Kelet-Magyarország, 1987. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-21 / 44. szám
FIATALOKRÓL — FIATALOKNAK ARCOK — SODRÁSBAN Mi lesz Teled SZÉT? Molnárné Bokor Valéria és kislánya, Zsuzsi „Kezdetben láttam benne valami tüntető koravénséget és bosszantó, tettetet életböi- csességet. Aztán valahogy cimboraságba keveredtem vele, majd észrevétlenül megkedveltem. Csodáltam olykor naiv hitét az emberben és kitartását, szorgalmát a tanulásban.” E sorok egyetemi éveim emlékét megörökítő naplómból kerültek ide, s egy, az esztergagép mellől egyetemre került évfolyamtársamról őriz benyomásokat. Előbb csak tiszteltem őt, mert hőst láttam benne, aki szakmunkásból küzdi fel magát értelmiséginek. De később, mikor bizalmába fogadott, s beavatott nehézségeibe, megosztotta velem kétségeit, sajnáltam is. Átéreztem, mennyi kínnal próbálja jövőjébe oltani a múltját, hogyan munkál lelkében a magát megmutatni vágyó ember ereje. S hogyan emésztik önmagának feltett, megválaszolatlan kérdései. Mert voltak azok is, szép számmal. Csoda? Kereste a helyét a világban. Próbált végigtekinteni az úton, amelyen járt, amely más volt, mint azoké, akik oda törekedtek, ahová ő. És a másság áldatlan dolog — elbizonytalanítja azt, aki kilóg a sorból. Emlékszem, évfolyamunk meglehetősen vegyes érzelmekkel viseltetett a szakmunkások egyetemi előkészítő tanfolyamairól érkezett társainkkal szemben. Egyesek „beépített embereknek” tartották őket, olyanoknak, akik a rossz emlékű káderpolitika utóhullámait lovagolják, mások a többre törekvés megtestesítőit látták bennük. Megint másokat nem érdekelte, honnan jöttek, csak az, hová tartanak. Kiknek volt igazuk? Ki tudja. Kíváncsi voltam, hogy látták, látják saját helyzetüket ők? Három volt SZET-est kerestem meg. Némelyik kérdésemre egyikük, némelyikre másikuk válaszolt, sokszor mindannyian ugyanazt mondták, így nem tüntetem fel kitől származik ez vagy az a gondolat. De mindenekelőtt rajzolódjanak meg az arcok, melyeken gyorsan és sokat finomítottak az elmúlt évek, mint vízár a sodrásba került kavicsokon. ★ Zsuzsi olyan, mint a két évesek általában. Izeg-mozog, szalad, elesik, sír, nevetgél, könyörög, követel. Alig hagyja beszélni az anyját, pedig amiről szó van, az ő életére is nagy hatással volt, lesz. — 1975-ben végeztem a ti- szaberceli mezőgazdasági szakmunkásképző intézetben, s mivel kislétai vagyok, a máriapócsd Rákóczi Termelő- szövetkezetben kezdtem dolgozni — idézi életének engem érdeklő szakaszát Molnárné Bokor Valéria. — A munka mellett tanultam, beiratkoztam a nyíregyházi Szamuely Tibor Mezőgazdasági Szak- középiskolába. Már be is fejeztem a harmadik osztályt, mikor 77-ben — emlékszem — egy pénteki napon megkérdezte a téesz személyzetise, nem lenne-e kedvem a SZET-hez. Másnap kellett választ adnom, nem volt sok időm töprengésre. Megbeszéltem a szüleimmel, aztán igent mondtam. A 77—78-as tanévben Gödöllőre jártam az előkészítő tanfolyamra, majd innen felvételi nélkül kerültem Kecskemétre a kertészeti főiskolára, ahol 81- ben vehettem át a diplomámat. — Mikor, mint ifjú szakember, visszatértem, a főnökeim nem tudták, mit bízzanak rám. Meg kellett harcolnom azért, hogy a képzettségemnek megfelelő munkát kapjak. Pontosabban, hogy létrejöjjenek annak feltételei. A szövetkezet ugyanis hagyományosan dohánytermesztéssel foglalkozott, ezért aztán eleinte idegenkedtek attól az ötletemtől, hogy dísznövénykertészetet hozzunk létre. Szerencsére azonban, nem volt áttörhetetlen ez az ellenállás, így három éven át fó- liatelep-vezetőként dolgozhattam. Aztán férjhez mentem, s 84-ben a szakolyi téeszben helyezkedtem el, mint a dohánytermesztési ágazat 'vezetője. Jelenleg GYES-en vagyok, de úgy tervezem, a közeljövőben újra tanulásra adom a fejem. A szövetkezet vezetői ugyanis tervbe vették a számítástechnika bevezetését, amiről nem szeretnék „lekésni”. •k Verebéig István, a nyíregyházi Mezőgép agrármérnöke. Nem volt ez mindig így — 1975-ben géplakatosként jött a vállalathoz, s a SZÉT révén vált „kiművelt emberfővé”. Hogyan is? — Miután a céghez kerültem — meséli az előzményeket —, munkám mellett különböző KISZ-funkciókat láttam el. így, az ifjúsági szervezetben került egyáltalán szóba a tanulás lehetősége. Akkor még nem voltam nős, és különben is szándékomban állt továbbtanulni, hát örömmel vállalkoztam rá. A fél éves debreceni előkészítő tanfolyamon matematikára, fizikára és világnézetre oktattak bennünket, majd felvételiztem a gödöllői Agrár- tudományi Egyetem gépész karára, ahová fel is vettek. Az elején nem volt könnyű dolgom, hisz mégsem voltam olyan alapok birtokában, amilyenekében azok, akik középiskolából jöttek. Meg aztán 81-ben megnősültem, 82-ben megszületett az első kislányom ... Természetes, hogy minden hétvégén siettem haza. Persze a család nélkül nem is tudtam volna végigcsinálni. Hányszor öntött belém erőt a feleségem, amikor elcsüggedtem! Diplomával a zsebemben' gyártmányfejlesztői munkakörbe kerültem, amikor visz- szajöttem dolgozni, most januártól pedig az anyagosztály helyettesvezetője vagyok. S hogy el ne felejtsem, megint tanulok: fél éve szakmérnöki továbbképzőre járok. Ha minden jól megy, három szemeszter elteltével jogosítványt kapok mezőgazdasági gépek műszaki fejlesztésére. ★ A harmadik SZET-es, akit megkerestem, szintén a Mezőgép dolgozója. Csak át kellett sétálnom az üzemfenntartási osztályra. — Gerliczki József ott főmechanikus. Kimért, nyugodt mondatai a 70-es évek végére visznek. — A 110-es szakmunkásképző intézetből autószerelőként kerültem ki, s különböző munkahelyek után ’79- ben jöttem a Mezőgép-hez. Újságokban olvastam a SZET-ről, úgy érdeklődtem utána, és derült ki, hogy itt is van lehetőség rá. A tanfolyam után a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetemre vettek fel, de nem bírtam távol lenni a családtól — akkor már nős voltam —, ezért aztán hamarosan otthagytam. Egy év kihagyás után, ’82-ben mégis úgy döntöttem, tanulok — csakhogy itt, Nyíregyházán a mezőgazdasági főiskola gépész-üzemmérnöki karán, ahol ’85-ben végeztem. ★ S most következzenek a kérdéseim, és a rájuk adott válaszok, melyekben hol csak egyikük, hol meg valamennyiük véleménye rejlik — még ha egyes szám első személyűek is. — Hasznos intézmény a SZÉT? — Faramuci dolog lenne, ha pont én mondanám azt, hogy nem. Én, aki nagyon sokat köszönhetek neki, hiszen ha nincs, nem tanulhattam volna. Mindennek ellenére nem csupán a hála szól belőlem, amikor azt mondom: igenis nagyon jó, hogy azok a törekvő, jó fejű fiatalok, akiknek valamilyen okból nem volt módjuk tanulni, képezhetik magukat. — Szóval, minden nagyon jó, minden nagyon szép ... — Nem minden esetben, mert amiről beszéltem, ' az csupán elméleti lehetőség. Ehhez az kell, kellene, hogy a beiskolázások mögött tudatos vezetői tevékenység álljon. Hogy mindig a legalkalmasabbakat küldjék a tanfolyamokra, nem pedig azt, aki éppen vállalkozik rá, vagy akit lehet nélkülözni. Az efféle hozzáállás alááshatja az egész SZET-moz- galom tekintélyét. El lehet képzelni, mit fog szólni egy munkás, ha nála alkalmatlanabbat taníttatnak, nem beszélve az egyetemek „rendes” diákjairól... — Könnyű ma vállalkozót találni a SZET-re? — Azt nem tudom, de ismerek olyanokat, akik azért mondtak nemet, mert le kellett volna mondaniuk a mellékjövedelmeikről, s azt a családjuk sínylette volna meg. — Ha az anyagiaktól eltekintünk, erkölcsi vonzereje van a tanulásnak? _ — Az anyagiaktól bajosan lehet eltekinteni, de tegyük fel, hogy mégis. Azt hiszem, egy önmagával szemben igényesebb réteg szemében van. — Mindenkivel jót tesz, akit egyetemre, főiskolára küld a vállalata? — Nem feltétlenül. Elképzelhető, hogy valaki nagyobb élvezettel végezte a dolgát szakmunkásként, mint értelmiségiként végzi, jobban ki tudta magát fejezni a régi ^munkájában. Az ilyen embert boldogtalanná tesz az előrelépés. De okozhat ez gondokat más vonatkozásokban is: hallottam már olyanról, akinek a magánéletét zilálta szét a diploma. — Felvetődik a kérdés: egy-egy vállalatnak mindig szüksége van-e olyan felsőfokú végzettségű szakemberre, mint amilyent képeztet magának? — Egyébként miért költené rá? — Például azért, mert a SZET-es programját is teljesítenie kell. Aztán, hogy megvan, kipipálja. Engem az érdekelne, valójában szüksége van-e mindig arra a szaktudásra, amit a dolgozója megszerzett? — Valószínűleg nem. Legalább is erre utal, hogy ismerek olyan volt SZET-est, aki — bár tanulmányi szerződés kötötte — a diploma megszerzése után hamarosan munkahelyet változtatott. Nem bírta az aktatologatást. Azt mondta, nem azért tanult, hogy olyasmit csináljon, amihez csak papíron kell a felsőfokú végzettség. — Vajon nem lenne érdemesebb a különböző szervezeteknek „kész” szakembereket hozni az egyetemekről, mint nagy anyagi áldozatokat hozva önmaguknak nevelni? — Ha pusztán anyagi szempontokat veszünk, akkor az lenne a célszerűbb, csakhogy úgy a tehetséges munkásoknak nem lenne módjuk tanulni, s azért egy olyan ember, aki dolgozott is, másképpen látja a világot, mint az, aki ül egyik iskolapadból a másikba. Ezt az előnyt pedig lehet kamatoztatni. Ha az illetékes vezetők odafigyelnek, tőkét tudnak kovácsolni abból, hogy munkásból lett diplomásaik vannak. — Az egyetemek, főiskolák diákjai hogyan viselkedtek a SZET-esekkel? — Sokan azt sem tudták, hogy SZET-es vagyok. Azok közül, akik tudták, az első időszakban voltak bizalmatlanok, de később ez feloldódott. Nem volt köztünk olyan korkülönbség, amely bármennyire is elválasztott volna bennünket. — És a régi munkatársak, hogy fogadták az új diplomást? — Azok, akik közül elmentem, örültek, hogy egy hozzájuk hasonlóból lett értelmiségi. Az új kollégákkal való viszonyomban okozott némi feszültséget, hogy nem a kezdő mérnöki fizetést kaptam, de később lecsillapultak a kedélyek. Ma már nem úgy tartanak számon, mint egy SZET-est, aki kezdőként többet keresett, mint általában a kezdő mérnökök, hanem egyenrangú félként. — Van különbség a SZET- es és a nem SZET-es szakemberek között? — Ügy hiszem, a jó szakemberek, és a rosszak között van különbség. Ennek is, annak is bizonyítania kell, hogy érti a dolgát. Igaz, a volt SZET-esekre nagyobb felelősség hárul, hiszen „rajtuk a világ szeme”, jó munkával meg kell győzniük azokat, akik bíztak a képességeiben, hogy nem választottak rosz- szul. — Milyen konzekvenciái vannak a magánéletben annak, hogy valaki szakmunkásból diplomás lesz? — Elkerülhetetlen, hogy legyenek következményei a megszokott környezetből való kiszakadásnak. Hiszen több évről van s?:ó, ez alatt — ha az ember nem fordít rá gondot '— meglazulnak a kapcsolatok régi barátokkal, ismerősökkel. Ellenben szerez újakat: nekem például még most is, tanulmányaim befejezése után több évvel is eleven kapcsolataim vannak a SZET-es társaimmal, akikkel együtt diákoskodtam már felnőtt fejjel. Verebély István — összességében megérte tanulni? — Ha az ember vállalkozik rá, utólag nem kezdi el mérlegelni, mennyiben érte meg, nem töpreng azon, mi lett volna, ha ... Mindenképpen lehetőséget szereztünk alkotó, vagy vezetői munkára, s ez kötelezettséget ró ránk, mint bármely más diplomásra. Nem ülhetünk a babérjainkon, örülve annak, hogy esetleg könnyebb munkával keressük a kenyerünket. Tovább kell képeznünk magunkat és — bár lehet patetikusan hangzik a szó — bizonyítani. ★ Miután „együtt volt” a fenti, talán kissé különös beszélgetés anyaga, gondoltam, tájékozódom afelől, hány volt SZET-es szakember dolgozik napjainkban megyénkben, mennyien tanulnak jelenleg e képzési forma keretében, milyen problémákkal küzdöttek illetve küzdenek? Kíváncsi voltam, mit tudnak róluk azok, akik Szabolcs-Szatmár- ban bábáskodnak a SZÉT felett? Hasztalan érdeklődtem a megyei tanácson, a szak- szervezetek megyei tanácsán, a KISZ-nél, senki nem tudott választ adni kérdéseimre. Valamennyi szervezet e témával foglalkozó munkatársa csupán a megyei SZET-es helyzet egy-egy részével kapcsolatosan tudott felvilágosítást adni — az egészet egyikük sem látta át. Igaz — mint tájékoztattak —, nem is feladatuk ilyen áttekintés készítése. Gerliczki József Fáradozásom jutalmaként mégis ráakadtam valakire, aki tavaly januárban részt vett a Művelődési • Minisztérium a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a KISZ Központi Bizottsága által összehívott országos konferencián, melyen a SZET-mozgalom helyzetéről és további feladatai-, ról volt szó. A Szabolcs-Szat- mári állapotokról ö sem tudott beszámolni, de elmondta, amit hallott, látott ezen a tanácskozáson. Elhangzott többek közt, hogy a SZÉT a társadalmi mobilitás egyik csatornája, s ezért növelni kell a beiskolázottak számát. A társadalmi értékrend torzulása miatt nem egyesek akarnak „karrier"-értelmiségivé válni, így egyre nehezebb jelentkezőket találni; Felvetődött az is: a szűkebb szakmai közösségek nem ösztönzik az embereket tanulásra. Hiányzik tehát az a szemlélet, amely a tehetségesebb fiatalokat arra biztatná, képezzék magukat. További gondként jelentkezett, hogy hiányzik e tanulási forma nyilvánossága, s ez maga után vonja a csekély érdeklődést. Egy számszerű példa: volt olyan év, hogy 1200 megkeresett mezőgazdasági üzem közül csupán 150 tudakozódott részletek iránt, de csak 60 komoly szándékkal. Sommázva tehát: a SZET- mozgalom megújulására van szükség — állapították meg immár több mint egy évvel ezelőtt. Nem tudom, a jobbító ötletekből mennyi vált valóra mára, vagy mennyi van a megvalósulás útján. Remélhetően nem egy, mert ellenkező esetben napjainkra mégjobban elmélyültek azok a problémák, amelyek miatt a KISZ Központi Bizottságának egyik titkára így jellemezte az 1986. januári állapotokat: „A SZÉT történetének legnehezebb szakaszához érkeztünk.” Czine Gáspár KM HÉTVÉGI MELLÉKLEI 1987. február 21.
