Kelet-Magyarország, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-09 / 187. szám

KH HÉTVÉGI MELLÉKLET KISS BENEDEK: Nap-hal-nap Melege volt a Napnak, leszállt a tóba fürödni. Álcázta magát halnak, kezdett pikkelyesedni. Szikrázott rajta a pikkely, ahogy a hullámok hátán lubickolt önfeledetten, kövéren, pontyöreg-sárgán. Föl-alá bukott a vízben, szórta magáról a halpénzt, belevakulva néztem, mígnem az égre szállt ismét. Szárítókötél-sugáron felleg-törülköző lengett, kékbe terítette, ráhevert a Nap és napozni kezdett, én meg borzongtam lent a zöldben, mert aznap nem láttuk többed Szombati galéria Lakatos István: Atrium mortis Az emberélet útjának felén az a vadon mögöttem tövig égett — Láttam vetülnii árnyát feketén a könyörtelen beteljesülésnek. Valahová vezettek lábnyomok; egyre szűkeöb lett a völgy, egyre mélyebb - Ez adatott, e múlás nélküli idő, e csorba látóhatár, e könnytelen homok. Micsoda szerelem fúlt itt a porba!-------------Mentem tovább. sikoltó pusztaságon át, hol tett nincs .téve, hol szó nincs kimondva, s nem vár a vándor többé változást. Ekkor, ahol újabb kör tűzterében a táj fényt kap s az üldözött egész megélt sorsával ismét szembenéz, sötét kapu magasodott elébem: ~Ki itt belépsz Beleptem Találkozásé Fábián Zo — Hányadszor? — Tudja, ha én a Tisza- parton vagyok, akkor időn­ként azt mondom, hogy me- legy le úszni a Dunára, de a Duna partján mindig azt mon­dom, hogy a Tiszára megyek Nem az a fontos, hogy há­nyadszor vagyok itt, hanem az a gyönyörűség, hogy itt, ezek között az emberek, fák, vizek, és egy kicsit az álmok között vagyok megint. A két uno­kámmal. — A Tisza? — Tegnap apadt, ma áradt. Olyan, mint az emberi élet. Gazdag és szegény, ellentmon­dásos, de ezzel együtt igaz. Mi Zolikával, a férjemmel évekig visszatérő vendégek voltunk. Tivadarban olvasótá­borokban, a gergelyiugornyai parton ebben a házban, ami alkotóház, még akkor is, ha nem kopog benne óránként az írógép. Elég kimenni a te­raszra, hogy az ember meg­számolja a hajnal, vagy a reg­gel madarait, számba vegye az élet lehetséges csodáit, elég ha az ember valamiről vala­mit gondol, és akkor már ott­hon van itt. Van közöm Nyír­egyházához, éltem ott, de ne­kem ez a táj valami más. Kü­lönös dolog. Napokra, esetleg hetekre jön ide az ember, de mindig az otthon érzésével ér­kezik és azzal is megy el. Azt gondolom, hogy nincs táj em­berek és barátok nélkül. Ne­kem, amíg a férjem élt, ezt adta Bereg. Most, hogy ő nincs, már nem lehet, a sóvár hiány helyett jogom van a két unokám örömére, Tisza szerel­mére, a feltehetően már nél­külem is ezt a tájat megkere­ső emberkék üröm ■ gondol­Lengyel József kilencven éve Lengyel Józsej (1896— 1975) a magyar szocialista irodalom jelentős alkotója 1955 nyarán érkezett haza több mint negyedfél évtize­des távoliét után a Szovjet­unióból. Az indulás előtt Moszkvában kapott tanácso­kat — hogy emberségét őriz­ze meg a bálványomlás kö­zepette is — soha nem fe­lejtette el. A Ferihegyi repü­lőtéren ugyan senki sem várta, de a nagy tapasztala­tokkal rendelkező író (közel már hatvanadik évéhez) nem esett kétségbe: tájékozódott és beilleszkedett az itthoni irodalmi viszonyokba. Pár hónap elteltével (1955. no­vember 28-án) részletes ön­életrajzot írt, az elsőt haza­térése után, amely fontos összegzése életútjának. Az író 1896. augusztus 4- én született Marcaliban (So­mogy megyében.) Édesapjá­nak szőlője volt, s a család­fő 1912-ben bekövetkezett haláláig viszonylagos jómód­ban éltek. Első írása 1916-ban jelent meg nyomtatásban, a Tett című antimilitarista folyó­iratban. Ez meghatározta ké­sőbbi tájékozódását, s a ne­ki leginkább tetsző jövőkép alapján 1917-ben a Sallai— Korvin-csoport tagjává lett. 1918-ban részt vállalt a KMP létrehozásának, meg­szervezésének előkészítésé­ben, s feladatot vállalt az alapításban is. A tanácshata­lom idején a Vörös Újság terjesztésért felelős munka­társa volt, majd az Ifjú Pro­letár című lap szerkesztője­ként dolgozott. . A Tanácsköztársaság buká- I sa után Ausztriába emig- I rált. Ott először — Karlhe- i imban — bebörtönözték. Ki- | szabadulása után azonnal be­kapcsolódott a párt munká- | jába. Közben csalódások ér- 1 ték. 1922-ben kilépett a pártból. 1924-ben Sallai Imre újra bevonta a mozgalomba. Ak- I ! kor mint az Osztrák Kom- ! munista Párt tagja a Schutz- j bund megfelelő frakciójához : I kapcsolódott. Közben cikke­ket írt a bécsi Rote Fahne I i külpolitikai rovatába. 1927-ben Berlinbe költő- 1 zött, ahol azonnal átigazol- j i ták a német mozgalomba. \ I Írói, újságírói feladatokat s I kapott. 1930-ban a Szovjetunióba j I telepedett át. A Vörös Szak- | I szervezeti Internacionáléban j I foglalkoztatták. A Sarló és 1 I Kalapács című folyóirat szer- 1 I kesztöjének nevezték ki. Fő j I f -datának az írói munkát | I ét re; elbeszéléseken, re- I I gi v terveken dolgozott. 1933- I I ban a pártba való felvételre I L _____ J 1938 februárjában letartóz­tatták, börtönbe vetették, az­után örökös száműzetésbe vitték Szibériába, ahonnan csak Berija és Abakumov le­leplezése után, az ötvenes évek elején kerülhetett visz- sza. 1955. június 25-én a Szov­jetunió Legfelsőbb Bíróságá­nak haditörvényszéke reha­bilitálta, az 1939 áprilisi és az 1949 februári ítéleteket — bűncselekmény hiányában — megszüntette. Áttekintve az út állomá­sait, még a következőket je­gyezte meg: „összegezve azt kívánom életrajzomhoz hoz­záfűzni, hogy 1922-beli té­vedésemnek okait és még a magyar proletárdiktatúrába nyúló gyökereit már 1929- ben megírt és 1932-ben meg­jelent Visegrádi utca című könyvemben megírtam és ön- kritikailag megbíráltam. Ez a könyv egyben önéletraj­zom kiegészítéséül is szol­gálhat”. Lengyel József műveivel a magyar olvasók hazatérése után ismerkedhettek meg. (Verses, novetlás és mese- könyve külföldön már a hú­szas években megjelent.) Kis­prózáját az itthoni közönség előtt a Kulcs (1956) című vá­logatása mutatta meg. Ez­után a Visegrádi utca (1957) és a Prenn Ferenc hányatott élete (1958) következett. Az utóbbi regényt már a har­mincas években elkezdte, de csalc itthon fejezte be. Az át­élt események, forradalmi idők kalandos és köznapi ar­cát villantotta fel. Azt a hőstípust igyekezett ábrázol­ni, amelyik pesti vagányból lett az események sodrása folytán elkötelezett ember. Akkor készülő műveiben a cselekvés morális felelőssé­gével, önnön sorsával és a történelmi-társadalmi fej­lődés útjával foglalkozott, hangsúlyozva: a históriai ta­nulságok képletes és valósá­gos kulcsait soha nem sza­bad a tengerbe dobni... A személyi kultusz politi­kájának bírálatát az Isteti ostora (1955-ben elkészült, de csak 1963-ban kiadott) film­regényében kezdte meg. At­tila hun király történetével az önkényuralom ellen tilta­kozott. Erről igazi művészi értékű számadás volt az Igé­ző (1961) című elbeszélése. Szinte lírai eszközökkel mon­dott ki kendőzhetetlen igaz­ságokat. Magas fokú erköl- csiség és korszerű realizmus ötvöződött munkájában. Nagy sikere nem volt véletlen. S az sem, hogy írói munkás­ságát 1957-ben József Atti­la-, a következő évben SZOT-, 1963-ban Igéző című kötetéért és életművéért Kossuth-díjjal ismerték el. Műveinek eddigi legtelje­sebb gyűjteménye 1966-ban, hetvenedik születésnapjára jelent meg (Mérni a mérhe­tetlent). Kilencven éve az egész életmű megismerését kívánja! Az út. Kótics Ferenc grafikája Cirkuszjubileum Wulff, B A Városliget, ahol ma a Vidámpark, az Állatkert és a Fővárosi Nagycirkusz áll. a XVI. században elhagya­tott terület volt. Sívó ho­mok. gyér bokrok fogadták a véletlenül erre tévedi utast. 1808-ban pályázatot hirdettek a Liget kialakítá­sára. 1866-ban megnyitotta ka­puit az Allatkert, nemsokára felépült Barokaldi cirkusza, kialakult a vurtsli, amely tarkaságában vetekedhetett a híres bécsi Práterrel is. 1886-ban merült fel az ál­landó városi cirkusz építésé­nek terve, s egy év múlva a főváros szerződést kötött Wulff Edével, a híres német cirkuszdinasztia tagjával az épület felépítésére. 95 éve, 1891-ben nagysza­bású gálaműsorral nyitották meg a mai Fővárosi Nagycir­kusz elődjének számító Wulff cirkuszt. A fő attrakciók a műlovag­lás és a lovasjátékok voltak, de többször láthattak a né­zők vízi- és némajátékokat, majd felújították a cirkuszi birkózóversenyeket is. • Később, amikor mindjob­ban elszaporodtak a szóra­kozási lehetőségek, gyérült a Wulff cirkusz közönsége. Az igazgató búosút mondott az intézménynek, melynek elő­adásai mind nagyobb érdek­telenségbe fulladtak. A Vá­rosi Cirkusz életének követ­kező fejezete Beketow Má­tyás orosz származású artis­ta, műlovar és cirkuszigazga­tó nevéhez fűződik, aki 1904- től 1919-ig, majd 1923-tól 29- ig állt az intézmény élén. Beketow világvárosi műsort mutatott be, elkápráztatta a közönséget. Nem sajnálta a pénzt (később ez vezetett bu­A régi épUlet politikai okok miatt — éve­kig foglalkoztatta a közvéle­ményt.) 1935-ben ismét gaz­dátlanul maradt az intéz­mény, s a pályázatot Fényes György, egy mutatványos család leszármazottja nyerte: ő lett a cirkusz új igazgató­ja. Fényes 1936-tól 1943-ig állt az intézmény élén. Elsőként revüműsort mutatott be a li­getben „Óh régi, szép világ” címmel, Színészek, artisták adták elő a jazzdalokkal, táncokkal telitűzdelt produk­ciót, mely szép sikert ara­tott. Ö hozta később Buda­pestre a világhírű Rivels bo­hóccsoportot, s több más kásához), a csillogást, a cir­kusz jelentette egyetlen szen­vedélyét. Igaz, a bevétel hajszolása miatt a műsor már az első esztendőkben kezdett elto­lódni a grand guignol, az idegborzoló látványosságok hajszolása felé: bemutatták a halálugrást a magasból, a motorkerékpáros halálkört, megkezdték a pankrációs bir­kózóversenyek rendezését, a cowboymutatványokat. Beketow öngyilkossága után gyakran változtak az igazgatók. (A rejtély, hogy miért választotta a halált: anyagi ügyek, felesége gyó­gyíthatatlan betegsége, vagy

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom