Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-01 / 51. szám

A magyar építészet századaiból

„DERÉK KÖNYV" NYÍREGYHÁZÁRÓL

Magyar barokk — mondjuk, mert a feudalizmus, abszolutizmus, ellenreformáció művészetének hazánkban az 1630 és 1800 közé eső idejét határozott vonások különböztetik meg az olasz, francia, dél-német, osztrák barokktól. Magyarország történelmi helyzete bonyolultabbá teszi áttekintését, mint a megelőző korok építészetét. A stílusok, kifejezési formák párhuzamosan élnek, a román áthúzódik a gótikába, a gótika a reneszánszba, a reneszánsz pedig a 18. század végéig tartja magát a Felvidéken és Erdélyben, ahol a barokk építészet nehezen tud gyökeret verni, még a katonai építkezések és az ellen- reformáció erőtlenebb hullámai nyomán sem. Sem az osztrák katonai erődítéseket, sem az egyházi terjeszkedést nem fogadta szívesen a függetlenségben megcsorbult, de protestáns hagyományú Erdély. A török hódoltság területén pedig megcsappant az építési kedv.

Míg középkori és reneszánsz építészetünk elhúzódva élő emlékeit fel kell keresnünk, az ünnepi, pompázó barokk elénk jön hétköznapjainkban is. Ez is volt az építtetők szándéka: áthatni,

átizzítani az embert az istenhit fényével, dicsőségével, hogy megtérjen „urához”, a Habsburg birodalomba, s régi hitéhez, a római katolikusokhoz. Előbb behódolt fő- urainkat kellett meggyőzni, vetélkedjenek gazdagságos gyönyörködtetésben külföldi paloták, püspöki rezidenciák, templomok pompájával. Harsogják túl, és szóljanak bele a mindennapokba azzal, hogy beépülnek a városokba, s a városok polgárai ne legyenek restek hivalkodásukkal követni uraikat, egyházi és viA tóti Lengyel-féle présház

lági elöljáróikat. A feudalizmus birtokkal, udvari tisztségekkel, az egyház fénnyel és ragyogással, a művészi formák mozgalmas elevenségével nem hagyta nyugodni az embert, szüntelen élesztve és ébren tartva elöljáróihoz kötött lelkiismeretét. A reneszánsz lezárta a formát, s megnyugtatott, a barokk kinyitotta és nyugtalanságban tartott, hatalmas méreteivel pedig lenyűgözte, megrettentette a maga kicsinységében kiszolgáltatott embert.

kit ezzel a hagyománnyal, s bár közelebb állnak a francia példához, mint az osztrákhoz, mégis a román kori templomok tömörségét és a reneszánsz zártságot követik inkább. Ez tenné magyarrá? Kétségtelenül ez is. A barokk a Habsburg abszolutizmus önkényuralma idején vált magyarrá. A magyar feudális uralkodó osztály saját hatalmát védve képviselte az elnyomással szemben o nemzet érdekeit. De az egyház is felismerte a nemzeti múltban őrzött erők hatalmát, s engedett az igényeknek. Szerény igények, különösen ha arra gondolunk, hogy a népi díszítőkészség, ízlés találkozott a példának adott formával. Ezért terjedhetett el a barokk formavilág egytornyú vidéki templomokban, présházak oromzatán egyaránt. Szegényesebb-e a magyar barokk a behozottnál? Nem szegényebb, hanem az egyszerűségénél fogva — más. Elhagyja a felület gazdag plasztikai képzését, s a frontális falak súlyának körvonalaival jelzi a rokonságot. Tovább nem is igen megy, s a belső tér alakításában sem törekszik arra a festőiségre, mozgalmasságra, mint a kastélyok, paloták, nagytemplomaink.

Az eszményi példa Becs. Főurainkat elkápráztatják a Belvedere csarnokai, s Hildebrandt szellemében felépül a ráckevei Savoyai (1702), a gödöllői Grassalko- vich (1742—50), a péceli Ráday (1757—70), s a kisebb gernyeszegi Teleki (1772—78) kastély, de az udvar testőrei is megszokják hosszú szolgálatukban Fischer von Erlach testőrségi palotájának — az elmúlt két háború közötti Collegium Hungaricum — tágas lépcsőházát, kapubejáróját, termeit. Amit testőr írónk, Bessenyei György említ „Az Eszter-házi Vígassá- gok”-ban, a fertődi Esterhá- zy-kastély (1764—66) már elüt ezektől. A francia mintára épült kastély mintha jelezné az udvarral szembeforduló felvilágosuló rendek elhúzódását. De mit jelent végül is a barokk magyarítása, ha akár győri, budapesti, egri, szombathelyi barokk templomaink vagy kastélyaink java felveszi a versenyt osztrák, francia előképeivel?

A hajdani magyar kastély a zárt, tömbszerű várépítkezésből indult ki. A barokk kastély egyik-másika — így a fertődi Eszterházy — szaA töröktől szabadult területek gyorsan polgárosodnak. A már a reneszánsz óta mértani rendben sorakozó utcákban egyre-másra emelkednek barokk megyeházak, városházák, püspöki paloták, templomok, s az építkezés példatárában jelentős szerep jut a bécsi udvarnak főt hajtó Grassalkovich Antalnak, Eszterházy Károlynak, s az áruló Károlyi Sándornak. Régi városaink új arcot öltenek, s kialakulnak sajátos magyar barokk városaink, püspöki székhelyek: Székes- fehérvár, Győr, Veszprém, Pécs, Eger, Esztergom, Vác, Buda, Kőszeg, Sopron, Nagyvárad — főleg a városok központjára korlátozottan. De nem mehetünk el észrevétlenül a magyar barokk olyan remekei előtt sem, mint — sok közül — a szentgyörgyi Lengyel kápolna és présház, a szigligeti öreg kastély Lengyel Balázs címerével, s akár az Alkotóház „Bujtás kapuja” is; s ott a tihanyi apátság temploma, egy Bece-hegyi ház Balatongyörök felett, vagy éppen a budai Batthyány tér. A barokk az első olyan építészeti stílus, mely — a központoktól elhúzódó főnemesség ragyogó kastélyaitól eltekintve — magyar városképeink meghatározója lett, napjainkig.

Szombati

galéria

Szomjúság

adj egy korty vizet innom takarj be az éjszakával ne engedd el a madarakat vissza nem tér hozzám ez az egyetlen fecske sem ma Te fésülj meg engem egy korty vizet adj innom összezárult bennem az ég homlokom ránccá száradt forrás vizét hozzad hallgatásom megtörik kezed minden mozdulatán

Nagy István Attila

Pál Gyula: Vödrös ember

Százéves monográfia

Az első nyíregyházi monográfia címoldala

Tanulmányait befejezve előbb pár évig a sárospataki főiskolán tanított, majd 1869-ben Zsurkra ment segédlelkésznek. 1871-ben került NyíregyházáS

áz esztendeje, hogy nyomdába került az első, Nyíregyházával foglalkozó történeti munka kézirata. Jóba Elek nyomdája vállalkozott arra, hogy 1886-ban a szabad, kiváltságolt város múltját összefoglaló művet megjelenteti. A XIX. század második felében fellendülő, kiteljesedő hazai történetírás egyre nagyobb figyelmet szentelt egy-egy országrész, település históriájának.

Nyíregyházán Lukács Ödön, nyíregyházi evangélikus református lelkész, felső-szabolcsi esperes látott hozzá a kutatáshoz. Levéltárakat látogatott sorba, a lappangó dokumentumokból, töredékekből aprólékos, kitartó munkával állította össze az előző korok krónikáját. De valójában ki volt az „amerikai hirtelenséggel virágzó állapotra emelkedő" város első történetírója? Lukács Ödön 1843-ban a Szat- már megyei Sályiban született. Apja lelkész volt. Iskoláit Sárospatakon végezte. Legszívesebben a költészettel és az irodalommal foglalkozott.

N

yíregyháza történetének tagolásánál nem ragaszkodik mereveh a magyar történelem korszakbeosztásához, hanem magánalt a településnek sorsfordulóit veszi alapul. Az őstörténet, a honfoglalás körüli időszak homályban marad, hiszen az írásbeli források egészen a XIII. század elejéig hallgatnak, a régészet bátortalan próbálkozásai pedig kevés támponttal szolgálhatnak. Ahogy Lukács Ödön megjegyzi, „a későbbi adatok is restek Nyíregyházáról oly képet tárni elénk, amelyből annak múltját” aprólékosan megismerhetnénk. 1380-ban találkozunk az első olyan okmánnyal, melyben már birtokosának, Selezi Beke Lászlónak neve is feltűnik.

Az első nyíregyházi monográfiában a település következő korszaka 1600-ig terjedően a Báthori családhoz kapcsolódik. Nagy befolyású és országos szerepet játszó személyek is feltűnnek ekkor Nyíregyháza múltjában, ám maga a település nem emelkedett ki rangban, tekintélyben a többi közül. A török elleni harcok, a nemzeti szabadságharcok idején hajdúk vették be magukat az üres portákra. Le te lepi tőjüktől, Lányai István nyíregyházi birtokostól nyert kiváltságukat évtizedeken át védelmezték. A Rákóczi-szabadság- harc előestéjén erősen megfogyatkozott a jobbágyfalu népessége. Csáky István sikertelen kísérletet tesz a betelepíCsak 1753-ban érkezr szlovák ajkú lakosok, al szorgalmukkal, önfeláldo. sukkal felvirágoztatják Ny egyházát. » Előbb a földes terhektől váltakoznak n örök időkre, azután városi váltságot is szereznek. A X század utolsó harmadában 1 jesül az óhajtott cél: Szabt vármegye központja lesz hajdani apró település. Luk Ödön nem elégszik meg múlt leírásával, hanem szó jövőről is. „Most már iga, teremtő észre van szüki hogy városunk fejlődés pangás, sőt visszaesés ne < jón elő” — jegyzi meg egy lyen. Míg korábban elég vo fejlődéshez „üstökön raga az önként kínálkozó alkalr kát”, a századfordulóhoz ke ledve a nyíregyháziaknak r guknak kell kimunkálni „emelkedés rugóit”. Ehhez r külözhetetlen a gazdasági i élénkítése, a közművelő felkarolása éppúgy, mint nagyvendéglő, állandó szín építése vagy a közlekedés, ivóvízellátás fejlesztése.

tésre.

A könyv megjelenése húzódott. A kézir; újabb adalékokkal vitette Lukács Ödön, így tervezett húsz ív helyett könyv harminc ívre nőve dett. Az előfizetői árát is ké telenek voltak emelni, hog nyomdai költséget fedezhes: Bár a Nyírvidék rendszere cikkezett az előkészületek buzdított vásárlására, a m jelenés előtt egy hónappal i csak százötvenen iratkoztak előfizetőként. A „derék kön; ahogy a helyi lapban mél ták, végül 1886 novemberé látott napvilágot. Lukács ö alig tíz évvel élte túl vái történetének meg jelené

1896 telén tüdőgyulladást pott, és március elsején, éves korában elhunyt.

Reszler Gál

Gálvölgyi Jánoshoz

Néhány héttel ezelőtt a rádió vendége volt: a hallgatók telefonon feltett kérdéseire válaszolt. Felforrósodott a vonal, annyian hívták a megadott számot az ország különböző részeiből, annyi embert érdekelt Gálvölgyi János.

— E tiszteletkor után megenged egy-két kellemetlenebb kérdést is?

— Természetesen.

— Tizenhét évvel ezelőtt kapta meg főiskolai diplomád ját, s azóta a Thália Színház tagja. Mi az oka ennek a manapság oly ritka hűségnek? Jól érzi ott magát, vagy fél a változtatástól? Nem hívják, nem csábítják máshová?

— Hogy először az utolsó kérdésre válaszoljak: igen,

hívnak. Tavaly három budapesti színház ajánlott szerződést. Megköszöntem és nemet mondtam. Jól érzem magam a Tháliában. Nem az épülethez, nem a Nagymező utcához, nem a repertoárhoz — a társulathoz és Kazimir Károlyhoz kötődöm, aki olyan nyugalmat és kiegyensúlyozott légkört teremtett itt, amely manapság ritka kincs. Meg kell becsülni. Itt védettnek érzi magát az ember. Nem véletlen, hogy a Tháliából hosszú évek óta olyan kevesen szerződtek el máshová.

— A színház repertoárjával, a kialakult játékstílusával is ennyire elégedett?

— Erről szoktam vitatkozni az igazgatómmal, de sosem Vette zokon a vélemény- különbséget. S lehetőséget

biztosít, hogy más színházakban, másféle darabokban is színpadra léphessek. A Radnóti Színpadon, a Reflektor Színpadon játszottam az elmúlt évadok során, s a Vidám Színpadon már hosszú ideje vendégeskedem az örült nők ketrecében.

— S ez kielégíti? Hiszen az örült nők Albinja bravúrszerep ugyan, de Poiret komédiája a homoszexuális házaspárról elég messze esik Shakespeare-től vagy Moli- ére-től.

— Ez igaz, s ahogy telnek az évek, én is érzem, hogy sok nagy szerep elmegy mellettem, hogy még nem játszottam Shakespeare-t, Cse- hovot, pedig vágyódom az ilyesfajta feladatokra. Panaszkodom is emiatt, de ilyenkor Kazimir Károly azt kérdi, mi a bajom, foglalkoztat a tévé, a rádió, a szinkron, sikerdarabokban játszom főszerepeket, Pierre Be- zuhov vagyok a Háború és békében, nemrég volt egy Babel-bemutatónk, sikerrel fut az önálló estem, mit akarok még? A nyugdíj messze van, nyugtatom magam én is, talán még sor kerülhet Tu- zenbachra a Három nővérben, Lear királyra, s más megálmodott szerepekre is...

— Mitől tart legjobban: a pénztelenségtől, a sikertelenségtől vagy az öregedéstől?

— Az utóbbi még nem foglalkoztat, harmincnyolc éves vagyok. A pénz különösebben nem érdekel. A siker annál inkább.

— Megnézi magát a televízióban, a filmjeiben?

— Nem tartozom aze zé, akik ájultan bán magukat, s még a csa kát is megtizedelnél pisszegni mernek, e önmagukat nézik a tel» ban. Igaz, nagyon l gyök, minden sor i amit leírnak rólam.

— Jó színésznek tart; gát?

— Hű, ez valóban metlen kérdés. Körmén nos barátom ilyenko szokta mondani: csapd tele, de belesétálok, mondjak erre, hogy gyek se álszerény, se képű? Egy bizonyos n ságot átviszek, nem k mérce alatt átbújnom. kaptam a Jászai-díj. SZOT-díjat, benne vág Ki kicsodában. De nen telek, igen, jó színészne tóm magam. Mi több, t kollégáim, s a közöns annak tart.

— Szeretik a pályatá

— A sikeresek igen. kertelenek utálnak.

K

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET