Kelet-Magyarország, 1986. november (43. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-01 / 258. szám
lU HÉTVÉSI MELLÍKLET 1986, november 1 Medgyesi József (49 éves) csengeri születésű, de 1953 óta Nyíregyházán él. Debreceni érettségi, majd katonáskodás után előbb e Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságán, majd 1964-től a megyei takács vb munkaügyi osztályán dolgozik különböző beosztásokban. A pénzügyi osztályon osztályvezető-helyettes, a tervosztály vezetésével 1980-ban bízták meg. Közgazda- sági egyetemet végzett, majd az MSZMP Politikai Főiskoláját vörös diplomával zárta. Nős, felesége az 5. számú iskolában tahit, két nagyobbik fia mérnök, illetve sorkatona, a legkisebb óvodás. A Alig tíz napja, hogy a Minisztertanács w elfogadta a halmozottan hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatására irányuló hosszú távú programot. Más kifejezésekben, gazdaságilag elmaradott térségekről beszélnek. Mi ezeknek a közös jellemzőjük? — Több fajta ismérv alapján lehet megközelíteni őket, a halmozottan hátrányos helyzet — tetszik, nem tetszik — az egyenlőtlen fejlődés következménye. Vagyis az önmagunkhoz mért változás ellenére ezek a térségek lemaradtak az országos átlagtól. Indokolatlan különbségek alakultak ki a területek jövedelemtermelő képességében, népességmegtartó és eltartó képességében. Az infrastrukturális fejlesztés szintén elmaradt az átlaghoz képest. Vagyis ezeken a területeken többnyire rossz földön, gyenge termelőszövetkezetek gazdálkodnak, az iskolát végzett fiatalok helyben nem kapnak végzettségüknek megfelelő munkát, nincs jó ivóvíz, kevés a bolt, rossz a közlekedés... és még sorolhatnánk tovább. Megyénkben is igen sok község tartozhat így ebbe a kategóriába. — A kört mégis szűkíteni kellett, összefüggő térségeket határoltak le, a kritériumok alapján az országban hét megye 23 térségét érinti a program, ahol 431 ezren élnek.’ Megyénkben a teljes határmenti sáv, Észak- Szabolcs, a szatmár—beregi térség és a DélNyírség 125 települése tartozik a halmozottan hátrányos helyzetűek közé, ahol 150 ezer ember él. A S nekik változnak meg szinte egycsa- w pásra az életkörülményeik, lehetőségeik a program által... — Tévedés lenne látványos változásokat várni. A program is az ezredfordulóig számol, a mostani lépések csak a kezdetet jelentik a felzárkóztatáshoz. Ebben a tervidőszakban országosan hárommilliárd forintot irányoztak elő a végrehajtásra, megyénk a 20 százalékos tartalék levonása után 34—3d százalékkal, vagyis mintegy 860 millió forint felhasználásával számolhat. Ez — ha elosztjuk a településekre — valóban nem sok. — De nem is lehet arra számítani, hogy csaik ezzel a pénzzel oldjunk meg mindent. Csak felsorolásként említem, hogy a terület- fejlesztési alap mellett számítani lehet a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek egyszeri fejlesztési támogatására, a meliorációra, vízrendezésre, az erdő- és gyümölcstelepítés támogatására, az ipari üzemek fejlesztési elképzeléseire, a tanácsi céltámogatás rendszerére. Csakhogy ezeknek a nevében benne szerepel a cél is. Nem kell attól félni, hogy így éppen a nagy egész szenved csorbát? — Csak komplex módon gondolkodhatunk, még ha a VII. ötéves tervi elképzelésekből nem feltétlenül tűnik ki ez. összesen 17 mikrokörzetet alakítottunk ki, ezekből nem szabad kiválasztani három-négyet, Hétvégi interjú Medgyesi József osztályvezetővel az elmaradt térségekről hogy ott öt év alatt megoldunk mindent, míg másutt semmi nem történik, inkább az a célunk, hogy a lehetséges mértékben mindenütt indítsunk meg valamit, ami az ott élőket mozgósítani tudja. Ha mondjuk Fehérgyarmaton, Vásárosnaményban, Csenger- ben, Tarpán vagy Kölesén (a sorrend nem véletlenszerű!) épül egy új üzem, akkor annak pozitív hatása másutt is érzékelhető. Említhetem a megyei tanács VII. ötéves fejlesztési tervét, amikor a testület azt a terv- variánst fogadta el, amely éppen a kis településeket segíti jobban, márpedig a gazdaságilag elmaradt térségekben belőlük található a legtöbb. A A hátrányos helyzet tényezői közül w melyek változtatását tartja a legfontosabbnak? — Neim ugyanazok a gondok vannak az egyes megyékben. Nálunk a foglalkoztatás szorít leginkább. Ugyancsak fontosnak tartom a jövedelemtermelő képességet, mert ennek egyenes következménye, milyen a települések eltartó képessége, az infrastruktúra hiánya pedig a népességmegtartó képességre hat ki. A Milyen eszközeik vannak a foglalkoztatás javítására? — Döntően két terület kínálkozik: az iparfejlesztés és a termelőszövetkezeti melléküzemágak bővítése. Ezért szorgalmazzuk a kis- és középüzemek létesítését. A néhány száz embert foglalkoztató középüzemekét nyilván az előbb is említett centrum településeken érdemes telepíteni. Nagyon lassan körvonalazódnak azok az egységek is, akikkel „élesben” tárgyalhatunk. A megyei tanács pályázatot hirdetett a hatékony fag- lalkoztatást biztosító termelő beruházásokra. A célok, az alapelvek egyértelműek a megyei programban, lényeg, hogy akik ebben részt vesznek, egyformán értelmezzék. A jövő évi népgazdasági tervben határozzák meg az 1987-ben elosztható területfejlesztési alapot, amiből több mint százmillióra számítunk. A következő években pedig egyre növekvő nagyságrendet vehetünk figyelembe, amennyiben az ország helyzete ezt megengedi. Nyilván nem egyszerre indulná- na'k a beruházások, az előkészítő munka feladata a megfelelő ütemezés is. Jó dolog, hogy a tanács már most garancialeveleket adhat ki, amiben vállalja egy adott évben a támogatást, amit a saját pénzeszközök kiegészítéseként vehetnek figyelembe. A minisztertanácsi anyagban négyezer új munkahely létesítése szerepel. Nem tűnik ez soknak? — Mondhatjuk, hogy legszebb álmainkban fogalmaztuk meg ezt a számot. Azonban az elhúzódó döntések miatt már látszik, hogy kevesebbel számolhatunk, bár minden erőfeszítést megteszünk a minél nagyobbarányú foglalkoztatásra, de nem minden áron, csak a hatékonyságot szem előtt tartva. Az országos sajtó is hírt adott róla, hogy az Ipari Minisztérium és a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium a Bioinnokoord Vállalatnak hárommillió forintot adott egy iroda létrehozására, amelynek célja éppen a gazdaságilag elmaradott térségek iparfejlesztése. Mit tapasztaltak ebből? — Viszonylag keveset. Reméljük nem kell attól félnünk, hogy ez az iroda valamiféle központi elosztó szerepet akar betölteni a megyei elemzéseket íelhasználva. Ugyanis az érdekeltek maximális kiszolgálása lenne a feladata. Bízunik benne, hogy ennek meglesz az eredménye. A mezőgazdaság fejlesztése bizonyos átalakításokat kíván. Hogyan tudják ezt támogatni? — Azt nem lehet elképzelni, hogy az agrárpolitika gondjait ennek a terhére rendezzük. Ám mindenképpen hozzá kell járulnunk a jövedelemtermelő képesség erősítéséhez, Sokáig nem megy, hogy valóságos kényszereltartást erőltessünk az üzemekre, mert ha korszerűsítik az állattenyésztést, tovább gépesítenek, ha erdőt telepítenek, akkor kevesebb ember kell. Itt érvényesül a komplex szemlélet, hogy akkor erősíteni kell a mezőgazdasági termékek helyi feldolgozását — ezt irányozza elő a kormány- program is — bővíteni szükséges a melléküzemi tevékenységet. Azt is látnunk kell néhány szövetkezet esetében, hogy ha az adósságállomány rendezésére nem történik hatékony lépés, akkor kilátástalan a változtatás. A A termelés feltételeit is javítja, de fő- w képp az ott élők körülményeiben hozhat változást a vezetékes víz, a telefon, az iskola^ vagyis az infrastruktúra fejlesztése. Mi várható ezen a téren? — Jónéhány területen számottevő változás. akár befejezett lépéseknek is mondhatjuk, ha megépül a vezetékes víz, új iskolát kap a falu, kialakul a középfokú szakoktatás a vásárosnaményi, fehérgyarmati és nyírbátori szakmunkásképzők megépítésével. Reméljük, hogy a posta is megembereli magát, s a megyei támogatással kiépülnek a távhívó központok. Másutt — mint az útépítés, a tömegközlekedés javítása — hosz- szabb időre van szükség ahhoz, hogy ezek a területek felzárkózzanak. A Sok elemzés rámutat arra, hogy a gyenge termőhelyi adottságok mellett a jó szakemberek hiánya is okozza a térség termelőszövetkezeteinek gyengélkedését. Ugyancsak kevés mérnökkel, közgazdásszal dicsekedhetnek az itt dolgozó, már meglévő ipari üzemek. Ugyanakkor a fejlesztés újabb szakembereket kíván... — És az újabb szakemberek megnyeréséért már most tenni tudunk és akarunk. Sikerült a megyei javaslatok alapján 1988-tól más ágazatokban is kiterjeszteni a szakember-támogatás rendszerét, ami a mezőgazdaságban jól működik. Ebben jó partnerek voltak a fogyasztási- és ipari szövetkezetek érdekképviseleti szervei. De helyben sem várhatnak ölhetett kézzel. A helyi tanácsok sokat tehetnek a lakásgondok megoldásában, a letelepedési segély nyújtásában. Menni kell a szakemberekért, felkutatni azokat, akik szívesen részt vesznek egy új üzem indításában, egy új tevékenység meghonosításában. Középfokon pedig olyan helyzet alakítható ki, hogy a leendő üzemek igényei szerint képezhetők a szakemberek Persze áldozatokat is hozni kell, vállalni a néhány hónapos betanulást a lakóhelytől távol, hogy az új üzemben legyen, aki ismeri a munkafogásokat, részt vegyen a közvetlen termelés-irányításban. A A megyei pályázatra közel háromszáz w jelentkezés született. Jónéhánynál viszont látszik, hogy csak a „markukat tartják”, mindent a területfejlesztési alapból szeretnének megkapni. A másik, kedvezőtlen tapasztalait, hogy minden üzem — ipari és mezőgazdasági egyaránt — egyedül gondolkodik, társulásról alig van szó. Mi erről a véleménye? — Nem jó. Már említettem, hogy a komplex szemléletet szeretnénk erősíteni, ehhez pedig elengedhetetlen az összefogás. Mintha hiányozna a helyi inspiráció, a térség állami és társadalmi szerveinek összefogása, koordinációs tevékenysége, hogy egy adott cél érdekében jelentkezzenek a megyénél, alternativ javaslatokat dolgozzanak ki. Pedig például a mezőgazdasági termékek feldolgozásánál- nem lehet csak egy üzemre alapozni, mind az alapanyag-szállításban, mind a dolgozóknál érdemes a szomszédos gazdaságokat is figyelembe venni. Alapvetőnek tartjuk, hogy ne a mindenáron való pénzszerzés jellemezze azokat, akik pályáznak, hanem felkutatva a partnereket, felmérve a másfajta lehetőségeket is, a minél nagyobb hatékonyságot felmutató beruházásokba fogjanak. Működik egy területfejlesztési koordinációs bizottság, amelyben az egyes ágazatok, társadalmi és tömegszervezetek képviseltetik magukat. Ez a javaslat- tevő, döntéselőkészítő szerv akkor munkálkodhat jól, ha lentről, az érintett térségekből megfelelő támogatást kap, túltekinthet az egyes érdekeken. £ Bár hosszútávú programról van szó, azonban időnként értékelni kell az elért eredményeket, megszabni a megoldásra váró feladatokat. Ki a felelős a program végrehajtásáért? — A döntésben, a végrehajtásban kollektiv felelősség jelenik meg, hiszen testületek döntenek például a támogatások odaítéléséről. Másik részről pedig nem zárt ez a program, minden tervidőszakban felül kell vizsgálni a végrehajtást, az érintett térségeket, mert lehet, hogy egy adott megyében bővíteni kell a kört, másutt a szűkítés szükséges, hiszen sikerült megoldani az alapvető gondokat. A minisztertanácsi döntés alapján a megyei tanácsnak a jövő év első negyedében kell végleges formájában elfogadnia a megye halmozottan hátrányos helyzetű térségeinek felzárkóztatására irányuló hosszútávú programot. A végrehajtás elképzelhetetlen a tanácsi szervek, valamint az érintett területeken gazdálkodók aktív részvétele, az egyes szaktárcák bekapcsolódása nélkül. 9 Köszönöm a beszélgetést. Lányi Botond .. . igen lényeges pontra tapintott a minap egyik megyei intézményünk elsőszámú vezetője, aki a számoktól hemzsegő előterjesztésre célozván a következőt mondta: „Észre kellenne már vennünk munkánk ballasztjait is, amelyek állandóan újratermelődnek.” Magyarán: azokra a felesleges munkákra utalt, amelyek nélkül jól megvolnánk. Dehát nem vagyunk meg nélkülük, mert. számtalan munkahelyen igen sokan be akarják bizonyítani, hogy szükség van rájuk, hogy ők nagyon fontos tevékenységet végeznek. Ennek aztán megfelelő keretet is igye\ _______________________________ keznek adni: elméletinek, tudományosnak tűnő elemzések, tiszteletet parancsoló táblázatok készülnek, amelyek egyébként a legkevesebbet mondják, azt is feleslegesen. Közbevetőleg említeném: ugyancsak a napokban ösz- szevonás történt az egyik üzemben, két részlegből egy lett, mert így kívánta az ésszerűség. Szaladgált hát az „alulmaradt” részlegvezető, és lobogtatta a gyönyörű szép kimutatásokat arról, hogy nekik milyen nagy forgalmuk volt, s hogy méltánytalan ez a mostani eljárás velük szemben. Mármint a beolvasztás a másik részlegbe, amelynek nem ő lett a vezetője. A vak is látja ennél az üzemnél, hogy a volt részlegvezető csupán a maga egzisztenciális érdekében futkosott fűhöz-fához, nem is alaptalanul félvén attól, hogy a jövőben kevésbé jelentékeny tevékenységét kevésbé nyomatékosan ismerhetik majd el. Talán ez a példa is mutatja, hogy nem könnyű megszabadulni sehol sem azoktól a bizonyos ballasztoktól. Nem csupán a megszokás játszik ebben szerepet, és nem is egyedül az újtól való félelem. Sokkal inkább arról van itt szó, hogy fontos érdekeket érint érzékenyen egy-egy ilyen intézkedés. Ha azt mondom egy adatszolgáltató osztálynak, hogy a jövőben az eddiginek csupán a fele kimutatást juttassák el a vezetéshez — de azok lényegi megfigyelések legyenek — rögvest feleslegessé válik néhány mut\kaerő. Munkaerő? Látszólag az, hiszen rendesen bejön, íróasztala van, telefont használ, el kell látni eszközökkel, van fizetése, tetemes közteher utána. A kimutatások menetrendszerűen készülnek, készülgetnek, — miközben sistereg a kávé, szervezik a kirándulást, rugalmas munkaidőben be lehet jelentkezni a fodrásznőnél, vagy el lehet menni a bérelt zárt kertbe, megöntözni, megpermetezni. Valójában azonban itt nagyon is egy munkahelyen belüli munkátlanságról van szó, hiszen — mint már az előbb is jeleztem — a kimutatások jórészére semmi szükség, soha, sehol nem veszik hasznát. Különben is: a számítógépek, a gépi adatszolgáltatás korszakában külsőleg sem „elegáns” körmölni számoszlopokat, hiszen az ilyeneket a gép a másodperc töredéke alatt kidobja. Visszatérve indító példánkra, szerintem abban is igaza volt a megyei intézmény elsőszámú vezetőjének, amikor kijelentette az osztályvezetők előtt. „Csak az kopogjon fizetésemelés ügyében nálam, aki előbb arról tájékoztat, hány felesleges munkahelyet szüntet meg. Mert — bár többen megrökönyödve hallgatták a leleplező szavakat — ez a vezető vette a bátorságot és nyíltan megvallotta, szerinte náluk a kelleténél többen dolgoznak, s ez is oka annak, hogy nem tudják megfizetni a valóban tehetséges, szorgalmas, az intézmény érdekét szolgáló dolgozóikat. Mi következik ebből? Az, hogy felül kell vizsgálni az egész működési mechanizmust, s megalkuvás nélkül feleslegesnek nevezni azt, ami valóban nem lényeges, s nem azt bizonygatni folyton-foly- vást, hogy X vagy Y elvtárs, elvtársnő nélkül még a passzát szél sem fújna. Kegyetlen dolog ez így? Attól függ, mely oldalról nézzük. Mert aki keveset, vagy jóformán semmit sem dolgozik, persze hogy sajnálná elveszteni ezt a remek helyzetét. Ugyanakkor aki három helyett is húz, érti a dolgát, képzett és szorgalmas, aligha kacsintgatna egy másik, jobban fizető cég felé, ha jelenlegi munkahelyén tisztességgel megfizetnék. Szerintem az ilyen lépések megtétele — a közösség oldaláról — minden esetben humánus.
