Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-06 / 105. szám
8 Kelet-M«gyarország 1986. május 6. Brazília az esélyes a Mundialon? Boskovics Jenő, az MTI munkatársa jeLenti: Barcelonában a Nemzetközi Sportújságíró Szervezet (AIPS) kongresszusán már sok téma került szóba. Az 59 ország küldöttei meghallgatták Juan Antonio Samaranehot, a NOB elnökét is. Az olimpiai mozgalom első embere részletesen foglalkozott a játékok időszerű kérdéseivel. Annak a reményének adott kifejezést, hogy 1988-ban rekordmezőny, 152 ország szerepel majd az olimpián. Csalódás, elégedetlenség hangzott el viszont a mexikói labdarúgó-világbajnoksággal kapcsolatban. Az AIPS vezetői, és több küldött is hangoztatta, hogy Mexikó egyelőre nem vizsgázik jól a Mundial-sajtó szervezéséből. Különböző mulasztásokat követtek el, többek között az akkreditálásokkal kapcsolatban is. A május 3l-én kezdődő labdarúgó-fesztiválról természetesen más oldalról is sok szó esik. Például az esélyekről. Mely csapatok kapják majd az érmeket Mexikóban? Az összegezésből kitűnt, hogy a világ sportújságírásának képviselői változatlanul Brazíliát tartják az aranyérem várományosának. A jelenlévők . tippjeinek összesítése a világbajnoki sorrendre: 1. Brazília 87 pont, 2. Franciaország 45, 3. NSZK 27, 4. Anglia 2JL, 5. Magyarország 18, 6. Olaszország 15, 7. Uruguay 12, 8. Argentína 9. Érdekesebb vélemények: Pergola (Olaszország), az AIPS főtitkára: 1. Brazília, 2. "Spanyol- ország, 3. Magyarország. Gavri- lin (Szovjetunió), az AIPS első alelnöke: 1. Anglia, 2. Brazília, 3. Bulgária. Coelho dós Santos (Brazília), az amerikai sportújságíró szervezet egyik vezetője: 1. Franciaország, 2. Brazília, 3. Magyarország. Novotny Zoltán, a Magyar Sportújságírók Szervezetének elnöke: 1. Brazília, 2. Franciaország, 3. Uruguay. Megkezdődött a találgatás a 3 hét múlva kezdődő labdarúgóvilágbajnokság .végeredményére. Amint kiderül a nyilatkozatokból, többen a magyar csapatot várják a legjobb 4 közé. Lehet, hogy ez csupán udvarias gesztus, de az is lehet, hogy ellenlábasaink tisztában vannak az erőviszonyokkal. Bár csak próféta szólna belőlük. Zrínyis fink győzelme Szabolcsi siker Győrött Régi diákcsaták hangulatát idézte a labdajáték Középiskolás Országos Kupa. Hosszú hónapok előcsatáro- zásai után alakult ki a négyes döntők mezőnye, melyben négy szabolcs-szat- mári együttes képviseltette magát. Május 2 és 3-án Győrött versenyeztek egymással gimnáziumok, szakközépiskolák, szakmunkásképzők csapatai, bizonyítva, hogy nemcsak az iskolapadokban, hanem a játéktéren is képesek tudásuk legjavát adni. Jól szerepeltek a zrínyis fiú kézilabdázók a győri csatározáson. A selejtezők során veretlenül jutottak tovább a négyes döntőig. Itt a Szeged, Pécs és Veszprém csapatával találkoztak. Először a Péccsel játszottak, s 21:15-re nyertek. Ezt követően a Szeged—Veszprém ösz- szecsapás győztesével már az 1—2. helyezésért játszhatott a nyírségi gárda. A Nyíregyháza—Veszprém találkozón a zrínyisek 10:6-os félidő után 21:17-re legyőzték az örök riválist, országos bajnokok lettek! A csapat korábban, az 1983 84-es tanévben Szombathelyen országos bajnokságot szerzett, egy évvel később a kupában Kecskeméten országos harmadik lett. Ebben az évben az NB-s ifiben is országos 3. helyezett volt az együttes. A többi szabolcsi csapat helyezése az erőviszonyoknak megfelelően alakult ki. Leány kézilabdában a kisvár- dai Bessenyei gimnázium negyedik. Erős mezőny randevúzott kosárlabdában, ahol megyénk két csapattal volt érdekelve. A nyíregyházi Krúdy Gyula fiú- és a Vasvári gimnázium leánycsapata negyedik helyen végzett. Szép eredmény csapataink részéről az országos döntőbe kerülés, amely a sportegyesületek és a DSK jó kapcsolatát tükrözi. A nyíregyházi Zrínyi gimnázium országos bajnokságot nyert csapata. Alinak balról jobbra: Munkácsi Miklós igazgató, Kárászi Zoltán. Medve Róbert. Nagy Zsolt, Kapcsa István, Asztalos Attila, Herényi Imre, Bartha Dénes edző. Guggolnak: Tóth István. Kiss Sándor, Tóth Tamás. Várnagy Attila, Hidas Tibor, Belányi Zoltán. (Foto: Szoóh Béla) H ír: május 8-án, csütörtökön 17 órától OB II salakmotoros csapatbajnokság első futamát rendezik a Volán Zalka Máté utcai stadionjában. Az izgalmakat ígérő eseményre a kiadott bérletek és igazolványok érvénytelenek! Ennyi elöljáróban. Tulajdonképpen kezdhetném bárhol. Mégis — szembesítve magam az érzésekkel — én sem tudok máshonnan indulni, mint a nyíregyházi salakmotoros stadionból, s hallani az ott szerzett élményekről, a győzelmek és vereségek emberi hátteréről. Még elevenen él a kép, az 1985. július 7-i nap: a nyolcadik futamban négy versenyző rajtolt, a motorok zaja szinte hasította a környék csendjét. Egyikük szeme a lelátóra tévedt, arcán csodálkozás, mintha azt kérdezte volna: mit Is keresek itt, emberek, mire vagytok kíváncsiak. Talán ekkor érezte meg igazán, hogy mégsem egyedül kell versenyeznie, hiszen szeretik, szurkolnak érte. Igen, neki most (is) győznie kell! Fut, futott a motor, elindult útjára, a kanyarban salakeső takarta a nézőket. Aztán rövid sikoly . . . Bizonyosan sokan emlékeznek Papp Zsolt miskolci salakmotorosra, akit az említett nyíregyházi versenyén súlyos baleset ért. Csigolyasérüléssel hónapokig nyomta a kórházi ágyat, úgy tűnik, mindhiába. Az igen tehetséges versenyző, a kétszeres Nyíregyháza Nagydíj győztes, nem tud versenyezni többé. .Lehet, hogy az elmúlt néhány hónap alatt elfelejtettük Papp Zsolt utolsó versenyének körülményeit, bármennyit is cikkeztek róla az újságok annak idején. Lehet, hogy ma már nem emlékszünk egészen pontosan, hogyan is történt a kanyarban az a bizonyos ütközés, mi is hátráltatja tulajdonképpen a gyógyulást. Mondom, lehet, hogy elfelejtettük a történetet teljes egészében. Egy valamire azonban még jól emlékszünk. A motoros által szerzett dicsőségekre, remek versenyzésére, arra az élménycsokorra, amelyet győzelmei révén szerzett — nekünk. Azt a vágyódást az első hely iránt, amely a bajnokot a siker csúcsára segíti. Azt, amit kevesen értek meg közvetlen környezetünkben. Emberbaráti szeretet, nemes gesztus — fair play = tisztességes eljárás — kíséri a Nyíregyházi Volán-Dózsa SC vezetőinek ezt a kezdeményezését, amikor a csütörtöki salakmotoros verseny bevételit a szerencsétlenül járt fiatalember javára ajánlja fel. A versenybírók, a szokásos honorárium teljes részét ugyancsak befizetik Papp Zsolt javára. (K. Gy.) Sporthírek €DMKB» • Befejeződött a megyei ifjúsági sakkesapatbajnok- ság. A résztvevő 12 csapat (4 fős) körmérkőzésen döntötte el a helyezések sorsát. Az összetett bajnoki címet a SZÁÉV I. (Kocsis György, Sigér Csaba, Kocsis Attila, Szmolár János) gárdája nyerte, megvédte bajnoki címét (41,5 pont), 2. Fehérgyarmat SE 36, 3. 110. SZ. DSK 33 4. SZÁÉV II. 31,5, 5. Nyh. Vízügyi 22,5, 6. Tiszavasvári Lombik 22. • A pedagógusjelöltek spar- takiádját Balatonfűzfőn rendezték. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola úszói két arany- és két ezüstérmet szereztek. Eredmények: Nők: 100 m gyors: 1. Peimli Piroska 1:03.06. 100 m pillangó: 1. Peimli Piroska 1 :11.36. 4x50 m vegyes váltó: 2. Nyh. Tanárképző (Peimli, Nagy, Szabó, Homoki) 2:24.69. 100 m hát: 4. Szabó Éva 1:22.40. 100 m mell: 4.' Nagy Ágnes 1 :33.50. Férfiak: 100 m mell: 2. Zenki Gábor 1:23.19. 4x50 m vegyes váltó. 6. Nyttí Tanárképző (Zenki Bihari, Uhrin, Juhász) 2:22.63. • Jól szerepeltek az NYVSSC teniszezői a Győrött rendezett pénzdíjas versenyen ahol 12 egyesület színeiben 82-en indultak. Kiemelkedő eredményt ért el Sárréti György, aki az elődöntőben ifj. Gulyás ellen (6:4, 6:3), a döntőben Varga (Bp. Építők) 6:3, 6:4 arányú legyőzésével első helyet szerzett! Elsőosztályú férfi párosban a Sárréti, Pázmándy duó diadalmaskodott, a II. osztályú férfiak küzdelmében Pázmándy József nyert. A döntő eredménye: Pázmándy—Nagy (D. Kőolaj) 6:2, 6:3. A női egyes elődöntőben a nyíregyházi Holp Ildikó az elődöntőben (6:0, 6:0) kikapott az újpesti Búzától. • A Szabolcs-Szatmár megyei Ipari Szövetkezetek sport- bizottsága, Mexikó VB ’86 címmel vetélkedőt rendezett május 3-án Nyíregyházán. A megyei döntőbe jutott csapatok versenyében a Kisvárdai Vas- és Fémipari Szövetkezet csapata végzett az első helyen. Második a Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet, harmadik a Nagykállói Építőipari Szövetkezet együttese. TotAlájíkozlati A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 18. játékhetére beérkezett 9 658 940 darab szelvény. Nyereményalap 25 818 348 forint. Jutalom : 2 347 122 forint. Az I—IV. nyerőosztályra egyenként 7 041 368 forint, a II—III. nyerőosztályra egyenként 4 694 245 forint került felosztásra. 13 plusz egy talála- tos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 1 502 158 forint. 13 találatos szelvény 8 darab, nyereményük egyenként 563 308 forint. 12 találatos szelvény 305 darab, nyereményük egyenként 12 313 forint. 11 találatos szelvény 4536 darab, nyereményük egyenként 828 forint. 10 találatos szelvény 37 924 darab, nyereményük egyenként 149 forint. Kifizetés időpontja: 10 000 forint alatt május 10-től, 10 000 forint felett május 15-től. A középfokú iskolák megyei tájfutóbajnokságát Nagy.kálló térségében rendezték, 110 indulóval. A ,,B” kategóriájú verseny győztesei továbbjutottak a május 17-én Egerben sorra kerülő országos döntőbe. Eredmények: Fiúk. F 17 B: 1. Tamás Tibor (Nyh. Bánki szk.) 54,16, 2. Marina György (107-es DSK) 61,59, 3. Vigh József (Nyh. Széchenyi sz.) 65,12. F 15 B: 1. Újvári Ferenc (Bánki szk.) 53,42, 2. Kiss Csaba (Nyh. Krúdy G.) 54,03, 3. Bajzáth Tibor (Nyh. Krúdy G.) 56,31. F 17 C: 1. Szabó László (142-es DSK), 2. Fedecsku Tamás (Fgy. Petőfi G.), 3. Biró Zoltán (Fgy. Petőfi G.). F 15 C: 1. Lukács Károly (Nyh. Zrínyi G.), 2. Bezerédi Ákos (Nyh. Zrínyi G.), 3. Vass Csaba (Szamuely DSK). Lányok. N 17 B: 1. Oláh Katalin (Nyh. Vasvári G.) 49,05, 2. Bacsó Eszter (Nyh. Kossuth G.) 65,54, 3. Szakács Timea (Nyh. Zrínyi G.) 70,44. N 15 B: 1. Balázs Gyöngyi (Nyh. Vasvári G.) 49,03, 2. Fibi Krisztina (Nyh. Vasvári G.) 53,03, 3. Kanyári Csilla (Nyh. Krúdy G.) 53,53. N 17 C: 1. Bagoly Ibolya (I|íyh. Krúdy G.), 2. Varga Tamara (Nyh. Vasvári G.), 3. Fekete Ildikó (Nyh. Vasvári G.). N 15 C: 1. Ivántsy Zsófia (Nyh. Krúdy G.), 2. Dankó Ildikó (Nyh. Vasvári G.), 3. Ra- konczai Szilvia (Nyh. Zrínyi G.). Mai műsor Labdarúgás. Országos Serdülő Kupa, megyei elődöntő. Kezdés: 16,30-kor: Nyírmada—Sényő, Fehérgyarmati SE—Nyíregyházi VSSC. 1986. május 6., kedd KOSSUTH RÁDIÓ 8,20: Társalgó. — 9,44: Szerenád a vizen. — 10,05: Iskolarádió. — 10,35: Éneklő ifjúság.— 10,49: Iphigenia Aulisban. Részletek. — 11,34: A tulajdonságok nélküli ember. 7. rész. — 12,45: Vizsgálatok nyomában. — 13,05: Operaáriák. — 13,19: Rádiós hangmérnökök. VII/5. — 14,10: Magyarán szólva. — 14,25: Orvosi tanácsok — a hagymáról. — 14,30: Dzsesszmelódiák. — 15,00: Arcképek a német Irodalomból. — 15,18: Népdalok, néptáncok. — 16,05: A Gyermekrádió kívánságműsora. — 17,00: Oj ráolvasva. — 17,30: Ruggiero Ricci hegedül. — 17,45: A Szabó család. — 18,15: Mese. — 19,05: Rádiós hangmérnökök. VII/5. — 19,15: Tavasz az Oderán. Epizódok a regényből. — 20,05: „Az énekké vált ember ..(Benjamino Gigli.) XI/4. — 21,02: Népdal- feldolgozások. — 21,30: Tudomány és gyakorlat. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Goldmark-szerzemények. — 22,50: A Hercegnő története — riport. — 23,00: Évszázadok mesterművei. — 23,41: Madrigálok. PETŐFI RÁDIÓ 8,08: Slágermúzeum. — 8,50: Tíz perc külpolitika. — 9,05— 12,00: Napiközben. — 12,10: Fú- vósesztrád. — 12,30: Népi zene. — 13,05: Popzene sztereóban.— 14,00: Az én rádióm. — 15,05: Gál Márta csembalózik. — 15,20: Könyvről könyvért. — 15,30: Csúcsforgalom. — 17,30: Válasz. — 18,30: Gramofonalbum. — 19,05: Csak fiataloknak! — 20,00: Nóták. — 20,40: Legkedvesebb verseiből válogat: Hegedűs D. Géza. — 21,05: A kölcsönkért gyufa — regény, 2. rész. — 21,33: Gésák. Az operett rádióváltozata. — 22,50: Az élő népdal. — 23,20: Táncest Gigllola Cinquettivel. 3. MŰSOR 19,35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Franki Péter, Pauk György és Ralph Kirshbaum Beethoven-hangver- senye. — Kb. 21.45: Kilátó. A rádió világirodalmi folyóirata. — Kb. 22.30: Cliff Richard ösz- szes felvétele. 80/13. rész. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. — 17,05: A Debreceni és a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola énekkara énekel. — 17,20: Tiszántúli kaleidoszkóp. A tartalomból: Egészségünk. Dr. Tamás István előadása a neurózisról. — Bútor- választék ’86 (Horvát Péter) — Nemcsak fizet. . . (Pálfi Balázs) — Kocahiány (Bálint István) — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Ágoston István) MAGYAR TV 9,00: Iskolatévé. — 10,00: Nem mind arany, ami fénylik. Il/l. — 11,20: Pétervártól Leningrá- dig. — 15,25: ITV, állatmesék. — 16,00: Éneklő ifjúság. — 16,15: Hírek. — 16,25: 20 a csúcson. — 16,55: Nem csak nőknek! — 17,10: Képújság — 17,15: Tege- ződő. — 18,10: Diagnózis. — 18,30: Agrárvilág. — 18,50: Ministúdió. — 19,30: Híradó. — 20,05: Nők a pult mögött XIII/1. — 21,00: Stúdió ’86. — 22,00: Viselték sorsuk terhét. 2. MŰSOR: 18,10: Autó-motorsport. — 18,30: Körzeti adások. — 19,35: A tánc világában. — 20,00: Pan- americana. — 21,00: Híradó 2. — 21,25: Fivérek. SZOVJET TV 17,00: A hét postája. — 17,30: Hírek. — 17,35: Férfiaggodalmak — film, I—II. — A szünetben, 19,00: Híradó. — 21,05: Béke kerékpárverseny. — 21,40: Világhíradó. — 22,00: A karnevál — film. — 23,15: Hírek. — 23,20: Sportösszefoglaló. — 23,50: Ház az út szélén — film. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: AZ ELVARÁZSOLT DOLLAR. Béke mozi: de.: ÁTVERÉS. Du.: Átverés. Móricz mozi: KING KONG. U Kelet Magyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fLákszieiikeisztősiég: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hfrlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900,— közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, fél évre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrziink meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. .15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 l' f'Tt'J HALLGASSUNK^ ImII NÉZZÜNK MEG"*