Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-06 / 55. szám

2 Kelet-Magyarország 1987. március 6. Húszezer kötete és közel ezer beiratkozott olvasója van a nyírteleki könyvtárnak. A nagyközségi tanács könyvtárá­hoz nyolc fiókkönyvtár tartozik. Múzeumi játszóház Színháznaptár Ma este a Fekete Péter kerül színre a Vörösmartv- bérletben. Szombaton a nagyszínpadon a Lélekha­rangot játsszák a Móricz— Molnár F.-bérletben. a stú­dióban a Vőlegényt. Va­sárnap a Halálos szere­lemmel Baktalórántházán tájolnak, hétfőn a Vőle­génnyel Mátészalkán. Ked­den két Fekete Péter kö­vetkezik, délután a Csiky- bérletben, este bérletszü- neti előadáson. Szerdán a Pinokkióv al Gödöllőre mennek, ahol két előadá­suk lesz. Csütörtökön a Pinokkió t Budapesten a Thália Színházban mutat­ják be. itthon Az atyai házból lesz két előadás, délután a Sarkadi-, este az Örkény—Szigligeti-bér­letben. Felső tagozatos általános iskolásokat várnak március 8-án vasárnap délelőtt 10 órára a nyíregyházi Jósa András Múzeum munkatár­sai a történelmi játszóház foglalkozására. Ezen a dél- előttön a 48-as szabadság- harc eseményei elevenednek meg, természetesen a játék­ban részt vevő gyerekek köz­reműködésével, akik eközben megismerkednek a múzeum féltett kincseivel, korabeli viseletekkel, harci eszközök­kel. Fiúknak, lányoknak egy­aránt tanulságos és szórakoz­tató a program, amit Sipos Ildikó és Nagy Ferenc mu­zeológusok főként a történe­lem iránt érdeklődő gyerekek figyelmébe ajánlanak. Megjelent a Szemle Gondolkodásra és cselek­vésre késztető tanulmányo­kat, elemzéseket kínál a Sza- bolcs-Szatmári Szemle idei első száma. A műszaki hala­dás gyakorlati megvalósítá­sa, és a gazdasági szemlélet formálása mellett érvel a fo­lyóirat gazdasági rovatában Gyuricsku Kálmán. A kis- várdai—nyírbaktai vicinális vasút születéséről és haláláról ír nosztalgiára késztető írást Erdősi Ferenc. Csinády Lászlótól. napjaink fontos feladatáról, a családvédelem és családsegítés helyzetéről közöl riasztó tanulmányt a Szemle. Mi kell(het) a szabolcsi­nak? A „Bolond" című vi­hart kavaró színházi előadás ürügyén Kiss Gábor azt gon­dolja végig, vajon a szabolcsi színházlátogató közönség igé­nyeinek mennyire felel meg egy ilyen rendkívül nyers és kíméletlen darab. Van-e egy­általán idealizált szabolcsi közönség? — teszi fel a kér­dést (vagy álkérdést) a szer­ző. örvendetes, hogy egyre nívósabb a folyóirat irodal­mi melléklete, amely nem­csak szabolcsi szerzőkre épül, és remélhetőleg nem rövidül tovább. Meseverseny Lezárult az Ámi-népmese- mondó verseny nevezésének határideje, és már meg is kezdődtek a derűs házi ver­senyek. Mint ismeretes, a népmesemondó versenyt, Ámi Lajos (1886—1963) me­semondó születésének 100. évfordulója tiszteletére ren­dezik meg. (Az írástudatlan parasztember 262 népmesét tartott fejben, ezenkívül a szájhagyományokból merít­ve. egy ősi kultúrát, gazdag népi hitvilágot őrzött meg az utókor számára.) A ne­mes vetélkedő — amelyre 1260-an jelentkeztek me­gyénkből — elődöntői áp­rilis 11-én zajlanak majd, s a döntőt május 9-én rende­zik az Apagvi Művelődési Központban. Eddig a hír. A népműve­lés történetében még kevés példa akadt, hogy egy me­semondó versenyre egy me­gyéből ennyien jelentkezze­nek. A szervezők — akik­nek a nevét ismét megírjuk, mert megérdemlik — (a Ha­zafias Népfront megyei bi­zottsága, a Szabolcs-Szat- már megyei Tanács V. B. művelődési osztálya, a Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ, az Apag.yi Művelődési Köz­pont) talán maguk sem gon­doltak arra, hogy a verseny ekkora érdeklődést kelt. Egy jó kezdeményezés úgy látszik most találkozott a közönségízléssel. Ügy tű­nik, sokan mernek és sze­retnek .meríteni" tiszta for­rásból, a népmesék ősi és romlatlan világából. Kultú­ránk ősi gyökereinek meg­ismerése hasznos és tudat- formáló. S emellett remek időtöltés és remek szórako­zás is. Móricz-ősbemutatóra készülnek A nyíregyházi Váci Mihály művelődési ház programjá­ból. Rendezvények: március 6- án kezdődik a Művészeti he­tek eseménysorozata. A mezőgazdaság szocialista kultúrája című vetélkedő te­rületi döntőjét 7-én szomba­ton délelőtt 9-től tartják. Hétfőn 9-én kétszer vetíte­nek természetfilmeket a kö­vetkező címekkel: Érintetlen őserdő. Afrikai képek, A se­rengeti nemzeti park. Tanácsadás: hétfőn öttől hétig ad tanácsokat az ér­deklődőknek a pszichológus. Zene: a diszkókat a szoká­sos rend szerint szervezik, a diszkótánctanfolyam ideje a szombat délelőtt, a dzsessz- kiub tagjai szerdán hattól ta­lálkoznak. ★ Oroson a főiskola népmű­velés szakos hallgatói márci­us 11-én délután 3 órára azo­kat a fiatalokat várják, aki­kéi érdekei „A hódítás isko­lája” című rendezvényük. Beszélgetést terveznek fiúk- lanyok kapcsolatáról, öltöz­ködésről, udvarlásról. Ezt a programot főleg nyolcadiko­soknak és nemrég volt nyol­cadikosoknak ajánlják. Ősbemutatóra készülnek a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. Móricz Zsig­mondi Fortunátus című, há- romfelvonásos, eddig elő- adatlan színművét Tömöry Péter rendező irányításával próbálja a társulat. A Fortu­nátus 1918-ban, egy képes hetilap karácsonyi mellékle­teként jelent meg. Színpadra azonban csak most. majd­nem 70 évvel később kerül. A címszereplőt — vendég­ként — Gálffy László, a Víg­színház művésze alakítja. A főbb szerepekben Hetényi Pált, Szakács Esztert, Barta Máriát, Baracsi Ferencet, Fe­kete Gizit és Marosi Pétert láthatja majd a közönség. A díszletek a szintén vendég Csányi Árpád, a jelmezek Vágvölgyi Ilona tervei alap­ján készülnek. Az ősbemutatót március 26-án tartják a zalaegerszegi színházban. A közelmúltban volt színházunkban Páskándi Géza Lélek­harang című drámájának ősbemutatója. Ebből az alkalom­ból kiállítás nyílt a színház egyik társalgójában, amelynek képei az írót új oldaláról mutatják be: megismerhetjük képverseit. Felvételünk ennek a kiállításnak egy részét örö­kíti meg. Z ene, humor, játék egyaránt lesz a nyíregyházi Ifita­nya nőnapi rendezvényén. „Kik a teremtés koro­nái?” — ez a címe a már­cius 7-én, szombaton sor­ra kerülő délutáni prog­ramnak, melyben fellép Székely Csaba gitármű­vész, Berki Antal színmű­vész, az Opus Színpad tár­sulata is. A műsort játék­turmix, majd diszkó kö­veti. A Baktalórántházi ÁFÉSZ nyíribronyi 52. számú vegyes­boltjának havi átlagban közel félmillió forint forgalma van alapvető élelmiszerek és iparcikkek eladásából. Ké­pünkön: délelőtt a boltban, (cs) MÓDSZERTANI TANÁCSOK KISKÖZSÉGEKNEK VAJA: Megörökített események Nyolc évvel ezelőtt, 1979- ben kezdte meg működését Fehérgyarmaton a Családi Események Irodája. 1982 au­gusztusától új házasságkötő áll rendelkezésre, mely kivá­lóan alkalmas a névadóün­nepségek megrendezésére is. A terem neves belsőépítész tervei alapján készült, s az évente itt rendezett 160—200 ünnepség résztvevői igazol­ják, nemcsak a tervezés, de a kivitelezés is kiválóan si­került. Az iroda két főfoglalkozá­sú dolgozóját 21 aktíva segí­ti. Mellettük szónokok, vers­mondók, zenészek igyekez­nek minél hangulatosabbá tenni egy-egy ünnepélyt. Módszertani és gyakorlati ta­nácsokat ad az iroda a von­záskörzetben lévő 49 község­nek is. A fehérgyarmati te­rem berendezése mellett egy akkumulátoros, nagy teljesít­ményű erősítő, két átjátszó magnetofon, egy hordozható magnósrádió, illetve erősítő és elektromos orgona segíti a rendezvények technikai lebo­nyolítását. Nagy előrelépés, hogy ma már színes videomagnója is van az irodának, s a helyi szakmunkásképző intézet ka­merája segítségével (szüksé­ge lenne iaz irodának is egy külön kamerára) lehetőség nyílik a családi események megörökítésére. Nőnapon és élüzemavatáson, nyugdíjasta­lálkozón és fenyőünnepen — mindenütt jelen vannak, ahol közreműködésükéi ké­rik. Az első országos rendez­vényen, a fehérgyarmati csa­ládi iroda vezetőjének. Daj­ka Bélánénak február 8-án adták át ia Szocialista Kultú­ráért miniszteri kitüntetést a fővárosban, ahol elismerően szóltak a kitüntetett munká­ján túl az iroda valamennyi közreműködőjének tevékeny­ségéről is. Képzőművészeti tárlat Új időszakos kiállítással is várja látogatóit a vajai Vay Ádám Múzeum. Az állandó látnivalók mellett most kép­zőművészeti tárlatot is meg­tekinthetnek pé. érdeklődök, melynek címé Művészet ma — és kortárs alkotók mun­kásságával ismerteti meg a nézőket. A tárlat megnyitója március 6-án, délelőtt 11 órakor lesz. A tervek szerint egy hónapig marad Vaján az anyag. A múzeum hétfő ki­vételével tíztől este hatig tart nyitva. „ A kettős gyilkosság háttere Pénzért ölt a vasrudas fojtogató Köxelebb, gyorsabb, kényelmesebb Mint arról lapunk február 12-i számában hírt adtunk, az azt megelőző napokban súlyos bűncselekmény tör­tént Nyíregyházán. Daskó András 49 éves nyíregyháza- nyírszőlősi lakos február 7- én. szombaton az esti órák­ban brutális módon megölte Péterfi Miklósné 55 éves. Nyíregyháza, Kun Béla ut­cai; február 8-án, vasárnap a déli órákban pedig Gyekis Erzsébet 74 i . es. Nyíregyhá­za. Dohány utcai lakost. Széles körű nyomozás kilenchónapos börtönbünte­tésre ítélte. A kiszabadulása után sem vállalt munkát, ezért a tartásdíjat továbbra sem tudta fizetni. így a bí­róság újabb szabadságvesz­téssel sújtotta, amelynek le­töltését február 13-án kellett volna megkezdenie. Hogy ne kelljen börtönbe mennie, a volt feleségének a gy er.mekta rtásd í j-el ma ra dást ki akarta fizetni. De mivel nem dolgozott, miből? Az élettársától, Péterfi Miklós- nétól a Kun Béla utcai la­kásban pénzt követelt, aki nem adott neki. Ekkor Daskó a magával vitt vasrúddal fe­jen ütötte, ami miatt Péter- finé életét vesztette. Ezután Daskó a sértett lakásában pénz és különböző értékek után kutatott. A lakást kulcsra zárta, s több dísztár­gyat, valamint karórát ma­gával vitt. Az említett hol­mikat még ezen a napon Nyírszőlősön eladta. Másnap reggel Gyekis Erzsébet Do­hány utcai házához ment, de a nőt nem találta otthon. Megbújva megvárta. LoStétte. megfojtotta A sértettel együtt az ud­varra mentek, ahonnan Das­kó Gyekis Erzsébetet szinte betuszkolta a lakásba. Ott tő­le is pénzt követelt, de nem kapott. Az ide is magával vitt vasrúddal Gyekis Erzsé­betet fejen ütötte, aki emiatt a földre zuhant. Daskó a padlón fekvő asszonyt meg­fojtotta. Ezután a lakásban pénz után kutatott, de nem talált. Az éjszakát ott töltöt­te, étkezett, kávét főzött, majd több tárggyal, (gázpa­lack, rádió...) eltávozott. A rendőrség rövid időn be­lül elfogta. Daskó jelenleg már gyógyultan előzetes le­tartóztatásban van. Az ügy­ben a vizsgálat tovább foly­tatódik. Cselényi György Ügyfél­szolgálat Irodát nyitott Mátészalka városközpo'ntjában, a Baj- csy-Zsilinszky utcában már­cius 2-án a TITÁSZ. Az új iroda egyértelműen a fo­gyasztók kényelmét kívánja szolgálni, hiszen a korábbi iroda meglehetősen nagy tá­volságra, minden központi helytől két és fél-bárom ki­lométernyire volt. A fogyasz­tók, akiknek mindez eddig jelentős időveszteséget jelen­tett most kulturáltabb és ké­nyelmesebb körülmények között, érdemben is intéz­kedő TITÁSZ-irodát találnak a városközpontban. A fo­gyasztók irodájának feladata többek közt a tájékoztatás és a szaktanácsadás, az érintés- védelmi felvilágosítás, az igénybejelentések kezelése, szerződéskötések, szerződés­módosítások lebonyolítása és minden a TITÁSZ .szolgálta­tásával kapcsolatos ügy ér­demben való intézése. A mű­szaki előkészítéstől a számlá­zásig. Az iroda munkanapokon reggel 8 órától délután 5 órá­ig, csütörtökönként délután 18 óráig dolgozik. A bűncselekményről Pé- terfiné rokonai február 11- én értesültek, s jelentették a rendőrségnek. Az azonnal megindult széles körű nyo­mozás során még a bejelen­tés napján megállapították, hogy a bűncselekmény elkö­vetésével Daskó András ala­posan gyanúsítható, akit őri­zetbe vettek. Daskó az elfo­gása előtt öngyilkossági kí­sérletet tett, önmagát mell­kason szúrta. Kórházba ke­rült, az életét megmentetlék. Hogy tettét mi motiválta, il­letve hogyan követte el, er­ről az ügyben vizsgálatot folytató Mányik István rend­őr főhadnagy adott tájékozta­tást. Daskó András Péterfi Mik­lósáévá! 1981-ben ismerke­dett meg, de ekkor még az első törvényes feleségével élt együtt. A gyanúsított a Pé­terfi Miklósné anyjával, Gye­kis Erzsébettel is ismeretség­be került, úgy. hogy Gyekis Erzsébet Dohány utcai házá­nak nádfedésén többször dol­gozott. Ismét az Ital Daskó házassága az italozó életmódja miatt felbomlott. A gyermeke után hosszú ide­ig nem fizetett tartásdíjat, ami miatt a bíróság 1985-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom