Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-25 / 71. szám
4 Kelet-Magyarország 1986. március 25. Kommentár A nyolcszázadik Ki szelet vet, vihart arat. A régi mondás megint beigazolódott: a hírügynökségek egybehangzó jelentései szerint amerikai politikusok, közéleti személyiségek, köztük vezető leszerelés-szakér- tők ítélik el a hétvégi neva- dai atomrobbantást. Nem csoda. Mind a döntés időpontja, mind célja és jellege — érthetően — felháborítja azokat, akik a genfi csúcstalálkozó óta valóban éberen figyelik a világpolitika gerincét képező szovjet— amerikai kapcsolatok alakulását. Márpedig kell-e részletes magyarázat ánnak a megállapításnak a margójára, hogy a múlt hét végén bekövetkezett — egyébként éppen a nyolcszázadik — amerikai nukleáris kísérlet enyhén szólva is megnehezíti az új kezdet kibontakozását. Nézzük a koordinátákat. Az imént a sajátos időpontot említettük és azok, akik valamennyire is figyelemmel kísérik a világpolitika fejleményeit, jól tudják, hogy erre jó okunk van. A Szovjetunió ugyanis a közelmúltban példátlan kezdeményezést tett: vállalta, hogy bizonyos időre egyoldalúan felfüggeszti nukleáris fegyverkísérleteit. Ezt az óriási — és pozitív — világvisszhangot keltett elhatározást Mihail Gorbacsov később megfosztotta időbeli korlátáitól is. Az SZKP főtitkára ugyanis közölte: országa a jövőben is tartja magát egyoldalú kötelezettség vállalásához — mindaddig, amíg az Egyesült Államok nem hajt végre ilyen robbantást. Nos, erre az újabb gesztusra válaszként — igencsak kiábrándító válaszként — következet a nevadai detonáció, azzal a nem akármilyen bizonyítvány magyarázattal, hogy „a jelenlegi körülmények között a robbantások szüneteltetése nem szolgálná a béke és a stabilitás megvalósítását”. Ezt — a Fehér Ház különös logikája szerint — nyilván a robbantások folytatása szolgálja... E veszélyes „logikát” szedte ízekre Hatfield szenátortól (aki az elnök pártjának tagja), Jim Wrightig, a képviselőház demokratapárti frakcióvezetőjéig számtalan amerikai honatya és Wright „tragikus lépésnek” nyilvánította a robbantást, megjegyezvén, hogy „most már aztán minden békekezdéményezés kizárólag a szovjet félhez fűződik”. Ronald Reagan ebben a politikai-lélektani közegben ismételte meg a New York Times-nek adott interjújában az újabb csúcstalálkozó szükségességét és a korábbinál valamivel rugalmasabbnak mutatkozott az időpontokkal kapcsolatban. Csakhogy — ez a politikai abc-hez tartozik — egy csúcstalálkozót, hogy az valóban öröm és ne csalódás forrásává váljék, elő is kell készíteni. Méghozzá nem robbantásokkal. Harmath Endre Megkezdődött a CSKP kongresszusa Prágában megnyílt Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVII. kongresszusa. A képen: Gustáv Husák tartja előadói beszédét. (Kelet-Magyarország telefotó) A prágai Művelődési Palotában hétfőn délelőtt megkezdődött Csehszlovákia Kommunista Pártja XVII. kongresszusa. A tanácskozáson a párt 1 675 000 tagjának és tagjelöltjének képviseletében 1545 küldött vesz részt. A CSKP kongresszusán 108 országból 127 kommunista és munkáspárt, haladó baloldali mozgalom és nemzeti felszabadítási szervezet delegációja van jelen. A Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttségét Németh Károly főtitkárhelyettes vezeti, a szovjet küldöttség élén Mihail Szolomencev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB Pártellenőrzési Bizottságának elnöke áll. Pontosan 10 órakor foglalta el helyét az elnökségben Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, valamint a Központi Bizottság elnökségének és titkárságának tagjai. A csehszlovák nemzeti himnusz elhangzása után Gustáv Husák nyitotta meg a CSKP legfelsőbb fórumának tanácskozását. A délelőtti ülésen Vasil Bilak, a CSKP KB elnökségének tagja, a KB titkára elnökölt. A küldöttek egyhangúlag elfogadták a kongresz- szus napirendjét. Ez a következő: 1. a CSKP Központi Bizottságának politikai beszámolója; 2. jelentés a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság tevékenységéről; 3. jelentés a Csehszlovák Szocialista Köztársaság gazdasági és társadalmi fejlődésének fő irányairól az 1986— 90-es évekre és a 2000-ig terjedő időszakra; 4. a kongresszusi dokumentumok vitája és elfogadása; 5. a CSKP Központi Bizottsága, valamint a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság megválasztása. A kongresszus megválasztotta a tanácskozás elnökségét, a szerkesztő bizottságot, a jelölő bizottságot és a mandátumvizsgáló bizottságot. A küldöttek egyhangúlag elfogadták a tanácskozás ügyrendjét. Ezután Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára lépett a szónoki emelvényre és előterjesztette a Központi Bizottság politikai beszámolóját. A délutáni ülésen a kongresszus a második napirendi ponttal folytatta munkáját, a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság jelentését Jaroslav Hajn elnök terjesztette elő. Ezután kezdődött meg a Központi Bizottság beszámolója feletti vita. A CSKP XVII. kongresz- szusának mai ülésén várhatóan folytatódik a jelentés megvitatása. Lubomir Strou- gal, a CSKP KB elnökségének tagja, miniszterelnök előterjeszti a gazdasági és társadalmi fejlődés fő irányairól szóló dokumentumtervezetet. Ugyancsak kedden szólal fel a CSKP legmagasabb fórumán a lengyel, a magyar, az NDK-beli és a szovjet testvérpárt küldöttségének vezetője. Magyar—csehszlovák barátsági napok megyénkben Magyar—csehszlovák barátsági napok kezdődtek március 24-én megyénkben. A Hazafias Népfront megyei bizottsága és béke-barátsági munkabizottsága rendezésében hétfőn megyénkbe érkeztek a budapesti Csehszlovák Kulturális Intézet vezetői és munkatársai. A vendégek Tiszavasváriban ismerkedtek a fiatal város életével, az Alkaloida Vegyészen uyarrai es Daratsagi gyűlésen vettek részt. Kedden a HNF megyei bizottságán találkoznak a népfront vezetőivel, majd Gávaven- csellőn folytatódnak a magyar—csehszlovák barátsági napok, ahol a csehszlovák exportra is gyártó szövetkezetnél tesznek látogatást a vendégek, délután barátsági gyűléssel fejeződik be az eseménysorozat. Reagan a Szovjetunióról Miközben Reagan elnök egy vasárnap közzétett interjújában azt mondotta, hogy „derűlátó” a szovjet—amerikai viszony megjavítását illetően, egy hétfő este sugárzásra kerülő televíziós interjúban — amelynek egyes részleteit már hétfőn reggel közzétették — viszont megismételte, hogy változatlanul a Szovjetuniót tekinti „a béke ellen irányuló legnagyobb veszélynek”. Az ABC televízió által készített interjúban az elnök kijelentette, korántsem sajnálja, hogy korábban „a gonosz birodalmának” nevezte a Szovjetuniót, bár most „taktikusan halkabbra vette a tónust, mivel megkísérlik megállapodások megkötését” a szovjet féllel. Azt mondotta, hogy éles támadásaira annak idején szükség volt, mivel „túl sokat próbálkoztak az enyhüléssel” és „túlzásba vitték” azt. Ezért szerinte „szükség volt arra, hogy visszatérjünk a realitásokhoz”. LENGYEL—JUGOSZLÁV TÁRGYALÁSOK Csúcsszintű lengyel—jugoszláv pártközi tárgyalások kezdődtek hétfőn Varsóban. A jugoszláv küldöttséget Vi- doje Zsarkovics, a JKSZ KB Elnökségének jelenlegi elnöke vezeti, aki Wojciech Ja- ruzelskinek, a LEMP KB első titkárának tavaly júliusi belgrádi látogatását viszonozza. A lengyel—jugoszláv kapcsolatok az utóbbi években gyors ütemben fejlődtek. Rendszeressé váltak a magas szintű látogatások, lendületesen bővül a két ország gazdasági együttműködése. TELEX ÜDVÖZLŐ TÄVIRAT------------------------------------------------------------------------------------Kátya Licseva „békeűtja“ Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Ge- orgi Patanaszovnak, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsa új elnökének. SZOVJET KÜLDÖTTSÉG KAIRÓBAN Hoszni Mubarak köztársasági elnök hétfőn fogadta a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Egyiptomban tartózkodó küldöttségét, élén Pavel Gilasvilival, a tanács elnökségének elnökhelyettesével, a Grúz SZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével. Részt vett a megbeszélésen dr. Rifaat el- Mahgub, az egyiptomi országos népi gyűlés (parlament) elnöke. Gilasvili a találkozó után kijelentette: szovjet részről remélik, hogy a két ország együttműködésében új perspektívák bontakoznak ki. Rifaat el-Mahgub szerint Mubarak elnök megerősítette azt, hogy Egyiptom és a Szovjetunió barátságát meg kell őrizni, tovább kell javítani viszonyukat. — Ha a gyerekeken múlnék, a Szovjetunió és az Egyesült Államok percek alatt megegyezne egymással — mondta Kátya Licseva moszkvai iskoláslány a New York-i repülőtéren a fogadására összese- reglett újságírók előtt. „Azt szeretném, ha a nap mindig olyan fényesen sütne a Föld lakóira, mint most. Ezért kell szüntelenül harcolni a békéért” — tette hozzá a kislány. A 11 éves Kátya utazása az Egyesült 'Államokban Samantha Smith V _________________ amerikai kislány 1983-as szovjetunióbeli látogatásának viszonzása — emlékeztetett a szovjet kislány meghívója, Patricia Montandan, aki a „Gyerekek mint béketeremtők” elnevezésű alapítvány létrehozója és igazgatója. Mint emlékezetes, Samantha Smith tavaly légiszerencsétlenség következtében életét vesztette. Kátya, aki a szovjet békebizottság küldöttségével érkezett az Egyesült Államokba, útján találkozik Samantha édesanyjával, és leveleket ad át majd neki a Szovjetunióból. 'A szovjet kislány kétnapos chicagói tartózkodás után érkezett New Yorkba, ahol amerikai iskolásokkal találkozik. Ezeken a találkozókon a maguk gyerekfejével olyan komoly kérdésre igyekeznek választ találni, hogy miként lehet a békét, jövőjük zálogát megőrizni. Mint Patricia Montandan újságírók előtt kijelentette, meggyőződése szerint ebben a nemes feladatban a gyerekek is fontos szerepet játszhatnak. Gorbacsov és Raimond találkozója DUSÁN CSKREBICS MAGYARORSZÄGRA LÁTOGAT Katona Imrének, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa titkárának meghívására Dusán Cskrebics, a Szerb Szocialista Köztársaság elnökségének elnöke március 25-én hivatalos, baráti látogatásra Magyarországra érkezik. KEVÉS A HÁROMSZÁZ- ÖTVENMILLIÓ Az indiai kormány teljes egészében elfogadhatatlannak tartja a Union Carbide mul-j tinacionális vegyicég háromszázötvenmillió dolláros kártérítési összegét és elutasítja a bhopali áldozatokat képviselő magánügyvédekkel született rendezési megállapodást. A kormány hétfőn tette közzé álláspontját, egyértelművé téve: bármilyen egyezségre csak beleegyezésével üthető rá a pecsét. Űj-Delhiben világosan leszögezték hétfőn, hogy csak a kormány kénviselheti az összes áldozatot és kárvallottat. következéskénnen csak jóváhagyásával érhető el a kártérítési rendezés. A jelzett összeg elfogadhatatlan, része a cég cselszövéseinek, hogy minél kevesebbet kelljen fizetnie. ELHUNYT RÄCZ PÄL Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Rácz Pál elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának volt tagja, a Magyar Népköztársaság New York-i állandó ENSZ képviseletének vezetője hosszan tartó betegség után elhunyt. Rácz Pál elvtárs temetése 1986. március 28-án, pénteken 13,00 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. Elhunyt elvtársunk barátai, harcostársai, volt munkatársai 12,30 órától róhatják le kegyeletüket a Mező Imre úti temető fedett díszravatalozójában. amerikanistAk konferenciája Az Európai Amerikanisták Szövetségének háromnapos nemzetközi konferenciája hétfőn megkezdte munkáját a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A tanácskozást Keith Smith, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője nyitotta meg, majd Berend T. Iván, az MTA elnöke köszöntötte a résztvevőket. A szimpozion első előadását Boldizsár Iván író, a Magyar PEN Club elnöke tartotta „Megtalálni Amerikát: a magyar ameri- kakép változásai az utóbbi 100 évben” címmel. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára hétfőn a Kremlben, Moszkvából való elutazása előtt fogadta Jean- Bernard Raimond-t, az új francia kormány külügyminiszterét, aki miniszteri kinevezéséig Franciaország szovjetunióbeli nagykövete volt. A konstruktív, szívélyes légkörben lezajlott találkozón Gorbacsov melegen köszöntötte Jean-Bernard Rai- mond-t a felelősségteljes posztra történt kinevezése alkalmából, majd kifejezte azt a meggyőződését, hogy a Szovjetunió és Franciaország közötti hagyományos kapcsolatok a jövőben is minden területen fejlődni fognak. Ezek a kapcsolatok megfelelnek mindkét ország érdekeinek, s ma még nagyobb jelentőségre tesznek szert, úgy az összeurópai folyamat szempontjából, mint a fegyverkezési hajsza által szült problémák élessége és halaszthatatlansága miatt — mutatott rá az SZKP KB főtitkára. Az új francia külügyminiszter a francia külpolitika állandó elemét jelentő francia—szovjet együttműködés fejlesztése mellett foglalt állást. A pápa elleni merénylet pere Még ezen a Utolsó fejezetéhez érkezett a pápa elleni merénylet megszervezésével vádolt bolgár személyek római pere: az esküdtszék a hét végén, a vártnál hamarabb, berekesztette a tárgyalást, és visszavonult tanácskozásra. Az ítélet a hét héten ítélet második felére várható. Mind a védelem, mind a vád a bolgárok felmentését kérte. Ezzel lezárult a kilenc hónapja folyó bírósági tárgyalás, amely a pápa elleni merénylet után négy évvel kezdődött, tavaly májusban. Kelet Áruházban! Látogatás és nagygyűlés