Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-01 / 102. szám

1986. május 1. Bukovina, Csernovci, magyarok A történelem országútja. Záhony után Csap, Ungvár, Munkács, a Vereckei-hágó. Innen már lefelé vezet az út, jönnek a völgy nagyobb városai. Sztrij, Kalus, Ko- lomija és Ivano-Fran­kovszk (Sztanyiszlav), ahonnan háromfelé vezet tovább az út. A tarnopoli a hmelnyickiji és a cser- novci területre. Az ukraj­nai hegyek és a völgyek rit­mikusan változó világa egy­ben a népek nagy hadiútja. Mennyi minden fér ezer évbe, de akár száz eszten­dőbe is! Tatárok, törökök, lengyelek, románok, zsidók, németek, s a monarchia osztrákjai-magyarjai, szlo­vákjai, a csehek, a morvák, a bosnyákok, a dalmátok mind-mind jártak erre rö- videbb-hosszabb ideig, hogy birtokba vegyék ezt a föl­det. A Kárpátok ölelésében szalad a Volgánk Bukovina felé, amely magyarul bük­kös táj. A Keleti-Kárpátok és a Dnyeszter felső folyá­sa közötti vidékről mind­össze annyit kapar össze az emlékezetem, hogy ott fo­lyik a Prut folyó, s hogy Bukovina romániai része a székelyföldről odaszárma­zott, vagy a magyarok nagy- vándorlása idején leragadt nehéz sorú csángók (most már tudom, hogy székelyek) lakóhelye is volt. Ezenkívül a második világháborút trénszekérrel megjárt apám beszélt a tájról, az embe­rekről, a környékbeli nehéz harcokról. És most Csernovci, e ked­ves-nyüzsgő, negyedmilliós i székváros főterén Tanya, a i sugárzóan szőke idegenve­Í zető sorolja e sokáig bal­sorsú vidék életének főbb állomásait. Melyben az ép­pen soros győztes hatalmak úgy osztoztak ezen a Sza- bolcs-Szatmár megyénél ' kétszer nagyobb területen és egymillió emberén, mint lóvásárokban szoktak nye­reségen a kupecek. Csoda hát. ha az egykori monar­chia egykori végállomásán rettenetes volt a szegény­ség? Hogy a hatalmas bükk erdőségeket mind pusztítot­ta. aki tehette, mert a hol­napért felelősséget nem vállalt? Sem az ukrán, sem a román, sem a lengyel, sem a zsidó nem tudott itt megélni. A múlt század vé­gén, századunk elején ren­geteg errtber vándorolt el ezért nyugatabbra, Európá­ba, Amerikába. Csernovcin, a megyeszék­helyen ma már sehol nem látszik a régen volt nagy szegénység. Ez a város is sokat szenvedett, ám egy : valamiben igen szerencsés. Központja a monarchia I század végi építészeti stílu- f sában maradt fenn. (A né­metek olyan gyorsan vonul­tak vissza, hogy kárt sem volt idejük tenni benne.) Épen maradt ezért a zenés drámai színház, majdnem épen a görögkeleti metro- polita egykori rezidenciája (a mai egyetemek központi ; épülete). Látványosan szép a városháza, a megyeháza is. akárcsak néhány más patinás közintézmény, la­kás. A háborúk soha nem ke­rülték el ezt a vidéket. Hadba vonultak itt vallási villongások és egyéb okok miatt. Nyilat, kardot rán­tottak tatárok, törökök, szu­ronyt, puskát, ágyút ukrá­nok, németek, magyarok, románok. Csak negyven éve múlt, hogy a városban bé­ke honol, de úgy tűnik Csernovci végképp elfelej­tette a vele történt sok rosszat. Meleg barátsággal fogadja az idegent. o A magyar szálloda építő­it is. akik harmincegy hó­nappal ezelőtt érkeztek meg a szépséges Prut-parti város délnyugati végébe, egy széles országút mellé. Terepet egyengettek a fa­barakkoknak, az irodák és a munkásemberek szállásá­nak. Néhányan, a családo­sok — hiszen három évről van szó — egy lakótelepi bérházban kaptak helyet. Negyedévvel vagyunk a műszaki átadás előtt. Szin­te jelképként magasodik- fehérlik a szálló, ez a XX. század végi bábeltorony, a város legmagasabb épülete, Filipinyi Gábor debreceni építész-tervező és igen sok magyar építő dicséretes ke­ze munkája. Bíró László főépítésveze­tő és a helyettese, Halászi Ferenc beszélnek a munka technikai részéről. Én még­is — elnézést érte — a Ho­tel Csernomos születésének történetén gondolkodom. Lám, mit is tesz, ha valaki jól végzi a dolgát! Híre ment az ungvári Zakarpa- tija szállónak Csernovciban is, ahol is az Inturiszt-igaz- gató nem nyugodott, amíg ki nem járta az engedélyt és a beruházáshoz szüksé­ges pénzt az újabb „ma­gyar" szálló építéséhez. így kerültek a szabolcsi építők 600 kilométerre olyan szál­lodát csinálni, amely más- félszerese az ungvárinak és csak a pesti Intercontinen­tal méreteivel mérhető. A SZÁÉV és társai olyan komplexum . építésére vál­lalkoztak. amelyben 326 egy-, kétágyas szoba, három — köztük egy magyaros — étterem, kávézó, nappali és éjszakai bár, konferencia- terem. fedett parkoló, szau­na. szállodai televíziós rendszer és még ki tudja sorolni, mi minden van. Al­vállalkozókként szerződtek tv-ügyben a nyíregyházi MODUL, szaunaügyben a SZAVICSAV, telefon- és te­lexügyben a nyíregyházi posta emberei. Dolgoznak rajtuk kívül pesti kőfara­gók, a Ganz műszeres em­berei, neonszerelők és sza- kácsok-felszolgálók Mis­kolcról. A finn lifteket pe­dig szovjet szakemberek szerelik. Valóban Bábel! A hotel homlokzatára ha­marosan felkerül a közeli szép folyó neve, s aztán jö­hetnek a vendégek. Több­nyire Kanadából, az NSZK- ból, Franciaországból, akik a történelem sok nehéz for­dulópontján szedték a sá­torfájukat a kilátástalan nyomorúság, az emberte­lenség, a háborúk pusztítá­sai elől. És az elmentek, meg második-harmadik nemzedékük mostanában mind erőteljesebb belső kényszert éreznek a hazalá­togatásra. Másrészt alig harminc kilométerre van a román határ, ahonnan szin­tén megindult a szervezett turizmus. Mindinkább felfedezi ezt a szép vidéket a hatalmas szovjet ország is. o Az építőt — különöskép­pen ha magyar és már szép munkával mutatkozott be másutt — megelőzi a jó hí­re. Ezek után ne csodálkoz­zon. ha az igényszint emi­att is magasabb, ha lénye­gesen jobb munkát várnak tőlük, mint a szovjet épí­tőktől (különben miért hív­nák őket oda?) és attól is jobbat, mint amilyen a ma­gyar mérce. A szerződés szerint 22 hónap eltelte után mintaszobákat kel­lett bemutatni. A vizsga si­keres volt. de ami nem tet­szett. azt nem fogadták el. Fel kellett szedni például vagy kétszáz négyzetméter­nyi mozaikparkettát, mert ez az anyag Ungváron rosz- szul vizsgázott. Egy építkezés sehol sem diadalmenet. Ám a barak­kok lakói (azért talán, mert külföldön még mindig él a magyar virtus?) a számta­lan nehézség ellenére is igyekeznek valóban jót. gyorsan és szépen csinálni. És ha jq néhányszor mégis összetorlódtak a bajok, nem az akarattal, meg a jó szán­dékkal volt a baj. Hanem egyfelől a még szokatlan távolsággal a munkahely és az otthon között, egyes anyagfajták szállítási ha­táridejének csúszásával. Ottjártunkkor a betonacél késett, kevésnek bizonyult a gázolaj, s a kiszolgáló gé­peknek mindössze negyven százalékát kapták meg szovjet partnereiktől. Ezért is van: ahogy közeledett a műszaki átadás dátuma, úgy lett idegesebb a ma­gyar stáb. A 4—5 ágyas barakkszo­bákba (hely másra nincs, a meleg rettenetes) mostaná­ban csak aludni járnak az emberek. A munkaidő na­pi tíz óra. az ebédidő fél­órás. És az esték? A ba­rakkétterem sarkában ki­alakított apró büfé bizony nem kínál színvonalas szó­rakozást. A táborrend azon­ban mindenkire kötelező, szigorú felelősségre vonás várja azt, aki megsérti. És ez a fegyelem a félezer ki­lométerre lévő Záhonyig ér­vényes. Erőteljesen cserélődik a létszám. Vagy az építőmun­kás, vagy a vállalat miatt. Mindenesetre, aki nem tud teljes értékű munkát nyúj­tani, az jobb, ha hazamegy. Jelenleg 450 ember van kint az eddigi összésen ezer­négyszázból. ennyien for­dultak meg ezen a munka­helyen. Elég szépen keres­nek, mindenfajta italt meg­kapnak a magyar építők büféjében. Negyedévekre van távol a család és közel a kísértés. A kereset forint­ban otthon marad, itt száz rubelért megkapni a bősé­ges reggelit, ebédet, vacso­rát. Ezek is az okai, hogy néhány ember könnyen megfeledkezik magáról, hogy rendszeresen elszórt kétszáz rubelt, amiből egy szovjet család havonta jól megél. Az építkezés vezetői me­sélnek olyan fiatalember­ről, aki szabolcsi falujában rendkívül csendes. Itt, eb­ben a távolságban úgy érez­te, megengedheti magának, hogy részegen felálljon egy fényes étterem asztalára, 20 rubelt ragasszon a ze­nész homlokára, belekössön abba a szomszéd asztalnál ülő ismeretlenbe, aki rosz- szalló pillantást vetett rá ezért. Azt hitte, garázdál­kodhat, mert külföldi, mert pénze van, mert neki min­dent szabad. Hadd idéz­zem (mert itt is aktuá­lis) Soós Zoltán: Nem ér­tem! című versét az Oren­burg! építkezés egy ifjú szabolcsi kubikosáról: „Ki­től tanulta, édesistenem, I kitől jussolta ezt a pózt? — nem értem. 1 Őseitől? — hisz azok nincstelen ! sen­kik voltak a dzsentrik te­nyerében. /” Van — miért is ne lenne —, aki kizárólag ezért vál­lalja a külföldön építő ka­landos életét. Orenburg után az ungvári szállodát. Líbia után Csernovcit. Mondják: érdemes lenne megnéznem a 'bérjegyzéket, ahol egy oldalon 35 ember bére szerepel — közülük legfeljebb heten utalják ha­za rendszeresen a kikülde­tésből megtakarított pén­züket. Az itteni lányok valóban szépek, bizonyságaként a népek nagyfokú kavargásá­nak is. Csoda-e, ha építő­ink közül tizennégyen meg is házasodtak? Ám, ha be­fejeződik az építkezés, bi­zonyosan megjön ezzel a gond .is. Mert az új asz- szony, aki idegenben a tá­maszt jelentette a magyar fiúnak, hazajövet nem rit­kán a nehézséget szüli. A nyelv nem tudása, az elhe­lyezkedés, az ismeretlen környezet miatt. Ne legyünk igaztalanok, hiszen a nagy többség dol­gozni jött ide. És a hattyú­fehér épületóriás áll, a te­rület igénybevételétől szá­mított harminc hónap alatt látványosat és minőséget alkottak, derekas, szép munkát végeztek a magya­rok. Valerij Kirilovics Jevdo- kimenko, a nagyváros párt- bizottságának első titkára az építők kezdettől jó ba­rátja, a legkülönfélébb gondjukban segít. Embere­inknek kulturális progra­mokat, horgászatot, kirán­dulásokat szerveznek, mű­sort ad nekik a füstarany- nyal újjávarázsolt színház társulata, szovjet barátaik­kal együtt sportolhatnak, közösen ünnepük egymás jeles évfordulóit, és a helyi egészségügyi intézmények valóban mindent elkövet­nek, ha szükségük van rá­juk. Az Indusztriál képviselő­je, Derce Pál csak dicsérni tudja a szabolcsi „stáb" friss termékét, amely nehéz körülmények között, mély fekvésű területen, félezer cölöp fölött született. A szálló épülete is egészen más, mint az ungvári. Az magyar háztáji termék, emez monolit, csúszózsalus módszerrel épült. És ne fe­ledjük: a magyar építők itt úttörők voltak a szó szoros értelmében. Első lépésüktől árgus szemekkel figyeli őket a környezet, nem utol­sósorban az itteni építők. Ez a munka ettől is rágós falatnak bizonyult. Külö­nösen az elején összejött néhány hónapos elmaradás, aminek jó részét már lefa­ragták. Az építkezés párttitkára Kopcsák Károly. „Mikor ki­jöttünk, az első napok, he­tek idegessége, az idegen környezet, az összeszokott­ság hiánya miatt sűrűn oda­kiabálták egymásnak a kü­lönböző helyről jött embe­rek: te pesti csibész!, te tir­pák! Most, a vége felé csak a kalapomat tudom meg­emelni a gárda előtt. Külö­nösen a párttagok! Egyiko- jüknek sem kellett a 3 év alatt fegyelmit adni, s amit kértek tőlük, munkaidő után is mindig vállalták. Ezért is kaphatta az MSZMP moszkvai pártbi­zottságától a csernovci épí­tők alapszervezete „A Szov­jetunióban működő vidéki­ek közül a legjobb" minő­sítést. A szépséges Kárpátok alatt épült város méltán büszke egykori metropoli- tája valóban pompás építé­szeti együttesére. Azt hi­szem, minden bizonnyal az lesz a magyarok tervezte, építette, stílusában sem mindennapi, bejáratával a párizsi Pompidou-közpon­tot idéző, irigylésre méltó­an szép, ligetes környezeté­be simuló szállodájára is. o Visszafelé az úton újra elénk tolulnak a történel­mi városnevek. A betonom kígyóin — apáink, nagy­apáink, dédapáink nyom­dokában — szabolcsi Ika- ruszok és teherautók sza­ladnak dolguk után. Arra gondolok, milyen kegyes is hozzánk, utódok­hoz a sors. hogy már egé­szen más ügyben, más cé­lokért járhatjuk Verecke híres útjait. Kopka János Űsi szakma folytatói Duruzsol a nagykállói ma­lom. Hajdani elődeit ország­szerte szél vagy víz hajtotta. Az egyhangúan mormogó ma­lomkövek között összeomlot­tak a búzaszemek. Az örle- tésre hosszú sorokban vára­koztak a gazdák. A tehető­sebb lovas fogattal érkezett, a szegényebbnek olykor sza­már jutott a szekér elé. Időn­ként kijött a molnár, hatara huppantotta a teli zsákot, csak úgy porzott a kabatja, és a finoman szitáló felhőben indult a garathoz, hogy fel­öntse. A nagykállói malom előtt a nyárra emlékeztető április végi napsütésben leendő mol­nárok várakoznak. A nyír­egyházi és székesfehérvári szakmunkástanulók sorszá­mot kapnak, néhány útbaiga­zító szó után a csapatoK kezdhetik a versenyt. Racz István szakoktatóval az elen belép a malomba a bíráló bizottság, hogy azután hely­színről helyszínre járva a la­pokra beírják a kiérdemelt pontszámokat. Közben ^ egy pillanatra sem áll le. az izga­lom legcsekélyebb jele nél­kül dolgozik a malom. A fia­tal versenyzők annál inkább szoronganak, de hát ez ter­mészetes. A molnártanulok első szakmai találkozójának fontos eseménye zajlik. Korábban az országban egyedül Székesfehérváron képeztek molnárokat. A nagy távolság miatt a keleti or­szágrészből egyre kevesebben ielentkeztek. akadozott a szakember-utánpótlás. A Ga­bonaipari Tröszt rugalmas döntése lehetővé tette, hogy a nyíregyházi élelmiszeripa­ri szakmunkásképző intézet­ben is elkezdjék ennek a re­gi szakmának az oktatását. Mint Adám Józseftől, a szak­munkásképző igazgatójától megtudtuk, öt megyéből fo­gadnak tanulókat. A legtöb­ben Szabolcs-Szatmarbol. Borsod és Hajdú-Bihar me­gyéből jelentkeznek, de akadnak békésiek és szolno­kiak is. A megyei vállalatok felelősen támogatják a kép­zést. mint ahogy segítettek ezt az -első találkozót is. Be­tanított munkásokkal ídeig- óráig le lehet gyűrni a mun­kaerőgondokat, a végleges megoldást csak a jól felké­szült szakemberek jelenthe­tik* " A kívülről kopottasnak tű­nő malom belül igen barát­ságos. A molnárszakmarol felületesen tájékozott megle­pődik a tisztaságon, a ren­den, és szokatlannak véli. hogy a hengerszékek környé­két nem lepi vastagon a liszt, a dara. Azon pedig végképp elcsodálkozik, hogy- a falakat A hengerpadon régi malmokat ábrázoló kö­zépkori metszetek díszítik. A járatlan vendég álmélkod- hatna a részleteken tovább, ám rádöbben, eltévedt. A malom felső szintjén a dara- gépek dolgoznak, mögöttük nagyméretű sziták járjak szédítő táncukat. Egy eme­lettel lejjebb a csöpad Sarg* és kék csövekben, mint erek­ben, áramlik az öt leniem Különös világ, melyben eleg kiigazodni. Igv már érthető, hogy a malmoknak jó: felké­szült. sokoldalúan képzett munkások kellenek. A versenytételek sem könnyűek. Az elsős szakma - kástanulók például máglya­rakást készítenek. No. n- gondoljon senki az ízle! süteményre, kövér zsákosa raknak egymásra szakszerű rendbe. A következő helyszí­nen széles ékszíjakat tűznek össze, a leendő molnárok ke­zében lyukasztó, kalapacs A másodévesek gépeket ellen­őriznek. szabályoznak. . A végzés előtt álló tanulók íe - adata természetesen még ne­hezebb. A székesfehérx ári Steuer István a darapadon megtelt serleges felvonó mű­szaki hibáját hárította <*. szakszerűen. — Sok malomban megtol- dúltam már — magyarázta — Ennél a nagykállóina! az tetszik, hogy olyan szép tisz­ta. Ez sokat számit. Csala­dunkban hagyománya van ennek a szakmának. Ded- nagyapámnak vízimalma volt, édesapám is mo.nar Gyomron lakunk, ha végzek, a fővárosi Budai Malomban helyezkedem el. Talán azei- nem elég népszerű a molnar­szakma. mert kévéssé is.re­Érről beszél Zeke Sándor, a székesfehérvári Vántus Ka­roly Mezőgazdasági es Élel­miszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző helyet­tes igazgatója is. A molnár régi nagy kalapját, mely veo- te a nyakba csörgő liszt ei­len, a mai szakemberek szög­re akasztották. Most a mo<- nárszakma jó fülből, szem­ből meg néhány mozdulatom áll Kezeli, ellenőrzi a gépe­ket, és akkor akad munkája, ha valami meghibásodik. Nem vélte nehéznek ezt a szakmát Nyíri Károly a nyíregyházi szakmunk&skep- ző harmadévese, és edd:g nem is csalódott. Mint mond­ja, a verseny hasznos a szak­munkásvizsga előtti felkészü­lésben. a dunántúli es sza­bolcsi iskola találkozódból pedig szép hagyomány sm­Reszler Gábor KM ÜNNEPI MELLÉKLET Molnárok kalap aélkil

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom