Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-27 / 228. szám
HM HiTVÉCI MELLÉKLET J986. szeptember 27. O T öbb ezer kilométert utaztam ezen a nyáron. Mégpedig a szűkebb hazáiban. Többnyire kedves külföldi vendégekkel, akiknek büszkélkedni akartam mindazzal, amit e kis ország kínálni képes. Ilyenkor persze az ember szeme másként lát mint egyébként, aminek oka az: egy kicsit a vendég optikáján át figyelgeti azit, iáim! máskor megszokott. Vagyis azt, amivel együtt élünk, és sajnos gyakorta fel sem vesszük, hogy abszurd. Mert vajon melyik nyíregyházi honpolgár csodálkozik azon, hogy ia vendég külföldön kapott forintcsekkjét reggel a NYÍRTOURIST forint híján nem képes beváltam? Ugye senki, hiszen a mi zsebünkben többnyire van forint, még ha nem is elegendő. így aztán a külföldi vendéggel csodálkoztam jómagam is, amikor a váltani szándékozó Magyarországon éppen magyar pénz hiányában maradt hoppon. Mindez az élmény azonban cseppet sem megrázó, ha belegondolunk, hogy a budapesti utcákon, főleg a belvárosban, lépten-nyomon, üzletben, téren, áruházban, ott szólop- gatják az idegent, nem kíván-e forintot a nyugati valutáért. Vagyis van forint, nem is kevés, de úgy tűnik, nem mindig ott, ahol éppen lenni kellene. Ezt követően már egyáltalán nem volt meglepő, amikor nyugati ismerőseim a paprikát, paradicsomot sebesen otthagyták a nyíregyházi piacon, hogy szemügyre vegyék az igazi látványosságot, a KGST piacot. A nyelvi Bábel önmagában is élmény, hát még a sok bóvli, amiért még van, aki pénzt is ad. Különösen megkapó eset az, amikor egy tűzoltó, finánc vagy rendőr feltűnik a közelben. Mert akkor mindenki rebben, mint az ijedt baromfi, pár méterre! arrébb. Vagyis a piacnak tz a része -aligha mondható hírverésnek, t hiába volt minden magyarázó halandzsám, vendégeim fejüket csóválták. Éjihez fogható meglepetés csak a boltokban érte őket. Nemcsak Nyíregyházán, másutt is. Mint kiderült, népünk nyelvi kultúrája, főleg idegennyelvi műveltsége — végtelenül alacsony. Néhány repis pesti boltban még csak- csak, de ezzel kifújt. Szinte oázisnak számított, amikor Nyíregyházán a piros ház alatti butikos hibátlan német, a szentendrei nosztalgiaház maszek butikosa hibátlan francia szóval kínálta az árut, magyarázott, s még kedves bókra is futotta. Ismerőseim hitelkártyával szerettek fizetni. Ez egyszerűbb — mondták — nem kell annyi készpénz. Náluk egyszerűbb. Nyíregyházán minden ilyen kísérlet eleve kudarcra volt ítélve, Miskolcon dettó, Budapesten csak a kiválasztott üzletek voltak képesek akceptálni a hitelkártyát. És természetesen a maszek butikos. Hiába, nehezen terjed az idegenforgalom megannyi eleme, nehezen szokunk hozzá ahhoz, Mert nem tudom ki találta -ki, — de hogy Kossuth-díjat nem érdemel az biztos, azt az útfelület-kezelésit, amit a nyáron csináltak —, de di- csérgetnd nem tudom. Ragad, ilemoshatatla-n a nyoma, csak fejtőkalapáccsal szedhető le a nylonzsák, a gyufásdoboz, a motorosíűrészhez használt olaj flakonja. Ennél talán csak Lillafüred nyújtott le- sújtóbb látványt, ahol a 'függőkertek szemetesei alatt a kicsordult szeméten ültek tort a legyek. Szinte csordotartanánk napirenden a kínálat minőségét, nem lehet. Mert nevetséges, hogy szombaton és vasárnap alig lehet valahol az országban pénzt váltani. Bosszantó, amikor a tokaji múzeumból, az idegenforgalmi főidényben, vaSarangolás Uszkától Budapestig hogy valaki nem a nadrágzsebből keresi elő a pénzecskéjét. Kereskedelmünkről alkotott képük azonban még színesebb lett, amikor a kavics. Elhiszem, hogy olcsó, de ha azt nézem, mi kárt okoz a járművekben, akkor már más a véleményem. A franciáknak tetszett, kuriózumnak számínyitva, csak néhány kocsmává alakult magánpince kínálja a kétes látványosságot. Ijesztő, hogy Miskolc-Tapolcán ehetetlen fagylaltot kínál az Anna terasza, s hogy Nyíregyháza egyetlen vendéglátóhelyén se kapni se parádi vizet, se borsodit, se mást, csak az álszódának minősíthető pezsdítőt. Bosszantóan hiányoznak a tájékoztató feliratok, városainkban rejtélyes körülmények között lehet villamos vagy buszjegyet találni péntektől hétfő reggelig, s az se öröm, hogy Nyíregyháza belvárosában a szállodában lakók a hét végén kénytelenek az őrült hangerejű disco mellett vir- rasztani, netán a Koronában rendezett lagzi danáját hallgatni. Vendégeink, intelligens, kedves emberek voltak. A bajokat ha észre vették is, kedvesen és elnézően fogadták. Másutt is van ilyen — nyugtattak, ha éppen szóvá tettem egviket-másikat. Ez viszont nem vigasz. Ettől itt nem jobb, ettől itt nem má- sabb. A mai versenyhelyzet'. ben viszont csak akkor számíthatunk a jó haszonra és jó üzletre, ha mást és jobbat nyújtunk, mint más. A tavasszal, amikor az Utazás ’86 kiállításon jártam, optimizmussal telve néztem mindazt, amit az idegenforgalom kínál. Azóta kiderült: más a prospektus, más a valóság. Más megyékben is, nálunk is. Látható, kevés szakemberünk van e dinamikus iparban. Olyan, aki nemcsak az irodában spéci, de szeme is van, érzéke is. Mert a legtöbb gond nem pénzkérdéssel oldható meg. A figyelem és fegyelem lehet az első beruházandó, a többi szinte magától terem. Addig, amíg eljön az újabb szezon, elmélkedjünk a tapasztalatokon, s ne vigasztaljuk magunkat azzal, hogy szebbek a számok mint tavaly. Ahhoz, hogy jövőre és azután Is (szebbek legyenek, ahhoz tenni kell. Eddig tartott a korántsem teljes barangolás. Ha őszinte akarok lenni, egyetlen felhőtlen élmény híján. Ez Eger volt. Érdemes lenne talán egyszer oda barangolni azoknak, akik jobbat akarnak . . . Bürget Lajos kiderült, magyar értékeinkről idegem nyelvem könyvet nem találnak, szegényes a képeslapkínálat, s hogy magyar szépirodalom idegen nyelven szinte nem is létezik. A képeslaptól már csak egy ugrás az étlapig, amely természetesen magyarul íra- tik. Így van ez a Szabolcsban, de semmivel nem jobb mondjuk Hollósfetőn, ia védnöki 'táblával kitüntetett vad-étteremben, vagy az ugyancsak védnöki táblás Kakukkban, Nyírbátor szívében. A Kakukkban az étel zsíros, józan konyhához szokott európainak szinte emészthetetlen. Hollóstetőn az étteremben ötven légy. Asztalonként. Az étlapot a külföldi a szomszéd asztalnál szótárral böngészi, s szerintem máig sem tudta megfejteni, hogy mit jeleníthet hollandul a csikóstokány Erzsi néni módra parasztosan. A sajtkínálat szegényes, jószerével nincs, a gyümölcsöt vendéglátóiparunk nem ismeri. Minden csak hús, meg hús, meg hús. Még mindig abban a tévhitben élünk, hogy vendégeink a gulyást 'akarják, mardosóan paprikával, s a boldogság akikor önti el őket, ha mondjuk hizlalt pontyból ehetnek gyér halászlét. Persze megér néhány szót illemhely-rendszerünk is. Hollóstetőn (védnöki tábla!) egy udvari rotorét kínálja magát. A kápolnai presszó étteremben se éppen csábító, a dombrádi halászlé a Tisza partján pedig egyszerűen kétségbeejtő. Gyöngyös után a Szőlőskertben se tudja az ember, miért fizet két forintot, holott talán kapnia kellene, hogy betért a ház legkisebb helyiségébe. Igaz, vigaszul elvittem a vendégeket a Batthyány térre a maszekhoz, ahol volt virág és zene. De sajnos nem minden úton bírták ki a főváros közepéig. Utazni pedig utaztunk. Itt e megyében maradandó élményt kaptak. Mármint az élményt jelentő kátrány, kavics ott maradt az autó fenekén, a folt a karosszérián. gált az egész szemetes, a kukoricacsutkák pedig üde színfoltjaként tarkították a látványt. Ehhez képest a csodás SZOT-szálló kertjében a derékig érő gaz már-már a Á Kakukk étterem Nyírbátorban tartja & színvonalat természet üde képét kínálta. A Palotaszálló egyébként elhanyagolt, s ekkorra már végképp cserbenhagyott a fantáziám, hogy mindezt mivel magyarázgassam. De vissza az utakhoz, melyekről lekanyarodtunk. Bármelyik vendégemet kérdeztem, mi tetszett a legkevésbé, egybehangzóan a közúti morált említették. A kivilá- gítatlan biciklist, az ötletszerűen kanyarodó traktorost, az életveszélyesen előzgető autóst, a rodeózó motorost. Pedig a vendégek edzettek voltak, beutazták egész Európát, Marseille-től Tiszabe- esig. De a magyar utak élményét semmi nem múlta felül. Próbáltam mindezt helyi sajátosságként eladni, de sikerem nem volt a szöveggel. Viszont általános tetszést aratott Nyíregyháza. Talán mi, akik itt élünk, nem is tudjuk, milyen hangulatos városunk van. Kár, hogy épkézláb prospektust nem tudtunk a vendégek kezébe adni, pedig bizonyára jó hírünket vitték volna. Általában megállapítható: nem tudjuk kellően eladni értékeinket. Se a szép tájakat, se a ha- sonlíthatatlan községeket, se műemlékeinket. Bezzeg dühöng a szabadpiaci bóvli, legyen az a Halászbástyán kiállítva, vagy a fal mellett a várban. De ijesztő a lillafüredi parkok gicsőrjeinek parádéja /is. Ügy tűnik, átengedtük a piacot a neppereknek, akik aztán élik is a világukat. Eímyi ízléstelen bazár, mint ami városainkban, íalvainkban, nyaralóhelyeinken van, felülmúl minden képzeletet. Még ha akad is közben érték, az is eltűnik a selejt-dömpingben. Ha most bárki azt hiszi, hogy szándékosan rossz képet festek: téved. Csak éppen nem lenne tisztességes elhallgatni mindazt, ami nem jó, ami zavaró, ami a sok valódi érték és szépség mellett nyomot hagy a vendégekben. Idegenforgalomról beszélni anélkül, hogy ne hogy ezzel szembe lehet állítani a tákosi és csarodai templom őrzőinek intelligens, kedves, időhöz nem kötött szolgálatát. Furcsa hogy a Hegyalján még tisztes belépőért sem találni igazi pincét Ütőn, útfélen, szerte a hazában szemét, szemét, szemét... sárnap délután ötkor úgy hajtják ki a vendéget, mint zárórakor az ittas vendéget a kocsmából. Se a szöveg, se a villogtatott villany nem különbözik. Még szerencse, íott, ilyet nem láttak eddig. Csak a tizedik kilométer után, Tiszacsécsénél kezdték unni. Miég jó, hogy a nyári vendégek nem voltak ipari kémek, mert akkor bizonyára lefotózzák a Nyugat-Eu- rópában eleddig ismeretlen módszert. (Csak azért, hogy ott ki ne próbálják!) Ezt félretéve, útjaink általában jók, annál kevésbé jelent minőséget a környékük. Dombrádra utazva Nyír- bogdány környékén, a kis erdőben fogadott iszonyatos látvány, a Bükkben, Bükkszentkereszt felé pedig a fenyőerdő kellős közepén díszlett egy bontott Skoda. A környéken az erdőmunkások szemete színezte a tájat, Az új tokaji múzeum csodálatos, de vendéglátása kevésbé barátságos (Fotó-Archív)
