Kelet-Magyarország, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-02 / 181. szám
>/ 1986. augusztus 2. Q Q »Ihatatlan volna — i Bayreuthban Liszt Ferenc leányával, Colimával pesti látogatásuk alkalmával. áholyában hallgatta végig isztán és Izolda előadását, /on szerette ezt a művet, ialádja, barátai aggodalma lére kimerülve tekintette Leánya a Wahnfried, a idi villa mellett álló csen- üschenbach villába helyez- . Az orvosi kezelés, a gon- ápolás elkésett, szervezete bírta leküzdeni a magas , július 31-én meghalt. Az Ünnepi Játékok gyászos eseményekkel folytatódtak. Koporsóját a mai Wagner Múzeumban ravatalozták fel és innen fáklyásmenet kísérte nyughelyére, a városi temetőbe. Sírja felett most kápolna emelkedik, falain a szülőföld. Raiding emléktáblája, a magyar Liszt Ferenc Társaság üdvözlete, és a városé, amely örökre befogadta. PÁKOLITZ ISTVÁN Füst Kékezüst vasezüst kavarodik, bodorodik, tekereg a füst. Fürge szél fodrozik s viszi, hahó, a ragyogó hajnalcsillagig. India kultúrájának pesti tárháza Az újjárendezetl Kelet-ázsiai Mnzeun Brahma, Visnu és Siva Kelet-Ázsia titokzatos világa évszázadok óta vonzza az európai érdeklődést. A roppant kiterjedésű India sokszínű világa, változatos tájegységei, szellemi kultúrája; művészete, mint cseppben a tenger, tárulnak fel most a kis, de nemzetközi szempontból sem jelentéktelen hazai múzeum új* állandó kiállításán. A múzeumot 1919-ben Hopp Ferenc alapította. Az első tárlóban még az általa gyűjtött tárgyak válogatását láthatjuk, amelyeket a múlt század végén tett utazása alkalmával vásárolt. (Az első egy Adenben szerzett hatalmas strucctojás.) A későbbi évtizedekben ide kerültek a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott műtárgyak, például egy angliai szolgálatban állt magyar or- ! vos, az Indiában működő Du- 2 ka Tivadar, majd Schwaiger Imre delhi-i magyar műkereskedő ajándékai, amelyekből Felvinczi Takács Zoltán, a múzeum tudós igazgatója válogatta ki a legértékesebb műtárgyakat. Az általa 1936- ban vásárolt képző- és ipar- művészeti értékekből is látható néhány. Baktay Ervin, a híres kutató élete utolsó két évtizedét szentelte a gyűjteménynek. Durgá (Dél-India, 18—19. ^gázad) Az indiai művészetről bemutatható összkép persze csak töredékes lehet, nemcsak a mindig hiányzó anyagiak miatt, hanem azért is, mert az indiai művészet legjellegzetesebb, legmonumen- tálisabb ága a szobrokkal dúsan díszített templomépítéV _____________________ szét megfelelő módon csak a helyszínen tanulmányozható. A film, a fotó és a televízió csak halvány visszfényét tudja nyújtani annak a lenyűgöző grandiozitásnak, amely- lyel ezek a műemlékek rendelkeznek. A hatalmas India kultúrájának kisugárzása teremtette meg Délkelet-Ázsia és az Indonéz szigetvilág kultúráját is, de a helyi ősi tradíciók, a nyelvi és etnikai különbségek a képet gazdagon színezik. A kiállítás utolsó részében ebből is ízelítőt kápnak a látogatók. Az indiai művészetben — az európaihoz hasonlóan — hemcsak a különböző nyelvi és tájegységek kultúrája különböztethető meg, hanem az egyes történelmi korszakok művészete is. A szellemi tradíció, mely az egész kultúrkör alapja, mégis egységes az óind mítoszoktól a különféle vallások, a buddhizmus, a dzsainizmus világáig, a hindu törvényt és világegyetemet megtestesítő istenektől az iszlám vallás emlékeiig. Az egységet erősíti az indiaiak tőlünk eltérő felfogása az időről, melyről alig vesznek tudomást, valamint vonzó türelmük a másik hitével, nézeteivel szemben, mely a kultúrában és művészetekben is létrehozta az eszmék és istenek vegyítését Buddha, Visnu és sok más hindu és buddhista összeolvasztását, kölcsönös tiszteletét. A látogató nemcsak más égtájra, de más világba is kerül ezen a jól rendezett kiállításon, melyen szemléltető táblák és magvas eligazítások szolgálják a tájékozódást. Az európai ízléshez legközelebb a gandharai művészet áll, az ókori India művészeti emlékeivel, a vallásalapító Gautama Sziddharta herceg — a remeteségbe és aszké- zisbe vonult Buddha — kultikus szobraival és képeivel. A Buddha-ábrázolások először Észak-Indiában, Gand- harában jelentek meg, innen a kultúra neve. Az ábrázolások magukon viselik a görög civilizáció nyomait. A Nagy Sándor hódítása nyomán sokáig továbbélő hellenisztikus hagyomány formálja a plasztikai megjelenítést. Az arcok eszményítettek, a vonalrajz tiszta, harmonikus, az arányok, a ruharedők kezelése az ember- és állatalakokon egyaránt ismerősek. A kompozíció azonban zsúfolt, az alakok szinte barokkosán összefonódnak, például a kígyótündérek és az indiai mennyek csarnokának táncosnőinek ábrázolásaiban. A hindu reneszánszának nevezett újabb hindu művészet mintegy ezer évig virágzott, és átterjedt az Elő-In- diával szomszédos területekre is. Nepál Tibettel együtt az északi buddhizmus főfészkeként óriási festői és kisplasztikái tevékenységgel szolgálta a hívők vallásos érzületét. Buddha-ábrázolásaik legjava a 17—18. században készült. Aranyozott és drágakövekkel díszített példányaiból a kiállítás is mutat ízelítőt. India iparművészetének legvirágzóbb ágai, az ötvösség, a filigránozás, a selyem- szövés, a lakkfestés, a fa- és elefántcsont-faragás, a tau • sírozás. Sokat használják a sárgarezet, díszedényeken, gyertyatartókon, de ékszereken is. Fontos művészi ipar a jade tárgyak és drágakövek faragása is. A kerámiaművesség is perzsa hatásra lendült fel. Burma, Thaiföld, Kambodzsa, Jáva, Báli, az indonéz szigetvilág művészetét is képviseli néhány darab, elsősorban jellegzetes Buddha-ábrázolások és a vajang színházról el nevezett figurák. A bemutatót útravalóul egy nagyméretű thaiföldi selyemfestmény zárja. Buddhának és két tanítványának ábrázolásával. Találkozások a parton Schmidt Sándor fafaragó műifész — A Tisza? — Inkább a táj, a tájban ő ember. Életem három álmása Huszt, Tarpa és Vá- rosnamény. Huszt inkább ak családi emlék, Tarpa íntiszta gyönyörűség, az zmélés időszaka. Vásáros- imény az iskolát, a kenye- t és az otthont adó. Egy gyón rövid ideig tanító is Itam Olcsvaapátiban, de tán visszakerültem Na- ényba, igaz képesítés nél- .1, de népművelőnek. — Család? Patikus őseim iszamenőleg nagyon becsü- es emberek voltak. Egy ikebb közegben mindenkor mindenség tenyérén élők. íig sem hiszem azt, hogy élet lehet más is, mint dgálat. Én nagyon boldog Itam népművelőként, az- i egy kicsit boldogabb a -es évek végén, életem el- fafaragó táborában. Barcs szakköröm volt már ak- r, és felfedeztem magam- k egy világot... — No nem, a szerszámokat m sorolom fel. Mi a fa? lyag. Gyönyörű anyag, liből a kezem munkája ín valami lesz. örömet ó, a halál utáni második t. Egyébként ugyanilyen y szarv, egy bőrdarab, vagy ár egy kő. Elkezdtem dol- zni, és viszonylag nagyon hamar kiderült, hogy amit csinálok, abban van valami emberségesen igaz. Amit most csinálok, az ebből való. ■. — Valamikor rajzoltam. A rajz eszköz. Igazság szerint sokan azt hihetnék, hogy a fafaragó, akkor szenved, kínlódik, alkot, amikor szerszám van a kezében. Nem igaz. Egyszerűen azért nem, mert a kínlódás csak addig tart, amíg tudom, hogy mit csinálok a következő félórában, vagy holnap. Utána minden roppantul egyszerű. — Lehet. Az országos pályázatok első díját, a nagydi jakat, az elismeréseket nem adják ingyen. Nagyon sok helyen kiállítottam már, szereztem díjakat, de végsősoron nem ez a fontos. Egész egyszerűen tisztázni kell magamban is, hogy a magám eszközeivel meddig juthatok, ßohasem az első vagy a második díj izgatott, sohasem az, hogy a zsűri mit mond egy faragásról. Valójában magam sem tudom, és feltehetően sokáig nem fogom tudni, hogy népművész, vagy képzőművész vagyok-e? Talán egy kicsi mind a kettő, de lehet, hogy csak az egyik. Vagy egyik se? Egy biztos, hogy feladva a korábbi munkahelyem, a vásárosnaményi művelődési központ igazgatóhelyettese voltam, megpróbáltam önállóvá lenni. Csupa jó barátom volt ott, és azóta valamennyien megmaradtak. Az ember nem feltétlenül magányos, ha mondjuk Vásárosnaményban él. Igaz, hogy az országban engem jobban ismernek, mint a megyében, de az is, hogy nekem ellenségem itt nincs... —• A hely, ahol találkoztunk? A fafaragó tábor. Több mint évtizedes múltja van, jönnek ide az ország minden részéről. Amatőrök. Nem feltétlen az a fontos, amit a táborban együtt megcsinálunk. A találkozás a lényeg, az, hogy itt vagyunk, együtt vagyunk, hogy megmutatjuk egymásnak, amit csinálunk, és végre elmondhatjuk egymásnak, amit gondolunk. Egy éve, hogy válságba jutott a tábor. Akkor csak azért, hogy a folyamatosság megmaradjon, megcsináltam a saját lakásomban, jószerint maszek alapon. Én is tanulok tőlük, ez a találkozás nekem is fontos, jóllehet nekik tatán egy kicsit fontosabb. Egy országos hírű valamit hoztunk mi itt létre, és ennek meghalnia nem szabad. Idén szerencsére már könnyebb volt szervezni ezt a tábort. Segített a FE- FAG, ránk figyelt a tanács, és valóban egy alkotóközösség tagjának érezhette magat az, aki itt volt. Nem, ez nem Schmidt Sándor nevéhez kötődik. .. — A munkáim? Most viszik a sokadik kiállításra a „Fölszállott a páva” című munkámat. Egész egyszerűen arról van szó, hogy a magam nagy felületű technikájában egyre több olyan dolog van, amit elmondani képes vagyok. Nem valamiféle dicsekvés, de a fa igenis el tudja hordani, meg tudja őrizni, közvetíteni tudja a gondolatot. Enélkül azt hiszem dolgozni se lenne érdemes. Az ember sok mindent csinál, de munka közben vannak gyönyörű szerelmei... (Valahol a Tisza partján kezdődött a beszélgetésünk, a tizennyolc taggal dolgozó táborban folytatódott, ahol a tanács vezetői köszöntötték a táborlakókat. Tehették, hiszen az 1986-os vásárosnaményi fafaragó tábor nemcsak magának dolgozott, hanem vésett faburkolat került a művelődési ház oszlopaira. Nyolc nap kevés volt, de várhatóan a munkát jövőre befejezzük. Folytatódott még a beszélgetésünk egy csodálatos, még nem egészen kész házban, Schmidt Sándor műhelyében. Egy, a kerítéstől az ablakkeretig, a lépcsőkorláttól a lakás bútoráig tárló önálló fából fában megálmodott világ. Egyéniség.) — Mit csinálok? Most egy vásárosnaményi házasságkötő terem berendezése az álmom, egy olyan, amilyet ez a csodálatos ünnep megérdemel. Aztán? Még nem tudom. Tény az, hogy elég sokan ismernek és megrendelésem is van elég. Ezen túl, itt van ez a lakás. Félig van kész, a kerítést még be kell fejezni, meg összeszámolni se tudnám, hogy mennyi a dolgom benne még. Egy biztos: nagyon jó család van mögöttem, és így dolgozni köny- nyebb. Különösebb terveim nincsenek. Pontosabban vannak, de azok még legfeljebb rajzok. Mondtam volt korábban, hogy a munka addig nehéz, amig még nem álmodta meg az ember. Egyben biztos vagyok: ezt á bizonyos tábort, ahol találkoztunk, szeretném megtartani. Immár országos rangja van, és az itteni beszélgetéseink hosszú időkre adnak útravalót. Most a legutolsó után úgy tűnik, nem csak azért, mert a városnak is dolgoztunk, hogy ehhez jövőre is megkapjuk a szükséges segítséget. Mit titkoljam? En hiszek egy vásárosnaményi, beregi műhely lehetőségében. .. Utóirat: ravasz ember ez a Schmidt Sándor. A műhely sarkába eldugott egy Tisza- triptichont. Arról nem mondott semmit. Hogy mennyire el tudja hordani a gondolataiba fa, az kiderül abból, hogy megkérdeztem: középen van-e az örvény, és késő délutáni Tisza van-e a baloldali képen...? Az volt, mert a fa második életében, avatott ember kezében életre kel, és beszélni tud. írnom kellett volna még házigazdám nevelőmunkájáról, a pályadíjat nyert csarodaiakról, a tar- paiakról. Nem teszem. Valamelyik kiállítóteremben velük még úgyis találkozunk. Vásárosnamény, 1986. Tiszapart Bartha Gábor
