mi az egyesülés feladata, tevékenység köre? — A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elődjét, a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületét 1978-ban alapították — harmadikként vagy negyedikként Európában. Gazdag hagyományokkal rendelkezik: az egyesülés a Magyarországon működő kiadók és könyvterjesztő vállalatok önkéntes társulásából alakult újjá — két évtizeddel az 1949-es kényszerű feloszlatás után. Célunk az érdekképviselet, érdekegyeztetés, a szakma különböző irányú és célú feladatainak ellátása; mindaz, amit külön-külön nem volna érdemes, sem gazdaságos elvégezni. Mit emelne ki a tennivalók közül? — Tevékenységi körünk sokirányú. Egyike a legfontosabbaknak: a központi propaganda és reklám. A tv- és rádióhirdetések vagy egyéb műsorok sponzorálását a tagvállalatok megbízásából végezzük, a kultúrpolitikai „elvárások", a közönség igényeinek egyeztetésével. Szervezzük a könyvnép- szerűsí'tő akciókat: ünnepi könyvhét, téli könyvvásár, mezőgazdasági, műszaki és köz- gazdasági könyvhónap . .. Rendezzük, illetve fogadjuk a hazai és külföldi könyvkiállításokat: főként az államközi kulturális egyezményben foglaltakat, de saját kezdeményezésből megvalósultak könyvkiállítások Dunaszerdahelyen, Ungváro-tt, Lend várt. Eszéken, Alsóőrött és másutt, a határainkon kívül élő magyarok lalkta területeken. Három lapot adunk ki: havonta a Könyvvilágot (50—55 ezer példányban), negyedévente az idegen nyelvű könyvszemlét — angolul, németül és franciául — a külföldi szakemberek, fordítók, illetve a magyar kultúra iránt érdeklődök részére. Ez évben jelent meg 12 évnyi kényszerű szünet után ,.A könyv" című szakmai folyóiratunk. ^ Milyen szolgáltatásokat végeznek? v — Könyvkereskedői és fordítási bibliográfiákat adunk ki meghatározott rendszerességgel, illetve összegző kötetekben, s kibocsátják évente a magyar könyvkiadás statisztikai adatait tartalmazó összeállítást. Piackutató csoportunk olvasásszociológiai, könyvfogyásütem-vizsgálatokat végez, illetve a szakma igényei szerint megvizsgálja egy-egy kiadási ágazat, sorozat vagy éppen egy jelentősebb kiadói vállalkozás vásárlói fogadtatását. Nemzetközi kapcsolataink eléggé kiterjedtek: a szovjet, NDK-beli, lengyel , osztrák, NSZK-beli,- finn, holland, skandináv, francia és amerikai egyesülésekkel van kapcsolatunk. Eredményességük változó, de a magyar könyv külföldi propagandája nemcsak feladatunk, de kötelességünk is. Ennyit nagyon röviden arról, mit is kell csinálnunk, s arról még nem is beszéltem, mi minden teendő várna még ránk. ha idővel, energiával és persze pénzzel győznénk ... A kiadói tervek egyeztetését is az egyesülés végzi? — Nem, az a Művelődési Minisztérium Kiadói Főigazgatóságának jogköre, miként a dotáció felosztása is az egyes kiadók közt — A A kiadói profilok manapság — úgy tű- ^ nik — nem olyan szigorúan meghatározottak, mint mondjuk 10—15 évvel ezelőtt... — A kiadói profilokat ma már valóban nem „zsinórmértékkel" mérik, az alapvető profilok azonban nem változtak. A Magvető feladata a kortárs magyar irodalom megjelentetése, az Európáé a 'külföldi irodalom, a Gondolat Kiadóé az ismeretterjesztés és természetesen a szakkönyvkiadók között is van munkamegosztás. Ügy vélem, hogy az ésszerű szakosodás feltétlenül színvonalat emelő tényező, sőt feLtétel, de nem látok semmi kivetendőt abban, hogy a Magvető szépen gondozza például a Világkönyvtár sorozatot, az Európa a magyar művelődéstörténet értékeit, a Gondolat pedig életrajzi regényeket is kiad. ^ És a magánkiadások? — Ez az úgynevezett nem hivatásos könyvkiadásnak egy kicsinyke területe, mennyiségileg szinte elhanyagolható. Magyarországon évente átlagosan 8 ezer könyv jelenik meg, összesen mintegy 100 millió példányban. Ebből a szerzői kiadásók száma nem éri el a százat, példányszáma a 2 milliót! A hivatásos könyvkiadási szektor évente megközelítőleg 4 ezernél valamivel többet, de az utóbbi összpéldányszáma 10—12 millió körül mozog. A nem hivatásos könyvkiadásra szükség van, vagyis azokra az alkalmi vagy rendszeres könyvkibocsátó intézményekre, amelyek speciális, viszonylag szűk kört érintő igényeket elégítenek ki — könyvtárak. iskolák, levéltárak, múzeumok, egyházak, különböző egyesületek. Biztos, hogy ezekre szükség van, de mellettük, sokszor talán helyettük jó néhány olyan kiadvánnyal is találkozhatunk, melyek kiadásának szükségességéről enyhén szólva nem vagyok meggyőződve. Nem gondolja, hogy hígul a magyar könyvpiac? — Ezt a veszélyt én is reálisnak és sajnos, egyre növekvőnek látom. Az új sajtó- törvény lényegileg minden jogi személy számára lehetővé tette a könyvkiadást, vagyis demókratikusabbá tette ennek lehetőségeit. Van a könyvkiadásnak egy olyan területe, amit én „vállalkozói könyvkiadásnak" szoktam nevezni, vagyis a kibocsátó célja csupán a haszonszerzés, semmi más. Mivel az anyagi haszon nagyjából azonos a magas példányszámökkal, oly „táblák közé vont, nem üres lapokat egybefogó könyv- testekkel” jelennék meg a piacon ezek a vállalkozók, amelyek a legszélesebb tömegigényt elégítik ki. Mint tudjuk, a tömegigény nem mindig a legmagasabb kultúra felé fordul, s nagyon kedveli a szenzációt, az extremitást, az álleleplezés mázát, s minden áltudományt, amiben hinni nem kell, de lehet. Sorolhatnám még a sébtiiben összerángatott meghatározásokat. Tagadhatatlan, hogy ezen kiadványok száma no.----------------------------------------------------------. Hétvégi interjú Zöld Ferenc igazgatóval könyvkiadásról, ilvasásról A Elmozdult valamennyire a vidéki ~ könyvkiadók alapításának ügye? — Magas politikai fórum foglalt állást jó néhány éve a vidéki könyvkiadók alapításának szüksógesssóge mellett. Voltaik kezdeti lépésék, de hogy a tényleges megvalósulás hogyan áll — sajnos, nem tudom pontosan. Én, személy szerint feltétlenül szükségesnek és egyre kevésbé elodázható kérdésnek tartom! A Az On által vállalkozói könyvkiadás- w nak nevezett szektor könyvei — úgy tűnik — általában elfogynak. A hivatásos könyvkiadók kiadványaiból viszont jó néhány raktáron marad. Miért van ez így? — Nem tagadható, hogy vannak könyvek, amelyékből marad raktárkészlet, ez azonban korántsem olyan mértékű, mennyiségű, mint a korábbi években. Én egyáltalán nem tartom tragikusnak, sőt bizonyos kiadványfajták esetében kívánatosnak, hogy egyes könyvekből legyen raktárkészlet. A kérdés kulcsa a helyes példányszám-megállapitás. Bizonyos, nem túl nagy számú könyvök kivételével ez nem túl könnyű. Erre sajnos még az etőzetes piacfelmérés sem ad biztos választ. Évekkel ezelőtt voltak ilyen jellegű kutatásaink, s az előzetes igény a tényleges vásárlástól 22 százalékkal tért el. Ennyit a mi kiadói és kereskedelmi szakembereink is ..tudnak" tévedni. A helyes példányszám- megállapitás egyetlen módja a gyors, hangsúlyozom: gyors utánnyomás. Erre azonban viszonylag ritkán van példa: ehhez rugalmasabb papír- és nyomdaipari háttér, jobb anyagellátás szükséges. ^ Könyveink — s nem csak a „sikerköny- vek" — egyre drágábbak lesznek. Ez mivel indokolható? — A könyvek fogyasztói árának általános emelkedése az előállítási árak állandó emelkedésével magyarázható egyértelműen, ugyanakkor a dotáció mértéke nem növekszik. Természetesen vannak Olyan kiadványok, amelyeket kiadóink önköltségi áron vagy ahhoz közel hoznak forgalomba. Ilyenek a különleges igényt kielégítő bibliofil jellegű könyvek, bestsellerek, lektűrök — — azért, hogy a művelődéspolitikailag fontos könyvek árát viszonylag olcsó szinten tarthassák. A fogyasztói árindex egyébként 1985-höz képest mintegy 10 százalékkal nőtt a hivatásos kiadói szektorban. Mérik, hogy melyek az olvasói érdeklődés iránvai ma? — Ügy tűnik, a mai magyar 'társadalom könyvvásártól, olvasói érdeklődése egyre inkább polarizálódik. Vannak, akik csupán a könnyen emészthető, olvasmányos könyveket vásárolják és olvassák, míg mások főként tanulmányaikhoz, tudásuk gyarapításához szükséges ismereteiket gyarapítják. Általánosnak mondható jelenség, hogy csökken az érdeklődés a szépirodalom iránt, s egyre fokozottabban nő az ismeretközlő és tudományos könyvek iránti kereslet. Sokian a közvetlen, gyakorlati „haszonnal" járó kiadványokat, a mindennapi életben felhasználható könyveket keresik, s ezalatt nemcsak a „hogyan kertészkedjünk” típusúakat értem, hanem a kifejezetten magas színvonalú szákkönyveket is. Elárulom: beszélgetésünk ötletét az is adta, hogy az ünnepi könyvhét ez évi országos megnyitója — május 29-én — Nyíregyházán lesz. Miért esett épp erre a városra a. választás? — A város vezetői kérték a rendezést — már három éve. Akkor ezt további el- ígérkezéseink miatt nem tudtuk teljesíteni, de most ennek igen nagy örömmel tettünk eleget. Nemcsak a személyes, jó baráti kapcsolatok okán, de azért is, mert jó néhány közös rendezvényünk volt Nyíregyházán és Ungvárott. s a tapasztalatok adták biztosítékot arra, hogy e rangos megmozdulásnak Nyíregyháza méltó gazdája, lelkes, hozzáértő istápolója lesz. Ez a magam részéről — a közelgő esemény előtt — nem csupán remény, hanem az előkészítés során tapasztalataim szerint egyértelmű biztosíték is. Ugyanakkor gazdagodik véle a város, a könyvet szerető nyíregyházi közönség. Végezetül két személyes kérdés. Zöld Ferencnek milyen magánkönyvtár» van? — Nem túl nagy. nekem azonban kedves, s valahogy benne van az egész életem is. A klasszikus és modern magyar irodalom alkotásai, irodalomtörténeti művek erősen kiszorították a világirodalmat. Történelmi, művelődéstörténeti érdeklődésem talán sohasem sikerült kielégítenem. Valamikor úgymond bibliofil könyvekéi is polcaimra helyeztem (első kiadások, számozott könyvek stb.), ezt már abbahagytam. Elfogadhatónak mondható szakmai könyvtáram, mármint a magyar kiadással, s egyáltalán a szakmával foglalkozó könyvek, folyóiratok, aprónyomtatványok gyűjteménye. Speciális érdeklődési területem a térképtörténet,, s ez hazai viszonylatban talán nem rossz, bár én elégedetlen vagyok vele. Mintegy öt-hat ezerre tehető könyveim között jelentős helyet foglalnak el a határon túli irodalmait reprezentáló kötetek, tehát az erdélyi, csehszlovákiai, vajdasági művek. Sajnos nagyon elfoglalt ember vagyok és életem Legnagyobb hiányérzetét az olvasásra fordítható kevés idő okozza. Most nem az igazgatót, hanem az olvasó embert kérdezem: a könyvhét újdonságai közül melyik művet, vagy műveket ajánlaná? — Mivél az ez évi könyvhét választéka meglehetősen sokrétű, nehéz a választás. De levonatban olvastam John Paget: Magyar- ország és Erdély című — a reformkori két hazáról írt — művét, érdekes, bűbájos, élvezetes. Kíváncsian várom Temesi Ferenc regényének befejező részét, Spiró György, Jókai Anna, Sükösd Mihály, Schwajda György új kötetét, — anélkül, hogy a többi szerző műve ne érdekelne. Van új Ball- és új Párái—Csoóri-kötet, s néprajzi, nemzetiségek története iránti érdeklődésemet is kielégíthetem Salamon Ildikó: Gyiimesi csángó mondák. Hoppál—Szepes: Erosz a folklórban és Gáli Ernő: Kelet-európai írástudók és a nemzeti-nemzetiségi törekvések most megjelenő köteteivel. Hosszú lenne a felsorolás, igy hát két történeti munkát ajánlhatok végezetül azoknak, akik a múlt és a közelmúlt kérdéseit óhajtják tisztábban látni. Ezek Kosáry Domokos: A történelem veszedelmei és Berend T. Iván: Válságos évtizedek. ^ Köszönöm a válaszait! Páll Géza ... bármennyire észbontónak tűnik ismerősöm javaslata, valahol nem is kis igazság fedezhető fel benne. A minap azzal állt elő, hogy belőlünk, magyarokból kihalt az üzleti érzék. Látván meghökkenésemet, az égő lápról kezdett beszélni. Mint mondta, amikor kigyulladt az Ecsedi- lápon egy darabka föld, csaknem pánikba estünk, mintha legalábbis egy tűzhányó pusztításától kellene tartanunk. Holott — s e2t nagyon sokan tudják — a láptőzeg világában ez a jelenség csaknem természetes, s mint egy-két híradásból kiderült, az ilyen területen, a tűz kihívását követő néhány év múlva bőséggel fizet <a föld. De mi köze mindennek az üzleti érzékhez? — faggattam. mire azt válaszolta: ebből a természeti jelenségből mi pénzt gyárthatnánk, ehelyett — nem kis sandasággal — valamiféle ideológiát gyártunk, esetlen hasonlattal kaján- kódunk. hogy ég a talpunk alatt a talaj. Ö — mármint az ismerősöm — nem tartja lázálomnak az ötletet: amikor kigyullad a láp, szervezzünk oda kirándulócsoportokat, például úgy, hogy „Irodalmi utazás Seregben. az égő láp megtekintésével Nagyecseden, lápi tűzben sült burgonya tálalva este a Sárvár étteremben ...” Miért ne? — kérdezett vissza, hiszen ha az amerikaiak pénzért mutogatják a Niagara vízesést, meg a gejzíreket, akkori miért ne tehetnénk mi is, miért ne fordíthatnánk a saját hasznunkra ezt a ritka jelenséget. „Mutass nekem Európában egy másik helyet, ahol ég a föld. Lehetne ide utaztatni iskolás csoportokat, nyugati turistákat, kuriózumra vágyókat. Mondok neked valamit: én tsz-melléküzem- ágat alapítanék az égő lápra és jól megélnék belőle." Mondanom sem kell, egy kicsit engem is sokkolt az ötlet, bár nem voltak lázálmaim, azért rendkívül szokatlannak éreztem. Aztán megpróbáltam úgy közelíteni ehhez a képzelgéshez: hátha van benne valami. (Azt már csak suttogva merem megemlíteni, hogy ismerősöm azt sem tartja lehetetlennek, hogy ha maga gyújtana fel egy kis darabkát, s ez még külön beruházást sem igényel, elég hozzá egy szál gyufa, legfeljebb körülárkolná előzőleg, hogy ne terjedjen a tűz.) Miért éppen most jut az eszembe? Azért, mert a héten a megyei tanács végrehajtó bizottsága kitelepült a Tisza-parti városba, Vásárosnaményba. hogy testközelből tapasztalja meg az itteni foglalkoztatási gondokat, továpbá azt, milyen ezen a még nyugodtan romlatlannal^ nevezhető tájon az idegenforgalom. Beszámolt a ■ megállapításokról az újsáp. ,A megyei tanács elnökének egy mondata azonban még mindig visz- szacseng az emlékezetemben. Azt mondta: „Változik a világ, változnak a körülmények. Eddig jócskán költöttük a milliókat azért, hogy idecsalogassuk az idegent, hogy megmutassuk nekik, mi mindenünk van. Itt az ideje, hogy az idegenforgalmat is jövedelmező ágazattá tegyük, nem csak azért, mert fogytán az elkölthető pénzünk, hanem, mert ha szolgáltatunk, azért ellenszolgáltatás jár." Elhangzott ezen az ülésen az is, hogy tőkeszegény korunkban Bereg meg az Erdőhát sem tud százmilliókkal teljes összkomfortot teremteni az idegenforgalom fellendítésére. (Sok helyütt még egy szerényebb kemping kialakítására is hiányzik a fedezet.) De rendelkezünk a legnagyobb kinccsel: a civilizációs ártalmaktól még mentes, a tiszta forráshoz hasonlító gyönyörű tájjal, jó levegővel, csenddel, fürdésre, napozásra avagy vadászatra jó alkalmat nyújtó területekkel, festői Tisza-parttal. Aztán éppen ezen a tájon lelhetők fel a távoli községekben — kiváltképp Torpan — a gyönyörű műemlék jellegű parasztházak, melyek szinte felkínálják az alkalmat a falusi turizmusra. Közel jár az igazsághoz, aki feltételezi, hogy az atomkorszak turistái közül mind többen vágynak a nomád életre, a manipu- lálatlan természetre — s ebben a mi megyénk, közelebbről Bereg, sportnyelven szólva verhetetlen. Csak éppen nincs bennünk még elég üzleti érzék. Csak még nem tudjuk az összefüggést a Túr-bukó és a Niagara között, s amíg a nyugati határvidéken egyetlen éjszakára kemény százasokat kérnek egy ágyért az idegentől, hogy megpihenjen, addig nálunk sok helyütt nemcsak hogy pénzt szégyellnek tőle kérni, de még ingyenvacsorával is megkínálják. Persze, hogy meg kell őriznünk a szatmári emberre jellemző szívélyes, igazi vendégszeretetet — azért nem árt, ha tudjuk, hogy sokszor a pénzét sem sajnálja a turista, hogy maradandó élményhez jusson. Ezt is, mint oly sok mindent, még meg kell tanulnunk ...
