Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-25 / 226. szám
1986. szeptember 25. Kelet-Magyarország — Nyíregyházi Élet 3 Nyíregyházán VT ezren A nyugdíj közelről Ha valakiről csak annyit mondóik, nyugdíjas, még alig mondtam róla valamit — <niem többet árinál, mint faagy az illető már betöltötte ötvenötödik, vagy hatvanadik évét, s hogy élete során .megszerezte a nyugdíjhoz szükséges .szolgálati időt. Nyíregyházán ezt körülbelül 17 ezren mondhatják el magukról. A nyugdíjasok helyzete, életmódja valójában csaknem akkora különbségeket mutat, mint a korhatáron innen lévőké. Ok és okozat Itt a nyugdíj! Havonta 17 ezren várják Nyíregyházán Itt van mindjárt az életkor, minit az egyik legfontosabb differenciáló tényező. Arányában legnagyobb (de csökkenő) réteg a „fiataloké”, akik életerejük .teljében érték el a korhatárt, s ezt követően még éveken keresztül képesek teljes értékű munka végzésére, ami hasznára van a társadalomnak és az egyénnek egyaránt. A 70—75 éves „középkorúak” ereje, egészségi állapota is lehetővé teszi, hogy nyugdíjukat kiegészítsék, ellássák a hóz körüli vagy a háztartásban adódó munkákat. A gondok rendszerint akkor kezdődnek, amikor a nyugdíjas mindinkább a család, vagy a társadalom gondoskodására szarul. A nyugdíjasok táborán belül épp e réteg aránya növekszik, és fog nőni a jövőben is. Elsősorban a nők számíthatnák arra, hogy megérik a nyolcvanat, vagy az e fölötti szép kort (a nyugdíjasoknak már most_is több mint a fele nő). Az időseket a fiatalokhoz hasonlóan megosztó jövedelmi viszonyok itteni jellegzetessége, hogy a nyugdíjak átlaga 6—700 forinttal is kevesebb az országosnál!. Ennek magyarázata részben a kései iparosításban keresendő, hiszen az emberek eleve rövidebb munkaviszonyt szerezhették, s a mezőgazdaság hosszú egyeduralma miatt sok a ítéesznyugdíjas is, márpedig az ő ellátásuk havi összege mintegy ezfer forinttal kevesebb a munkásokénál és alkalmazottakénál. Az országos átlaghoz mért lemaradásunk másik oka az, ihogy a szabolcsi, nyíregyházi ipar átlagbéréi mindig is kisebbek voltak, mint más, fejlettebb gazdasággal rendelkező vidékeken. Ma a korhatárt már elérteknek .hozzávetőleg 10—15 .százaléka .nem kap nyugdíjat. A nyugdíjasok jövedelmi viszonyairól átfogó képet ad az a felmérés, amit 1983-ban készítettek Szabó les-Szatmár megyében (küllőn Nyíregyházáról nincs ilyen kimutatás, de nem térhetnek el lényegesen az arányok). Eszerint .a szabolcsi nyugdíjasok több mint .kétharmada ihavi 3 ezer forintot, vagy ennél is kevesebb nyugdíjat kapott, ezen beliül a nyugdíjasok 30 százalékának (ez volt ükkor a legnagyobb létszámú csoport!) 'ellátása még a 2 ezer forintot sem érte el. A nyugdíjasok egyötöde vehetett kézhez havonta 3100—5000 forint közötti összeget, s mindössze 5 százalékuk ennél többet. Csökkenő reálérték Mint ismeretes, valamelyest változást hozott az azóta elltelt időszak (kedvező hatása volt annak is, hogy a 70 évén felüliek ingyenesen használhatják a helyi tömegközlekedési eszközöket!), de gyökeres fordulatról nem beszélhetünk. Közismert, sajnáfla- tos tény, hogy a nyugdíjak reálértéke csökken, ami különösen a kisnyugdíjasokat sújtja. Egy példa: az a nyugdíjas, aki 1970-.ben — akkor jónak számító — havi 2 ezer forintos ellátásban .részesült, az átlagkereset 80 százalékát kapta kézihez; nyugdíja mostanra több mint 3 ezer forintra emelkedett ugyan, de ez a jelenlegi átlagkeresetnek már csak 60 százaléka... Hozzá a nők öregségi nyugdíja mindössze háromnegyede a férfiakénak,‘mivel ők korábban, tehát rövidebb szolgálati idő után, s rendszerint rosz- szul fizetett munkából mennek nyugdíjba. A számítások szerint az idős embernek is úgy 3700 forint körüli összegre van szüksége ahihoz, hogy viszonylag kényelmesen éölhessen, fussa egy-egy újságra, .mozijegyre, üdülésre vagy kirándulásra, ízlietesebb kosztra (öltözködésre az idősebbek alig költenek). De ez az összeg személyenként értendő, s ahol ebből — nem ritkaság — két embernek kell megélnie... Itt, a Nyíregyháza környéki .bokortanyákon is gyakori, hogy az idős házaspárnak csak egyik tagja jogosult nyugdíjra, hiszen a feleség a gyerekek, .a házkörüli .teendők, állatok miatt nem állhatott munkába. A .tanyákon, külterületeken élők egyébként az . átlagosnál is mostohább «helyzetben vannak. Gyerekeik beköltöztek a városba (vagy elkerültek az ország más vidékeire), s még jószándékuk is kicsorbul a távolságon. Látogatni — kisebb, nagyobb gyakorisággal — még csak-csak, de naponta gondozni már nem tudják szüleiket, akik viszont érthetően nem tudnak kiszakadni megszokott környezetükből. Mégis, addig tulajdonképpen nincs nagy baj, míg a házaspár mindkét tagja él, s legalább egyikük bírja magát. A párjia- vesztett férfi vagy nő azonban olyan magányos és kiszolgáltatott lesz, ami olykor szinte az elviselhetőség határát súrolja. A férfiak jóformán meleg ételhez sem jutnak, mert a hagyományos családban ők nem tanulhattak meg főzni. De a nők is elhagyják magukat, mert „magamért nem érdemes ...” Ezért rendkívül fontos, hogy a tanyákon, bokrokban is megszervezzék a városban már oly jól működő házi szociális gondozást (már tettek is lépéseket ennek érdekében) és a családi kifőzdéket, .ahol néhány környékbeli ember juthatna naponta meleg ételhez — és jó szóhoz, kapcsolatokhoz, társasághoz, ami majdnem olyan fontos. Nyíregyházán több mint 700, már legalább 75 éves vagy ennél is idősebb, egyedül, zömmel kis jövedelemből élő nyugdíjast tartanak számon. Magányosság, gondoskodás A magány azonban nemcsak melléjük szegődik, néha azokat is nyomasztja, akik pedig a nyüzsgő városban élnek. Meglazultak a családi kötelékek, csak minden tizedik famíliában él együtt három generáció. Ez nem pusztán a fiatalok önállósodási törekvéséből vagy a nagyszülők kényelemszeretetéből fakad (persze nyilván abból is) — inkább azzal magyarázható, hogy manapság legfeljebb magánerőből épülhet olyan lakás, ahol a szülök, a nagyszülők és az unokák egyaránt elférnek. Sok fiatal el is költözik, hiszen Nyíregyházán sém könnyű már munkát kapni. A szülők pedig maradnak, mint ahogyan itt maradtak .a már korábban elvándoroltak, vagy az ingázók szülei is. Gyakran tehát nem a lelkiismerettenség, nemtörődömség, hanem a szükség viszi a fiatalokat arra, hogy a társadalmi gondoskodás valamelyik formáját kérjék szüleik számára. Társadalmunk ugyanis mindenekelőtt a gyermekeknek, a fiataloknak kedvez — gyes, gyed, gyermekápolási táppénz van, de a szülők ápolása végett nem lehet táppénzre menni . . . Marad a fizetés nélküli szabadság vagy a kierőszakolt kórházi ápolás, illetve a fent említett társadalmi gondoskodás. Vannak .természetesen hálátlan gyermekek is, akik sorsukra hagyják szüleiket. Ilyenkor elrendelheti .a hatóság a szülőtartást, amire azonban sokkal ritkábban kerül sor, mint ahányszor indokolt lehetne. Tudniillik egy ilyen eljárás a szülő és gyermek között még meglévő — esetleg csak évi egy-két látogatásra, levélre szorítkozó — gyönge szálaikat is végképp elszakíthatj.a. Általában maguk a szülők tagadják meg, hogy gyermekeikkel szemben szülőtartást kezdeményezzenek. A szülőtartás amúgy is csak pénzbeli támogatás, ami általában nem megoldás. Arról nem szólva, hogy a szülő- tartásként megítélt összeg, amit legalább 2670 forint egy személyre jutó jövedelem esetén elrendelnek — egészen másként esik latba egy többtagú, tízezer forint fölötti jövedelemmel rendelkező családnál, mint például annál az egyedülálló fiatalnál, akinek három-négyezer forint körüli fizetéséből kell megélnie, gyakran albérletben, ázaz maga is filléres gondokkal küzd. .......................... Gönczi Mária ‘' * * ** i % « * í i M f VwL Kalózískolák is vannak Gyors-gépíró műhelyek Már az egyiptomiak és a rómaiak is megbecsülték az írnokokat, a gyorsírót. Jó okuk volt rá. Képzett emberek voltaik, akik nemcsak gépies munkát végeztek, hanem önálló fogalmazásra, néha királyi levelek megírására is alkalmasak. Az idő változott. A gyorsírók száma megnőtt, a gépírók iránti igény rohamosan nőtt, a színvonal ezzel arányban csökkent. Még az elmúlt 3, 4 évtizedhez viszonyítva is. Elrettentő helyesírással írott hivatali határozatok, kereskedelmi levelek, bírósági ítéletek, elképesztő formába öntött okiratok sokasága bizonyítja: a gondos munka sok esetben hiánycikk, s már-már felüdülés, ha egy hivatalos irat gusztusos, hibátlan. Nyíregyházán hivatalosan egy iskolában képzik a gyors- és gépírókat. A tanulólétszám 140, főleg lány. Általános iskola után jönnek ide, két évig koptatják a gépeket, a ceruzát és a papírt. Kimondottan jó tanuló ritkán téved ebbe az iskolába. A kiváló képzés eredményeként a végső vizsgán mégis eljutnak oda, hogy 200—250 szótagot tudnak percenként gyorsírni, 150-et gépelni. Ahhoz viszont kevés az iskolai idő, hogy a felvételkor tapasztalt helyesírási tudatlanságot is felszámolják, s a többlet, amit tanulnak legfeljebb alapfokú adminisztrációs munkához elég. Az így végzett lányok kapósak. A vállalatok, hivatalok szinte sorba állnak egy tanév vége előtt, hogy beszerezzék az új munkaerőt, aki azonnal 2,5—3 ezer forintot is ke- Yeshet. Igaz, ezenkívül az iskola másra nem is jogosít, ha valaki érettségizni akar, az tanulhat tovább esti tagozaton, hiszen a tanárképző főiskola gyors-, gépíró szakára különben nem kerülhet be. Szabolcs, s ettől az évtől Békés még az a megye, ahol középfokú oktatási intézményben kötelező gyorsgépírói oktatás nem folyik. A fakultációkon tanulók ugyan mehetnek a főiskolára, de részben kevesen vannak, másrészt aki gimnáziumi érettségit szerez, nem biztos, hogy ezt a pályát választja. A gyors- és gépíró iskola azonban változatlanul népszerű. Ez a pálya vonzó, főleg a vidékieknek. Nem véletlen, hogy erre alapoznak azok a magán-kalóziskolák, ahol pedagógiai felkészültség nélkül, gyakorta garázsban, mellékutcai kis lakásban tanítanak, s a kurzus végén boltban vett oklevelet állítanak ki, ami semmire nem jó. Se végzettséget, se szakmát nem igazol, munka- vállaláshoz kevés, továbbtanuláshoz pedig annyit sem ér, mint a papír ára. Nem kétséges viszont az sem, hogy a gyorsírókat és gépírókat kereső hivatalok, vállalatok sokkal komolyabban felkészült munkaerőt várnának. Teljesen hiányzik az önálló levelező, idegennyelvű gyorsíró vagy gépíró egyáltalán nincsen, a mai megnövekedett belföldi és külföldi igénynek csak azok tudnak megfelelni, akik legalább középiskolai, de még inkább főiskolai végzettséggel rendelkeznek. No és persze az a kiváló garnitúra, amely évtizedes ismerettel rendelkezik a vállalatoknál, s önképzés, szervezett tanulás révén országos, netán világklasszissá lett. Nem véletlen, hogy a korszerűsítés igénye megszülte a jövőbe való következő lépést. A gyors- és gépíró iskolát a Széchenyi szakközéphez integrálják, emellett ebben az iskolában a jövő tanévtől már lesz olyan osztály, ahol idegennyelvű gyors- és gépírást illetve külkereskedelmi ügyintézői képzést vezetnek be. Ez az iskola azután adhat olyan tanulókat a főiskolának, akikből majd a jövő gyors- és gépíró tanárai lesznek. Szerencsére tehát mozdul valami, bár a megoldás még mindig nem tökéletes. A jelenlegi gyors- és gépíró iskola ugyanis az integrálás ellenére se válik szakiskolává. Kétéves képzése változatlanul megmarad, s várhatóan a jövőben is szép számmal lesznek olyanok, akik 80—100 hibával írják meg kézzel a felvételi tollbamondást. Ha lesz, mert el akarják törölni. Gyanítom azért, hogy az általános iskolák hibás oktatására legalább itt ne derüljön fény. A tanárképző főiskola az országban az egyetlen, ahol gyors- és gépíró tanárokat képeznek. A másik — pontosabban a harmadik — szak amit felvesznek, a magyar. No már most fura helyzet adódik. Az itt végző tanárok magyart csak az általános iskolában taníthatnak, gyors- gépírást viszont bárhol. A középfokú intézmények így csupán félkarú óriásokat kapnak, akik _ha úgy tartja kedvük beiratkozhatnak az egyetemre, hogy magyart is taníthassanak, vagy beérik azzal, hogy tudásuk felét hasznosítják. A főiskola tanszékén jelenleg 56 hallgató tanulja a gyors- és gépírást. Az elmúlt evek tapasztalatai szerint többségük tanár lesz, s az is marad. Tudásuk nagyon jó, keresik őket,mitöbb, még a Magyar Távirati Iroda is szeretne meríteni ebből a kiváló munkaerőből. Ahhoz viszont, hogy a kor igazi követelményének megfeleljenek, nagyon kellene az, hogy a főiskola orosz, német, francia tanszékein olyan képzésre nyíljék lehetőségük, amit hasznosíthatnának az alapszakon. Itt gyors döntés kellene, hiszen az idegenforgalom, a külkereskedelem, a gazdasági élet számára hamarosan produkálni kell azokat a középfokon képzett többnyelvű gyors- és gépírókat, akik ma nem léteznek. Az oktatásban — a nyelvek hiányán kívül — más konzervatív vonásokat is felfedezhetünk. Igaz, az oktatást mechanikus géppel kell kezdeni (?), de nagyon alacsony színtű a legújabb technika megismerésének lehetősége. A diktafonról, magnóról leírás, az elektromos írógépek, az adattárolós elektronikus írógépek, a szövegszerkesztő berendezések kezelése már nem a jövő kérdése. Alig lehet és szabad itt pénzkérdésre hivatkozni, a korszerű technika nem ismerése várhatóan több kárt okoz, mint amibe megtanítása kerül. Nyíregyházán a gyors- és gépírás oktatásnak nagyszerű múltja van. Országosan elismert volt, s ma is figyelemre méltó az itteni munka. De a jelen helyzet, a jövő megcélzása egyáltalán nem felel meg a hagyományok iránti hűség fogalmának. Igaz, büszkélkedünk egy-egy kimagasló vállalati gyors-, gépíróval, versenyző- vei, tisztelettel beszélünk a régi, rutinos hivatali, gyári alkalmazottakról, az utánpótlás, a belépők új hada klasszisokkal gyengébb. Természetesnek tartjuk, hogy a gyors- és gépiró, aki napi nyolc órában lényegében nehéz fizikai és szellemi munkát végez, minőségi iratot bocsásson ki a keze alól. Ma mar bizonyossá vált, hogy mindez általános műveltség nélkül nem megy. Az általános iskolai alap, a gyors- és gépíró iskola két éves ráképzése kevés. A szakmai szövetség teremt lehetőséget a képzésre, versenyre, szakmai havilap is segít azoknak, akik igényt tartanak rá. A baj ott kezdődik, ha a munkahelyi vezető is igénytelen, netán tudatlan, korántsem támaszt nagy követelményeket, mindent aláír. Sete-suta fogalmazványaikon a legjobb gépíró se tud sokat segíteni. így aztán a kör be is zárul, a kislány aki bekerül a hivatalba, nyugodt lehet, munkáját komoly kritika nem éri. Kevés az olyan hivatali vezető is, aki tud diktálni. A gyorsírás aztán lassan elfelejtődik. Jegyzőkönyvek sokasága bizonyítja: a jegyző- könyvvezető képtelen megfésülni a szöveget, talán nem is meri. Csupán remélni lehet, hogy oktatásunk reformja során alkalom nyílik arra is, hogy ezt az iskolaformát, tanítási szisztémát tisztába tegyék. Mert azt látni kell: nem egyszerűen leírási dolgokról van szó akkor, ha gyors- és gépírásról szólunk. Messzemenő kövekezménye van a formáinak, a tartalom helyes visszaadásának, az idegen nyelv ismeretének, az ügykezelés általános tudásának. Üzlet, siker, döntés múlhat azon, miként dolgozik, képviseli cégét, hivatalát a gyors- és gépíró. Bürget Lajos Ifjú lányok -tanulják a -gyors-gépírást, amelynek nincs elég presztízse.
