Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-16 / 114. szám
1987. május 16. E gy -kupacban négy falu, neve mindnek a Tiszával kezdődik. Tiszas Zalka, Tiszavid, Tiszaadony, Tiszakerecseny. A legrövidebb nevű köztük a legkisebb: Viden félezren ha élnek. Az ember Lónya felé tartván, ha nem nyitja jól ki a szemét, észre sem veszi tán, hogy átsuhant rajta. Azt hiszi, még Tiszaszalkán jár, mikor hirtelen jobbra fordul az országút, s már el is tűnnek a házak. Vidre, az ófaluba balra kell fordulni. De ha kocsival érkezik, nézzen a kerekek elé, mert könnyen eltörhet a tengely. Érdemes pedig vállalni a kockázatot: mert Vid igen szép, hamisítatlan beregi falucska. Öreg, fehérre meszelt házak, buja orgonabok- rak, szomját az útmenti tócsában oltó fecskecsapat. Amúgy csend van, csak a dongók zümmögnek. S egy öregasszony veszekedik a kutyájával. — Nem mentél vissza, te bitang! Botjával fenyegeti a ,.bi>- tang”-ot. — Kapsz te a gazdádtól, csak tudja meg, hogy megint itt vagy! A kutya, — Tangó a becsületes neve — szomorúan néz Kovács Ferencné után, aki a minap adta el a falu túlsó végére nyolcvan forintért. De Tangó csak itt, a régi portán érzi igazán jól magát. — Már kétszer szökött haza! Vissza is adom én azt a nyolcvan forintot... Lassan, araszolva lépked, hirtelen megáll. — Mit tetszik nálunk szedni? Gyűjteni jött valamit? Mit mondhatnék mást hirtelen?: — Igaz szavakat nénikéin. — Azt talál — mondja csendesen, s nekiindul újból. A boltba megy kenyérért. Szép, fényes tavaszi idő, mindenki, aki csak él és mozog, lent a kertben, kint a határban. Hiába zörgetem régi ismerősöm, Varga Fe- rencék kisajtaját is. Zárva: lent bogarászhat a kertben a két öreg. Pedig, hogy meg szerettem volna köszönni nekik azt az üveg borocskát. Tél volt, agyonfagyva estem be hozzájuk, rögtön forralták a bort. De hát a kocsi... ,,Akkor egyen egy kis derelyét! A bort pedig majd megissza otthon!” A kertben dolgozik, pa- szulyt vet Lipcsei Bertalan is, de neki legalább kiáltani ■lehet. Ott is hagyja nyomban a kapát, s jön, szélesre tárja az ajtót. Mondja, hogy menjünk beljebb, de jobb itt kint az udvaron. Vastag akácfarönkökre ülünk. Túl a Tiszán, a ricsikai erdőn vette, most hozták neki haza a hét elején. — Messzebb már nem is mehettek volna érte. A nyitott, őszinte arc elkomorul. — Mióta a két téesz egyesült, huszonkét fasort irtottak ki a vidi határban! Egy szál akác nem sok, annyit se ültettek a helyébe ... Lipcsei Bertalan magas, kék szemű ember, csak a fehér üstöké árulkodik, ■négy éve túl van már a hetvenen is. Azt hihetnénk, ilyen korban elég már az embernek a maga búja-ba- ja. S nem veszi nyakába a falu gondját. — Én amíg élek, harcolni fogok. Hogy Tiszavid fennmaradjon. Dehát mi, s ki fenyegeti ezt a falut? Nehéz erről úgy beszélni, hogy ne elevenítenénk fel az elmúlt évtized történéseit. A vidi és a tiszaszalkái termelőszövetkezet már korábban egyesült, s 1978-ban a két tanács is hasonlóképpen döntött. Ésszerű határozat volt ez, hiszen a két települést már akkor is csak néhány üres telek választotta el egymástól — ma már teljesen összeépültek — s az sem volt kétséges, hogy a székhely a nagyobb, erősebb Szálkán lesz. Ez ellen senki sem berzenkedett. Ám arról szó sem volt, hogy ez egyúttal a Tiszavid név eltörlését is jelenti. „Tiszaszalkavid” lett volna a két egymásba olvadt település neve, ám másutt másképp döntöttek. Tiszaszalka lett Tiszavid is. A kisebbik falu, legalábbis papíron, megszűnt létezni... De a vidiek nem hagyták annyiban. Kétszázhúsz aláírással — azaz majd minden írni tudó helybélinek a kéznyomával — levelet küldtek az Elnöki Tanácshoz. Nem volt követelődző az a levél. A sokat megéltek, igazukat halkan elmondó Tiborcok panaszát sorjázta: „ ... amikor a községi tanácsot megszüntették Viden, nem ezt ígérték nekünk... a lakosság által saját erejéből épített tanácsház és kultúrház ott áll kihasználatlanul, ... hogy helybéli könyvtárosunk volt, most nincs ... hogy már a levélkihordó is ti- szaszalkai, mindent késve kapunk ... hogy már az általános iskola alsó négy osztályát is meg akarták szüntetni, hogy ezek a kis gyermekek télen hóban, esőben két kilométert gyalogoljanak Tiszaszalkára ... hogy már a postát is fel akarták számolni, csak erre már a lakosság nagyon felzúdult és elmaradt... a faluiban miután a tanács, a téesz is megszűnt, pap sincs, tehát értelmiség sincs, a falu úgy néz ki, mint az árvagyermek.., már annyi se jut a szocializmusban ennek a majdnem ezeréves községnek, hogy legalább az egyesített község nevében a VID is ott legyen :.-. ez bizony fáj nekünk.” Eat a levelet évekkel ezelőtt írták. — Történt azután valami? — Hogyne. Kijöttök Szálkára a megyei meg a városi tanácstól, s kivizsgálták az ügyet. De maradt minden a régiben. Az útjelző táblára ugyan kiírták a falunk határán, hogy Tiszaszalka, s alatta kisbetűvel Tiszavid, ám azzal a mi szánkat még nem foghatták be. Hivatalosan Tiszavid nem létezik. Ha véletlenül valaki megszületik nálunk, az anyakönyvi kivonatában az áll: Tiszaszalkán jött a világra. Virágba borult fák alatt sétálunk, az árokparton boglárka, gólyahír, árva- csalán. A korcsma előtt sö- rösauitó áll, megrakott rekeszeket pakolnak. A bolt zárva, szabadnapos. — Jó napot Berti bácsi! — köszön ránk egy fiatal férfi. Péter Zoltán a neve, Pesten dolgozik már jó tíz éve. Műszerész a szakmája, olaj- és benzinkutakat el- lenőniz szerte az országban. — Nem költözik vissza? Úgy néz, minit a butákat kérdezőkre szoktak. — Vidre... ? A szépségből nem lehet megélni. Kemény, amit mond, s kicsit talán igazságtalan is. Mert bármennyi igazságtalanság is érte ezt a kis falut, azért mindenképpen szót érdemel a téesz és a tanács mostani vezetésének igyekezete. A szövetkezet sokat tesz azért, hogy fejlessze az ipari ágazatát, s lehetőségeihez mérten minél több helyi szakembernek adjon, munkát itthon. A Magyar Acélárugyár szálkái gyára is erőteljesen fejlődik az utóbbi időkben, több száz beregi munkás talál itt kenyérkeresieti lehetőséget. Éz pedig még akkor is nagy szó, ha tudjuk, hogy az egész Beregben ez az egyetlen ipari üzem, ahová több tucatnyi településről járnak dolgozni. Dél van, az egykori tűz- oltőszentár előtt idős emberek állnak sorban. Mindegyikük ikezében ételhordó, most kapják meg a szálkái étteremben főzött ebédet. A kis busz húsz adagot hozott, züldségleves, meg ma- joránnás sült csirke krumplival a menü. Az ár kedvezményes. tizenkét forint ■a legtöbb, de sokan csak hármat fizetnek. — Harmadik éve osztják itt az ételt, de úgy nézzen be ide, hogy azóta ez a helyiség nem volt kimeszelve — mondják többen is. Kis égre nyíló verandán állunk, itt vár sorára télen is a sok rászoruló. Az olcsó és jó ízű ebéd dicséretes kezdeményezés, de miért kell elrontani az emberek szája ízét, — nem lehetne másutt, kényelmesebb, kulturáltabb helyen kimérni a porciókat? Hiszen lehetőség volna rá bőven. Ott van mind járt az egykori tanácsháza, nem beszélve a kul- túrházról, a rég bezárt moziról. A kultúra háza előtt különben iis értetlenül áll az ember. A székihelyközség messze földön híres élénk szellemi életéről, itt meg az ablakok betörve, a nagytere oly üres, hogy még az egerek is elmenekültek belőle. Az előtérben egymás hegyén-hátán poros létrák, székek, asztalók. Behajtunk a kitört ablakon, kézbe veszünk egy vaskos, több kilós könyvet. Tizenöt éve, mikor rédialgvelet kért valaki, abba jegyezték fel, ki milyen jószágot vitt a vásárba. A falu főutcája a Tiszának fut, nagy, magas templom állja az utunkat. Szemben a parókia üres, az udvaron sűrű, haragoszöld a fű. Nem úgy átellenben a Petróczi-portán. A gazda, Petrqczi Zoltán nemrég jött vissza Pestről, főművezető volt a Taurusban. Nyugdíjas lett, s hazatért az ősi fészekbe. » Elzárja a vízcsapot, s kisétál velünk az utcára. Mutatja az üres házakat. Hiába van a faluban víz, két bolt is, a fiatalokat ezzel még nem lehet megkötni. Tudja ő persze jól, hogy munkahely kellene, s pénz a fejlesztésekhez, de állítja: pénz nélkül is sokait lehetne lendíteni rajtuk. — Tudja milyen dolgos emberek élnek erre? Én pu- lyakoromiban sosem láttam a rokonságot ülve enni. Csak menetközben, fent a szekéren ... Nem messze innen van a Tiszának egy holtága. Néhány éve vágtak le egy kanyart, azóta az élővíz elkerüli a régi medret. S az szemlátomást öregszik. Gaz verte fel a partját, vize megbámult, ha nem telepítenék, egy hal sem lenne már benne. Erre a falura milyen sors vár... ? Balogh Géza Barangolás ^ VCSZtCÍt falll Kis falucska a nagy Tisza mentén: Tiszavid, amely nevét vesztette. Vajon mi lesz ez után? (A szerző felvétele) KM HÉTVÉGI MELLÉKLET
