Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-17 / 115. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986, május 17. / Gondolkodás ^ Hazatérők Nem alábecsülendő gondot fogalmaztak meg a közelmúltban a megye vezetői. A múlt esztendő óta megfigyelhető, hogy egyre több olyan ember tér végleg haza, aki 20—30 esztendő óta ingázó volt, s most érte el a nyugdíjkorhatárt. Az, hogy hazajönnek, jó. Viszont az is igaz, személyükön kívül ezernyi gondot is hoznak magukkal, melyek fogadására mind több figyelemmel kell készülni. A legtöbben, akik hazatérnek, egy életformát váltanak. A heti, kétheti hazaugrás után megtérnek a családi házba, ahol eddig többnyire futó vendégnek számítottak. Igen sokan egy vándorló életmód másféle szabadságát szokták meg az évtizedek alatt. Akad olyan is, aki a feleségen kívüli más kapcsolatot hagyott fővárosban vagy más városban. A könnyelműbb pénzköltés is sokak szokása. A gazdálkodás régi módjától elszoktak, s az itthoni környezetben nem tudnak mit kezdeni magukkal. Bőven vannak, akik a segédmunkába belerokkantak, s elég tétován élik újféle életüket. Az sem mellékes, hogy egy adott történelmi korban vándorbotot ragadók többsége alacsony iskolai végzettségű, akiknek ez magatartáskultúrájára is rányomja bélyegét: Kapcsolatuk a családjukkal is felszínes, esetleges. Ahány téma, annyi, konfliktusforrás. De nézzük a gondot tovább. Ma is vannak útra- kelők. Az apáktól eltérően mindr többen jól képzettek, okosak, szakmával rendelkezők. Egy rnikrocerizus már jelezte, hogy a nagyobb arányú képzés ellenére a megyében élők végzettségi szintje csökken, éppen a csere miatt. Sajnos, a kevés munkalehetőség miatt az elmenők száma nő, megyénk lakossága pedig tovább fogy. Ebben természetszerűen foglaltatik benne a társadalmi ellentmondás és feszültség éppúgy, mint a családokon belüli konfliktushelyzet. Aligha adható recept arra, mi is a teendő. Itt szociológus és politikus, orvos és közművelő, községi vezető és társadalmi szervek sora kell, hogy reagáljon. A pontos helyzetfelméréssel, és a lehetséges teendőkkel.’'*. Végtére azt senki nem vitatja, hogy a szabolcsi 30—35 ezer ingázó munkája egyszerűen' nélkülözhetetlen volt az országnak az elmúlt évtizedekben. Méltánytalan lenne ugyanakkor a visszatérők újra beilleszkedését nem segíteni. Ehhez éppúgy kell a családok kulturált befogadókészsége, mint a községek és városok segítsége. Az egykor elment, s ma hazatérő ingázók nem gazdag amerikai nagybácsiként jönnek. Legfeljebb tisztes nyugdíjukat és ezernyi feszültségüket tudhatják a hozományban. Ügy vélem, megfelelő visszavárásukat megtervezni legalább olyan fontos, mint egykor toborzásuk volt. ÁLMODOZOM Lelki szemeim előtt megjelenik egy kép. A színtér legyen mondjuk a Jósaváros. Nyár van, szép vasárnapi délelőtt. Egy jól előkészített, beharangozott esemény közepébe csöppenek. Cserebere van az Ungvár sétányon. Az emberek kivitték a papagájt, a lemet, a mozsarat, a magnókazettát, van. aki alvóbabát cserél Csehovra. És az emberek közben egymással beszélgetnek. Arról, amit kínálnak, meg arról, miért cserélnek. Talán még ismeretség is kötődik. Egy lakótelep párbeszédbe kezd. De tehetem a színhelyet Mátészalkára, a Szamue- lyre, Örökösföldre vagy Naményba is. A lényeg: az emberek kimozdulnak otthonról, beszélgetnek. Egy másik álom. Néhány megyében élő festő, szobrász úgy dönt: szebbé teszik a várost. Mégpedig úgy, hogy feltérképezik a betonfalakat, s mozgósítják nyáron a pulyákat. A tanács ad festéket, a művész kiáll a gyerekek mellé, akik szép, gyermekes rajzaikkal, képeikkel színt, derűt, szépséget varázsolnak a falakra. Már van példa arra, hogy a megyeszékhelyen ilyet csináltak, ma is öröm nézni. De ha valaki sok ilyet akar látni, az utazzék Berlinbe, Stockholmba. De miért utazzék? Csináljuk meg! Van egy harmadik álom. Ünnepség, tudja az ég, milyen alkalomból. Lényegében mindegy. Már áll a színpad, ott az erősítő. Együttesekre várva. Jön is majd kettő vagy három. Lemegy a műsor, s ki-ki hazamegy. De miért? Én a színpadra tennék egy mikrofont, s kihirdetném: itt most mindenki előadhatja, amit tud. Jucika énekelhet, Jóska húzhatja a herflit, Manci néni eldalol egy nótát, Bandi verset mond. És gyűlnének az emberek, tapsolna a szomszéd, az ismerős, a lakótárs. És próbálkozna még sok mindenki, aki életében legalább egyszer színpadhoz jut. De van egy negyedik álmom is. Ácsolnak egy színpadot a Sóstón, a lakótelepen, vagy akár a város közepén. Egy négyzet alakút, amin nincsen semmi. Erősítő se. És akkor, az egyik ház kapuja alól kijönnek a színészek. Jókedvűen, hangosan, igazi komédiásként. És a színpadon felhangzik egy szellemes reneszánsz darab, némi pikantériával, a színész kibeszél a színpadról, a néző visszaszól. Más szóval: játszanak. Részese leszek egy commedia del’- arténak, s úgy érzem, magam is alkotóan szóltam bele a művészetbe. De van egy ötödik, meg egy hatodik álmom is. Két fa között paravánt látok, ahol bábozik a kis és nagy bábos, de amolyan vásárian, jókedvűen. És hallom másutt a térzenét, melynek ütemére dobolok, vonulok, andalgok, énekelek. Más szóval: álmaimban cselekvő vagyok. Nem egyszerű befogadó. Igaz, ezt nehezebb valóra váltani. Az ilyen eseménynek nincsen rubrikája a statisztikában. Az álmokra nincsen költségvetés. Álmodok, ennek ellenére, hátha egyszer arra ébredek, hogy valami megvalósult álmaimból. Á kor és kultúrája Egy vetélkedő előkészítésekor vetődött fel a gondolat, hogy a feladatok kö! zé be kellene iktatni a „korunk kultúrája” témakört. Az ötlet jónak tűnt, míg el nem hangzott a kérdés: melyik kultúrája. A humán? A műszaki? A természettudományos? De még ezekkel . a látszólag egyszerű kategóriákkal sem sikerült becserkészni a valódi problémát. Mert pillanatok alatt sorolni kezdték: van viselkedés-, magatartás, munka-, egészség-, lakás-, környezet-, közlekedési, beszéd-, étkezés-, öltözködés-, szórakozás-, ízléskultúra —, hogy csak néhányat említsünk. De folytathatnék a sort azzal, hogy a mai életforma és életmód megannyi új és régi formája él együtt, ütközik meg. Hogyan lehet tehát választani úgy, hogy a kor kultúrájára valaki egyértelmű választ adjon? A vetélkedő előkészítésével kapcsolatos vitát most nem folytatnám, viszont szeretnék néhány gondolaV ____________________________ tot folytatni az iménti sor kapcsán. Nem vitás, a fel- és nem felsorolt kultúrák mindegyike terén van bőven tennivaló. A kérdés most az, hogy kinek? Mert rátestálhatnánk egyszerűen mindent a köz-, vagy más néven népművelésre. Aligha vitatható, jut nekik is feladat bőven. Mégpedig nehéz. Mert ezeket a kultúrákat nem lehet rendezvényekkel formálni, az ezek érdekében végzett munka aligha jelenik meg a statisztikákban. Ehhez szükséges a szociológia által feltárt valóságos közeg pontos ismerete, ehhez kellenek a kiválóan képzett, szakterületüket ismerő, mondhatni megszállott emberek. De elgondolkodtató, hogy kinek másnak adódik kötelesség napjaink kultúrája alakításában. Jószerével mindenkinek, akiben van felelősségérzet. Az autóvezetést oktatóngjv éppúgy, mint a hivatását gyakorló orvosnak, a lakóházban a szomszédnak, a sajtónak, az iskolának. Hadd ne soroljam tovább. E sok terület eddig is tette a dolgát, bár lehet, hogy nem gondolta végig senki, miként kapcsolódnak az egyes kultúrák egymás mellé, miként alakítják (kellene, hogy alakítsák!) embert. - A fentebb soroltak ugyanis egyértelműen : meghatározzák aí íéhlbéEek közötti;-viszonylatokat, -rpás.i szóval: egy társadalom ,fi minőségének jelzetűvé válnak őszintén örvendek annak, hogy az Igaz ez a szép vetélkedő megyei feladatai, gyakorlatai, kérdései közé bekerültek olyanok, amelyek igyekeznek a lehetőségen belül formálni ezeket a viszonylatokat, s szolgálni a kor kultúrájának bonyolult ügyét. Mindez jó, de kevés. A köz művelőin a sor, hogy átgondolt módszerrel, hatékony munkával (igenigen aprómunkával!) igyekezzenek minél kellemesebb közérzetünket kialakítani. (Burgel Lajos) Á buszosok könyvtára i£>---- ---------- , - -................. ........ ---Mottó: .......Az olyan ember, soha nincs egyedül.” könyvet olvas, (Goidon)) Az alkonyat szürke bolyha alá bújik a város. Apró sárga fények gyúlnak itt-ott. Nyugaton piros és lila ragyogás az ég alja. A Volán vállalat magas épületében egymás után sötétülnek él az ablakok. Am a folyosók fényesek. A földszinten idősebb takarítónő hajlong a könyvtár kettős üvegajtaja előtt, aztán csöpögő felmosóronggyal a kezében hosszasan néz a helyiségbe. Tán azt latolgatja, hogy mikor jöhet takarítani? Mert itt mindig tovább tart a nap... „Merle a kedvencem .. A melegsárga padlón könyvekkel teli állványok terpeszkednek. Mögöttük, az ablaknál kicsi kuckó. Folyóiratolvasó. Széles asztal van benne. Mindig ülnek néhá- nyan körülötte. Jasku János műszaki könyvért szaladt át az autóbuszműhelyből. Lakatos szakmunkás. — A munkámhoz kell... — mosolyodik el a göndör hajú, nőtlen fiatalember. — De nemcsak ilyeneket olvasok — magyarázza. — Merle a kedvencem, szeretem a sci- fit, a történelmi könyveket és Szabó Gyula regényeit. Húsz-harminc kötetet olvasok el évente... Egy szakállas, élénk fiatalember a kólásüvegért nyúl az asztalra. — En sajnos kevesebbet! — mondja közben fanyar mosollyal. — Tizenöt-húsz könyvnél többet nem tudok elolvasni! Benkei László gépjármű- villamossági műszerész. Sok társadalmi munkát végez, többek közt tanácstag. A népi tánc és a versek szerelmesé. feídbőtiti József At8ljlí><'Mj; látj Ladáhyí>:Mihályt sorolja, “ — Niiféss szerintem méltatlanul mellőzött Gyóni Gézát! — kapja föl a fejét. -- Megszállottan keresem az Igazságot'áz 'életben,’ az irodalomban! — foly tátja ki- gyúló tekintettel. — Minden érdekel! Akár a néprajzban, akár a tudományban hallok valami érdekeset, rögtön bejövök,^ ide szakirodalomért .,. ft er v ( OH Kft ijf emkáznák. könyvre mfar'nem jujfegdih — lordul Rfcsn M&íav v„! I Q é?fettéS&i?Stfe'-éMtószere- lp. 7 Gépjár,tnűtechnjkusnak tgnpf. Öts^á®-, kötefes otthoni. köpy.vtéf'úkaf a szüleivel gyarapítja.., A vállalás: 50 könyv ‘ t.jí !>>• - ' Lukács József elgondolkodva nézi. A vöröses körsza- kállú, vállas fiatalember naponta 1—2 órát tud szakítani az olvasásra. Autóbuszvezető, brigádvezetö. — Én a hangulatom szerint válogatok könyvet... — szólal meg. — Hét éve vagyok ennek a könyvtárnak a tagja. Nemcsak a műszaki könyvtárrészből kölcsönzők, szeretem a szépirodalmat, a tudományos könyveket és a krimit is. Végh Antal, Moldova művei mellett Irwing Shaw, Arthur Miller a kedvenceim ... — Áfin a brigádban is olvasnak ... — folytatja tovább örömmel. — Tizen vagyunk autóbuszvezetők. Vállaltuk is, hogy ebben az évben ötven könyvet olvasunk el közösen. Halász Lászlóval együtt mégis úgy látják, hogy a a munkások nem olvasnak eleget. — A mi munkán^ idegkimerítő ... — mondja mentséget keresve Lukács József. — Ráadásul sokan ingáznak közülünk!... — Igen, de van más is! — siet a szóval a komoly arcú, szőke Halász László. — Az emberek szeretnének egy elfogadható életszínvonalat tartani, ezért munka után gé„ ... egyféle klub is” — Olyan könyveket veszek, amik szerintem nélkülözhetetlenek az embernek — mondja lelkesen. — Gyűjtöm az útlfeírásökat is,! a dzsessz és a komolyzenei előadók önéletrajzát. Számomra példa az ő életük! — teszi hozzá csillogó szemmel. — A romantikus irodalmat p.e- rétém és Villon költészetét! Még a lázadói korszakomból való... — mosolyódik el. Itt, ebben a kis könyvtárban baráti társaságra leltem. Daróczi Éva, a könyvtár vezetője látja a csodálkozásomat és felél ís rá: — Én azt vallom, hogy a könyvek háza egyféle klub is. Sokszor leülünk ide az asztalhoz és beszélgetünk, vitatkozunk! — mondja a titkot tudók, mosolyával. — Valódi olvasóvá csak úgy válhat az ember, ha a könyvek között otthonra . talál! ... — avat be örömmel ebbe a titokba. A Szabolcs Volán szak- szervezeti könyvtár 1350 dolgozót lát el 15 ezer könyvvel. Több letétje is van. Tavaly több mint hatszáz olvasó fordult meg a polcok között. 1 író—olvasó találkozót is szervez a könyvtárosnő. Jókai Annát ebben az évben is meg akarja hívni — mondja. — Őt sokan szeretik, olvassák. A takarítónővel az ajtóban találkozom: ő jön be, én indulok ki. A portánál látom, hogy amíg bent voltam, a bolyhos szürkeség puha sötétséggé vált. Fényfűzérek vilióznak a város felett. Tóth M. Ildikó CSf:PL£)3 icökösfö MQLDQVAN ISTVÁN HÁROM FESTMÉNYE: PINTÉR MALOM.
