Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-23 / 120. szám
Kitüntetett termelőszövetkezetek Melléküzem és rekordnyereséi Újabb közös gazdaságoknak adtak át 1986-ban elért termelési eredményeikért kitüntetéseket megyénkben tegnap. A balkányi Szabolcs Termelőszövetkezet több mint 1000 tagja 6100 hektáron gazdálkodik, de földjeinek aranykorona-értéke alig haladja meg a kilencet. Kimagasló eredményt hozott náluk az elmúlt esztendő az alap- tevékenységben. Létrejöttében a kedvező időjáráson kívül nagyon sokat köszönhetnek a költségtakarékos gazdálkodásnak, valamint az időben és jó minőségben elvégzett talajmunkáknak. Búzából három, rozsból 2,7, kukoricából 6,6, burgonyából 15,7, téli almából 19,6 tonnás átlagot értek el. Jelentős ágazatuk még a juhászat közel három és fél ezres átlagos anyalétszámmal. Az alaptevékenységen kívüli tevékenységben targoncajavítással foglalkoznak. A nagyjavítások, a szervizszolgáltatás és az alkatrészgyártás egymaga 7,7 milliós nyereséget hozott. A termelő- szövetkezet termelési értéke megközelítette a 200 millió forintot. A balkányi Szabolcs Tsz eredményei alapján Kiváló Termelőszövetkezet kitüntetésben részesült, amelyet tegnap adott át László András, a megyei tanács általános elnökhelyettese Erdélyi Gyula elnöknek. Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott Lőrinczi Gábor főmezőgazdász, Ancsák János gépműhelyvezető és Vilmánszki János targoncaszerelő. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter Dicsérő Oklevelét kapta tavalyi eredményes gazdálkodásáért a nyírtassi Dózsa Termelőszövetkezet. A kitüntetést tegnap adta át dr. Técsi László elnöknek Hárskúti László államtitkársági titkár. Az ünnepségen az élenjáró dolgozók közül Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott Vass Sándor ágazatvezető és Halmainé Kazuska Ilona, laboráns. Az egész évi áldozatos munka meghozta eredményét a közös gazdaságban. 1986-ot rekordnyereséggel zárták. A tiszta nyereség 49 százalékkal haladja meg az 1985. évit. A bruttó jövedelem 23 százalékkal magasabb, a szövetkezeti vagyon értéke pedig öt százalékkal. Az átlagos állományi létszám hat fővel gyarapodott, a kifizetett munkadíjtömeg pedig 8,6 százalékkal. Az évvégi részesedés 61,5 százalékkal haladta meg az előző évit. Az idei tervük az elért eredmények megszilárdítását tűzte ki célul. Az ófehértói Búzakalász Termelőszövetkezet ugyancsak a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter Dicsérő Oklevelét kapta tavalyi gazdálkodási eredményei alapján. Az oklevelet a tegnapi ünnepségen Farkas Ferenc. a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatója adta át Boldizsár József elnöknek. Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott Rubóczki Pálné gyümölcstermesztési dolgozó és Falajtár Józsefné ragasztó szakmunkás. Fél évtizeddel ezelőtt a gazdaság még hullámvölgyben volt, azóta azonban sorra szülét-_ nek a jobbnál jobb eredmények. Megszigorították a munkafegyelmet, a korábbinál ösztönzőbb bérezési rendszert vezettek be, kialakítottak egy viszonylag egyszerű, de annál jövedelmezőbb termelési szerkezetet, és meghonosították a faluban az ipari termelést, mely nemcsak tisztességes nyereséget produkál, de munkát ad csaknem száz helybelinek. A Szabolcs-Szatmár megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége is elismeréseket — Szövetségi Oklevelet — ítélt oda jól gazdálkodó közös gazdaságoknak. A nyírmadai Béke. a penyigei Zöld Mező. a záhonyi Lenin, a vásárosnamé- nyi Vörös Csillag, a napkori Kossuth, a nagykállói Nyírség, a nyírbogáti Rákóczi, a nvírpazonyi Zöld Mező, a be- regdaróci Barátság, és a ra- kamazi Győzelem Termelőszövetkezet részesült kitün-. tetősben. A TIT megyei elnöksége előtt Szabadegyetem 12 ezer hallgatóval Tizenkét tudományág témaköreiben hirdettek meg előadássorozatokat, s a tervezett 89 előadásból eddig több mint hetven hangzott el. Figyelmet érdemlő, hogy a vidéki városokban — így Fehérgyarmaton, Kisvárdán. Mátészalkán — már hat tagozat működött az elmúlt évadban, amelyeken csaknem negyven előadást sikerült megtartani pedagógiai, politikai és filmművészeti témakörökben — hangzott el többek között a TIT megyei elnökségének tegnapi ülésén, ahol — többek között — a Bessenyei György szabadegyetem 1986—87. évi tapasztalatairól és a következő évad előkészítéséről tárgyaltak. A nyíregyházi és a kihelyezett tagozatok előadásain csaknem 12 ezer hallgató vett részt, ami lényegesen magasabb, mint az előző évad eredménye. Ez a növekedés a nemzetközi-politikai tagozat iránti érdeklődés élénkülésének köszönhető elsősorban, míg a többi tagozatnál tovább erősödőit a törzsközönség. Néhány szakosztály már összeállította a következe» évad programját is. így például helytörténeti sorozatot indít a történelmi szakosztály, a nemzetközi-politika: szakosztály öt nagyközségben szeretne újabb tagozatot indítani. Folytatják a kerek- asztal-beszélgetést az orvos- tudományi szakosztályban . ezúttal a központi téma a rákbetegség okai és gyógyítása lesz. Szeptemberre szeretnék a jövő évadi teljes programot az érdeklődök elé tárni. MA Elindulnak a katedra felé (3. oldal) Hétvégi melléklet (5—12. oldal) Gyermekgyógyászok tanácskozása Kádár János fogadta Szergej Szokolovot Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének társaságában pénteken a Központi Bizottság székházában fogadta Szergej Szokolovot. a Szovjetunió marsallját. az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagját, szovjet honvédelmi minisztert. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón részt vett Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter és Horváth István altábornagy, politikai főcsoportfőnök, honvédelmi miniszterhelyettes. Jelen volt Alekszej Lizi- csev hadseregtábornok, a szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta politikai főcsoportfőnöke. valamint Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Pénteken befejezte magyarországi hivatalos, baráti látogatását és elutazott Budapestről Szergej Szokolov, a Szovjetunió marsallja. az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, szovjet honvédelmi miniszter, aki Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter meghívására négy napig hazánkban tartózkodott. A látogatás során a honvédelmi miniszterek megbeszéléseket folytattak- a két testvéri hadsereget kölcsönösen érintő kérdésekről, a védelmi képesség fejlesztésének napjaink követelményeihez igazodó tennivalóiról, az együttműködés további erősítését szolgáló feladatokról. A szovjet honvédelmi miniszter és kísérete magyarországi programja során meglátogatta néphadseregünk pápai repülőalakulatát, és Szentendrén, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán nagygyűlésen találkozott leendő tisztekkel. Pen teken öt megye — Hajdú. Borsod. Heves. Nógrád és SzabMcs-Szatmár — gyermekgyógyászainak kétnapos tudományos tanácskozása kezdődött Nyíregyházán. A péntek reggeli megnyitó előtt Czirják Ferenc, a megyei pártbizottság osztályvezetője, dr. Csinády László megyei főorvos és dr. Vagvölgyi János főigazgató főorvos köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Karmazsin László professzor, a Debreceni Orvostudományi Egyetem gyermekklinikájának igazgatója mondott megnyitó beszédet. Képünkön a tanácskozás résztvevőinek egy csoportja. Export előtt a KÖZGÉP-nél Vizsgahegesztés - minden évben A Közúti Gépellátó Vállalat nyíregyházi telepe a Veszprémi Szénbányák megrendelésére már jó ideje készít a gépi szénfejtésnél használatos pajzsokat, melyeket a veszprémiek részben Magyarországon. részben az NSZK-ban értékesítettek. A Közúti Gépellátó Vállalat a dollárelszámolású exportjának fokozása érdekében felvette a kapcsolatot egy duisburgi céggel, ám az NSZK-beli vállalatnak addig nem tudták exportálni a termékeiket. amíg a megrendelők meg nem nézik: a Közúti Gépellátó Vállalat szakembergárdája mire képes. Erre került sor a közelmúltban, amikor is a németek a Közgép nyíregyházi telepére látogattak. Ott többek között megvizsgálták a gépek állapotát, az anyagmozgatás feltételeit, valamint 14 hegesztéssel foglalkozó szakember képességeit. Közülük hat megfelelt a rendkívül magas követelményeknek. A kétnapos vizsga során a szakemberek a hangsúlyt a jelöltek gyakorlati munkájára helyezték. A vizsgázóknak a 30 milliméter vastag lemezen védőgázos hegesztéssel tompa varratok másik anyagon viszont sarokvarratol kellett készíteniük. A szakértők a varratokat röntgenvizsgálatnak, illetve töréspróbának vetették alá. Az MTESZ-elnökség üléséit Nemzeti minííségfeilesztö akció Az MTESZ Országos Elnöksége pénteken Fock Jenő elnökletével ülést tartott. A testület megvitatta, hogy mit tesznek a szakemberek az elektronizáció és az információs technológia elterjesztéséért, a biotechnológiák fejlesztéséért és alkalmazáséÚjított az ELEKTERFÉH Áruskála kisbútorból A nyíregyházi Elekterfém Szövetkezetnél az elmúlt évben született meg a gondolat, hogy a gyakran hiánycikknek számító kisbútorok gyártásához kezdjenek. Az ötletet tett követte. A tervezők és a kivitelezők gondos munkája nyomán dohányzó- asztaluk az őszi BNV-n díjat kapott. A jövőben tovább kívánják bővíteni a választékot. Más méretű, különféle funkciók ellátására szolgáló asztalok készítését tervezik. Amennyire a szériagyártás keretei megengedik, egyéni megrendeléseknek is igyekeznek megfelelni. Sorolható polcrendszereket, fürdőszobai kisbútorokat is szeretnének előállítani és árusítani, (d) Az alma- és körtefákat permetezik a nyírcsászári Üj Élet Termelőszövetkezetben. A képen: Kincs János traktoros a nyírderzsi kertben. (E. E. felv.) ért, a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztéséért, valamint a ráfordítás- csökkentő kormányprogram teljesítéséért. Az elnökség az ülésen Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanácsot alapított. amely az MTESZ szak- tanácsadó szerveként segíti majd az országos jelentőségű környezetvédelmi feladatok megoldását. Népszerűsíti a környezetkímélő technológiai és technikai megoldásokat, s az úgynevezett környezetbarát eljárásokat. A testület elfogadta az MTESZ legutóbbi küldött- közgyűlésén meghirdetett Magyar Márka-mozgalom programját, amely szerint a magyar gazdaság fejlesztése érdekében átfogó nemzeti minőségfejlesztő akciót kezdeményeznek a termékek minőségének javítására. A jövőben kialakítják a legkorszerűbb minőségszabályozási és -tanúsítási rendszereket, bevezetik a minőségügyi oktatást és kidolgozzák a Magyar Márka kitüntető cím elérésének feltételeit. A testület Tóth János főtitkár előterjesztésében elfogadta a szövetség 1987. évi munkatervét, és állást foglalt abban, hogy megalakítja a genetikával foglalkozó szakemberek munkabizottságát, amely előkészíti a genetikusok egyesületének létrehozását. (MTI) I XLIV. évfolyam, 120. szám ÁRA: 2,20 FORINT 1987. május 23.. szombat