Kelet-Magyarország, 1986. november (43. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-04 / 260. szám
KGST -ülésszak Bukarestben A magyar küldöttséget Lázár György vezeti Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke hétfőn délben küldöttség élén a KGST 42. ülésszakára Bukarestbe érkezett. A délután megkezdődött ülésszakon tíz tagállam — közöttük Magyarország —, Jugoszlávia és megfigyelőként öt ország küldöttségei vesznek részt. Az ülésszakon megvitatják a KOST Végrehajtó Bizott- sá vápák beszámolóját a ta- r múlt évi, varsói ülésszaka óta végzett munkáról. MA Testvérlapjaink írásaiból (3—4. oldal) Kistermelők — kiskertek (7. oldal) Könnyítik a szerkezetváltást Átképzési támogatás a tsz-ekkea Eddig 200 szakember kapott kiegészítést Az átképzési támogatás — hivatalosan szabatos fogalmazásban — a foglalkoztatáspolitika eszközrendszerének egyik eleme. A fogalom 1983-ban került be a szakemberek szókészletébe. Ettől kezdve igényelhetnek ugyanis központi pénzeket azok a cégek, amelyek gazdálkodásában olyan változások álltak, illetve állnak be, amik dolgozóik egy jelentősebb csoportjának szakmai átképzését feltétlenül szükségessé teszik. Ipari és mezőgazdasági üzemek egyaránt kaphatnak átképzési támogatást — betanításra, szakmunkásképzésre, közép- vagy felsőfokú képesítést adó tanfolyam elvégzésére. A megye tsz-ei közül elsőként az ököritófül- pösi termelőszövetkezetnek folyósítottak ilyen pénzeket még tavaly. Itt ugyanis egy fonodát létesítettek. Az asz- szonyokat, lányokat meg kellett tanítani a gépek kezelésére. A szaktudás elsajátításához idő kell. Az emberek ilyenkor kiesnek az eddig végzett munkájukból, teljesítményük természetszerűleg kisebb lesz. Fizetésük azonban — amint utaltunk rá — nem lehet kevesebb, legalábbis a havi átlagnak meg kell lenni. A gazdálkodó egységektől azonban nem várható el, hogy a kisebb teljesítményt változatlan bérekkel ismerjék el. Egész pontosan tehát arra szolgál az átképzési támogatás, hogy a munkáltató által "kifizetett teljesítményarányos összeg a dolgozó korábbi keresetének átlagára egészüljön ki. A cégek kérhetik a megyei tanács munkaügyi osztályát, hogy hagyja jóvá, illetve hagyassa jóvá a két összeg közötti különbözet központi pénzből vafó folyósítását. Az illetékesek nyilván könnyebbséget akartak adni ezzel a támogatással ahhoz a kívánatos szerkezetváltoztatáshoz, aminek meg nem va- lósulása, illetve csak részleges eredményei évek óta nyomasztják gazdaságunkat. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a dolog természeténél fogva az iparban nagyobb lehetőség kínálkozik a struktúra átalakítására, mint a mezőgazdaságban. mai napig mintegy 200 ember fizetését egészítették ki, illetve egészítik ki központi alapból a szűkebb pátria tsz- eiben — például Kótajban, Leveleken, Gyügyén, Nyír- császáriban vehettek fel ilyen pénzeket. Tavaly augusztus óta, amióta — a rendelkezés szerint — könnyebben hozzá lehet jutni ehhez a pénzhez, hirtelen megnőtt az érdeklődés. A tsz-ekben pedig kifejezetten ezután vált izgalmassá és elérhetővé a dolog. Hallani viszont nem egy olyan termelőszövetkezetről, ahol ez a lehetőség elkerülte a vezetés figyelmét. Kár. Pedig nem állunk olyan jól, hogy — ha már összejön beruházásra, esetleg termelési- ág-változás finanszírozására egy kis summa — ne kelne el a talált pénz. Főleg, hogy ennek adóterhei sincsenek. (sztancs) i Szabolcs-szatmári termelőszövetkezeteink eddig szinte kizárólag csak melléküzemági tevékenység elkezdésével, elsősorban fonoda, varroda indításával indokolták támogatási kérelmüket. A ÉVENTE EGYMILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ MUNKÁT végeznek el közületi és lakossági megrendelésekre az Űjfehértói Építő- és Faipari Szövetkezet motortekercselő részlegében. Képünkön Szilágyi Józsefné villany- motort tekercsel. (Császár Csaba felvétele.) A SZOVJETUNIÓBÓL ÉRKEZETT a földmunkagép, amelyet a daruk segítségével záhonyi MÁV-átrakóban emelnek le a vagonról. (Elek Emil felvétele.) GAZDAG PROGRAM SZABOLCS-SZA1MÁRBAN November 7. köszöntésére készül megyénk Koszorúzások, ünnepi megemlékezések November 7. megünneplésére készül az ország. A nagy októberi szocialista forradalom évfordulójának tiszteletére Szabolcs-Szat- márban november 4-én kezdődnek az események. Ezen a napon rendeznek baráti találkozót megyénk több városában és községében a „Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérem” és a „Magyar Szabadság Érdemrend” kitüntetettjeivel. Ugyancsak kedden tartanak koszorúzásokat az ellenforradalom mártírjainak síremlékeinél. Ramocsaházán déli 12 órakor helyezik el a kegyelet virágait Mező Imre mellszobránál, majd emlékülést tartanak a településen, Vásárosnaményban 14 órakor avatják az új temetőben a vitkai születésű Matu- zsa György százados új emlékművét, aki 1956-ban halt hősi halált a budapesti pártház védelmében. Ezt követően Vitkán, a kultúrház falán elhelyezett Matuzsa-emlék- táblát koszorúzzák meg. Az évforduló alkalmából november 6-án délelőtt 11 órakor a megyei pártbizottságon baráti találkozóra hívják az 1956 novemberében megalakult pártelnökség és ideiglenes intéző bizottság tagjait a megyei párt-végrehajtóbizottság tagjai. A november 7-i megyei ünnepség pénteken délelőtt 10 órakor koszorúzással kezdődik Nyíregyházán a Lenin téren. Az ünnepi megemlékezés délelőtt 11 órakor lesz a megyei művelődési központban. Ünnepi beszédet Varga Gyula, a megyei párt- bizottság első titkára mond, majd az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport énekés táncegyüttese ad műsort. Az évforduló tiszteletére adják át november 4-én az új vasúti hidat a Szamoson. Vásárosnaményban november 6-án, 16 órakor a FEFAG ládagyár kultúrterme ad otthont a városi ünnepségnek. Az ünnepi beszéd után az 1-es iskola tanulói köszöntik műsorukkal a vendégeket. Másnap délelőtt 9 órakor a Hősök terén a Vá- sárosnamény felszabadításában hősi halált halt szovjet tiszt: Jablokov sírjánál rendeznek koszorúzást. Fehérgyarmaton november G-án, 16 óra 30 perckor a művelődési házban idézik föl a nagy októberi szocialista forradalom emlékét. Az ünnepi beszéd után a szakmunkásképző iskola növendékei lépnek közönség elé. Tiszavasváriban az ünnep tiszteletére csütörtök délelőtt 10 órakor avatják az új Vasvári Pál utcai bölcsődét és óvodát, melyeket László András, a megyei tanács elnökhelyettese ad át rendeltetésének. A városban november 7-én, délelőtt 10 órakor koszorúzzák meg a szovjet hősi emlékművet a Szabadság téren. Kisvárdán a Vulkán pártvezetőség szervezi a városi ünnepséget, mely november 6-án, délután 14 óra 30 perckor kezdődik a vasöntödében. A megemlékezés után a vállalat igazgatója „Kiváló dolgozó” jelvényeket ad át, azok a dolgozók pedig, akik 40 éve tagjai a pártnak, emléklapot kapnak. November 7-én délelőtt 9 órakor a KlSZ-bizott- ság szervezésében megkoszorúzzák a szovjet hősi emlékművet a régi városi temetőben. Délelőtt 10 órakor pedig a városi párt-, állami szervek, üzemek, intézmények képviselői helyezik el a megemlékezés virágait a fel- szabadulási emlékműnél. Mátészalkán november 6- án, délután 15 órakor a Le- nin-szobornál tartanak koszorúzást és megemlékezést november 7 tiszteletére. Nyírbátorban november 5- én, 11 órakor helyezik el az új szakmunkásképző iskola alapkövét a 4-es iskola melletti területen. November 6- án, 16 órakor megkoszorúzzák a Szabadság téri hősi emlékművet. A városi ünnepség 16 óra 45 perckor kezdődik a gimnáziumban. A megemlékezés után a gimnázium irodalmi szakköre ad ünnepi műsort. November 8-án, 17 órakor a Szabadság téri moziban az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport tánc- együttese műsorának tapsolhat a közönség. Nyíregyházán a megyei pártbizottságon november 6- án, 8 órakor tartanak megemlékezést, ahol több kitüntetést is átadnak. Hasonló rendezvény színhelye lesz csütörtökön 16 órakor a n gyei tanács nagyterme, ai az ünnepi beszéd és a kiti tetések átadása után kul rális műsort láthatnak meghívottak. Az évforduló alkalmál november 7-én egész na] programra várják az érdi lődőket Nyíregyházán, megyei művelődési közpoi ban. Ezen a napon nyílik 1 állítás külföldi gyermeklet lezések és táborok anyaj gól. Délelőtt fél 11-kor ti zenét ad az épület előtt Ifjú Gárda fúvószenek Délután fél 2-től fél 3-ig 2-es iskola orosz szakkörén munkájáról tartanak vidf vetítést. A hangverseny: remben délután 2 és 4 ó között szovjet rajzfilméi mutatnak be, majd tömb lasorsolás lesz. Népek bari sága címmel tartják az id gen nyelvű szakkörök tali hozóját és vetélkedőjét a k marateremben délután órakor. Ugyancsak 3-k kezdődik a középiskolás vei mondók találkozója. A Vi Mihály művelődési közpor ban november 8-án, 13 ó 30 perckor kezdődik az orc nyelvű fordítói pályázat d kiosztó ünnepsége. Az ünnep tiszteletére n vember 7-én, délelőtt 9 ór kor rendezik a Váci Mihá vers- és prózamondóversen szövetkezeti dolgozók és t nulók részére Nyíregyházé az ipari szövetkezetek ifj sági klubjában. Érdekes színfoltja lesz ünnepségsorozatnak nover bér 3 és 12 között a szovj filmek bemutatója a meg) moziüzemi vállalat szervez sében. Szabolcs-Szatmár j lentősebb filmszínházaib: összesen 56 moziban — m tatnak be ez idő alatt szó jet filmeket: új és régeb alkotásokat. A bemutató n) tóünnepségét november 5-é 17 órakor tartják a nagyh; lászi moziban. Az ünnep lyes megnyitó után az „E lenőrzés az utakon” cin filmalkotást vetítik, majd v tát rendeznek a látottakról. Veterántalálkozó Nyíregyházán Már hagyomány, hogy a nagy októberi szocialista forradalom tiszteletére találkozót rendeznek Nyíregyházán a „Szocialista Hazáért Érdeméremmel” és a „Harci Érdemekért Érdeméremmel” kitüntetett veteránok részére. Az idén november 3-án a Volán 5. számú Vállalatánál tartották meg a találkozót, mintegy 50 meghívott részvételével. Az ünnepi megemlékezés és a veteránok köszöntése után tájékoztatót hallottak a vendégek a vállalat életéről, munkájáról. [XLIH. évfolyam, 260. szám ÁRA: 1,80 FORINT 1986. november 4., kedd