Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-11 / 86. szám
1987. április 11. O KH HÉTVÉGI MELLÉKLET o A Tapolnak-part alsó részén ültem, és néztem a falu hullámzó tükörképét. A frissen meszelt kis templom gombja majdnem a lábam alá ért, a házak piros cserépteteje csak a sodorvonal közeiéig simult. Mellettem a serkenő fű zöld dárdái nőt- tek-növekedtek láthatatlan tempóban, a közöttük virágzó pitypang salátás leveleit tavalyi kacsák csipegették. Egy pótkocsis IFA dübörgött el a túlsó oldalon, idegesen remegett meg tőle a víz. A kacsák ijedten togyogtak, poty- tyantak a Tapolnak medrébe, de azután helyreállt a béke. Feneküket fordították az égnek és a mélyben kutattak élelem után. Kis Elemér ’ vámosoroszi polgárral sétára indultunk. Hívott bennünket a végre megérkezett tavasz, amelytől sorra ébredeztek a kis szatmári falu virágoskertjeiben a nárciszok, a gyümölcsösök sarkában virágot bontó somfák. o Elemér bácsit református pap felesége — Nagyné Katona Katalin — ajánlotta idegenvezetőnek, mondván: látta a legutóbbi fél évszázadot Vámosorosziban. Igaz, van itt olyan műemlék, amely közel tízszer ennyi idős: maga a templom. Mielőtt átmentünk volna az öreghez, előbb a szent hely megtekintésére invitált a fiatal- asszony. öthónapos kisfia ott napozott a fehér falak lábazata közelében, kis kocsija körül méhek döngicséltek. A hatalmas diófa barkáját azonban még gyantás vastag levelek borították. Méteresnél is vastagabb falak tették még kisebbé az egyébként sem nagy templom belsejét. Csend és áhitat honolt az üres padsorok között, a szószék alatt. A papné a gyülekezetről beszélt visszafogott hangon. — Nem sok ember lakja Oroszit, lehetnek vagy hatszázan, ahhoz képest számosán eljárnak. Nemrég volt a gondnoikválasztás. Másfelé úgy kell valakit rábeszélni, itt azonban több jelölt is volt. A presbiterek számát tizenr négyről tizenhatra kellett , emelni. Szeretjük az urammal ezt a helyet, igaz csak egy esztendeje kerültünk ide. Ö most a szülőfalujában van, megmutatni azt a somfát, amelyet az 1935-ben meghalt nagyapja gyermekként is akkorának látott, mint amilyen most. A somfák nem öregszenek, csak az idő múlik. A kert vége természetesen a Tapolnak partjára nyúlik, ahonnan sétálunk tovább a faluban. Ügy választja ketté a folyócska Vámosoroszit Elhagyott, nem lakott portákat veszünk szemügyre. A pusztulás erőt vesz mindenen, amit ember csinált, a somfák azonban itt is mesz- sze sárgállanak. Kis Elemér legénykorára emlékezik. — Kilenc esztendeig udvaO A falu legszebb háza Nyilas Gergelyé. Kétszintes, sokszobás, szépen berendezett. A gazda a kertben, a fóliái között. A párás hőségben palánta keleget, a reteknek már piros a töve. — Ez kellene itt mindenBarangolás A somfák nem öregszenek Pátrohán. Biztosan sajnálni fogja, hogy nem találkozott. önnel. A falu színreformátus és az idősek közül sokan tartják a vallá' t. A középkorúak azonban ... Panaszkodik a lelkész felesége: — Sajnos, sok ember a kocsmából jön az istentiszteletre, de azért nem ez a jellemző. A parókiát körbeveszi a Tapolnak. Meghitt kis domb kerekedik a félszigeten, tetején a templom, mellette a pap háza, nem messze pedig egy imaterem. Télen ide gyülekeznek a hívők, mert a templomban bizony megvenné őket az isten hidege. Átmegyünk Kisékhez, ahol éppen a nagytakarítás van soron. A háziasszonnyal megbeszéli a papné a somlekvárkészítés fortélyait. Elfogyott már a tavalyi, a fa pedig íme virágzik, tehát időszerű a probléma. Q Asszonyok dolga — mondja Kis Elemér a szóban forgó gyümölcsízről. Ö maga nemigen foglalkozik vele, de azért levisz a kertje végébe mint — elnézést a túlzásért — a Duna Pestet és Budát. — Ott, a túloldalt ruszinok laktak valamikor — áll meg egy pillanatra az élénk szemű, lelkesen magyarázó ember. — Az nagy%n régen volt, mert ma már a nevében sincs senkinek orosz. Én megnéztem az anyakönyvet még abban sem találni. Igaz, a templom az ő hitüket szolgálta egykor, de hol van az már ... Mindenki magyar lett. Aztán még megmagyarázza a vám eredetét. A szokásos történet: vámot szedtek a Tapolnak ősének hídján az innenső oldaliak. A különválás tehát a múlt homályába vész, a név pedig féligmed- dig megfejtve. Marad még a Vájásé, mert így hívja az öreg, csak ritkán Tapoínak- nak. — ’28-ban ásták ezt a folyót, addig csak egy „halvány” volt a helyén. Szentesről jöttek kubikosok. Ej, nagyon nehéz munka volt... Talán azért is hívják így, Tapolnak. A vállukkal tapodták ki azt a rengeteg földet. Talán kissé erőltetett a szófejtés, vagy biztosan az. Kis Elemér a maga több mint hatvan évével mindenesetre így tudja. roltam én, amíg megnősültem. Ma ennyi idő alatt háromszor elválnak. Csak beszélgettünk, amikor elmentem hozzájuk, és ott ült apja, anyja. Az esküvő három napig tartott, és még utána sem nagyon rugódozhattunk, mert az egy szobában, ahol az ágyunk volt, az öregeken kívül még a nagyapa is aludt. Ej, nem lehet ezt ma már megérteni. Ej ... mondja sűrven öreg Kis Elemér. Nézzük az új házakat. Akad belőlük sok. Azelőtt kunyhók voltak, némelyik még ott bújik a frissen épült mögött. — Vagy húsz esztendeje épülgetnek ezek — tekint vissza a közelmúltra az öreg. — Azelőtt csak az a kastély volt — mutat egy apróbb sárga épületre. — Jaj, milyen Bélának is hívták a gazdáját? A Nyírségből jött ide az apja 1900-ban. Ötszáz holdjuk volt. Hat cseléddel művelték, pedig nem volt csak kisekéjük. Igen, megvan: Staudinger. Staudinger Béla. Aztán kiosztották a földjüket. Nekem is volt tizenhat hold. Azt meg bevittem a tsz-be, fogatosként mentem nyugdíjba. hovS kérem — mondja agitáló hangon a koros, de nagyon fürge mozgású ember. — Ehelyett van varroda, megez, megaz. Mikor én még tanácstitkár voltam, és a tsz; is itt volt, hetven holdon bul- gárkodtunk. Ma meg ... Van egy kis szomorú becsmérlés a hangjában. Tizennyolc évig volt tanácstitkár, egy percig se szerette azt a munkát. Amilyen meggyőző hangsúllyal mondja, nem lehet nem elhinni. Elvitték a tanácsot Csaholcra, elment a tsz is. Ö meg benzinkutas lett. Egyéni sors. Nemigen van a közelben több benzinkút. Meg hetvenes árvíz se hál’is- tennek. Rögtön akkora forgalmuk lett, hogy a család együtt alig győzte a benzint mérni. Miből boldogul más? A régi összetartásból. — Nagyon összetartó nép az oroszi — dicséri földijeit Nyilas Gergely. — Itt a társadalmi munkát előbb feltalálták mint bárhol. Előbb volt méteres járda, mint Gyarmaton. Építkezés kalákában, ha pedig valakinek villám csapott a házába, rögtön ott volt az egész falu. Ez a szellem ma sem halt még ki az emberekből, csakhát... Nem nekünk szolgál már az idő. Elviszik az iskolát is Oro- sziból, igaz, szép lesz, új lesz, ahová az elsősök mennek, de hát nem oroszi. Persze nincs több öt-hat elsősnél, mit lehet tenni. o A kertekben berregnek i permetezőgépek, az almaf mind sárgák a Novendát . A szomszéd átinteget szél s karimájú védőkalapja aki. Nyilas Gergely a megélh - tésről értekezik. — Van alma, de az ne i minden. Itt az állattartási l pénzelnek az emberek. D goznj elmennek Gyarmat de este, reggel meg tudni ; etetni. Csak így maradht t meg a falu. Különben higgye el, nem vágyik el innen még a fiatal sem. Aki akar, az boldogul. Én is dolgozok • - túl a hatvanon — napi tize: - négy órát. Fel se megyek i kertből. Most Császlón béreltem egy barátommal kertet. Olyan vén fák vannak benne, mint én magam. Gyönyörű húsvéti rozmaringok és jonatán. Abból a régi nagy fákból képzeljen el egyet- egyet. És van ott egy háromszáz esztendős somfa is, ha azt látná ... □ Láttam somfát Orosziban rengeteget. Nyilas Gergely kertjében — amelytől nem messze van a Tapolnak nem volt, de a béreltb .1 igen. A nagy legelőről a fa i széléről még visszanéztem. Minden somfa külön búcsú - tatja az elmenőt. A szél í ház után nem sokkal delet a falu kondája. Mosolygós, fekete szemű menyecske ügyelt rá egy nagyujjason heverve. Hosszú, rügyekkel borított fűz ágával a kézben. Esik Sándor Mint Pestet és Budát a Duna — úgy választja ketté Vámosoroszit a Tapolnak. Kis Elemér több mint fél évszázada látja mint folydogál a szatmári folyócska. (A szerző felvétele)
