Kelet-Magyarország, 1986. november (43. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-25 / 277. szám

2 Kelet-Magyarország 1986. november 25. Százezer előleggel Telek vásár rekordidő alatí Míg az idén elkezdődik a tereprendezés a Herényi éten Még ilyen gyorsan nem kelt el telek Nyíregyházán, mint most az a 270, amelyet Nyíregyházán a régi Sóstói út, te­llát a Korányi Frigyes út két oldalán alakítottak, illetve alakítanak ki. Nagy a kereslet a Tempó Ipari Szövetkezet papírtárcái iránt. Hazánkban egyedül itt készítenek cukrászati és élel­miszer termékek csomagolására alkalmas különböző mé­retű papírtárcákat. (Elek Emil felvétele) Szombaton reggeli fél 8-ikor nyitották ki a városi tanács ügyfélszolgálati irodájának ajtaját, és fél 2-re elkeltek a telkek: a posta dolgozói ösz- szeszedtek 24 millió forintot, ment százezer forint előleget kellett fizetni a szerződés alá. írásakor. Még az a hír is elterjedt, hogy verekedés vodrt. Minden Serdülők egészsége Egy merész álom megvalósul Ifjúságvédelmi körré alakult a megyei kórház alap- ellátási osztályának KISZ-alapszervezete szeptember végén. A rövid hír mögött sok hasznos gondolat rej­lik. Mint Ignácz Andrásné KISZ-titkár elmondásából kitűnt: a 14—18 éves korosztály egészségügyi szem­pontból is igen sajátos képet mutat. A gyermekszakorvos 14 éves korig látja el őket, ám a felnőtt rendelőben még eset­lenül mozognak, s hasonlóan az orvosok is nehezebben iközelednek hozzájuk.- Mégha a gyógyításról van szó, egy­szerűbb a helyzet, ám ha az egészség megóvása, az élet­mód kialakítása, a káros szenvedélyek romboló hatá­sának felismertetése vezeti az egészségügyi dolgozóikat, ne­hezebben értenek szót ezzel a •korosztállyal. Ifjúság védelmi kör Éppen ezért határozott úgy az alapellátási osztály KISZ- szenvezete, hogy valamennyi tagjuk részvételével átalakul­nak ifjúságvédelmi körré. Ez már csak azért is hasznos, mert dolgozó fiatalokból álló alapszervezet inkább a szak­mai munkájához igazítaná a mozgalmi tevékenységet. A KISZ KB — különösen a ta­vasszal lezajlott kongresszus óta — ugyancsak szorgalmaz­za a hasonló érdeklődési kö­rű fiatalok közösségszervezé- sót. — Az alapellátási osztály óriási területet ölel fel — magyarázza Ignáczné. — A körzeti és üzemorvosi rende­lőkben dolgozó orvosok, asz- szlsztensek, írnokok, iskola­orvosok, védőnőik tartoznak a mi alapszervezetünkbe. Az if­júságvédelmi kör megalakí­tásával arra vállalkoztunk, hogy a 14—18 éves fiatalok­nak az őket érdeklő kérdé­sekről szervezünk előadáso­kat, juttatunk el hozzájuk pnopagamdaany agakat. Elő­ször a nyíregyházi Bánki Do- nát Szakközépiskolában mér­tük fel az igényeket egy teszt segítségével. Változatos Igények Tanárok és diákok vála­szoltak érdeklődő kérdéseink­re, ki miről szeretne hallani a foglalkozásokon, amelyekre az osztályfőnöki órák adnak formai keretet. A legváltoza­tosabb igényék figyelembe­vételével alakítottuk idei koncepciónkat, az elsősöknek •a serdülőkor egészségügyi, pszichológiai és más problé­máiról, a másodikosoknak a •káros szenvedélyek hatásáról, az ellenük irányuló küzde­lem fontosságáról, a harma­dikosaknak és negyedikesek­nek a szexuális élet, a pár­kapcsolat, a felelősség kérdé­seiről szervezünk tájékoztató előadásokat. Az ifjúságvédelmi kör egyelőre öt iskolát patronál. Sem ők nem tudnak többet eredményesen vállalni, sem az igény nem alakult még ki erre a KISZ-es egészségügyi tevékenységre. Azt viszont remélik, hogy az egészségügy területén más alapszervezet is végezhetne eredményes munkát ilyen szervezeti kere­tek közt. Ha szükséges, ak­kor ők koordinálnák a sok­féle igényt és a kínálatot. Baleseti teszt Terveik közt szerepel pél­dául, hogy baleseti teszt egészségügyi, elsősegélynyúj­tással kapcsolatos kérdéseit állítanák össze. Ezt a diák­ság körében egyre népsze­rűbb segédmotorozás és autó­vezetés indokolja. Az együtt­működésre kész partnerek­kel felveszik a kapcsolatot, mindenekelőtt a szakszerve­zeti ifjúsági tagozatok, a Ha­zafias Népfront munkabizott­ságai révén találkozhatnak az ifjúság széles rétegeivel. Üj szervezeti formájuk iga­zodik a KISZ KB két éve közzétett felhívásához: mit tehet a KISZ a serdülőkor egészségvédelméért? ök sze­retnék bebizonyítani, hogy a mozgalmi munka sajátosságai közt is lehetőség kínálkozik erre az igen összetett, nagy fáradságot igénylő egészség- nevelésre. Tóth Kornélia Oroszka és Indláner Sütemény az Erdőhátra A Fehérgyarmat és Vidéke ÁFÉSZ cukrászati üzeme ter- melvényei 60 elárusítóhely­re jutnak el rendszeresen. Megszokottá vált, hogy ren­deléseket is teljesítenek; le-? gyen szó lakodalomról, más családi ünnepről; vagy ép­pen üzemi rendezvényről. A legnagyobb sláger az oroszika és az indiáner; de az emele­tes torták különböző fajtája is keresett termék. A IV. osz­tályú üzletekben két nappal korábban megrendelt cukrá­szati termékhez frissiben hozzájuthat a fogyasztó. A szükséges tojásmennyiséget a •nyíregyházi Ságvári Tsz-től szerzi be a fehérgyarmati üzem. November hónapban sorra felkeresték illetve felkeresik az Erdőhát és Tiszahát tele­püléseit, hogy helyszíni kíná­lattal teremtsenek kedvet az édességek vásárlásához, meg­rendeléséhez, fogyasztásához. Döntött a Legfelsőbb Bíróság Kié legyen a lakás? A bíróság a házasságot felbontotta, és a kétszobás lakásból a kisebb szobát a férjnek, a nagyobbat az asz- szonynak juttatta. Nem sok­kal később az exférj újból megnősült és második fele­ségét beköltöztette a lakás­ba. Ezek uitán az elvált asz- szony a férj bérlőtársi jog­viszonyának megszüntetésé­ért és a házaspárnak a la­kásból távozásra kötelezésé­ért pert indított. Arra hi­vatkozott, hogy a házaspár engedélye nélkül költözött a lakásba. A férfi a kereset el­utasítását kérte, sőt viszont- keresetet támasztott annak kimondásáért, hogy a na­gyobbik szoba őt illesse meg. A városi bíróság helyt adott az asszony keresetének, a férfi bérlőtársi jogviszonyát megszüntette, egyben a há­zaspárt kötelezte, hogy a la­kást hatvan nap alatt ürítse ki. Rosszhiszemű, jogcímnél­küli lakáshasználóknak te­kintendők, ezért elhelyezé­sükről maguknak kell gon­doskodnánk. A viszonitkere- setet elutasította. Fellebbe­zésre a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet jogerőre iemelte.. A határozat indoklása sze­rint a bérlőtárs — kiskorú gyermekét kivéve — más személyt csak a másik bér­lőtárs hozzájárulásával fo­gadhat be a lakásba. Ha másképp cselekszik, a bérlő­társ joggal követelheti a la­kásbérleti jogviszony meg­szüntetését, és távozásukat. A kereset benyújtása előtt azonban az illetőt a kifogá­solt magatartás megszünte­tésére kell felhívni. Ebben az ügyben az elvált feleség nyaralt, amikor a házaspár a lakásba költö­zött. Ez ellen nyomban tilta­kozott, és kifogásolta az új menyecske ott-tartózkodá- sát, majd pert indított. Az első fokú bíróság helyesen döntött, ezért ítéletét hely­ben kellett hagyni. bizonnyal onnan ered a rém­hír, hogy a bejáratnál fél­óránként húsz-harminc em­ber állt, az ajtóban pedig rendőr és közterületi ellenőr ügyelt arra:, hogy mindenki csak akkor léphessen be, amikor az ő sorszáma követ­kezik. Ígéretéhez híven ugyanis a városi tanács mű­szaki osztálya senkinek nem tette lehetővé a korábbi vá­lasztást, mindenki csak aik- kor választhatta ki magának a telket, amikor rákerült a sor. Még oílyan eset is voO.it, hogy aki nem tudott válasz­tani, a helyszínre vitte ki egy tanácsi dolgozó, bár a terület megtekintésére ko­raibban két délután is ren­delkezésre álllit: azokon a na­pokon a tanácsi dolgozók mindenkinek megmutatták, hogy melyik az a telek, ame­lyik éppen érdekli. Azok közül, akik a Korá­nyi Frigyes utcán telket igé­nyeltek, 65-öt nem is rangso­roltak, mert nekik családi házuk van, ezeket a tanács nem vehette vissza újrael­osztásra. A besoroltak közül is kimaradtak 43-an, nekik ' felajánlj ák, hogy a város más részein kialakított tel­kek közül választhatnak. Ezen a területen tíz bolt is nyílik. Természetesen olya­nok, amelyek alapellátást vé­geznek, tehát élelmiszer-, ve­gyes-, zöldségbolt, szeszmen­tes presszó, fodrász, cipész, háztartási, gépjavító. A vál­lalkozóknak öt szabad telket hagytak meg, itt azok épít­kezhetnek, akik bolt építésé­re vállalkoznak. Az üzlet te­rülete egyébként állami tu­lajdonban marad, azrt nem keM megvenni, sőt a felépülő üzletet is állami tulajdonba veszi a tanács, aki építi a be­kerülési összeg háromnegye­dét lelakhatja, vagyis bérle­tt díjként beszámítják. Erre őzért van szükség, mert nem szeretné a tanács, ha valaki telekszerzésre használná ki ezrt a lehetőséget és mondjuk egy év múlva bezárná a bol­tot, netán az élelmiszer he­lyett butikáruval tömné tele egy fél év múlva üzletét. Ezen a héten a közműépí­téseket végző vállalattal köt­nek megállapodást, s ez azt jelenti, hogy a közeli hetek­ben elkezdődik a tereprende­zés és a közművek építése. Ahol nincs szükség terepren­dezésre, ott december köze­péig birtokba adják a terü­letet, másutt körülbelül már­ciusban, a tereprendezés be- fejezése után. Címerek, pecsétek, emlékek Népfrontkezdeményezés hagyonánymentésre Megyénkben Is pusztul­nak, kallódnak régmúltunk tárgyi és szellemi emlékei, bár a múzeumok, a honis­mereti körök, kutatók, dol­goznak ezek megmentésén. Mégis szükséges egy átfogó program, amelyre a nép­front megyei bizottsága vál­lalkozott, amikor' a napok­ban levéllel fordult a me­gyében lévő községi taná­csokhoz, népfrontbizottsá- gokhoz, iskolákhoz. Mi a levél, illetve a kez­deményezés lényege ? — kérdeztük a népfront me­gyei bizottságán dr. Cser­mely Tibor megyei titkár- helyettest. Ezek szerint há­rom témában érlelődnek a tervek, gondolatok, me­lyek megvalósításával je­lentős és maradandó kultu­rális értékek megmentését tudnák szolgálni. Sokak előtt ismeretes, hogy több mint két évtize­de hozzákezdtek az ország megyéi a földrajzi nevek — a községek bel- és külterü­letén található megnevezé­sek — összegyűjtéséhez, tu­dományos feldolgozásához és közreadásához. A közsé­gek határrész és dűlőnevei felbecsülhetetlen kultúrtör­téneti értékek, amelyek az egykori történelmi, gazda­sági, névadási körülmé­nyekre utalnak. — A földrajzi névgyűjtés munkálatai megyénkben is megkezdődtek — folytatta a megyei titkárhelyettes — s az egykori baktalórántházi, és fehérgyarmati járás név­anyaga kötetben is megje­lent. Több, Volt járás terü­letén-befejeződtek, vagy je­lenleg tartanaik a munkála­tok. Van azonban a megyé­ben számos település, ahol a munka még várat magá­ra, lelkes gyűjtőikre, szak­emberekre és segítőkész társadalmi összefogásra van szükség. Ezúttal arra kér­tük a községi tanácsok el­nökeit és népfronttitkárait, segítsék a gyűjtők és fel­dolgozók munkáját. Teremt­sék meg az érdeklődő és tá­mogató társadalmi közeget, amely segíti a földrajzi mév- gyűjités mielőbbi befejezé­sét. A történelem írott forrá­saihoz tartoznak a címerek, pecsétek, amelyek még ta­lálhatók megyénkben is, s amelyek összegyűjtését szin­tén elő kívánják segíteni. A •kezdeményezők úgy gondol­ják, fontos lenne mindazon pecsétek grafikai ábrázolá­sát közkinccsé tenni, melye­ket a feudális korban, illet­ve az 1872-es községtörvé­nyiig használtak egyes falu­közösségek. Az előzetes is­meretek szerint a mai Sza­bol cs-Szatmár megye terü­letén mintegy 300 pecsétet használtak. Ezeken kívül jó lenne az egykori megyei és városi címerek megjelente­tése, amelyek máig megta­lálhatók, régiek és újak egyaránt. A kiadás költsé­geit — amely igen szerény összeget jelent — az érde­kelt tanácsok anyagi támo­gatásával szeretnék előte­remteni, ez községenként mintegy ezerforintos hozzá­járulásból megoldható len­ne. — Utalnék arra is —, folytatta a népfront megyei titkárhelyettese — hogy több országos szervezet együttesen oktatástörténeti pályázatot hirdetett. Ezen tárgyi és dokumentációs •anyagokkal, forrásismertető tanulmányokkal lehet részt venni. Felhívtuk a megye peda­gógusait és az oktatás-neve­lés történetével foglalkozó kutatókat, minden téma iránt érdeklődőt, gyűjtsék a régi iskolai felszereléseket, berendezési és szertári tár­gyakat, taneszközöket, isko­lai egyenruhákat, sapkákat, jelvényeket, a pedagógusok életével kapcsolatos haszná­lati tárgyakat, évkönyveket, értesítőket, egy-egy jeles pedagógus életére vonatko­zó adatokat, kiadatlan kéz­irataikat, nevelési témájú kisnyomtatványokat, képe­ket stb. Forrásismertető ta­nulmányban dolgozzák fel lakóhelyük iskolájának tör­ténetét. Mind a gyűjtött tárgyakat, mind a tanulmá­nyokat a Megyei Pedagógiai Intézetbe (Nyíregyháza, Bú­za uttoa 5. sz.) kell bekülde­ni jövő év május 15-ig. Pest megye bemutatkozik A váci Vox Humana hangversenye A „Pest megye bemutatko­zik Nyíregyházán” rendez­vénysorozat befejező prog­ramján — november 22-én a Váci Mihály MVMK nagyter­mében — a nagy múlttal ren­delkező váci Vox Humana énekkar adott önálló estet. A bemutatkozás a váciak részéről kiválóan sikerült. A több évtizedes hagyomá­nyokkal rendelkező kórus ezen a hangversenyen is bi­zonyította régi jó hírét. Karmesterük, Makiári Jó­zsef Liszt-díjas, jó szakem­ber, sokoldalú zenész. A kó­rus hangzása rendkívül ho­mogén, puhán szól, de ugyan­akkor kifejezően. A szép jiangzás nem öncélú, a mű­vek megszólaltatásának szol­gálatában áll. Műsoruk első felében fő­leg 17. századi angol, francia, olasz zeneszerzők — Mor- ley, Jannequin, Monteverdi — madrigáljait hallottuk, hangulatos tolmácsolásban, az idegen szövegek példás kiejtésével. A szünet előtti — az egészen más korszakot képviselő — Brahms-mű, pasztell színeket felvonultató, őszi színeket utánzó érdekes hangzásával maradandó él­ményt jelentett. A hangverseny második fe­lében XX. századi szerzők művei csendültek fel, azok közül is a zene humoros ol­dalát bemutató válogatás. Ál­talában századunk ze­néjéből hiányzik a vidám­ság, a jókedv, ezért jelentett különösen örömet ez a de­rűs összeállítás. Említést ér­demel a Kállai kettős dal­lamainak — Ligeti György által komponált — virtuóz feldolgozása, az ütősökkel kí­sért néger spirituálé, „A jó sör” című versre Lendvai Kamilló által komponált Ragtime, és Schubert: A jó­kedvű pisztráng című da­lára írt Mozart, Beethoven, Weber, Liszt, Wagner stílusú parodisztikus feldolgozás. Pest megye kitűnően vizs­gázott ezen az estén, de nem így Nyíregyháza. Több mint 300 üres szék fogadta a ven­dégeket, többen voltak a színpadon, mint a nézőtéren. A kezdeményezés jó volt, de a kivitelezés lehangoló. Az 50—60 fős, főleg szakmai kö­zönség, nagy ünneplésben ré­szesítette az együttest, így három ráadás is elhangzott. Az énekkartól és Makiári József karnagytól igen szép gesztus volt, hogy egy per­cig sem éreztették a megje­lent kis közönséggel a mi­nősíthetetlen fogadtatást. Me­gyénk kórusainak lett volna mit tanulni vendégeinktől. Babka József A megyei tenmészetbar át­sző vétség elnöksége nevében több mint öt éve beadvány­nyal fordultunk a megyei ta­nács illetékeséhez, amiben javasoltuk: a nyíregyházi Kálvin téren, a Kolumbia ét- tenem udvarán lévő tiszafá­kat, a Petőfi téren lévő páf­rányfenyőt és a nyíregyháza- sóstói erdőt nyilvánítsák vé­detté. E beadványunk elin­tézését évente sürgettük — sajnos — eiredményteienü!. Most végre a Kelet-Ma- gyarország november 13—i számában láttam, hogy ja­vaslatunk — igaz csaik rész­ben —, de meghallgatásira talált. Nem hiszem, hogy mint javaslattevőiknek csak így, újságból kellene tudo­mást szerezni beadványunk elbírálásáról és a sóstói erdő esetében az elutasításról. Kiss Gyula elnök

Next

/
Oldalképek
Tartalom