Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-11 / 86. szám
1987. április 11. Dr. Márton Mihály, a nyíregyházi KÖJÁL igazgatója 1934-es születésű: Búj-Szántóha- lom tanyáról indult. 1961-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát, de már végzés előtt egy évvel miniszteri engedéllyel a közegészségtani és jár- ványtani intézet harmadosztályú tanársegédje volt. Csábította a gyógyítás, ezért 1963- ban szülésznek állt, majd egy év múlva körzeti orvos lett Hajdúdorogon. 1968 februárjában került Szabolcs-Szatmárba, a megyei tanács egészségügyi osztályának helyettes vezetője lett, 1914 óta látja el jelenlegi feladatát. Két felnőtt fia közül egyik Budapesten külkereskedelmi közgazdász, másik Lipcsében közgazdász főiskolai hallgató. A Önöket többnyire akkor emlegetik, ami- v kor valami negatív szenzáció, valami baj történik. Mint éppen két évvel ezelőtt a tiszavasvári fürdőfertőzés idején, amikor az egész ország hallhatott a nyíregyházi KÖJÁL-róI. Nem lehet jó az efféle népszerűség. — Valóban nem. Munkánkból eredően akkor kerülünk középpontba, ha valami probléma van. Az említett fürdőügy azonban épp ellenkező előjelű hírnevet jelentett. Példásan előztük meg a járvány kialakulását, amiért sok elismerést kaptunk. Szerencsére azóta sem lettünk újból híresek, mivel érdemi, összefüggő járvány mind ez ideig nem fordult elő. Ezek szerint munka nélkül telt a múlt esztendő? — Arról azért szó sincs. Nemcsak akkor dolgozunk, amikor a nyilvánosság is hall rólunk. 1986-ban 11151 helyszínen 15 824 higiénés ellenőrzést végeztünk, több mint háromezer tervet bíráltunk el, ott voltunk a megye területén történő valamennyi üzembe helyezésnél. A Ha már említette a tervbírálatokat, ké- v rém mondja meg: az önök munkája mindössze az elképzelések jóváhagyása, vagy joguk van változtatni is azokon? — Ahhoz, hogy egy gyár, vagy bármiféle üzem, intézmény meginduljon, engedélyünk, jóváhagyásunk szükséges. Szempontjaink pedig mindenekelőtt a dolgozók egészségének védelmét szolgálják, s ha ezek teljesítése' nem felel meg a kívánalmaknak, nem írjuk alá a működési engedélyt. Ügy értsem, hogy Önök egy több milliós beruházást egyetlen tollvonással meg- ' vétózhatnak? — Tulajdonképpen igen, de erre szerencsére nem szokott sor kerülni. A jogszabályok ugyan lehetővé teszik, hogy akár 20 milliós építmény is elkészülhessen nélkülünk, ha az építtető minden követelménynek eleget tesz. Szerencsésebb azonban az a gyakorlat, amelyet mi követünk. A KÖJÁL, emberei az építkezés megkezdése előtt a tervet, a kivitelezés során pedig annak különböző fázisait ellenőrzik, így menet közben érvényesíteni tudják akaratukat. Egyre több a pozitív példa: legutóbb Tiszavasváriban, ahol az Alkaloida szennyvíztelepének közelsége miatt a húsüzem eredetileg javasolt helyét nem fogadtuk el. Az építtetők újabb két változatot dolgoztak ki, amelyeknél már figyelembe vették az általunk megkövetelt szempontokat is. Nem éltek a törvény adta jogukkal, nem mentek bele felelőtlen dolgokba. Ennek köszönhetően nem került sor jelentős módosításra, nem dobtak ki súlyos pénzeket az ablakon. Megyénk munkaegészségügyi helyzetét bizonyára befolyásolja, hogy az ipartelepítések idején másutt már meguntnak, korszerűtlennek minősített gépeket, berendezéseket telepítették le. Ma hogyan áll a helyzet? — Nem jellemző, de előfordul ma is hasonló eset. Ehhez jön még a termelés fokozásának igénye, a beruházási stop, amelyek valóban nem teremtenek ideális körülményeket a munkaegészségügy javításához. Alapvető hiányosságok azonban nincsenek. Az üzemek figyelembe veszik javaslatainkat, s ez a foglalkozási megbetegedések csökkenésében is tükröződik. A veszélyeztetett iparHétvégi interjú Dr. Márton Mihály igazgató főorvossal a közegészség védelméről ágakban az ellenőrzések fokozásával igyekszünk megelőzni a bajt. A tsz melléküzemágak gomba módra szaporodnak. Nehezen tudom elképzelni, hogy a követelményeknek valameny- nyiük megfelel. Arról is hallottam, hogy létesítésükről azért nem értesítik a KÖJÁL-t, mert úgy gondolják, olyan követelései lesznek majd, amit nem tudnak teljesíteni. — A legtöbb gondunk valóban a melléküzemágakkal van. Gyakran akkor szerzünk róluk tudomást, amikor már' javában működnek. Előfordul, hogy az átalakított istállóból lesz varroda, s az sem ritka, hogy „konyákig ragasztóban” dolgozik a cipőipari melléküzemág. Pedig a ragasztóval dolgozó üzemekben már húsz munkahely esetén kötelező az elszívóberendezés felszerelése, ami persze ennyi munkást foglalkoztató üzemben egyáltalán nem kifizetődő. Az elmúlt évben húsz üzemrészben felfüggesztettük a munkát. Ezek voltak a tárgyi feltételek. Az emberi tényezőknek nincs is szerepe a munkaegészségügy javításában? — Szerencsére e területen is előre léptünk Szabolcsban különösen nehéz a munkássá válás, de ha valaki azzá lett, öntudatra is ébred. És ne higgye, hogy ez frázis. Valamikor ugyanis a dolgozókkal kellett vitatkoznunk azért, hogy engedjék vizsgálni magukat, mára fordult a helyzet, mert a vezetőkkel vitatkozunk. ^ Mi a vita lényege? — A vezetők kettős szorítás alatt állnak. Az egyik, a termelési oldal azt kívánja tőlük, hogy minél többet, minél olcsóbban termeljenek. Azt viszont, hogy nem jó az elszívóberendezés, a dolgozó érzi, hiszen az ő feje fáj napról napra. Mi a dolgozóért vagyunk. A fertőző betegségek valamikor egész ^ megyéket tartottak rettegésben. Ma már alig hallunk ilyenekről. Megszűntek, vagy elhallgatják őket? — Semmiképpen sem az utóbbiról van szó. Miért tennénk? Még tíz évvel ezelőtt is boldogok voltunk, ha csak tíz hastífusz volt évente a megyében. Ezzel szemben 85-ben egy, 86-ban egy sem volt Szabolcsban. A fertőző májgyulladásban a megye történetében először 173 esetet regisztráltunk, ez pedig a mindenkori legjobb eredmény alig ötven százaléka. A salmonella, a szamárköhögés, a diftéria, a kanyaró, a hastífusz életeket követelt, ma már nem fordul elő. A védőoltások eredménye elvitathatatlan. • A költő által említett „ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál” ma már nem is léteznek, vagy mostanra ezek is „korszerűsödtek”? — Pontosan erről van szó. Ma a szívbetegségek, valamint a dohányzás és az alkohol ártalmai irtják az embereket. A A kékbetegség tudomásom szerint a w mült évben is szedett áldozatokat. — Valóban, a szaknyelven methemoglo- binémiának nevezett kékbetegségben tavaly hat csecsemő betegedett meg. A tendencia e téren is javul, mert tíz éve még ötven, 85- ben pedig mindössze 11 esettel találkoztunk. Ék Ne vegye rossznéven, de nem osztom az ^ elégedettségét. Tizenegy gyermek betegsége mégiscsak elgondolkodtató. — Félreértett. Én sem vagyok elégedett. De azt tudni kell, hogy a betegek zöme alacsony kultúrájú „telepi körülmények” között élőkből került ki. Halálukhoz a tárgyi feltételek hiánya és a személyes hanyagság egyaránt hozzájárult. • Sorra épülnek a szebbnél szebb házak, szaporodnak a fürdőszobák. Milyen a megye ivóvízhelyzete? — Ma már nyugodtan mondhatom, hogy bár nem egyforma szinten, de a megye egész területén található egészséges ivóvíz. Igen komoly eredménynek tartjuk, hogy ma már egyetlen közkút sem működik talajvízre telepítve. A lakosság kétharmada vezetékes vízből ihat. Ahol nincs vízhálózat, ott úgynevezett egyedi fúrt kutak adják, a vizet, amelyek ugyanolyan mélységű védett rétegre telepítettek, mint a vízmű kútjai. A Jön a nyár, ami az élelmiszer-higiéni- ” kusok főszezonja. A' KÖJÁL ellenőrei sem szívesen látott vendégek az éttermekben, a konyhákon.' Mit gondol, minek köszönhetik népszerűtlenségüket? — Az élelmiszer-ellenőrzés igen fontos, megkülönböztetett feladata az ágazatnak, e téren nagyon szigorúak a szabályok. Ennek logikája világos. Megszegésüknek igen sok ember látja kárát. Az ételmérgezések, fertőzések elkerülése kiemelt célunk. Tizenöt szakemberünk végzi ezt a munkát, amelyben az élelmiszerkémiai és mikrobiológiai labor van segítségükre. • A gyermekélelmezést a közeljövőben a népi ellenőrzés vizsgálja majd. Az ellenőrök sorában a KÖJÁL szakemberei is ott lesznek. Mire fognak ügyelni? — Elsősorban a higiénés Helyzetre, de az élelmezéstől a táplálkozás-egészségügyön át egészen a menüösszeállításig mindenre kiterjed majd a figyelmük. Azt sem titkoljuk, hogy a közelmúltban bevezetett jövedelemérdekeltséggel nem mindig értünk egyet. Sok hiba forrása lehet a csökkentett létszám, a túlzott takarékoskodás. A Az egyre szaporodó idegenforgalmi he- w lyek, fürdők, s főleg a Tisza-part nyáron a szokásosnál jóval több embert fogad. Győzik-e majd energiával ezek ellenőrzését? — Győznünk kell. A szezonális helyekre egyébként is kiemelt figyelmet fordítunk, a bódésok, alkalmi árusok legnagyobb bosszúságára. A főszezonban hétvégén sem pihennek ellenőreink. Így aztán az is megesik, hogy egy árus a reggeli, meg az esti ellenőrzésnél is megfizeti a tanulópénzt. A Az egészségügyi világszervezet idei jel- w szava: Az oltás: oltalom, önöknek ebben kiemelkedő szerep juthat. — A védőoltások jelentősége szinte felbecsülhetetlen. Az úgynevezett életkorhoz kötött oltások terén a ' helyzet megnyugtató. Igaz, szigorúak a követelmények is. Ezen a területen a 98 százalékos teljesítményt sem tekintjük kielégítőnek. Rendszeresek és fegyelmezettek a foglalkozáshoz kötött védőoltások is. A csatornamunkások például tífusz-tetanusz oltást kapnak, de a mi járványügyi szakembereink is rendszeres védőoltásban részesülnek. Sajnos, a múlt évben kötelezővé, majd önkéntessé tett idős kori tetanusz védőoltást a jogosultak csak kétharmada vette igénybe. • Olyan lényeges dolgokban, mint a levegő és a környezet tisztasága, a veszélyes hulladékok kezelése, a szemétlerakóhelyek kialakítása — megoszlik a felelősségük a Környezet és Természetvédelmi Hivatal, valamint a helyi tanácsok között. Nem tart attól, hogy a sok bába közt elvész a gyerek? — De igen. Talán valóban nem szerencsés a megosztottság, de arra törekszünk, hogy közösen is sikerüljön teljesíteni a feladatot. Hogy egy-egy feladat kinek az asztala, azt mindnyájan jól tudjuk. Mégsem hunyjuk be a szemünket, ha nem közvetlenül ránk tartozó problémával találkozunk. • A környezet védelme a hetvenes évekig kizárólag a KÖJÁL feladata volt. Az urbanizáció eredményeként megsokasodtak a problémák, így új szervezetek létrehozásáról, a feladat megosztásáról döntöttek az illetékesek. A munkavédelem, a vízügy, az állategészségügy speciális feladatok teljesítésére képes. Kérem, mondjon egy gyakorlati példát a párhuzamosságok érzékeltetésére! — A levegő tisztaságának megőrzése például kettős feladat. Ennek értelmében a KÖJÁL a levegőben már meglévő szennyeződést méri és vizsgálja, a környezetvédelmi hivatal pedig a szennyeződés okait kutatja. A Mit mutatnak a számok? Milyen Sza- ^ bolcs-Szatmár levegője? — Épp a megosztottság miatt nehéz megmondani, milyen is valójában. Általában tisztább, mint az iparvidékeké. A megye- székhelyen azonban, főleg fűtési szezon idején és a forgalmas közlekedési csomópontokon akadnak gondok. Nem hallgatható el, hogy Nyíregyháza egyes helyein az országosnál is rosszabb a helyzet. Melyek azok a helyek? — A Centrum Áruház előtti forgalmas csomóponton például időnként kritikus volt a levegő minősége. Szerencsére ma már a körútrendszer megépítésével csökkent a szennyezés. A A kormány által meghirdetett országos ^ egészségmegőrzési program a környezetvédelem számára is szab feladatokat. Tudják majd ezeket teljesíteni? — A környezeti ártalmak és a lakosság egészségi állapota közötti konkrét összefüggések keresése lesz a dolgunk. Ilyen vizsgálatokat már eddig is végeztünk, egyebek között a cipőiparban, a vegyipari üzemekben. Ezt az irányzatot kell tovább erősítenünk, figyelembe véve természetesen az új szempontokat is. A A nyíregyházi KÖJÁL országosan első- ^ ként alkalmazott matematikust. Miért tette? — A számítógépék az információ gyorsításában és elmélyítésében segítenek. Naprakészen tudjuk így követni a védőoltások, sterilizálók helyzetét. Segítségükkel szeretnénk munkánkat az eddiginél is eredményesebben végezni. Köszönöm a beszélgetést. ... nem túl etikus dolog, hogy amíg az egyik oldalon a kisembert biztatjuk a takarékosságra, addig a másikon meglehetősen gondatlanul bánunk a pénzzel. Pedig a kisember legföljebb pár száz vagy netán ezer forinttal tud hozzájárulni a közjóhoz, míg a kifolyó pénzek más csatornákon tíz- és százezres, azt már nem is mondom, hogy milliós összegekben hömpölyögnek. Furcsa, Janus-arcú ország lettünk. Tudjuk mondani, hogy meg kell fogni a pénzt, de ugyanakkor oly eleganciával költjük, mintha nekünk tartozna a fél világ. Mert mi más indokolhatja azt, hogy mondjuk egy közintézmény igazgatói irodájába 80 ezer forintos bútor kerül, vagy éppen párnás fotelek népesítik be a váróhelyiségeket ott, ahol a szék is megtenné? Ilyenkor eszembe jut Párizs, ahol a legutóbbi választási hadjáratkor a legnagyobb pártok legnagyobb sajtófőnökeinél járva azon döbbentem meg: milyen puritán egyszerűség közepette fogadtak, jóllehet mindegyik nagyember volt, s futotta volna többre, be az se vidított fel a közelmúltban, amikor arról hallok, hogy az egyik hivatal vezetője — miután elmondta a takarékosságról való kötelező tiszteletkörét — arra biztatott: gyorsan költsék el a meglévő pénzt, amíg lehet, mert ha jön a nagyobb szigor, elúszik minden. Mondani sem kell, nem termelőberendezésről volt szó a költekezés kapcsán. De folytathatnák a sort azzal, miként tett meg az egyik hivatal kocsija üresen és feleslegesen több pesti utat ide-oda, csupán szervezetlenség miatt. Vitatnám azt is, szükséges-e milliókért luxus középületeket építeni akkor, amikor faluknak nem jut járdára vagy éppen tornateremre. Gondolom, mindenki tudna a maga területéről ehhez példákat hozzátenni. De nem az a cél, hogy valamiféle bimlajstrom szülessék. Sokkal inkább az, hogy ráirányuljon a figyelem arra, a takarékosságot ma sokkal komolyabban kell venni ezen a területen is. A nagyvonalúan költött pénzek a mi pénzeink! A közelmúltban egy táblát láttam a réten az erdő felé vezető úton azzal a felirattal: magánút. A magánút aszfaltozott volt, s nem termelési célokat szolgál. Itt jutott eszembe az a kézenfekvő összehasonlítás, ami a közút és magánút, a közvagyon és magánvagyon között adódik. Még pontosabban a közpénzen megvalósuló magán érdek formájában jut kifejezésre. Mert utat lehet magánná tenni. A közpénzt sose. így aztán a hivatali, intézményi, üzemi, egyesületi lezserség nem egyszerűen belügy. Az, hogy miként gazdálkodunk a meglévő forintokkal, az nem a szegény pénzügyminiszter kizárólagos ügye. A mi forintjaink vannak az államkasszában. Ezért is kell, hogy figyelő szemünk a gazda gondosságával nézze: ki, mikor és mire költ. Ha a cél jó, ha a jövő megkívánja, akkor senki nem sajnál akár mil- liárdokat egy-egy létesítményre, gyárra, üzemre, szövetkezetre. De azonnal kérdőjel kerül saját, mindennapi erőfeszítéseink mellé akkor, ha úgy tűnik: a pénz nem oda megy, ahová az ország közössége szánja. Senki ne gondolja, hogy valamiféle leszegényítés az eszményképem. Nem hiszek abban, hogy a kifelé tüntető szegénység a takarékos élet mércéje. De hogy van helyes középút, van okos arány, az vitathatatlan. Mint ahogyan az is: a holnapot nem szabad ma megenni. Nem szabad a ma meglévőt csak azért elkölteni, mert van. Paradox helyzet az, amikor a pompázó irodákban, a feleslegesen futó autók mellett, a fényűzésre fordított állami pénzek árnyékában siránkozunk azon, hogy bizony, szegény az ország. Ez a legenyhébben szólva is farizeusság. Mindannyiónk dolga, hogy ezt szóvá tegyük, a flancot, a pénzszórást fékezzük. Szocializmusunknak vannak dzsentri vonásai. Amolyan úrimuris gesztusai. Örököltük? Fenntartjuk? Talán tetszik is? Jó lenne jélsivA már, s tanulni belőle. De nem közpénzen vett plüssfotelben, ólomkristály pohárral a kézben. Kovács Éva KM HÉTVÉGI MELLÉKLET j
