Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-29 / 24. szám

1987. január 29. 7 A természet titkai Á ZSEZSE A nyírfákon, a bogáncskóró- kon ugrándozó madarak ve­réb nagyságú, feltűnően szép, vörös homlokú állatkák vol­tak. IsméUődő zse-zse-zse hang­jukról a madártan a zsezse elnevezést adta nekik. A zse- zsék megjelenése ezen az er­dőrészen, nem mindennapi meglepetés, hiszen csak idő­szakonként vetődnek el hi­deg teleken nagyobb csapa­tokban is szőkébb hazánk e tájára. Felismerése a távcsővel nem rendelkező természetjá­rónak sem jelent különösebb nehézséget. Már említett pi­ros homloka, messziről fel­tűnő ismertetőjel. Alsó csőr­kávája alatt a torokrészen fekete foltot visel. A hímek begye és melle halvány ró­zsaszín. Hátuk és fejtetejük egyszínű kéregbarna. Bár külső megjelenésében némi­leg hasonlít a verébhez, de csak távolabbi rokonság fű­zi össze őket, ugyanis a ve­rebek a szövőmadárfélék, míg a zsezse a pintyfélék családjába tartozik. Hazánktól északabbra, fő­ként a skandináv és szibériai vidékeken találhatók nagy fészkelő helyei. Növényi magvakkal és rovarokkal táplálkozik. Télen érdemes néhány pillantást vetni rá­juk, s megcsodálni bennük a távoli tajga és tundra lakóit. A fogoly védelmének éve A Magyar Madártani Egye­sület 1987-et a fogoly vé­delme évének nyilvánította. E mind jobban megfogyatko­zó vadmadár megismerése és védelem érdekében széles körű propagandát fejt ki. Munkásőr-jubileumon Üttörő-munkásörök kö­szöntötték a felnőtt munkás-' őröket. Az eseményre Fehér­gyarmaton került sor. január 24-én. A Zalka Máté nevét viselő munkásóregység meg­alakulásának 30. évforduló­ját ünnepelte. A város úttö­rő-munkásőreível szoros munkakapcsolatot alakítottak ki, amely a találkozóktól, a képzésen áf. a közös rendez­vényekig terjed. Az úttörők köszöntése után az énekkar és az irodalmi színpad adott emlékműsort. (M. K. felvéte­le) Ma már egyre több is­kola dicsekedhet azzal, hogy saját számítógépen gyakorol­hatják a programozást. Las­san nem is ok a dicsekvésre a komputer, hisz a felső ta­gozatokban sok helyen a fakultáció keretében ismer­kednek a számítástechniká­val a tanulók. A társadalmi munkáért kapott pénzből jó- néhány iskolában vásároltak számítógépet. A képen: a balkányi iskolások a mate­matika órán használják a komputert. (Cs. Cs. felvétele) Így élt Móricz Zsigmond Bizonyára jól ismered Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényét. Azt is tudod ta­lán, hogy a főhős, a kis Nyilas Misi alakjában az író saját em­lékeit, debreceni kollégiumi éle­tének epizódjait, hangulatvilágát örökítette meg. Ezek alapján bizonyára arra is kíváncsi vagy, hogy milyen em­ber is volt a felnőtt Móricz Zsig­mond. Hogyan ismerkedett meg kora társadalmával, főként a szegény embeoek életével, gond­jaival? Éppen ezért ajánljuk a figyelmedbe KISS TAMAS: ÍGY ÉLT MÓRICZ ZSIGMOND című könyvét, amelyet a Móra Kiadó jelentetett meg. A szerző nyo­mon követi Móricz életének főbb eseményeit, érzékeltetve azt a folyamatot, amelynek főbb állo­másaiként egy-egy müve meg­született. Kevéssé ismerjük a fogoly viselkedéstanát. Hogy számuk jelentősen megcsappant, az­zal magyarázható: a nagy­üzemi mezőgazdaság nem kedvez életfeltételeinek. Fészkét a talajmélyedésekbe, bokrok vagy kapás növények tövébe építi, belsejét füvek­kel, levelekkel béleli puhára. Érdekes, hogy csak a tojó építi a fészket. A fiókák jó három hét el­teltével bújnak elő, de csak kevesen érik meg közülük az ivarérett kort. A foglyok szárnya a test­mérethez képest kicsi, csak nehezen és erőteljes csapko­dásokkal emelkedik a ma­gasba. A fogoly _ a mezőn keresi táplálékát. Főként gyom­magvakat, leveleket és rova­rokat fogyaszt. Közismert, hogy a burgonyabogár lár­váinak, petéinek fogyasztá­sával a fogoly és a fácán je­lentős szerepet tölt be a me­zőgazdaság biológiai védemé- ben. . Agárdy Sándor Sok szép gyermekfilmet, rajz­filmet játszanak újra a mozik­ban. Képünkön a Királylány, aki mindent látott című színes cseh­szlovák rajzfilm egyik jelenetét közöljük. Hófehér lepelbe burkoló­zik. a tó. Parányira zsugoro­dik a máskor oly csillogó víztükör. Hó, amerre a szem ellát. De nini! Amott egy gyermek hólapáttal birkózik a minden bizonnyal mederig befagyott tavon. Eltakarítja a jégről a havat, hogy jobban csússzon a korcsolya. Janu­ár 24-én néhány gyermek a sóstói jégbirodalomban kere­sett kikapcsolódást. (Tóth Kornélia felvétele) Törd a fejed! VÍZSZINTES: 1. Megfejtendő (zárt négyzetekben, ábécé sorrendben: A, A, O). 6. Téli csa­padék. 7. Ádám párja. 8. Kerti munkát végez. 9. És, angolul. 11. Vonatkozó név­más. 12. Karó betűi keverve. 14. A MÁV kliense. 16. Megfejtendő. 18. Talmi. 20. Dunántúli folyócsatoma. 21. Ételízesítő. 22. Baráti szocialista állam ismert rövi­dítése. 24. Vissza: gyermekvárosáról is­mert település Budapest közelében. 25. Scotland ... 27. Megfejtendő. 28. Becé­zett női név (márc. 10.). 29. Füzet. FÜGGŐLEGES: 1. Kis adag étel. 2. Gyümölcsnedv. 3. . . . Caesar! (Éljen a császár!) 4. Kicsl- nyítőképző. 5. Képkeret. 6. Megfejtendő (zárt betű: K). 10. Hajít, de ütőhangszer is. 11. Autóközlekedési Tanintézet rövi­dítése. 13. Kosár. 14. Földön kívüli kép­zelt mozgó'tárgy ismert névrövidítése. 15. Balkáni főváros. 17. ... -lom. 19. Csonka oldal!!! 21. Erős idegi megrázkódtatás. 23. Karádi egynemű betűi. 24. Elvisel. 26. Római 501. 27. Bizmut végyjele, de ide­gen szóösszetételekben kettő-, kettős. Megfejtendő: a termál-gyógyturizmus dunántúli bázisaihoz sorolhatók a ... (vízszintes 1, 16, 27, függ. 6). Múlt heti megfejtés: FARSANGI MU­LATSÁGOK. Könyvjutalom: Török Edit Mii óta. Juhász Éva Nyír­egyháza. Angel Henriett és Dominika Balsa. Aradva- nyi Zsuzsa Nyírtelek, Molnár Éva Nyirkáta, Paczárí Judit Ópáiyi, ifjú Fodor Ferenc Balkány, Hajnal Ad­rienn Demecser. Bárány Éva Búj, Tóth Melinda Ha­dász. Hajtó Ferenc Nyíregyháza-Nagyszállás. Esik At­tila Tiszamogyorós, Fabu Sándor Mándok, Viga Zsolt Mátészalka és Szaniszló Imre Gég én y. Csak levelezőlapon beküldött megfejtéseket foga­dunk el! Miénk a szó! MADÁRKALÁCS Télen nagyon fontos a madarak etetése. Mi, a ter­mészetkutató szakkör tagjai legutóbbi foglalkozásun­kon madárkalácsot készítettünk. Ez a bizonyos kalács faggyúból és olajos magvakból áll. A madárkalácsot felakasztottuk az iskola udvarán lévő fákra, almát is tűztünk hozzá a madaraknak. Egy hét múlva öröm­mel tapasztaltuk, hogy elfogyott a sok ínyencség. Fodor László Levelek BELGIUMBAN A FÚVÓSZENEKARRAL Most ünnepli fennállásának 15. évfordulóját a má­tészalkai ifjúsági fúvószenekar. Én még meg sem szü­lettem, amikor megalakult az együttes. Nagyszerű ér­zés a zenekari próbákon új darabokat tanulni. Az együttes alapító és jelenlegi karnagya Mátyus Sándor, a zeneiskola igazgatója. Több darabnak ő a zeneszer­zője. A zenét nagyon megszeretjük e próbák alatt, így érthető, hogy jó néhány társunk folytatja tanulmá­nyait zeneművészeti szakközépiskolában. Több zene­művet az együttes jóvoltából ismerhetett meg az or­szág. Így például a Rákóczi-szvitet, a Mátészalkai fan­fárt és a Szálkái indulót. Űttörözenekarunk hétszer nyerte meg a zenekarok megyei versenyét és ezzel a jogot az országos fesztiválon való részvételre. Együttesünk felejthetetlen élménye a belgiumi ven­dégszereplés. Legutóbb a munkásőrség megalakulásá­nak 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen léptünk fel január 24-én. Tavasszal ünnepi koncertet adunk, májusban szerepelünk az országos úttörő- zenekari fesztivál megyei válogató versenyén. Ezt az évet háromnapos szeged—gyula—szarvasi kirándulás­sal fejezzük be. Ferenczi Tibor Mátészalka PATRONÁL AZ MHSZ A napokban évadnyitó műsorral köszöntöttük a Zal­ka Máté tartalékos klub tagjait. Évek óta szoros kap­csolatot ápolunk az MHSZ Zalka Máté területi tarta­lékos klubjával. Rajunk is Zalka Máté nevét viseli, éppen ezért az MHSZ-klub és a raj között gyakoriak a találkozók, például vetélkedőt rendeztünk névadónk tiszteletére. Rendezvényünkre meghívtuk Kovács Gyu­la nyugállományú őrnagyot, az MHSZ-klub titkárát. Nagy Nóra Nyíregyháza, 2-es iskola, Zalka Máté-raj, 7. A. TÉLI TÚRA A Gyöngyvirág őrs és az osztály fiútagjai közös szán- kótútára indultak a HUNNIACOOP művelődési házá­hoz. A csodálatos téli időben igazi szánkócsatát vív­tunk a fiúkkal. Rézinger Andrea Kisvárda, 5-ös iskola KI SZAVAL SZEBBEN? Csapatunk ebben az évben is megrendezte immár hagyományos szavalóversenyét. A felső tagozatos osz­tályokat két-két tanuló képviselte. Külön kategóriába- versenyeztek az 5—6.-osok és a 7—8.-osok. Valamenj nyi helyezett szép könyvjutalmat kapott. Az ifjabba kategóriáját Puskás Annamária nyerte, a 7—8.-os vet senyzők között Guttyán Gabriella bizonyult a leg­jobbnak. ök képviselik iskolánkat a városi versenyen. 5-ös számú Általános Iskola Kisvárda PÁLYAVÁLASZTÁSI VETÉLKEDŐ Hagyományainkhoz híven ebben az évben is meg­rendezzük a pályaválasztási vetélkedőt. A versenyző csoportok különböző szakmákban indultak. A válasz­tott szakma bemutatására albumot készítettek és szak­embereket hívtak meg, akik sok érdekes dolgot mesél­tek el az adott foglalkozásról. Szoros küzdelem alakult ki, amelyben a gimnáziumot választó csoport szerezte meg az elsőséget. 8. B. osztály, Napkor MŰVÉSZETI SZEMLE Az edzem testem, óvom egészségem című, kisdobo­soknak meghirdetett rajzversenyt a 3. A. osztály ta­nulói nyerték. A legszebb képeket Bátyi Viktória, Fá- czán Erzsébet, Nagy Lívia, Soltész Éva és Szabó Má­ria készítették. Nagyon szeretünk rajzolni, tavaly ősz­szel például a természetvédelmi pályázatra több tár­sunk rajza továbbjutott a megyei döntőre. 3. A. osztály Kisvárda, 4-es iskola ÚTTÖRŐK HÓLAPÁTTAL Községünkben is tombolt a zord időjárás. Metsző hideg és rengeteg hó nehezítette az idős emberek, be­tegek mindennapjait. Suller Zsuzsa, Szántó Lívia és Szántó Vera felkeresték az idős, magára hagyatott, be­teg embereket, megtisztították a lakásaik előtt a jár­dát és segítettek a bevá, iásban is. Az idősek nagy örömmel fogadták a gyér kék jószándékú segítségét. Várady András csapatvezető, Rakamaz Kelet-Magyar orssig

Next

/
Oldalképek
Tartalom