Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-29 / 24. szám
s lefet-lagyarorszát 1987. január 29. Lehetőségek Ö t év alatt két bajnoki cím az NB ' II-ben és három szezon az első osztályban. Tekintélyes lista, kevés nyíregyházi csapat dicsekedhet hasonlóval. Idén újabb aranyérem felé halad a Nyíregyházi Tanárképző női kosárlabda-együttese. Veretlenül vezetik a táblázatot, a második helyezettet saját otthonában verték 30 ponttal. Meggyengülve is, hiszen három játékosuk (Dé- zsi, Szilágyi, Brozsek) igazolt NB I-es klubhoz, kiemelkednek a mezőnyből, egy klasszissal jobbak. Egyelőre a feljebb lépés a jelek szerint könnyebb lesz, mint elindulni az NB I-ben. Ugyanis nem marad csapat! A szakosztályból menekülnek a játékosok, mert nincs perspektíva, cél a gárda előtt. A végzős negyedikesek visszatérnek eredeti klubjukba, nem sikerül őket megtartani. Csermely Budapestre megy dolgozni. Más főiskolás egyesületek is átélnek hasonló cseréket, de ők vagy beiskolázással, vagy az utánpótlás csatasorba állításával átvészelik a kezdeti nehéz időket. Nyíregyházára — sajnos — egyre kevesebb kosaras leány jön továbbtanulni, jó ha évenként 1—2 érkezik. Az utánpótlás, amely válogatottakat adott a sportágnak, kezd zsugorodni. Az edzők szerződéskötés hiányában kénytelen-kelletlen szétoszlatták csapatukat. Egy látványos, közönségigényt kielégítő sportág női képviselői tavasz- > szál is játszogatni fognak ellenfeleikkel, de hogy mi lesz szeptembertől, azt senki nem tudja. Egyetlen adat, amely jelzi, hogy a szurkolók kíváncsiak rájuk: a nézőszám alapján az NB I-ben a másodikak voltak. Talán eredményeik miatt kerültek hátrányos helyzetbe? Ezt gondolni sem merem. A megnyugtató megoldás várat magára. A lehetőségek tömkelegé kínálkozik, a megszüntetésüktől a felkarolásukig. Egyiket meg kellene ragadni. De ne a könnyebbiket! (máthé) Kezdődik a játék Előkészületi mérkőzés: NYVSSC—Nagykállói KSE 3:2 (1:2). Nyíregyháza, stadion edzőpálya. 300 néző, v.: Tamaskovics. NYVSSC: Rabcsák (Tóth P.) — Szo- bonya (Cséke), Drobni, Bo- da (Szikszai), Ács —Szalon- tai (Gere), Huszák (Tóth E.), Buzsik (Szegedi) — Hi- degh (Váczi Z.), Honti (Csehi), Szpodnyi (Váczi B.). Nagykálló: Cziotka — Tréfán, Mirgai, Csordás, Nagy, Katona (Meszesén), File (Juhász), Földes! (Viszokai), Imre, Vágó, Papp II. (Cso- mány). Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen File révén a káliói csapat szerzett vezetés. ezt 22 méteres szabadrúgásgóllal Huszák kiV ______________ egyenlítette. A félidő hajrájában Vágó remek kapáslövéssel újra a vendégeket juttatta vezetéshez. Fordulás után előbb Csehi egyenlített, majd Váczi B. állította be a végeredményt. Az ügyes játékot nyújtó Nagykálló jó edzőtársnak bizonyult. Vasárnap különbusst Indul Sí úttörő-olimpia Újhelyert Tollaslabda Szombaton a nyíregyházi Bánki szakközépiskolában rendezték az ifjúsági tollaslabdázók megyei bajnokságát. Eredmények, fiú egyes: 1. Vida János (Kossuth), 2. Vaskó Zsolt (Bánki), 3. Kristóf Zsolt (Kossuth) és Tokaji Gábor (2-es iskola). Leány egyes: 1. Matiz Esztella (Kossuth), 2. Linzenbold Mariann (2-es iskola), 3. Vincze Emese (Zrínyi) és Orosz Ildikó (107- es szakmunkásképző). Fiú, páros: 1. Kristóf, Vaskó, 2. Vida, Mészáros Szilárd (Kossuth). 3. Harmati Márk, Molnár Zsolt (2- es, 19-es) és Tokaji, Vásárhelyi Péter (Vasvári). Leány, páros: l. Mudrir Yvett, Kozma Katalin (Zrínyi). 2. Orosz, Sója Teodóra (Zrínyi), 3. Rikker Erika, Tóth Zsuzsa (9-es, l-es gyakorló) és Vincze, Linzenbold. Vegyes páros: 1. Vida, Mudri, 2. Mészáros Szilárd, Hók Beáta (Kossuth), 3. Kristóf. Vincze és Vaskó, Matiz. Sporthír A görögországi edzőtáborozáson tartózkodó magyar labdarúgók szerdán két barátságos mérkőzést vívtak. Az olimpiai együttes a görögök hasonló válogatottjával mérte össze tudását, és 2:1 (1:0)-es vereséget szenvedett. Az ,,A” válogatott szereplését nagyobb siker kísérte, hiszen 2:0 (1:0) arányban diadalmaskodott az I. osztályú görög Panioniosz- szal szemben. A hét végén, vasárnap 10 órától rendezik a téli úttörő- olimpia megyei sídöntőjét. Az indulni szándékozók az iskolákban juthattak hozzá a nevezési lapokhoz, de a helyszínen is elfogad nevezést a versenybíróság. A verseny — a téli országos úttörő-olimpia színhelyén — Sátoraljaújhelyen kerül megrendezésre, ahol korszerű pályák, sífelvonó áll rendelkezésre. Mű- el óriás-műlesiklásban vetélkedhetErőpróbák előtt az üszők Üszásban egymást követik a jelentős fedettpályás versenyek. Az elmúlt hét végén Strasbourg- ban rendeztek nemzetközi viadalt, a következő tíz napban a .magyar úszók Párizsban, Berlinben és Bonnban állnak rajthoz. Kedden és szerdán Berlinben, 50 méteres medencében rendezik meg az NDK olimpiai bizottság hagyományos versenyét. A klasszisokat felvonultató hazaiak mellett biztos már a szovjetek részvétele is. míg a magyar úszósportot várhatóan négyen — köztük a nyíregyházi Csabai Judit — képviselik. nek a pajtások, alpesi összetettben is hirdetnek bajnokot. A megyei diáksporttanács vasárnap reggel különautóbuszt indít a verseny színhelyére, amelyet térítésmentesen vehetnek igénybe a résztvevők. Indulás a nyíregyházi vasútállomás elől: 7,30-kor. Az eredmények alapján négy fiatal képviseli megyénket az országos döntőn. Temesvári Kanadában Idén először írták ki a női teniszezők részére az Ifjú Mesterek Tornáját. A nyitóviadalt február 5-től a kanadai Baliíax- ben rendezik. A 16-os mezőnyben ott lesz Temesvári Andrea is. A magyar éljátékosnő ezzel több mint háromhónapos tengerentúli mérkőzéssorozatot kezd, s ez áprilisban — a houstoni salakpályás tornával — zárul. Pályázat diáksport-egyesületek alakítására A Magyar Diáksport Szövetség létrehozására alakult ideiglenes intézőbizottság a területi jelleggel működő diáksportegyesületek ösztönzésére pályázatot hirdet. A pályázaton a már megalakult, illetve 1967. március 31-éig megalakuló, két vagy több diáksportkor által létrehozott területi jellegű diáksportegyesületek vehetnek részt. A pályázat célja, hogy ä területi diáksportegyesületeknek a létrehozó diáksportkörök anyagi lehetőségeit bővítve, egyszeri pénzügyi támogatást nyújtson és így indulásukhoz, programjaik finanszírozásához járuljon hozzá. A pályázatnak tartalmaznia kell a területi DSE alapszabályát, az újonnan alakuló DSE az MDSZ- hez való csatlakozási szándékát jelentő törzslapot, a területi DSE-t létrehozó DSK-k nevét és elmét, a tervezett programot, annak költségeit. Az MDSZ ideiglenes intézőbizottságának döntése alapján az elnyerhető támogatás 20 ezer forinttól 100 ezer forintig terjed. Az elnyert pályázati összeg a programok költségeire, sport- és turisztikai felszerelések beszerzésére (vagyis sportvezetői díjak fizetésére nem használható fel.) A pályázat beküldési határideje: 1987. április 15. Cím: MDSZ országos központja: 1142 Budapest, Istvánmezei út 1—3. Szolgáltatás, új szolgáltatás GÉPJÁRMŰ RIASZTÓ szerelése. BNV-díjas BE-RI typ. riasztó, minden 12 V feszültségű gépkocsiba. LAKÁS RIASZTÓ családi, panel, hétvégi házak, elektronikus riasztó szerelése, javítása, karbantartása. „CB”-rádió telepítés, szerelés, karbantartás, stabil, mobil antennák nagy választéka. FÉNYREKLÁM—embléma—CÉGÉR készítés, szerelés, tervezés = villanyszerelés = Megrendelés: 4400 Nyíregyháza, ' Mező út 20. Tel.: 18-926 „ERIK"-GM. (48032) Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-217. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím : Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza. Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, v„ József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,- Ft. félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. EZ IS — AZ IS Hét egyesület majdnem háromszáz versenyzője vett részt a hét végén Szegeden rendezett karate elő úttörő olimpián. Valamennyi szakág karatékái indulhattak, így a Nyíregyházi Kick-Box Karate SE tagjai is. Közülük Fenyvesvölgyi Csaba és Bogár Zsolt ezüstérmet, Maleskovics Melinda, Pachman József valamint Pethő György bronzérmet nyert. A Ifjúsági és serdülő w korcsoportú asztaliteniszezők részére rendeztek versenyt szombaton Vásá- rosnaményban. A találkozó győztesei, serdülők: Varga Tibor (Tarpa) és Király Antónia (Vásárosnamény). Ifjúságiak: Gorzás László (Vá- sárosnamény) és Hajdú Andrea (Gelénes). Úszóaktíva A Szabolcs-Szatmár Megyei Úszó Szakszövetség elnöksége január 31-én, szombaton, 10 órától sportaktíva- ülést tart. A Sportszövetségi és Rendezvény Iroda tanácstermében (Nyíregyháza. Mártírok tere 9. VIII. emelet) értékelik az 1986. évben végzett munkát, ismertetik az 1987- es munkatervet. Ezenkívül jutalmazzák a sportaktivá- kat. Az aktívaülésre várják az érdeklődőket. • A mátészalkai Esze Tamás gimnázium 42 tanulója vett részt szombaton egy 16 kilométeres zempléni túrán. Kemény próbatételt jelentett számukra a jéggel borított 60 centiméteres hó, így a túra a tervezettnél két órával tovább tartott. A mindenkinek sikerélményt jelentő program szervezésében és vezetésében dicséretet érdemlően vizsgáztak a diák- túravezetők: Bakos Ildikó, Biró Katalin és Katona Enikő A Túravezetői taníolya- ^ mot szerveznek Vásá- rosnaményban. Jelentkezés írásban vagy személyesen február 6-ig a városi sport- felügyelőségen. vSakk Befejeződött Nyíregyháza város férfi egyéni sakkbajnokságának döntője, amelyen másodosztályú versenyzők indultak. Végeredmény: 1. Vislóczki József (SZÁÉV) 7 pont, 2. Rácz Zoltán (SZÁÉV) 6,5. 3. Bartha László (SZÁÉV) 6. 4. Sigér Csaba (SZÁÉV) 4,5, 5. Molnár Mihály (Nyh. Vízügy) 4.5, 6. Asztalos András fNyh. Vízügy) 1,5 pont. A megyei bajnokságon Vislóczki József indulhat. Kézilabdagála H amar munka sose jó — tartja a mondás, amelyet máris cáfolhatunk a női kézilabda-válogatott keddi nyíregyházi szereplésével. Hétfőn este fél nyolckor vált véglegessé az, hogy jönnek, és kedden délután ment minden, mint a karikacsapás. Volt csarnok, ellenfél, néző, játékvezető, ünnepélyes köszöntő és nagy élményt nyújtó mérkőzés.. Így is lehet. Bár a találkozó fél ötre volt kiírva, négy órakor már kevés hely maradt a nézők számára. Soraikban sok volt ismerős arc: nyíregyházi kézilabdázók, a sportág törzsszurkolói, idősebbek, fiatalok egyaránt. Utóbbiak egy kis csoportja nemzeti színű zászlót is hozott magával. Egy válogatott ellen játszani nem mindennapi élmény, esetleg gólt is lőni a legjobbaknak, az már egyszerűen csodálatos. A nyíregyházi vegyes csapatban nem csak volánosok, Tanárképző-játékosok is szerepeltek. Köztük Bücs Krisztina, akinek sikerült is, meg nem is — mármint a gólszerzés. Volt két nagy ziccere — elhibázta. Dobhatott egy büntetőt is — kihagyta. Aztán végre hálóba talált, de az akcióba fújtak, így a gól érvénytelen volt. így aztán lőtt is gólt, meg nem is. Néhány pillanat a találkozóról, Elek Emil felvételei: — a felső képen a válogatott talán legjobb teljesítményt nyújtó játékosa, Kovács Éva, Rácz Mariann kapujába lő gólt. — Alatta a válogatott kispadja: 3-as mezben György Anna, mellette Szabó Edina, Rádinn'é Géczi Anikó és a többiek. — Harmadik képünkön : a kezdés előtti utolsó utasításokat hallgatja Elekes Csilla, mögötte jobbra Orbán Csilla, balra Pánczél Anikó. Kovács Éva nemcsak játékával emelkedett ki a többiek közül. Ha a legcsi- nosabb játékosra lehetett volna szavazni, alighanem ő kapta volna a legtöbb voksot. (mán)