Kelet-Magyarország, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-09 / 187. szám

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. augusztus 9. 0------------------:-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------n Idegenforgalom-történet Régen is és ma is a turisták kedveit kirándulóhelye a sza­bolcsi földvár. A z első világhábo­rú után, az 1920- as évek egylet­alapítási lázá­ban .-született meg a Magyar Turista Egyesület Nyíregy­házi Osztálya. 1923 októbe­rében Maurer Károly jegy­intézeti felügyelő és Mátray Gyula ügyvéd egynapos ki­rándulást szerveztek Tokaj­ba, a Kopaszra. A napsüté­ses időben a hegy gerincén tett gyalogtúra olyan csodá­latosan sikerült, hogy a 34 résztvevő elhatározta, hogy ezután a túrákat rendsze­ressé teszi, s hogy ennek valami formát is adjanak, turistaegyesületet szervez­nek. 1924 elején aztán Maurer Károly, Galgóczy Barna. Mátray Gyula és Simák Endre felkeresték a Magyar Turista Egyesület központi osztályát azzal a kéréssel, hogy vegyenek részt a nyír­egyházi osztály alakuló köz­gyűlésén, melyet pünkösd --'Vasárnapjára .tűztek ki. A beleegyező válasz után megkezdődött a toborzás. A szervezők május 25-ére, va­sárnapra : kedvcsináló ki­rándulást szerveztek a Ti- sza-partra. Reggel negyed 8-kor indultak a Bessenyei (ma Tanácsköztársaság) tér­ről kisvasútjai Balsára. On­nan gyalog sétáltak át me­gyénk egyik legszebb törté­nelmi emlékhelyére, a sza­S ________________________________ bolcsi földvárra. A földvár­ban volt az ebéd is — ta­risznyából, majd a társaság visszasétált Balsára, s on­nan a kisvonatttall este 7 órára értek Nyíregyházára. A itúra olyan jól sikerült, hogy június elejére már 170 jelentkezőt tartottak nyil­ván a szervezők, elsősor­ban a nyíregyházi tisztvise­lők köréből. S elérkezett a nagy nap, 1924. június 8-a, pünkösd vasárnapja! Az esemény fénypontját emelte az is, hogy az alakuló közgyűlést összekapcsolták a Magyar Turista Egyesület szokásos évi vándorgyűlésével is, így aztán nagy vendégjárásra számíthattak a nyíregyházi polgárok. Reményeikben nem is .csalatkoztak, mert számos budapesti, gyöngyö­si, miskolci turista érkezett már szombat este a város­ba. Velük érkezett dr. Chol- noky Jenő egyetemi tanár, híres utazó, a Magyar Tu­rista Egyesület elnöke és az egyesület tisztikara. Pün­kösd vasárnapján már kora reggel feltűntek a városban a turistacsoportok. Megnéz­ték Nyíregyháza nevezetes­ségeit, ellátogattak a Jósa Múzeumba, ahol Kiss Lajos igazgató kalauzolta a ven­dégeket. ChoLnoky Jenő és a Turista Egyesület tiszti­kara közben tisztelgő láto­gatást tett az alispánnál és a polgármesternél. A hiva­talos ceremónia délelőtt 10 órakor a városházán kez­dődött. A vándorgyűlést a díszteremben tartották, ahol Cholnoky Jenő tartott érde­kes előadást a természetjá­rás, a turisztika örömeiről. Beszéde után tartotta ala­kuló közgyűlését a Magyar Turista Egyesület Nyírségi Osztálya, megválasztva tisz­tikarát is. Az osztály dísz­elnökei dr. Cholnoky Jenő egyetemi tanár, Mikecz Ist­ván alispán és Bencs Kál­mán polgármester lettek. Az elnöki tisztet dr. Sasi Szabó László ügyvéd töl­tötte be. Ügyvezető alelnök Maurer Károly jegyintézeti felügyelő, a titkár Mátray Gyula, a Takarékpénztár helyettes igazgatója lett. Volt az osztálynak jegyzője, pénztárosa, ügyésze, mér­nöke, orvosa és háznagya is. A 'tisztikar munkáját 14 tagú választmány segítette. Az alakuló gyűlést közös ebéd követte a Koronában, s utána kétnapos Tisza-parti kirándulásra indultak a tu­risták. Kisvasúttal utaztak Balsára, onnan gyalog Sza­bolcsra. A földvár és a mil­lenniumi emlékoszlop meg­tekintése után Ven csellőre gyalogoltak, ahol szállás és halászlé várta a fáradt ki­rándulókat. Hétfőn hajnalban öt óra­kor ismét talpon volt a tár­saság és csónakokon, tuta­jokon indultak Tokajba. A reggelit is a vízen költötték el. Megérkezésük után, 10 óra tájban indultak fel a Kopaszra. A kétórás út után jólesett a tarisznyában vitt ebéd a hegy tetején. Késő délután értek ismét a községbe, s szórójukat a Rá- kóczi-pincének borával eny­hítették, majd az esti vona­tokkal mindenki hazauta­zott. Az ünnep után a nyírségi osztály hozzálátott >az ala­kuló gyűlésen elfogadott szép és nemes célok megva­lósításához. Célul tűzték ki az országjárások és külföldi utazások szervezését, a me­gye történeti és természeti ■értékeinek meglátogatását és számbavételét, diák- . turista pályamunkák jutal­mazását, .iskolai tanulmányi kirándulások szervezésében való részvételt, vetítettké­pes turisztikai előadások ■tartását. E célok megvalósítása ér­dekében már az első esz­tendőben nagy aktivitást fejtettek ki a nyíregyházi ■turisták. Július közepén kétnapos bükki túrát szer­veztek, augusztusban Erdő- bényét és Boldogkőváralját látogatták meg. Szeptember 8—9-én 26 nyíregyházi tu­rista országos találkozón vett részt a Bükkben és él­vezte a szabad természet, a turistaélet örömeit. Bene János Helytörténeti emlékmentés SzabolGS-Szatmár földrajzi nevei Az 1960-as évek elején a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Nyelvtudományi Intézeté­nek néhány munkatársa segítségével szinte országos mozgalommá fejlődött annak felis­merése, hogy a néha több évszázadon át szájhagyomány útján megőrzött helynevek pusztulásnak indultak. A hagyományos pa­raszti életforma megszűnése, a nagyüzemi gazdálkodás, számos faluban a lakosság rész­leges kicserélődése, .a tanyák lerombolása vagy tanyabokrok községesítése kihalásra ítélte a helynevek többségét. A szájhagyo­mány útján fennmaradó — elsősorban nem hivatalos — helynevek ismertsége ugyanis a 'legkisebb. A Duna neve, ha különböző vál­tozatokban is, de egész Európában ismert Budapest nevét már számos európai is ösz- szekeveri Bukarestével. A Tisza vagy Rába, Győr vagy Nyíregyháza nevét Magyarorszá­gon mindenki hallotta már legalábbis az is­kolában. Nyírbátor neve csak 2—3 megyé­ben ismerős, Omboly vagy Penészlek csak a szomszéd falvakban. A Táncos vagy a Bitó­hegy, Gyékényes csak abban a faluban is­meretes, ahol nemrég vagy ma is használ­ták vagy használják egy kisebb-nagyobb te­rület elnevezésére. Ha a téeszben már Ré­ti 8. dűlőnek keresztelik át, akkor a falu 600 lakosa közül is csak 15—20 ember ismeri már a régi nevet, és azok is túl vannak a 70. életévükön. Hogy mennyire meggyorsul a nevek pusz­tulása, azt éppen az egykori nyírbátori járás nevei tanúsítják. Jakab László, a debreceni egyetem oktatója 1964-ben a debreceni egye­tem magyar szakos diákjaival járt több fa­luban helynévgyűjtési gyakorlatra. Akkor még az 1864-ben — éppen száz évvel azelőtt feljegyzett nevek többségét ismerték, és pon­tosan meg is tudták jelölni az illető terüle­tet. Húsz évvel később Jakab László és Kái- nási Árpád rendszeresen végigjárták és ösz- szegyűjtötték a járás élő helynévanyagát, felhasználva az előző adatokat. A húsz évvel későbbi gyűjtés alkalmával, 1984-ben már nemcsak a Pasty-féle gyűjtés anyagának többségét, hanem számos 1964-ben feljegy­zett adatot sem ismertek már, vagy nem tudták lokalizálni. A szervezett .és nagyobb területre kiter­jedő gyűjtésnek első, úttörő terméke a Zala ■megye földrajzi nevei c. 1964-ben megjelent vaskos kötet volt. A dunántúli megyék több­sége 'egy-két kötetben adta ki a megye egész névanyagát. Több éves időközökkel ugyan, de sorozatban követte a példát Somogy (1974), Tolna, Vas (1981), Baranya (1982) és Komárom (1985). Járásonként kezdte a kiadást az elsők közt Szabolcs-Szatmár megye 1967-ben a bakta- lórántházi járással (1967), majd Heves me­gye, amely két járás kivételével kiadta az egész megye névanyagát. Veszprémből egy járás jelent meg (a tapolcai), Pest megyéből ennél is kisebb egység (a Csepel sziget), Haj- dú-Biharból egy (a polgári), az idén pedig Szolnok megyének a jászberényi járása. Szabolcs-Szatmár megyében a már emlí­tett és az úttörő gyűjtésnek és kiadósnak számító járási kiadvány bevezetője (4.1.) még derűlátóan évi két füzet illetve kötet kiadását tervezi. így a tíz járás anyaga öt év alatt (1982—3-ban!) jelent volna meg. Sajnos sem időből, sem pénzből nem futotta, hogy ez a szép cél megvalósuljon. Az első — említett — kötet 19 község névanyagát tartalmazza, A második járás, a fehérgyar­mati (36 iközség) csak 1984-ben, 17 évre rá (!) látott napvilágot (Kálnási Árpád munká­ja Sebestyén Árpád szerkesztésében). Elkészült azonban már a harmadik járás is: kiadásra kész állapotban áll a nyírbátori (20 község). Reméljük, hamarosan nyomdába kerül, és még az idén elhagyja a sajtót. Tudomásom szerint Sebestyén Árpád nyers kézirata kész a csengeni járásról. Kál­nási Árpád pedig nekifog a mátészalkainak. A szatmári részek így lassan elkészülnek, de egy járás (a baktalórántházi) kivételével hiányoznak a szabolcsi (kisvárdai, nagykál- lói, tiszalöki, .a nyíregyházi járás Nyíregy­háza városával és a beregi rész a vásáros- naményii járással). Reméljük, hogy a nyír­egyházi tanárképző főiskola már jelentős anyaggal rendelkezik, talán egy-két járás már nyomdára készen is áll. Itt volna az ideje, hogy a tiszántúli megyék példát ve­gyenek a délnyugati dunántúliaktól. Meg kell említenem, hogy a Szabolcs-Szat­már megyei gyűjtések közül a két megjelent és a nyomdára kész nyírbátori járás olvas­mányosabb, több adatot közöl, mint a többi gyűjtés. Jó élőmunka volt a Mező András —Németh Péter „Szabolcs-Szamtár megye történeti-etimológiai szótára (Nyíregyháza, 1972). A könyv adatait megyére vonatkozó­lag átvette v.agy felhasználta Kiss Lajos (Földrajzi nevek etimológiai szótára 1978) és felhasználhatja majd Györffy György (Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza 1963), mikor majd eljut az Sz-betűig. így a járási helynévkiadványok a jelen­legi községnéven kívül közölhetik a név ko­rábbi változatait, eredetét. A lakosság nem­zetiségére, a népesség számának hullámzásá­ra is kaphatnak az olvasók értékes adatokat. Ami a nyomdára kész nyírbátori járást illeti, ebben 19 község és egy város (Nyírbá­tor) található. A húsz község közül 17 neve (természetesen a Nyír előtag nélkül) már korán előfordul: Encsencs 1321, Kisléta (Le- ta 1322), Máriapócs (1280 körül Polch), Nyír­bátor (Batur 1279 .325) stb. Ha a járások helynévanyagának kiadása anyagi vagy más természetű okok miatt hellyel-közzel lassabban is halad a kívána­tosnál — a helyszíni anyaggyűjtést, ellenőr­zést és megbízható tárolását, a térképek el­készítését még ebben az évtizedben el kel­lene végezni az egész megye területén. A nyírbátori járás helynév-monográfiájá­nak két szerzője-szerkesztője derekas mun­kát végzett. Nemcsak kiadható, hanem ki­adandó is ez a kötet. Serkentse az a tudat a megyét és a kiadóst lehetővé tevő intézmé­nyeket, hogy sürgős feladatokról van szó.-A jövendő kutatások számára nélkülözhetetlen minél több értékes, sokoldalúan használható helynévi anyag kiadása immár halaszthatat­lan kötelesség. Dr. Kálmán Béla akadémikus Az udvarházait utolsó különc írója VAY SAROLTA Amikor meghalt, a nekro­lógok legtöbbje gróf Vay Sándort méltatta, a sikeres, ám igen elszegényedett dzsentriírót, holott olvasói a kávéházakban, szerkesztősé­gekben, az al- és felvilági életben mindenki tudta, kiről yan szó: Vay Saroltáról, a poétalelkű, érzékeny iiterá- torról, aki írásművészetében már akkor is egy réges-rég le­tűnt kort vetített igen színe­sen az akkori olvasó elé. Azt a kort, amikor „még ráértek az emberek: nem volt még oly ideges, hajsza világ, mint ma; — akkor még ráértek szeretni, ábrándozni, apró ügyeikkel foglalkozni az em­berek és a falusi udvarhá­zakban gyűlt össze a kör­nyékbeli úri világ, hétszám­ra mulatni, udvarolni. A Heine dalait érezzük ezek­ben a korfestő képekben, a régen porrá vált urak és asz- szonyságork szívügyeinek poé- zisét”. Családi könyvtárak hátsó polcairól előbukkannak vilá­gos pasztellszínű selyembe kötött könyvei, az Ősökről — unokáknak, Régi magyar társasélet, A régi világból stb., melyekben nagyon sok, szűkebb pátriánkat érintő korrajz, eseményleírás, adat is szerepel. Ki volt Vay Sándor író, vagy igazi nevén Vay Sa­rolta? A Pest megyei Alsó-Daba- son, 1859-ben született. Ap­ja, V. László, „kossuthista” ezredes, 'aki a szabadságharc­ban Bemnek hadsegédeként szerepelt, majd József főher­cegnek, a honvédség első fő- parancsnokának híres adlá- tusa, anyja Bemiczky Sarolta. Testvére, Péter később pápai prelátus, apostoli protonotá- rius. Sarolta grófkisasszony ifjúságát a dabasi kúrián töl­tötte, nevelője ia hírneves Ká- szonyi Dániel volt. Németor­szági egyetemeken, Lipcsében, Drezdában és Berliniben ta­nult, az egyetemet Budapes­ten fejezte be. Igen sokat utazott külföldön. Az iroda­lommal korán megismerfce- det. Első írásai valódi nevén jelentek meg, később a D’Ar- tagnan névvel jelezte írásait. (Használta még a következő álneveket, betűjeleket is: Floridor, Gróf -y, Lancelot, Nemo kapitány, Vajk, Leto- rieres vicomte, V-y gr. stb.). George Sand módjára vette fel a férfinevet és férfimódra kezdett élni. Állítólag apja ötlete volt, hogy lányából fiút nevel. A bolondéria nem volt ritka a családban, számtalan terhelt, excentrikus tagja keserítette a família grófi és bárói ágát. Krafft-Ebing tanár, az elme- kórtan és szexuálpszichológia nagy alakja külön tanulmá­nyozta az esetet. Egyik mél- tatója így írja le Vay Sarolta különc viselkedését: „Hogy hány éve. nem mondom meg. de annyit elárulok, hogy akkor még lóvasút járt a Kere- pesi-úton, az Andrássy-út he­lyén kikiáltó bódék voltak, a Ki­rály-utcában ötpercenként kidob­tak egy-egy részeg vendéget a Kék macská-ból, ahol Waldau kisasszony volt a legelső prima­donna: egy szép májusi naipon láttam legelőször a Régi posta­utca sarkán a furcsa grófkisasz- szonyt. aki feszes zsakettben fixírozta a sétáló asszonyokat, akkora szivart tartott az ajkai között, amilyent az öreg Sina báró is csak ünnepnapon szívott. Akkor még kisdiák- voltam, osto­ba tréfának tartottam, hogy ez az önérzetes aszfaltbetyár volta­képp egy született grófnő, aki gyerekkora óta nadrágban jár s épp úgy udvarol a fiatal lányok­nak. akár a híres Ráth Karcsi- társaság tagjai. Később szemé­lyesen is megismerkedtem a da­basi udvarházakról zengő gróf­fal s matgam is. mint mindenki, szemhunyorgatás nélkül hallgat­tam. mikor a hódításairól beszélt nekem s fölényesen lefitymál- ta az asszonyokat, akik a termé­szettől: alárendeltebb lények ná­lunk férfiaknál. Ez már akkor nem is pose volt nála, maga is hitte, hogy ő férfi, önérzetesen pöfékelt a szivarjából s kacér­kodva nézett a váci-utcai szép asszonyok kalapja alá. A női ter­mészet csak akkor ütközött ki belőle, ha tollat vett a kezébe. Bánatos, csöndes, csipkéket ren­dezgető, almáriumokat rakosgató asszonyok szentimentalizmusa csurgóit le a pennáján, valami különös, megható bájossággal, mely teljesen idegen a férfi­írók világában.” Ő persze nem törődött a világgal. Utazott, szórako­zott — és írt. Meglepően kedveltek voltak művelődés- történeti jellegű tárcái, me­lyekben sokszor nem veszi túl szigorúan a történelmi hűséget, de nem is akar kró­nikás lenni. Költeményeket is írt a Petőfi-Társaság Lap­jába, a Képes Családi La­pokba, majd a Pesti Hírlap­ba; cikkei a legkülönbözőbb •orgánumokban láttak napvi­lágot. 1883, Tiszaeszlár. A ma­gyarországi politikai 'anti­szemitizmus első igazi be­mutatkozása. Mondanunk sem 'kell, hogy hősünk — annyi botrányos „eset" után — Nyíregyházán található. Krúdy Gyula leírásából is tudjuk (A csínyes Vay gróf vagy az udvarház utolsó köl­tője) hogy itt 'követte el egyik stikl'ijét: megszöktette Eszéki törvényszéki bíró Irma nevű leányát. Ahogy Krúdy mond­ja, „elkövet egy olyan stik- lit, amely majdnem olyan szenzációs volt, mint Soly- mosi Eszter tiszaeszlári kis parasztlány halála.” Talán ez volt az utolsó nőügye. Miután apja 1884. novem­ber 25-én Berkeszen meghal, anyagi gondjai lesznek, szin­te csak az írásaiból él. Elő­szeretettel kutatott ősi famí­liák archívumaiban, amíg megtalálta a neki illő anya­got. Szinte menekült külföld­re, onnan küldözgette írásait a magyar lapoknak. Valóban, élete Ahasvérusé volt, bolyongott, önmagával és az emberekkel való meg­hasonlásbán. Végül elment Fiúméba kávékereskedőnek, ezt sem bírta sokáig. Az el­ső világháború kitörése Zü­richben érte. ahonnan a há­ború idején nem sikerült ha­zajönni. 1918 tavaszán meg- operálták, utókezelésre egy luganói szanatóriumba vit­ték. Május 23-án meghalt. Idézzük méltatójának szép írását: „ ... most már örök­re azokról a régi kúriákról álmodhatik. melyeket az írá­saiban restaurált. A nehéz márványlap rá fog borulni zsakettjére, de mi még min­dig látni fogjuk őt, füstölve, lakkcipőben, az asszonyokra hunyorgató szemmel, mint egy múlt századbeli Jókai- alakot, aki a Józsa Gyurkák és a Sándor grófok romanti­káját hozta közénk, a cinikus huszadik századba.” Vay Sarolta nem kimagas­ló karaktere a magyar iro­dalomnak, viszont 10 kötet­ben megjelent írásai olvasása közben sok élménnyel gazda­godhatunk, felidézve a kora­beli megyei élet megannyi furcsa figuráját. Ennyiben is hozzátartozik szűkebb pát­riánk irodalomtörténetéhez. Nyéki Károly A nyíregyházi lista egyesiét megalakulása (tffl

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom