Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-17 / 115. szám
1986. május 17. Q VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN H ogy az értékek körül baj van, az ma már nem vitatható. Hogy valamit valamikor valahol nagyon elrontottunk, azt ma már tudjuk. De megnyugodhatunk-e ebben? Talán még nem késő föltenni a kérdéseket, talán még nem visz- szafordíthatatlan a folyamat, ami napjainkban egyre vészesebben felgyorsulni látszik. Értékvesztés, értéktévesztés, értékeltolódások, értékorientáció, értékhiány, az értékek tisztelete, vagy elutasítása, a hagyományos értékek átváltódása új, esetleg álértékekké — egyre több írás, interjú, műsor, nyilvános és magánbeszélgetés témája. És ahányan vizsgáljuk, annyiféle megközelítés és következtetés. Ami az egyik embernek értéktelen, az a másikat boldoggá teszi. Vannak alap-, vagy elemi értékek, mint becsület, hazaszeretet, fegyelem, közösségi szellem, amelyekről szólva nem engedhetünk a 48-ból. Mert nem az a probléma, hogy az értékek átrendeződnek. Még az sem, hogy úgy látszik, a pénz lett a leghatalmasabb bálvány. Hanem az, hogy elemi értékekről van szó. Illetve arról: összekuporga- tott forintjainkon kívül milyen értékeket hagyunk gyermekeinkre, unokáinkra? Ha értékekről van szó, nem kisebb dologról beszélünk, mint nemzetünk jövője. * * * Érték: 1. (közg.) Az árutermelőknek az áruban testet öltött társadalmi munkája; az árunak az a tulajdonsága, hogy általában vett emberi munkát tartalmaz. Valamely áru értékének nagyságát az előállításához (újratermeléséhez) társadalmilag szükséges munka mennyisége határozza meg. Az árutermelés -magasabb fokán az értéket pénzben (árban) fejezik ki. 2 (erkölcsi értékek) a) pozitív erkölcsi tartalmú érzelmek, pl. szeretet, barátság, tisztelet, részvét. b) azok a pozitív erkölcsi tulajdonságok, vagyis erények, amelyek az erkölcsileg jó állandó gyakorlásakor alakulnak ki az emberben és második természetévé lesznek, pl. szolidaritás, mértékletesség, bátorság, áldozatkészség. Vannak ezzel szemben olyan érzelmek, készségek, tulajdonságok és tettek, melyeknek negatív erkölcsi tartalmuk van, akadályozói a fejlődésnek. Ilyenek pl. irigység, kishitűség, gyávaság stb. Vannak alapvetőbb és kevésbé alapvető erkölcsi értékek, de állandó rangsort közöttük lehetetlen felállítani, mert az koronként és osztályonként más és más. Minden kornak s a kor uralkodó osztályainak megvannak a maguk uralkodó erkölcsi értékei. (Új Magyar Lexikon.) * * * Több tudományág mezsgyéjén található az érték, foglalkozik vele az etika, az esztétika, részben a jog, a szociológia, a történelem, a szociálpszichológia, a pedagógia, de a legáltalánosabb használata a filozófiából, illetve a politikai gazdaságtanból ered, mivel tartalma ott volt a legmegha- tározhatóbb. Érdekes összevetni a mi érték szavunk jelentését néhány idegen nyelvben: a legtöbb nyelvben elsődlegesen anyagi érték jelentést tartalmaz. Például a német: Wert, az angol: value, a francia: valeur, a spanyol: valor, az olasz: va- lore. A magyarban külön szó jelöli az anyagiakat és külön az értékeket. Mostanáig. Újabban azonban az érték szó hallatán az emberek egyre inkább a pénzre és az anyagi javakra gonv, ______________________ dóinak. Jó lenne megállítani nyelvünk alakulásában ezt a sajátosságot és visz- szaállítani az eredeti jelentéseket. * * * Szólni illenék külső és belső értékeinkről, környezetünk és érzelmeink tisztaságáról, meg kapcsolataink etikájáról, a „ne szólj szám, nem fáj fejem"-féle struccpolitikáról, a szellemi restségről és slendrián- ságról. Vagy olyanféle ellentétpárokról, mint a tudás, illetve a megbecsülés hiánya. Vagy arról, hogyan szorul háttérbe a tudás és kallódik el a személyiség a könyöklésre, a munkahelyi intrikák kivédésére elfecsérelt energiák miatt. Maradjunk egyelőre a legközvetlenebb környezetünkben, és söpörjünk egy kicsit a házunk előtt. Bizony, jó lenne néha, és nem csak képletesen, hanem ténylegesen is. Hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy az is a mienk, ami a házunk, lakásunk ajtaján kívül van. De jól megtanultuk az angoloktól, hogy „My house is my castle” — az én házam az én váram! Bezárjuk hát magunk mögött az ajtót, és hadd jusson ebek harmincadjára, ami odakint van. Majd jön a fizetett takarító személyzet, majd jönnek az illetékesek — mi közöm hozzá? És .már meg sem lepődünk, hogy megint koszos a lépcsőház. Ha még csak a bérházban tartott kutyák emésztésének nyomait találnánk ott, meg a gyermekek szállította kiskukákból kihullott háziszemetet! De a rúzsos csikkekre nincs magyarázat! Kell, hogy az ember valahol otthonra találjon, szülőföldet érezzen maga körül. Ami köti és arra ad sugallatot, hogy ezt a földet szeressük, megbecsüljük. Tízezrek kedvence a mi erdőnk, a város, a falu tüdeje. Mai világunkban, amikor a környezetszeny- nyezés mindennapos téma, olyan kincs, ami az egészséges életmódhoz tartozik. Sajnos, nem mindenkinek. Az ember maga pusztítja el a természetet. * * * Vajon mikor estünk eny- nyire a közömbösség kútjába, és mi módon kászálódhatnánk ki belőle? Tény: nem árasztja a világ az optimizmust, de ez nem indok arra, hogy mindenre rálegyintsünk és rábólintsunk. Valami újmódi Pató Pálok ne legyenek, ne lehessenek a gyermekeink! De ki fogja őket megtanítani? Milyen példákon nőnek fel a családban, az iskolában, a társadalomban? Az alábbiakban ehhez következnek fésületlen gondolatok. Egy (és sok) óvónő véleménye:— Ma a magyar családok többségében az apa az anyagiak megszerzése érdekében szabad idejében is dolgozik, és sajnos túl sok családban a hét végén sem találkozik a gyerekeivel. A dolgozó anya holtfáradtan érkezik haza a napi munka után és otthon a szerepe azé a háztartásbelié, aki ki se látszik a munkából. Ki neveli a gyereket? Ma mór a pedagógusok is beismerik, noha tiltakoznak ellene, hogy ez volna a helyes: a gyermek nevelésének egyetlen ideális és utolsó színhelye az óvoda. Az iskolai követelmények miatt a tanító, a tanár már nem ér rá nevelni ... így bosszankodik egy iskolai takarítónő: — Tessék megnézni, mit dobnak ki a gyerekek a szemétbe. Ez a pocsékolás azért már túlzás! Amit elhoznak otthonról, a kifliket, szalámis-va- jas kenyeret, abba egyet beleharapnak és be a kukába. A szívem fáj, ha látom, hogy darab kenyerekkel fooiznak. És hiába szólok, kinevetnek. Milyen érték volt nekünk a kenyér?! Egyformán kellett megtisztelni Szent István királyunkat és a mindennapi • kenyerünket. Az értékekkel foglalkozó műalkotások közül az utóbbi évtizedek legnagyobb feltűnését Magyar József három dokumentumfilmje keltette: a Mi büszke magyarok, A mi iskolánk és A mi családunk. Olyan társadalomkép rajzolódik ki e filmekből a nyolcvanas évek Magyarországáról és az új generációról, ami komoly nyugtalanságra ad okot. Már eluralkodott az a negatív eszmély az ifjúság körében, hogy „minél kevesebb munkával minél több pénzt”. Sokan szégyellik magyarságukat, és sejtelmük sincs a jövőről. — Mi rontottuk el őket. Eltiltottuk a régi eszményeket és nem kaptak helyette semmit — fogalmazta meg aggályait egy középiskolánk igazgatója. — Meg a pénzzel! Azzal, hogy az érzelmeket pénzre váltottuk. Most az is megkapja az aranyláncot, kismotort, aki megbukik, az eszmény a kettes. Valahogy átmenni. Úgyis megvan a ballagásra a kocsi, sőt többen már előbb is autóval járnak gimnáziumba. És a sor folytatható az értékek tiszteletétől kiindulva: a szülők tisztelete, a másik ember, a másik nem tisztelete. Az erkölcsi szférák alapértékein kívül a napjainkban tapasztalható értékvesztés gyakran a munkával kapcsolatos. A kötelességtudat, a fegyelem, a megbízhatóság, a munka tisztelete — .manapság könnyen sérülnek. Holott most, amikor nehezen megy az országnak, most kellene a legjobban dolgoznunk. Egy vidéki városunk nagyüzemi művezetőjének morgolódása: — Mint a fűztől, úgy félnek a munkától néhányan, kerülik is, ahogy lehet, de csak hattól kettőig. No akkor kettőkor: fogjuk meg emberek! Mert akkor van értelme. A vgmk-ban háromszor any- nyit keres ugyanaz az ember, ugyanazon a gépen, ugyanazzal a munkával. Érti ezt? Vagy a kedvenc témám: kik kapják a munkahelyen a kitüntetéseket? Hány esetben adnak egy jó nagy pofont a munkának. Mi itt megszakadhatunk, míg észrevesznek. Beülök viszont egy irodába és az isten se ment meg a plecs- nitől! Mindig eszembe jut. a falunkban egy öreg tanító, legalább harminc évig bajmolódott a gyerekekkel, úgy ment nyugdíjba, hogy egy kézfogás se jutott neki. Pedig ő megérdemelte volna az érdemérmet... Van, aki többre, jobbra törekszik, aki szeretné megtisztelni a saját munkáját, a munkát általában azzal, hogy képezné magát — de nem lehet. Miért igyekszik a „munkahelyi közvélemény” a sablontól eltérőket visszapasszírozni a sémába ? — Nyelvtanfolyamot hirdettek annak idején az újdonsült városunkban — idézi fel az üzemmérnök. — Kellene a német a gépek kezeléséhez, a szakiroda- lomhoz és persze így hamarabb jönne számításba egy külföldi tanulmányút. Többen is jelentkeztünk beosztott üzemmérnökök, de végül csak az irodisták maradtak meg. Eleinte fel sem tűnt, miért adódtak váratlan problémák, ami miatt a nagycsarnokba kellett szaladni. Ott derült ki: a betanított munkás is el tudta volna hárítani a hibát. Nem részletezem kimaradtam. Utóbb megsúgták: jobban járok így, mert nem mindenki nézi jó szemmel, ha valaki „fel akar törni” ... A tudás jelenleg gyakran kerül egy olyan mérlegnek a serpenyőjébe, amelynek a pénz az „ellensúlya". Hogyan értékeli a társadalom es a gazdaság a tudást? Egy leendő segédmunkás, (A.), egy szakmunkás, (B.) és egy kétdiplomás pályakezdő (C) monológjai: A. érettségizett szakközépiskolás: — Igaz, nem azért tanultam, hogy a földet túrjam, de ha meg akarok élni, ha családot akarok alapítani valamikor, akkor most félre kell tennem a szakközépiskolai érettségit, amit hamarosan megszerzek. A tanárom felhívta a figyelmet, mit képzelek : a kiképzésem az államnak egy félmillióba került! És akkor mi van, ha ott mégsem fizetnek meg? Kétszer annyit kapok viszont, ha elmegyek segédmunkásnak. Kilencezret ígérnek. B. gyári munkás: — Nem volt sok a meló a múlt hónapban a gyárban, de akkor ds, mi az a háromezer forint? Még abból is levontak. Család, építkezünk, igaz, a feleségem is keres. Muszáj fusizni, másképp nem megy. El kell menni a haverral minden hét végén. Most két napra ketten hatezret kapunk, ez nekem tizenkétezer egy hónapra. Festünk, mázolunk. Viszont nincs hétvége. Este tizenegyig, reggel hatra. Egy darabig megy még, aztán fájront. Csak addig csinálom, amíg összeszedem magam. Még vagy tíz évig. Hátha addigra a gyár is meg fog tudni fizetni. C. pályakezdő, két diplomával: — Mint egy zsonglőr: ide ezer, amoda ötszáz, OTP-csekk, vállalati kölcsön. Nem is tudom, sír- jak-e, vagy nevessek? Visz- szaadtam, amit kölcsön kértem a múlt hónapban, megvettem az ebédjegyet, befizettem a csekket és maradt ez a százas. Hogy miből fogok enni? Szerencsére lakásom van és albérlőm is. Az albérleti díjból. De lehet, hogy megint kölcsön kell kérni. Tények, figyelmeztetők. Arra, hogy' pozitív változás csak akkor várható, ha munkamorálban elérjük azoknak az országoknak a szintjét, ahol megtehetik a diploma, a magasabban kvalifikált szakmunka, a tudás mint érték, „árán való” honorálását. Ahhoz viszont a ■ társadalomnak kell egy magasabb szintet elérnie — s itt visszatérünk a „kör" kezdőpontjához. * * * Vannak aztán olyan alapértékek, amelyeket semmiféle mérőeszközzel nem lehet megmérni. A magán- és a közélet területén egyaránt találunk olyan elemi értékeket, amelyeket rendszerint nem szoktunk kinyilvánítani. Amíg el nem veszítettük, addig nem is tudunk róla. Nem tudjuk, ki, mi volt az, akire, amire jobban kellett volna vigyáznunk, amit értékelnünk kellett volna. Ilyenek az egészség, a béke, a lelki tisztaság, a figyelmesség embertársainkkal. Némelyik emberről is csak akkor fedezi fel és ismeri el az értékességet a környezete, amikor már késő. Gyakran szoktuk hangoztatni, hogy nálunk a legfőbb érték az ember. Volt kollégám nem szerzett vagyont, de mindig kijelentette, ha értékről volt szó, — a költőt idézve: hogy az ö kincsei számlálatlanok. Az egyetemes kultúrából mindaz, amit rövid életében sikerült megszereznie, műveltséget, tudást, azután a családja, a tiszta embersége. És hogy szeretett dolgozni!... Talán nem csak maga az ember hibáztatható, ha „két végén égeti a gyertyáját”. Talán foghattuk volna erősebben a kezét. Most már csak azt mondhatjuk: volna. * * t Nekünk, régi kölcseysek- nek a legnagyobb ünnep minden tanévben a Köt- csey-nap volt. összegyűlt Szatmárcseke népe, hogy lássa, amint az egyenruhás diákok kiszállnak a buszból és elvonulnak a temetőbe. Szívünkben egy nemes, hazafias érzelemmel járultunk iskolánk névadója, a Himnusz költője nyugvóhelyéhez. Ott kaptuk meg több százan az út- ravalót, ami a sírig kísérjen bennünket, ami tetteinket minden körülmények között vezérelje. Kölcsey négy szócskáját idézte a szónok: „A haza minden előtt!” Most a Himnusz gépzenéről megy az iskolai ünnepségeken is, és ahová a tanárok szeme nem lát el, ott viháncolnak, vihognak, unatkoznak a zene alatt. Nem vagyok biztos benne, hogy ma minden magyar gyereknek kötelező-e a Himnuszt megtanulni, vagy inkább csak egy-két vers- szakot. Valamirevaló iskola, vagy tanár régen az érettségiről is kidobta az akármilyen kitűnő diákot is, ha nem tudta folytatni a haza első számú költeményét. Hogyan engedhettük meg egyik legmagaszto- sabb elemi értékünk ilyen lesilányítását? * * * Bizonyára nem véletlen, hogy éppen napjainkban szaporodnak meg az értékekkel foglalkozó írások, riportok, tanulmányok. Ha bajban van a gazdaság, az alap, az természetszerűleg kihat a felépítmény tartományára. Mit mond tehát a tudomány a társadalomnak, merre volna kívánatos fejlődni? A szociológusok négy fejlődési irányból „érkeztetnek meg” bennünket a szocialista-kommunista értékrendszert képviselő társadalom útjára, és ebben az értékrendszerben a következő alapértékeknek szükséges helyet adni: stabil rend, közösségi jelleg, alkalmazkodási készség, közösségi-társadalmi értékek, erkölcsi igény, kritikai alapállás és fegyelem. Ezek persze gyűjtőfogalmak — van tehát miről gondolkodni... * * * És most egy filmfelirat variációja: az egybeesés megtörtént eseményekkel és létező személyekkel nem a véletlen műve. Itt, most minden példa valódi, s hogy ki beszélte el, talán nem is annyira fontos, mint a jelenség, melynek építőkockáit talán sikerült valamennyire összerakni. Mégis, egy név: Ratkó Józsefé. Akinek gondolatait az anyaggyűjtés és a cikkírás befejezése után olvashattuk az Új Tükörben. Utólagos enged elmével, idézet: „— Ami a jelenben a legjobban bánt, az az elemi értékrend ös szezavarodásából adódik. Silány és magas rendű érték már szinj te természetes szimbiózisként létezhet a »tömegkommunikáció nyilvánosházaiban«. Államosítani kellene a televíziót, folyamatosan kisajátítani — köztulajdonba venni — a kultúrát, hogy ne rekesztődhessenek ki sem a múltunkból ránkmaradt, sem a jövönkhöz szükséges értékek.” Szellemi értékeink, történelmünk hagyatékának gondozása, kultúránk és a magunk szellemének pallérozása. Legyen ez egy következő cikk, esetleg hozzászólások, vita tárgya ... Baraksó Erzsébet: Kincsei számlálatlanok Rodin: A gondolkodó. KM HÉTVÉGI melléklet
