Kelet-Magyarország, 1986. november (43. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-25 / 277. szám

Ebben az évben 1600 Tajga II. lakókocsi alvázat gyártanak a tyukodi Kossuth Termelő-; szövetkezet lakatosüzemében. Az itt készített alvázakra a Mezőgép Vállalat fehérgyar-j mati és mátészalkai gyárában szerelik rá a lakókocsikat. Képünkön Sinkó Lajos és Be­lényesi Pál a hegesztési varratokat munkálja meg. (Császár Csaba felvétele) Szabolcsi részvétel országos kutatási programokban 9 Évi négyszáz tonna vetőmag a Nyírségből A megyénkben működő Vetőmag Vállalat Kutató Köz­pontja már jó ideje nem csak a nyírségi agrotechnikai táj­kutatás centruma, hanem az egész ország mezőgazdaságát szolgáló — a növénytermesztés biológiai alapjait előállító — nemesítő intézet. Az intézet szinte teljes ku­tatóállománya — mintegy. 25 fő — a szántóföldi növények nemesítésével, fajtaíenntar- tásával foglalkozik. Munká­juk gyümölcse az utóbbi években érett" be, amikor 1984 óta évente 4—5 növényfajuk nyert .állami minősítést. Eb­ben az évben már 19 növény­fajtájukat használja a me­zőgazdaság. Negyven íajtaje­Konténerek a Mercedesnek •Már október elsejére telje­sítette éves árbevételi tervét a Rakamazi Fa- és Fémipari Szövetkezet. A tervekben sze­replő 101 millió forintos ösz- szeg december végéig előre­láthatólag 140 millióra nö­vekszik. Patinás, világhírű cég, a Mercedes autógyár is szerepel a rakamaziak üzleti partnerei között. Száz darab szállító konténert már átad­tak a megrendelőnek, s mi­vel a kívánt minőségben és határidőre teljesítették vál­lalásukat, újabb mennyiséget rendel a következő esztendő­re a Mercedes. Az üzlet nagy­ságáról még folynak a tár­gyalások. löltjük pedig a Növényter­mesztési Minősítő Intézetnél vizsgázik évről évre. A faj­táik népszerűségét jelzi, hogy évente 400 tonna, mintegy 13 millió forint értékű elit ve­tőmag kerül forgalomba. Vetőmag.termelésben 30— 40 nagyüzemben vegeznek szaktanácsadást, de számos, termelési rendszerrel, nagy- vállalattal és kutatóintézet­tel is tudományos-termelés­fejlesztési kapcsolatuk épült ki. A vetőmagexport fokozását szolgálják — s egyben a nemzetközi elismerést fém­jelzik — azok a közös neme- sítési programok, amelyek­ben a Vetőmag Vállalat Ku­tató Központja Csehszlová­kiával, NSZK-val, Hollandiá­val és az Amerikai Egyesült Államokkal együttműködik. Tudományos eredményeikről a termelő és felhasználó szakemberek rendszeres tájé­koztatást kapnak évi 4—5 ter­mesztési és fajtafenntartási 20—25 előadás keretében, va­lamint 30—40 szakcikk publi­kálásával. Az országos zöldségterme­lés-fejlesztési program ré­szeként korszerű borsó- és babfajtákat nemesítettek ki. Minden érésidőnek és külön­böző termesztési követelmé­nyeknek megfelel fajtavá­lasztékuk. Fő cél: az import zöldség­magvak kiváltása, de emel­lett gondolnak a hazai kis­termelőkre is, hiszen a Zsu­zsi zöldborsó, a Janka és Aranka kettőshozamú bab fajtajelöltjük házikerti igé­nyeknek felel meg, amelyek 1987-től már a vetőmagbol­tokban is kaphatók lesznek. Ebben áz évben sláger volt a termelőüzemekben a lóbab, amelyik nemcsak fontos fe­hérjeabrak és exportcikk, ha­nem kedvező elövetemény hatása révén eszköze a kalá­szosok termésnövelésének. A négy kisvárdai lábabfajtá- ból a teljes vetőmagkészlet elfogyott, az üzemek 6 ezer hektárt vetették el belőle. A juhtenyésztő üzemek és vadgazdaságok örömére je­lent meg újdonságként a le­gelőtípusú rozs, amelyik 15 tonna zöldtermés mellett még egy „fél" szemtermést is ad. A nemesítés mellett to­vább folytatják a termesz­téstechnológiai fejlesztése­ket is, bekapcsolódnak az or­szágos kutatási programok­ba. Megbízások alapján olyan gyakorlati célok meg­valósításában vesznek részt, mint a megyei üzemek ta­lajerő-gazdálkodását is érin­tő folyékony trágyázás, rae- szezés, melléktermék-haszno­sítás, bioregulátor-használat. A kutatók munkájának haté­konyságát és eredményessé­gét fokozzák az ez évben vi­lágbanki hitelből megvásá­rolt legkorszerűbb parcella­vető és betakarító gépek és a kísérletek kiértékelését se­gítő nagyteljesítményű szá­mítógép. (ésik) Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára hétfőn hivata­los baráti látogatásra Indiá­ba utazott. Gorbacsov Rad- zsiv Gandhi miniszterelnök és az indiai kormány meghí­vásának tesz eleget. Mihail Gorbacsov kísére­tében Indiába utazott Eduard Sevardnadze külügyminisz­ter, Anatolij Dobrinyin, az SZKP KB titkára, Szergej Ahromejev marsall, a Szov­jetunió Fegyveres Erőinek vezérkari főnöke, a honvé­delmi miniszter első helyet­tese, Julij Voroncov, a kül­ügyminiszter első helyettese és több más szovjet vezető. Mihail Gorbacsov az SZKP KB főtitkára úton India fe­lé hétfőn Üzbegisztán főváro­sába, Taskentba érkezett. Este találkozott a köztársa­ság vezetőivel és beszélgetést folytatott velük az üzbég párt, tanácsi és társadalmi szervezetek munkájának idő­szerű kérdéseiről, a köztársa­ság életének valamennyi te­rületét érintő mélyreható át­alakítás problémáiról. Az eszmecserét követően Mihail Gorbacsov beszédet mondott. A nyíregyházi Malomkert madártávlatból. A kép jobb oldalán az épülő két új lakó­ház földszintjén üzletek lesznek, (cs) Sajtótájékoztató a lakásépítésről lovábbra is döntő a magánerő nak még csak a kezdeténél tartanak. A téglaiparban az utóbbi években már jelentős fejlesztések történtek, 32 gyárban befejezték az egész­ségre ártalmas és a nehéz fi­zikai munka gépesítését, 12 gyár teljes rekonstrukciója pedig a jövő év közepén zá­rul. A tervek szerint 15 el­avult gyárat — főként a nyersanyag-lelőhelyek kime­rülése és egyéb kedvezőtlen termelési feltételek'' miatt -- leállítanak és más célra hasz­nosítanak. Az ország lakásállományá­nak egyharmada az utóbbi másfél évtizedben épült fel, s az otthonok átlagos alapte­rülete 55 négyzetméterről csaknem 80 négyzetméterre növekedett. Nemzetközileg is jó eredménynek számít, hogy ezer lakosonként évente átla­gosan 8,4 új lakás épült fel. e másfél évtizedben. A kor­mányzat alapvető feladatnak tartja az ország lakásépítési gondjainak megoldását. Ezt mutatja, hogy a VII. ötéves terv 320— 340 ezer lakás fel­építésével számol. A tanácsok visszajelzései szerint az elő­irányzat alsó határértéke kö­rül teljesül ez a terv. A jelenlegi tervidőszak la­kásépítési koncepciója szerint továbbra is döntően lakossági erőből és jelentős állami, vál­lalati támogatással, kölcsön­nel épül fel az új otthonok 80 százaléka. Az idén orszá­gosan 60—62 ezer lakás befe­jezésével számolnak. Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter hétfőn, a Parlamentben tar­tott sajtótájékoztatón átte­kintést adott az építő- és épí­tőanyag-ipar termelési szer­kezetének korszerűsítéséről, valamint az ország 1990-ig kidolgozott lakásépítési- és-gazdálkodási programjáról, amelyről az idén kétszer is tárgyalt a kormány. A miniszter elmondta, az építőiparban és az építő­anyag-iparban egyaránt sze­lektív fejlesztés érvényesül. bár az ilyen irányú munkák­A hidegre várunk? I ____________________________________—— Csúcsra készül a kereskedelem Még nem dőlt el: lesz-e „bronzvasárnapi” nyitvatar- tás az áruházakban. Folyik a vita ugyanis arról, hogy a kereskedelmi dolgozók sza­badidejének ilyen mérvű fel­áldozása megengedhető-e vagy sem. A szakszervezet úgy véli egyelőre, hogy nem — a kereskedelmi vezetők vi­szont amellett kardoskodnak, hogy ha a dolgozók (termé­szetesen megfelelő pénzért) vállalják, márpedig sokan vállalnák, akkor igenis lehet három vasárnapon át nyitva tartani az ünnep előtti csúcs- forgalom idején. Mindenesetre az ünnepi csúcs már lényegében meg­kezdődött, ha nem is minden­hol egyformán. A nyíregyházi Centrum Áruházban elmond­ták: a november ez idáig jól alakult, árukészletük bőséges, alaposan felkészültek a ro­hamra. Szombati napokon megerősítették az eladógárdát — az irodai dolgozók és az áruátvételnél tevékenykedők is besegítenek, s nyugdíjaso­kat is bevontak a munkába. A Kelet Áruházban némi­leg más a tapasztalat: eddig még nem indult meg úgy is­tenigazában a forgalmuk, de persze, ami késik, nem mú­lik. Készülnek ók is — már látható az áruház földszint­jén a mozgólépcső mellett a kis külön pult karácsonyfa- díszekkel és'szaloncukorral, s hamarosan más árucikkek is kerülnek ide — közelebb a vevőhöz. Ha az időjárás meg­engedi, az áruház előtt, az utcán is lesz árusítás. Akit csak tudnak, mozgósítanak ők is a csúcsforgalomra, idő­sebb dolgozóik is munkába álltak. A televízióban hírt adtak arról, hogy a budapesti Ská­la-áruházak hosszabbított nyitvatartásra rendezkednek be az év végéig — ez itt nem látszik túlzottan célravezető­nek, mondta a Kelet Áruház igazgatója. A csütörtöki 8 óráig tartó árusítás se hozta a várt eredményt, hét óra után szinte üres az áruház. De ha úgy látszik szükséges­nek, akkor szombatonként legalább egy órával meghosz- szabbítják decemberben a nyitva tartást. Az iparcikk-kiskereskedel­mi vállalatnál is hasonló a helyzet, az igazi vásárlói ro­ham még várat magára. Mint másutt, itt is azt mondták: ebben az időjárás is ludas, hi­szen igazi télies idő még nem volt, a téli holmik megvéte­lével — úgy tűnik —, erre várnak az emberek. Ami az eladói létszámot illeti: mint ez már hagyomány az ipar­cikknél, a központban dol­gozó KÍSZ-fiatalok segítenek az eladásban arany-"és ezüst- vasárnapon, elsősorban a Nyírfa Áruházban, ahol a legnagyobb a forgalom. r MMMMBMBB IHKI MM XLIII. évfolyam, 277. szám ÁRA: 1,80 FORINT 1986. november 25., kedd Gorbacsov Indiába utazott Gyermekkönyvhét ’86 Nyitás december elsején A közeledő ünnepek egyik jele, hogy kicserélődtek a ki­rakatok, és néhány áruházat már fenyőfával is feldíszítet­tek. Az ünnepek előtt bizo­nyára ismét tetemes’ összeget költünk majd ajándékokra. Természetes, hogy a gyerme­kek kapják a legszebb aján­dékokat. Sajnálatos viszont, hogy egyre kevesebb könyv kerül mostanában a fenyőfa alá, pedig az olvasás a legka- ‘matíztatóbb élmények egyi­ke. Talán ezért is hasznos, hogy december elején a Móra Kiadó kezdeményezésére gyermekkönyvhetet rendez­nek. A IX. országos gyermek­könyvhét megnyitóját no­vember 28-án tartják Buda­pesten, megyénkben pedig december 1-éri lesz a megyei könyvtárban a megnyitó, A kiadók bőséges választékot kínálnak az ünnepek előtt, az új kiadványok között szere­pel például Sütő András új könyve a Kalandozások Ihaj- csuhajdiában, a Búvár Év­könyv második füzete, Képes bibliai lexikon, és Móra Fe­renc Kinesíkereső kisködmön- jének legújabb kiadása. A könyvhétre, és az olvasás él­ményt adó varázsára me­gyénkben is több rendezvény igyekszik ráirányítaná a fi­gyelmet. Lesz rendhagyó iro­dalmi óra, játszóház, vetél­kedő. De a legtöbb gyereket bizonyára a december 4-én tartott pályázathirdetés ér­dekli majd, ekkor kerül sor ugyanis a „szünidei olvas­mányélményem” vetélkedő győzteseinek ismertetésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom