Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-11 / 86. szám
Az almafák és a gyümölcs egyik legnépszerűbb gombaölő szere a Rubigán. Gyártója és forgalmazója az Eli Lilly und Elanco GesmbH, amelynek az egész világon vannak gyárai és képviseletei. A magyarországi és a kelet-európai forgalmat a bécsi képviselet látja el. A cég fejlesztéssel foglalkozó vezető munkatársával az osztrák fővárosban hazánkkal való kapcsolatukról beszélgettünk. Dr. Kari Meitz különben előadást tartott kinttartózkodó megyénkbeli szakembereknek is a témáról. — ön bizonyára pontos információkkal rendelkezik arról, hogy a Magyarországon termelt alma felét egy megyében, Szabolcs- Szatmárban szüretelik ... — Természetesen. Ehhez nem is kell különösebb felmérést végezni, elég a forgalmunkat figyelemmel kísérni. Kiváló kapcsolatokkal rendelkezünk az önök tájegységében, úgy érzem mindenki megelégedettségére. Nekünk rendkívül nagy hasznot hoz, és nem elsőorban a szó üzleti értelmében, ez az együttműködés. Különösen a közös tapasztalatok szolgálnak nagy megelégedettségünkre. — Milyen sajátosságok különböztetik meg a mi almatermesztésünket a világ más részeitől ? — Kevés helyen vannak olyan üzemi méretek, akkora kertek, mint Szabólcs-Szat- márban. Ennek óriási előnyei vannak, és úgy tapasztaljuk, hogy ki is tudják aknázni a kínálkozó lehetőségeket. Ilyenek például a magas szakmai színvonal, a technológia pontos betartása, a kezelési módszerek következetes véghezvitele és még sorolhatnám. a Rubigán tudósa — Nálunk egyre inkább ajánlatos is elsősorban a minőségre figyelni és csak azután bármi másra ... — Szűkítve a kérdéskört: mik a tapasztalataik a Rubigán használatáról nálunk? — Talán tud róla: Magyarországon alkalmaztuk először a szert. Jól felkészült szakemberekkel volt módunk bevezetni és nekik nagyon nagy részük van abban, hogy ma ennyire sikeres és keresett. — Mit kell tudni ma egy modern növényvédő szernek? — Nagy hatás — kis dózis. A kísérletek és a fejlesztések ebben az irányban folynak más gyárakban és nálunk egyaránt. Van már olyan gyomirtó szerünk, a neve X-pond, amelyből mindössze 100 gramm szükséges egy hektár területre. Maradva a Rubigán- nál: legfontosabb elvként a környezet kíméletét tartjuk szem előtt. Mielőtt kijöttünk volna vele, a világ egyik legszigorúbb független kutatóintézetébe, az USA-beli Green- fieldbe küldtük el, ahol az élővilág valamennyi érzékeny képviselőjén kipróbálták hatását. — Mindezzel a konkurencia is tisztában van. Mivel veszik fel a harcot a hasonló szereket gyártókkal? — Nemcsak a szereket fejlesztjük, hanem a hozzávaló technológiát is. Partnereinkkel együttműködve dolgoztuk ki a módszert, ami alkalmas arra, hogy csak akkor kell permetezni, amikor tényleg szükséges. Tíz éve vagyunk jelen a magyar piacon, így az önök megyéjében, ekképpen teljesen testhezálló módszereket dolgozhattunk ki. Már 97 darab előrejelző készüléket adtunk gazdaságaiknak, amelyek pontosan megmutatják, mikor kell közbeavatkozni. Maga a Rubigán különben — a világon először — rendelkezik kurativ hatással is, ami azt jelenti, hogy a. gomba által már megtámadott növényt is képes megvédeni, meggyógyítani. Aki tehát nem vét valami durvát az alkalmazási előírások ellen, annak minőségi almája lesz. — Magunk is észrevettük ezeket a törekvéseket. Ezt akarja szolgálni a már ötödik esztendeje meghirdetett verseny a felhasználó gazdaságok körében. Egyre nagyobb az érdeklődés és ennek megfelelően javulnak a részt vevő gazdaságokban a minőségi paraméterek. Javaslatunk nagyon kedvező visszhangot talált mind a mátészalkai tangazdaság, mind a vajai II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet vezetőinek körében és azóta egyre szélesedik az általuk rendszerbe vont gazdaságok körében a vetélkedés. — Milyen irányban folynak a fejlesztések cégüknél ma? Mi a jövő szere? — A Rubigán világviszonylatban nagyon modern gombaölő szer, még hosszú ideig nem lehet mással helyettesíteni, de szükség sincs rá. A fejlesztési irányok? Nos azt pedig maga a gyakorlat mutatja meg. Már megjelentek a kombinált szerek, ezekben olyan hatóanyagokat párosítunk, amelyek használatával megakadályozható az ellenállóképes gombák kitenyésztődése. Ez a Rubigán Plus és még néhány más kombináció. A következő lépés volt az úgynevezett tank- keverékek bevezetése. Ne a gazda keverjen, a gyár mindig pontosabb. Ezeken kívül — mivel látjuk gazdasági nehézségeiket —■ nem zárkózunk el a magyarországi gyártástól sem. Egyik új szerünket, a Folpet-et már ott készítik. — Mekkora helyet foglal el hazánk az önök forgalmában? — Ezt elég nehéz megmondani, mert ez egy szerteágazó tulajdonú nemzetközi konszern, számos más termékkel, amelyeket magam sem ismerek külön-külön. Ami a szűkén vett növény védőszer-forgalmat illeti, annak talán 15 százaléka megy Magyarországra, ami Kelet-Európábán a legnagyobb arány. Ezután következik Lengyelország és a többiek. Esik Sándor Szépen magyarul — szépen emberül Ropi és pattinka Napjainkban igen gyakorivá vált az -i kicsinyítőképző használata. Különösen az ifjabb nemzedék kedveli. A mindennapi élet- ben-sűrűn előfordulnak hasonlóan képzett szavak, de egyikük-másikuk már „kinőtt a gyerekcipőből”, azaz minden korosztály használja, bár szótáraink egyelőre a „bizalmas” minősítést jelölik meg mellettük. Előfordul, hogy zavar keletkezhet a nyelvérzékben. Ezt bizonyítja a következő levél- részlet is: „Az még hagyján, hogy szeretünk becézni, de az már túlzás, hogy-igéket is ellátunk kicsinyítő képzővel, pl. ropi...” A népszerű sós rudacskának a neve nem közvetlenül a ropog igéből származik, hanem ennek továbbképzett változata, a ropogós (ti. sós rudacska) melléknév volt az elnevezés alapja. Bizony, előfordul, és nem is ritkán, hogy nemcsak melléknévből, hanem melléknévi igenévből (tehát nem igéből!) is új szavakat hozunk létre: röfi (röfögő, azaz sertés), pofi (pöfögő, azaz gőzmozdony) raginadrág (rugda- lózó nadrág csecsemők számára), s hogy a múlt idejű melléknévi igenév se maradjon ki: fagyi (fagylalt, bár ez már teljesen főnévi használatú). Mindössze egyetlen „becézett” igét találtam, azt is márkanévként: pattinka. Ez is sós rudacska, és az elnevezés nyilván összefügg a pattog, pattan igével. Ezt megcsonkították, és alighanem a Katinka név hatására képzővel látták el. Mindenesetre újszerű szóalkotás, előzménye még nincs; nem tartjuk valószínűnek, hogy meghonosodjon. Különben is, a ropi már bármilyen márkanévvel (pl. Borsodi sós rúd, Hegyaljai ropogós stb.) ellátott sós rudacska közös megnevezése, szóhasználatunkban így szerepel. Az esetleges szo- kátlanság, újszerűség még nem jelenti azt, hogy a kicsinyítő képzővel létrejött szavaink magyartalanok. Ki mondaná azt már manapság, hogy pl. az elöke, az ülőke szó nem jó? Amelyik nem megfelelő, az úgyis kérészéletű marad. Legfeljebb arról lehet beszélni, hogy némelyik szavunk képzése szokatlan, stílushatása édeskés, érzelgős, mint pl. a koszi, kö- szönke, muti (=mutasd) és társai, de ezek csupán alkalmi jellegűek. Mizser Lajos Erdély története M ai hazai tudományosságunk kiemelkedő alkotásai közé tartozik ez a három kötet. Erdély történeti ábrázolásainak hosszú sorában a legterjedelmesebb, legteljesebb, legsokoldalúbb. Kétezer oldala ötvenhét fejezetet és ezer- harminchárom ábrát, képet, táblázatot, térképet foglal magában. Jeles szakértők munkája. Köpeczi Béla fő- szerkesztői, Makkai László, Mócsy András és Szász Zoltán szerkesztői irányításával Barta Gábor, Bóna István, Köpeczi Béla, Makkai László, Miskolczy Ambrus, Mócsy András, Péter Kata-, lin, R. Várkonyi Ágnes, Szász Zoltán, Tóth Imre, Trócsányi Zsolt, Vékony Gábor jegyezte egy-egy korszak bemutatását. Vállalkozásuk több, mint tíz éve indult. Kiderült közben, hogy a források és értelmezések köre széles, ugyanakkor hiányos és ellentmondásos. Ezért a szerzők „nemcsak feldolgozott forrásanyagra és tanulmányokra támaszkodtak, hanem ahol lehetett, igyekez- \ tek maguk is alapkutatásokat végezni” — tájékoztat az Előszó. Bonyolultabb fel- • adattal is találkoztak. Nevezetesen, hogy a századok óta együtt élő magyarok, románok, szászok történészei „eltérő nézeteket fogalmaztak meg olyan kérdésekről, mint az egyes etnikumok kontinuitása, Erdély államiságának jellege a különböző periódusokban, állam és etnikum viszonya a történelem során, az osztályharc és a nemzeti függetlenségi harc összefüggése a régiókban és egész Európában, a soknemzetiségű és a nemzeti állam helye és szerepe”. Ehhez igazodó módozatokat és eszközöket kellett hát választaniuk. Fenntartották az egyéni kutatásból származó egyéni vélemény jogát. Minden fontosabb esetben jelezték a bizonyítottság szintjét, a megingathatatlan állítástól a több irányú feltételezésig. Szilárd és nyitott szerkezet épült ilyenformán, a lezártság és a kiegészítő etőség jegyében. Engedve a kényszerűségnek is. Az összes szálat a kezdetektől csak 1918-ig vezethették, minthogy „Erdély története 1918 után Románia történetének része. . . Széles történelmi körkép helyett csak a fejlődés nagy vonalait tudjuk vázolni, a történeti kutatás mai állása mellett részletes elemzésre nem vállalkozhatunk”. Cáfolhatatlanul józan megállapítás, összhangban áll a mű eszmei és szakmai igényességével. Ezen a tudós munkaközösség főleg azt értette, hogy „a történeti tényeket kell tekintetbe venni..., az adott kor körülményeinek figyelembevételével keü elemezni és értékelni”. Továbbá: „Szemléletünket a történeti materializmus alapkategóriáinak alkalmazása jellemzi, miután meg vagyunk győződve arról, hogy a történelem elsősorban a társadalmi haladás és az ezzel szemben fellépő erők küzdelmeinek története, még ha ezek a küzdelmek szoros kapcsolatban vannak is a különböző etnikumok, népek és nemzetek fejlődésével,-s a 18. század végétől a nemzet, a nemzeti állam kialakulásával fonódnak ösz- sze”. örömmel láttuk volna a haladás sarkalatos és kényes fogalmának kifejtését, akár utalásokban is. Ez elmaradt. Mindenesetre a tör\T ténelmi folyamatok rajzában következetesen érvényesül az a felfogás, hogy az anyagi és szellemi tényezők, erők elválaszthatatlan kölcsönösségben működnek, és működésük öntörvényű, nem elvont értelmében, hanem valóságos irányában nyilatkozik meg. Szakítást jelentett ez az igazoló, leleplező, példálózó, szóval céloksági rendeltetésű történetírással —, de a szakítás túlzó nyomatékossága, görcsössége nélkül. Az Erdély története szemléletében, módszerében, hangnemében érett tárgyiasság és tárgyilagosság uralkodik. Közelebbről a történeti materializmus korszerű íár- gyiasságára és tárgyilagosságára ismerhetünk, ami itt az eszmék keletkezését, pályáját, hatását is a folyamatok szerves részekén; követi nyomon, tartózkodva a külsőséges minősítéstől, azaz a minősítést az anyagi és szellemi tényezők és-e ők adott állapotában, szerepében érzékeltetve. így =gy- egy korszak politikai, világnézeti, tudományos, művészeti, vallási törekvései mint természetes életjelen- ségek bontakoznak ki, nem pedig mint félig-metídig idegen járulékok, vagy (kivételes rangú rendezőelvek. Ennek köszönhető, hogy az országtudat, nemzettudat, nemzetiségtudat, közössé. - tudat erdélyi változatai páratlan élességgel és árnyalatossággal sorjáznak korszakról korszakra, a tartalmaknak és arányoknak azzal a hitelességével, ami csak eleven és teljes össze függésből táplálkozhat; noha épp itt nem feledkezhe tünk el a viszonylagosságról, a lezártság, és a kiegé szíthetőség említett párhuzamosságáról. Kivált az 1867 utáni magyar, román, szász nemzeti és -nemzetiségi mozgalmakat sikerült sokrétűen megjeleníteni, érdekek, elvek, érzelmek szükségességek, lehetőségek sűrű és forró -közegében. Ez a mű tisztult szemléletének egyik legmeggyőzőbb próbája. Itt is, másutt is a kapcsolatok tágítása törte az utat. Térben és időben az aprólékos okfejtés és hasonlítás végül nagyvonalú rendszerezésre jutott, egyebek közt a római hódítással és a magyar államalapítással határolható szakaszban. Egészében új kép formálta- tott Dacia-Erdőelve eme kilenc évszázadáról. Majd a kisebb-nagyobb mozgások, változások pontosan illeszkedő hálózata a Kárpátok hágóin érkezett magyarság tüzetesebb ismeretéhez kínált fogódzókat. Ezek szerint valószínű, hogy Erdély, a gyulák és az öt ősfoglaló nemzetség földje, illetve az esztergomi—székesfehérvári királyi központ viszonya értelmezheti a „fekete” és a „fehér” magyar megkülönböztetést is. Nem. etnikai különbség volna ez, „ ... inkább arra kell gondolni, hogy a »fehér« és a »fekete« jelzők a türk népek szokása szerint politikai-katonai rangsort, uralkodó és alávetett, István’ kori viszonylatban az utóbbi »alávetendő« népet vagy néprészt jelentenek Ugyancsak a településterület és a helynévadás rétegeinek időrendi vizsgálatából -következtethető, hogy- „a székelység zöme legalább a 11. század eleje óta lakja Erdélyt, és első erdélyi szállásai a Marostól dél re, a déli és a keleti határhegység lábáig húzódva terültek el”. Mellesleg a kapcsolatoknak ebben az eurázsiai léptékű hálózatában kap fokozott jelentőséget az a tétel, hogy a birodalmukból teljesen -kiszorított dákok utódait az albánokban lelhetjük meg. Későbbről, főleg az erdélyi feudalizmus újabb sajátosságai kerültek napvilágra. Olyan súllyal, hogy kiegyenlítették a politikatörténet, hadtörténet, művelődéstörténet addigi elsőbbségét. Csak Bethlen Gábor korára figyelve: „a fejedelem, földesúr és jobbágy viszonyát érintetlenül hagyta”, ugyanakkor a rendszeres uralkodói jövedelmekkel ... a központi hatalmat anyagilag függetlenné alakította", és „talán azért hozta létre az Elbán inneni vidéken mindenkinél előbb a maga gyors döntésekre képes, mozgékony hatalmát, mert már két nagyhatalom szorításában sem egyszerűen védekezésre számított”. Idők folyamán ebben a keretben töltött be meghatározó szerepet az erdélyi feudalizmus alkati korlátozottsága, majd megmerevedése és hanyatlása. Hisz a külpolitikában szűkítette a fejedelmi hatalom mozgás- szabadságát, a belpolitiká- ben élezte a nemzeti, nemzetiségi, rendi, vallási ellentéteket. Sajátosság még, hogy e sokféle hagyománynyal, kiváltsággal, függéssel megosztott és körülbástyázott történelmi és társadalmi alakzatnak igazi fontossága lassacskán már nem is önmagában, hanem hovatartozásában állt. Hol nyíltan, hol burkoltan, de érdekterületként forgott a nemzetközi politika egyensúlyozó kísérleteiben, alkudozásaiban. Méltóságát utólag egyedül a hiteles, őszinte történeti ábrázolás támaszthatja föl, mutathatja meg. Úgy, mint a jelen alkotás teszi. Fonalként, bizony vörös és fekete fonalként húzódott végig Erdély századain a szüntelenül torlódó bajok elütő, sőt gyakrabban ütköző orvoslási szándékainak külön párviadala. Fájdalmas mérleg, hogy itt kis haladásért is nagy árat kellett fizetni. Bevégzett dolgok élő tanulsága aztán, hogy jó és rossz megoldás egyként sokban függött társadalmi, nemzeti, nemzetiségi önismeret és politikai gyakorlat kölcsönösségétől. Elsőrendű szerepé volt, van, és persze lesz ebben a történetírásnak. Szorosabban annak, hogy ma és holnap milyen alapot nyújt a politika választásai, döntéséi számára. Innen nézve a történetírás felelősséget visel a tudományosságokon kívül is. Esetünkben ez közös felelősség. „Erdély különleges etnikai és kulturális egység Közép- és Kelet- Európában, helyzetének alakulása befolyásolja ennek a régiónak fejlődését, különösen Románia és Magyarország együttműködését, amelynek erősítése románok és magyarok közös érdeke” — összegez a Kitekintés.— „A jövő kutatóinak feladata az alaposabb feldolgozás, s a fejlődési tendenciák továbbgondolása is”. 3 ó lelkiismerettel nyugtázhatjuk, hogy az Erdély története derekasan megfelelt ebben is a ráeső feladatnak és felelősségnek. Kezdeményezése mindenképp folytatást érdemelne. (Akadémiai Kiadó, Budapest 1986.) Sz. Ä. I a] km |vendége KM HÉTVÉGI MiS.t6iil.SlNj í-BT. április II ||||
