Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-18 / 297. szám
2 Kelet-Magyarország—Nyíregyházi Élet 1986. december 18. Gólyaeskü, referenciaház Fiatalnak lenni Megközelítő adatok szerint 0—30 éves korig, tehát a klasszikus értelemben fiatalnak tartott korosztály létszáma a város lakosságának felét — közel 60 ezret — alkotja. A legfiatalabbakat — tehát a csecsemőket, s az óvodásokat és kisiskolásokat, továbbá a harminc körülieket leszámítva aligha tévedünk sokat, ha a^t mondjuk, hogy „az ifjúság” városunkban 30—40 ezer dolgozó, tanuló fiatalt jelent. Hogyan él ez a sok fiatal, mik az örömei, a gondjai, milyen problémák emésztik hétköznapjait? Egyáltalán öröm-e vagy nyűg, hogy fiatal városunkban ilyen sok a fiatal? Azt mondja egy ifjúsági vezető: „Ha te-1 kintetbe vesszük, hogy a 70-es aranyévek idején idetelepült gyárakban modern technikát kell kezelni, s hogy ehhez igazodik jórészt a város iskolarendszere, akkor nagy örömünk a fiatal műszaki értelmiség gyarapodása, a közgazdasági ismeretek és a számítástechnika elsajátítása. Ugyanakkor nyűg is a nagy létszám, hiszen ennyi fiatalnak nemcsak iskolapad, munkahely, szórakozási -lehetőség kell, hanem egyre többen vágynak az önálló lakásra, meg arra is, hogy felkapaszkodhassanak az egzisztencia létrafoka in.” Lám már a gondok sűrűjébe értünk! Mert bármennyire is szívet melengető a gólyaeskü a téren; akármennyire is fakaszt mosolyra bennünket az április elsején bolondozó aranyos fiatalok látványa az utcákon; illetve akármennyire is jelent ma már kisebbfajta hagyományt a „FÖHE” (a főiskolai hetek), vagy a holnap mezőgazdászainak vidám ballagása, tény, hogy a diákváros diákifjúsága még mindig afféle vendég a településen. Eddig nem sikerült a szükséges és lehetséges mértékig kilépnie a diákifjúságnak a városba. felmutatni képességét, csillogtatni tehetségét, még inkább javára lenni a városközösségnek. Persze ezért aligha csupán ők hibáztathatok; árulkodik ez az ifjúsági mozgalom nagyon sok formalitásáról, amit — végre! — kezdenek elhagyni az iskolák, s erre éppen a KISZ-kongresszus bátorította őket. Nem kényeztette el a város sem az ifjúságát, nem „kínálta tálcán” a lehetőségeket a tartalmas szórakozásra, vagy — divatos szóval élve — az önmegvalósításra. Ezt bizonyítja az Ifitanya rövid létezése is: népszerű helye ez ma már a városnak. Végre van egy hely, ahol szesz nélkül, diákpénztárcához mérten lehet szórakozni, értelmes programokban részt venni. Húszezerre tehető a Nyíregyházán dolgozó, KISZ-korosztályú fiatalok száma, akik- nek ugyanúgy megvannak a sajátos problémáik, mint a diákfáataloknak. (Az adat kiegészítésre szorul; a jelzett szám magába foglalja a városban és közvetlen vonzáskörzetében élő, dolgozó fiatálokat.) Ami öröm: a megyére általában érvényes helyzetkép, hogy tudniillik több fiatal hiába keresi a munkaalkalmat, Nyíregyházára nem áll. A megyeszékhelyen élő fiatalok, ha nem is dúskálhatnak a munkaalkalmakban, de aki dolgozni akar és nem válogatós, nem marad munka nélkül. Melyek hát a gondok? Válogathatunk; tar kás, bér, pályakezdés. Ami a lakást illeti: a város hirtelen felduzzadt lélekszáma egyúttal a fiatal korosztály növekedését jelentette. Ennek ellenére a „boldog 70-es években” a város állami és ifjúsági vezetői még garantáltan tudták mondani, hogy öt év múlva ilyen és ilyen lakást kap a fiatal házas. Hol van már a tavalyi hó! Ennek- nem csu-*- pán az az oka, hogy a lakásépítés üteme elmaradt a népességnövekedés mögött, hanem elsősorban az anyagi eszközök hiánya, a lakásárak ugrásszerű emelkedése. Nyíregyházára is érvényes, ami országosan igaz, hogy a család támogatása nélkül nagyon sok fiatal házasnak szinte kilátástalanná vált lakás- helyzete megoldása. Ilyen helyzetben mi sem természetesebb, hogy a fiatalok szinte párosával kopognak a városi KISZ-bizottságon: segítsetek. Bár a korábban mindent magára vállaló KISZ újabban nem tekinthető lakáshivatalnak — figyelmét is inkább a tizenéves korosztályra kell hogy irányítsa újabban — az érdekvédelem ilyen irányú felelősségét nem hárította másra az ifjúsági szövetség. Mennek hát a fiatalok és mondják: kevés a pénzem, mit tudnátok tenni. Tény, hogy most is tud tenni a KISZ: a közösségért tisztességesen dolgozó, de anyagilag gyengén „eleresztett” munkás- és értelmiségi fiatalok mellé áll, s ha mást nem tehet, de azt megteszi, hogy a tanács illetékeseinél — a ráruházott jogosítvány szellemében — ötven százalékkal megemeli az arra érdemes fiatal pontszámát, hogy ezzel versenyképes maradhasson a lakáshoz jutásban. (No, nem kétszintes, vagy a kettő plusz kettes lakásoknál, hanem csupán a garzonoknál, az egyszobás, vagy legfeljebb másfél szobás lakásoknál.) Az elmúlt két évben átadott 240 ilyen garzonlakás túl? nyomó részét — csaknem 200 lakást — a KISZ javaslata alapján ítéltek oda a Vasvári Pál utcán fiatal házasoknak, az egyedülállóknak. Nehéz a szelektálás, hiszen öt-hatszoros a jelentkezés és ha a fiatalnak egyáltalán nincs pénze, akkor a KISZ is csak széttárni tudja a kezét... Voltak más próbálkozások is: például a Fészek utcában, ahol az öröm mellett a tanulság is nagy volt, hiszen túlságosan tágasra (kétszintesre) sikeredtek ezek a lakások, s egyáltalán nem „első lakás” hatását keltik. Napjaink újdonsága viszont úgynevezett referencia (bemutató) ház, amiről a városi KISZ-bizottságon mondják; „Egy továbbépíthető konstrukció lesz ez, a neves tervező, Bán Ferenc elképzelései alapján. A tanács a bemutatkozáshoz néhány telket ad, durisoliból épül meg majd az egy szoba-konyha-vizesblokk az ifjú házasoknak, amit majd ők később anyagi helyzetük erősödésével tovább építhetnek. Ha siker koronázza a próbálkozást, néhány éven belül elszaporodhatnak az ilyen házak Nyíregyházán.” És addig? Addig a fiatalok képviselői harcolnak kortársaikért a társadalmi lakásügyi bizottságban, változatlanul jó kapcsolatot tartanak az OTP-vel az „ifjúsági betétes” lakások megszerzésénél, s minden lehetőséget megragadnak a támogatásra (ösztönzik a vállalatokat, ha kell összefogást szerveznek a fészekrakók megsegítésére). Gondolnak mindennek az anyagi feltételére Is. Nyíregyházán is találni már úgynevezett „KISZ-VGM”-e>két, amelyek valójában szerződéses közösségi munkavállalásnak tekintendők (ilyen van a Papírgyárnál, a TA- URUS-iban, a SZÁÉV-nél, a Vízügyi Igazgatóságnál.) Kedvezményes adózás mellett a végzett munka ellenértékének negyven százalékát közösségi célra fordítják a fiatalok, s a többi részét pedig szétosztják maguk között. Ezen meggazdagodni sem lehet, de nem is lehet rámutogatnii, hogy egyesek tollasodnak; ugyanakkor a tölbb munkával szerzett pénz sem jelentéktelen. * • Az ilyen próbálkozások vezetnek el oda, hogy az ifjúság otthonosan érezheti magát a városban, a munkahelyen. Vannak más kellemes újdonságok is: már alakulnak a diákkörök a középiskolákban, az ifjúsági tagozatok az üzemekben, szabadidős sportegyesületek létesülnek Örökösföldön és a Ságvári- lakótelepen. Okkal lehet kedvező változást remélni attól is, hogy most már a városi tanácsnak is lesz „ifjúsági osztálya” — ami az ÁISH felépítési rendszeréből is következik. Persze ezek még csupán apró jelek arra, hogy jó ötletekkel, nagyobb figyelemmel kedvezően változtatható Nyíregyháza ifjúságának közérzete. A végső megoldásig azonban még hosszú az út, sok a tennivaló. Angyal Sándor Benczúr Gyula és a többiek Elődök és kortársak Jelenünk csak úgy lehet életképes, ha a múltunk hagyományaiból táplálkozik. Nincs ez másként a művészeti életben sem. A legmodernebb irányzatok is legfeljebb csak divatosak lesznek, és ideig-óráig élnek, ha nem kötődnek a múlthoz, az elődök művészetéhez. Ha Nyíregyháza képzőművészeti életéről beszélünk, legelőször is Benczúr Gyuláról kell szólni. Bár a „magyar Rubens” Nyíregyházán született, a múlt század közepe táján életének csak néhány évét töltötte városunkban, de kultusza, hatása máig tart, és „a magyar művészetben elfoglalt helye egyben Szabolcs megye kultúrtörténeti múltját is igazolja” — írja róla dr. Telepy Katalin művészettörténész. Sajnos, a múlt század végén és az 1900-as évek elején városunkban nemigen beszélhetünk maradandó értékeket létrehozó képzőművészeti életről. A megyében született alkotókat hamar elcsábította innen az országos elismeréssel kecsegtető főváros; így pl. Hibján Samu ötvösművészt vagy később Amos Imrét. Többek között Berky Ferenc festőt (akinek a Nemzeti Galéria is őrzi egy portréját, s a megye több templomában is látható freskódísze), és Ábrányi Lajost említhetjük, akik huzamosabb ideig éltek és alkottak Nyíregyházán. A népfőiskola szerepe Az utóbbi időben sokat emlegetett Bessenyei Kör hozott valamiféle pezsdülést Nyíregyháza képzőművészeti életében is. A kör képzőművészeti szakosztálya — amely 1923- ban alakult — elsősorban kiállításokat szervezett és egy városi képtár megteremtésén fáradozott, sajnos nem sok eredménnyel. (Pedig komoly támogatást kaptak Kiss Lajostól, a megyei múzeum első igazgatójától, aki fáradhatatlan, lelkes szervező munkával többek között Rudnay, Rippl-Rónai és több Benczúr képet szerzett a jövendő képtár számára.) A kör képzőművészeti szakosztályának a célja azonban nem csupán a képtár szervezése, s a névadóhoz, Benczúrhoz fűződő hagyományok ápolása volt, hanem igyekezett pártolni a Benczúr képviselte iskola művészeit, és megpróbált kiállítási lehetőséget is teremteni számukra. A két világháború között városunk két jelentős alkotóját kell megemlíteni. Az egyik Bar zó Endre, aiki élete egy részét Nyíregyházán töltötte, s aki Barcelonában részt vett a világkiállításon, és a képei első díjat nyertek. Művészi munkássága megyénk kultúrtörténetének szerves része. (Jó lenne, ha olykor-olykor a fiatalabb nemzedéknek is bemutatnák festményeit.) De feltétlenül szólni kell Z. Szalay Pálról is, aki ugyan Léván született, de 50 évig tanított rajzot a nyíregyházi polgári fiúiskolában, s emellett a Bessenyei Kör elnöke volt. Ma már talán kevesen tudják, hogy néhány évig a felszabadulás előtt is létezett Sóstón művésztelep. Fiatal művészek — többek között Boross Géza, Koffán Károly és Konecsni György — töltöttek itt el hosszabb, rövidebb időt. A felszabadulás után az úgynevezett szabadiskola nevéhez — amely tulajdonképpen képzőművészeti tanfolyam volt, és mun kás - paraszt származású fiatalok képzésén fáradozott — fűződik a képzőművészeti élet újraindulása. Az iskola sok növendéke került képzőművészeti főiskolára, és többen közülük a megyeszékhely mai képzőművészeti életének meghatározó egyéniségei. A Bessenyei György Képzőművészeti Népfőiskola növendéke volt pl. Berecz András, Huszár István, Pál Gyula, Soltész Albert és Váci András. Bár az iskola tanárai, pl. Berky Nándor és Diószegi Balázs a művészképzés terén kiváló eredményt értek el, de a megye képzőművészeti életének képviselőiként csak mérsékelt országos elismerésben részesültek — tudjuk meg Koroknay Gyula könyvéből. Ez az iskola később képzőművészeti szakkörként működött tovább. Rangos tárlatok Újabb indítást a megyei képzőművészeti kiállítások hoztak. Az elsőre 1954-ben, a másodikra pedig 1957-ben került sor. Ezután már rendszeressé váltak a különböző rangos tárlatok. 1958-ban újból megalakult a képzőművészek megyei csoportja, és ez az önálló szervezet már némi költségvetéssel is rendelkezett. Sokat jelentett, hogy a megyei tanács nemcsak pártolta és ösztönözte, hanem anyagilag is támogatta a művészeket. Nyíregyházán egyre több fiatal művész bontakoztatta ki tehetségét, az őszi és téli tárlatok mellett megyén kívül is mind gyakrabban szerepeltek a tehetségesebbek. Mielőtt felsorolnánk a városunkban élő művészeket, Pál Gyuláról a néhány éve elhunyt, igen tehetséges művészről külön kell szólnunk, aki sajátos, feszes stílusával az egyik legjelentősebb festőnk volt. Sajnos, csak halála előtt volt lehetősége önálló kiállítással bemutatkozni a fővárosban. Abraham David örmény ötvösművész, városunk egyik új értéke. Ma Nyíregyházán és körzetében tizenhét hivatásos művész él. Valamennyi a Képző- és Iparművész Szövetség kelet-magyarországi területi csoportjának a tagja: Balogh Géza festőművész, Bényi Árpád fm., Berecz András fm., Horváth János fm., Huszár István fm., Petkes József fm., Soltész Albert fm., Titles Béla festőművész és szobrász, Ursula Höing alkalmazott grafikus, Alexáné Székhelyi Edit fm., H. Németh Katalin grafikus, Tóth Sándor szobrászművész, Sebestyén Sándor szm., Nagy Lajos szm., Gál Ludmilla textiltervező, Normantas Paulius fotóművész, Abraham Jan David ötvösművész. Közülük Balogh G., Berecz A., U. Höing és Titles Béla a Művészeti Alap tagjai is egyben. Bár soha ennyi tehetséges képzőművész nem élt városunkban, ám azt is el kell mondani, hogy az összetétel heterogénebb is lehetne. A legtöbb művész festő, kevés az iparművész (pl. díszlettervező, keramikus, alkalmazott grafikus). Ugyanakkor a (közelmúltban Nyíregyházán megtelepedett, külföldről ide települt művészek némileg változatosabbá tették a műfajokat (fotós, ötvös, textiltervező is van közöttük). Képzőművészetünkkel kapcsolatban nem hallgatható el egy kritikai észrevétel sem. Nyíregyházán nincs egy olyan, méreteiben is elfogadható városi képtár, ahol olyan tárlatot is lehet rendezni az innen elszármazott alkotók meghívásával, amely országos visszhangot válthatna ki. Ám az is igaz, hogy a rendszeres kiállításokra jóval több helyiség áll rendelkezésre, mint korábban. De ez még mindig kevés. A Lenin téri galéria, a művelődési központ két kiállítóterme és a Ben- czúr-terem rendez tárlatokat. Figyelemre méltó a sóstói kultúrpark kiállítóhelye is, ahol többnyire az érmesek szoktak bemutatkozni. Sajnos a megyei múzeum mostanában ritkán szervez kortárs művészek számára kiállítást. Több tárlat lehetne a tanárképző főiskola kerengősében is, s talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a főiskola rajz szakának nagyobb kisugárzása lehetne, hiszen olyan jelentős művészek tanítanak ott, mint Balogh Géza, Berecz András, Horváth János és Alexáné Székhelyi Edit. Nemzetközi elismerés Másfél évtized alatt a sóstói művésztelep országos tekintélyre tett szert. Sok olyan kiemelkedő művészt vonzott ide, aki Nyíregyháza képzőművészeti életére is jótékony hatással volt. Az itteni kiállítások gyakran nemzetközi elismerést vívnak ki, és a város számára kedvező az is, hogy az itt tervezett alkotásokkal ás gazdagodott a városkép. De sajnos, Nyíregyházán még mindig kevés a köztéri alkotás, annak ellenére, hoigy az utóbbi öt évben tizenkét új plasztikával, szoborral, díszkúttal és más alkotással gazdagodtak tereink, utcáink, de bizony más nagyvárosainkhoz képest mindez kevés. Megszűnt viszont a városi tárlatokon a festészet korábbi túlsúlya. Színesebbek, változatosabbak lettek ezek a tárlatok, és a látogatók köre is egyre növekszik. De az sem hallgatható el, hogy némelyik kiállítás, különösen az amatőr és hivatásos művészek közös kiállítása sokat vesztett a színvcmalá- 1001, és bizony nem ártana, ha valamilyen módon sikerülne ezek színvonalát emelni. Persze az amatőr mozgalom is szép eredményeket rputat fel időnként. A művelődési központ és a dohányfermentáló (ez utóbbi a munkásművelődést segíti) szakkörei száznál is több festő és grafikus tehetségének a kibontakozásához teremt lehetőséget. De egyre többet hallatnak magukról az amatőr fotósok is. Nagy nyeresége a megyének, és Nyíregyházának, hogy a jövő tanévtől képző- és iparművész szakközépiskola kezdd el működését. Az országban ez lesz a negyedik. Hajdú, Szabolcs, Borsod és Szolnok megye tehetséges fiataljait vonzza a városba. S ez már a jövő megújulását is előre vetíti. Hiszen képeznek itt majd kerámikusokat, porcelánfestőket, szobrászokat és alkalmazott grafikusokat is. Az eddiginél jobb támogatással bizonyára sokan telepednek meg városunkban és megyénkben. Bodnár István Családi idill a Hímes utcai új garzonban.
